A RÁDIÓHULLÁMOK TITKA

Amióta az emberiség felfedezte és használni kezdte a rádióhullámokat, a fizikusoknak köszönhetően mindenki úgy tekint rájuk, mint természetes dolgokra, amik az egész univerzumban jelen vannak. Nélkülük nem jöhetett volna létre a mai világunk, benne olyan meghatározó fontosságú eszközökkel, mint a rádió, a televízió, a műholdas távközlés és a mobil telefon hálózat.
A fizika tankönyvek tele vannak a rádióhullámok működését magyarázó szövegekkel, képletekkel, számításokkal és rajzokkal (1. ábra). Ennek ellenére azonban – bármilyen furcsa – az emberiség még mindig nincs tisztában azzal, mik valójában a rádióhullámok, miből vannak és hogyan keletkeznek. Elképzelések persze vannak, de igazi, a jelenséget alapjaiban átfogó, egységes fizikai szemlélet nincs velük kapcsolatban. Ezt pedig az okozza, hogy magával a világegyetem alapjaival sincs tisztában a mai tudomány, sem a fizika, sem a kozmológia vagy filozófia szintjén.
Éppen ezért, ebben a rövidke írásunkban most bemutatjuk a megoldást, a rádióhullámokkal kapcsolatos időfizikai magyarázatot, ami egy igazi ősi, ezoterikus titokkal, az éterrel áll szoros kapcsolatban. Mellesleg pedig választ ad a radioaktív sugárzások lényegi jellemzőire is.
Kezdjük összefoglalónkat azzal, hogy a létezésben csak időforrások és ezek kibocsátott időhullámai vannak. És nincs más. Tehát minden amit csak ismerünk a természetben, az ezen két alkotóból épül fel. A rádióhullámok ennek megfelelően olyan speciálisan modulált időhullámok, amiket a különféle anyagi részecskék időforrásai bocsátanak ki magukból. Az anyagi részecskék lényegében transzcendens időtartályok, komplex hullámtéri jelenségek, amik belsejében típustól függően sok ezer vagy százezer időhurok járja táncát meghatározott rend szerint, egymással kölcsönhatásban. Iszonyúan bonyolult hullámterük a bennük keringőző rengeteg tachion forrás spirálgömbi teréből áll össze, amik egymást átfedve különféle interferencia mintázatokat alkotnak a térben. A mintázatokban megjelenő álló vagy mozgó szerkezetek, a szinkrodinamizmusok a felelősek a részecskék közti különféle kölcsönhatásokért, amelyek között ott vannak a rádióhullámok is. Ezen kölcsönhatásokat később külön írásokban részletezzük.


Lényegében a rádióhullám úgy keletkezik, hogy egy elektromosan vezető fémben, például egy rúdantennában ide-oda rángatni kezdjük a szabad elektronokat, meghatározott erővel és sebességgel. Ennek hatására az atomrácsban oda-vissza préselődő elektronok hullámterein erőteljes moduláció jelenik meg, ami az idődoppler effektusa miatt irányfüggő lesz. Ennek mellékhatásaként mágneses mező is keletkezik, ezért nevezzük a jelenséget összefoglalóan elektromágneses hullámnak. Ami természetesen nem transzverzális szinuszhullám, hanem longitudinális gömbhullám, bár erről a fizikusok imádnak megfeledkezni. A tankönyvek sajnos a mai napig tele vannak ezekkel az alapvetően hibás transzverz hullám ábrázolásokkal, annak ellenére, hogy közben a rádióadót elhagyó hullámokat – helyesen – gömbhullámként rajzolják le más esetekben (2. ábra).
Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a természetben általánosan elterjedt hullámforma a térben kiterjedő gömbhullám, ami longitudinálisan modulált. Transzverz szinuszhullámok csak speciális körülmények között jönnek létre, például a vízfelszín hullámzásakor. A transzverz hullám közegfüggő és vektoros hatásterjedés, míg a gömbhullám közegfüggetlen, skaláris kiterjedés (3. ábra). És bárhogyan erőltessék is az alulképzett fizikusok a fény és a rádióhullámok kapcsán a transzverzális elképzelést, annak nyilvánvalóan semmi köze a valósághoz.


Állításunk bizonyítására a következő, egyszerű példát szeretnénk bemutatni. Egy 1D-s kiterjedés (zsinór, kötél) akkor tud transzverzálisan (a terjedésének irányára keresztben) rezegni, ha oldalirányban kileng a 2D-s beágyazási környezetében. Ilyen a húrok rezgése (4. ábra). Egy 2D-s kiterjedés (vízfelszín, papírlap) akkor tud transzverzálisan rezegni, ha oldalirányban kileng a 3D-ben. Ilyen a közismert hullámzás a vízen, akár egy irányba halad, akár körkörösen kiterjed. Egy 3D-s kiterjedés (antennát skalárisan elhagyó rádióhullám) pedig csak akkor tudna transzverzálisan rezegni, ha oldalirányban kilengene a 4D-ben. Ez pedig nem fog menni a mi 3D-s téridőnkben.


Ha erősebben-gyengébben rángatjuk meg az elektronokat a vezetőben, akkor a keletkező rádióhullámok amplitúdó modulációjáról beszélünk. Ha gyorsabban-lassabban rángatjuk őket, frekvencia moduláció az eredménye, ha pedig időben eltoljuk a rángatás ütemét, fázis moduláció alakul ki. Az adóantennáról folyamatosan, minden irányban lesugárzódó időhullámok taszítási vektorai ilyenkor az oszcillációs irányokban oly mértékben változnak meg (modulálódnak), hogy minden elért tárgy elemi részecskéit az érkezésük ütemében lökdösni kezdik ide-oda (5. ábra).


A rádióhullámok a rájuk hangolt, elektromosan vezető fém vevőantennák segítségével jó hatásfokkal felfoghatók és visszaalakíthatók elektromos jelekké. Így működik az elektromágneses távközlés, röviden a rádiózás. A rádióhullámok fénysebességgel terjednek, és mivel transzcendensek, nem kell közeg a terjedésükhöz. Még téridő sem, mivel időhullámokról van szó. Tehát a rádió adóvevők elvileg a nemtér-nemidőben is gond nélkül működnének, ha a műszaki eszközöket alkotó részecskék képesek lennének megmaradni az őskáoszban alfatér nélkül. Sőt, anyagi közeg híján még tisztább is lenne a vétel, kozmikus háttérzaj hiányában. Ez annak köszönhető, hogy az anyagi rendszereken áthaladó rádióhullámok modulációja elzajosodik, elmosódik a saját maga által keltett idővisszhangok miatt.
Amikor egy rádióhullám réteg áthalad egy időhurkon, a saját ütemének megfelelő ritmusban megrázza, megcibálja azt. Amivel arra kényszeríti a tachionjait, hogy azok a hurok gyorsulási ellenállása ellenében ugyanúgy modulálják a saját spirálgömbi hullámterüket, és vele majdnem egy időben, de mindenképpen némileg megkésve, tehát kicsit lemaradva kisugározzák a kapott jelet. Bár minden anyagi részecskét rezgésbe hoznak a rajta akadálytalanul áthaladó rádióhullámok, a tömegtehetetlenség miatt a tárgyakon nem látszik, hogy berezegnének tőlük. A kicsi és könnyű elektronok hullámtere ugyanis gyenge hozzá, hogy a nagy és nehéz protonok és neutronok időtartályait érdemben rezgésbe hozza. Az eredmény az elnyelődésnek, visszaverődésnek, szóródásnak és elzajosodásnak nevezett komplex effektus, ami közegfüggő módon korlátozza a rádióhullámok használhatóságát a gyakorlatban.
A fény nem elektromágneses hullám. Bármit beszéljenek is róla a hozzá nem értő fizikusok. A rádióhullámok ugyanis csak időhullámok, amik forrása helyben marad a kibocsátási ponton, míg a fénykvantumok (mint a nevük is mutatja) olyan kis időforrás rendszerek (egy fotinó egy időhurokból áll), amik együtt repülnek a saját időhullámterükkel. Minden fotinó hét, egymás nyomában körbe keringő tachionból áll, amik spirálgömbi terei az idődoppler miatt feltorlódnak a haladási irányában. A kvantum előtt kialakuló torlódási hullámfront (orrkupak) az, ami az anyagi részecskéknek ütközve és rajtuk áthaladva a rádióhullámokhoz hasonló rezgető hatást okoz (lásd: fénynyomás). A fotinó időforrásai azonban nem képesek bármin akadálytalanul áthatolni, ezért a részecskék THZ-iról (transzcendens felszínjelenségeiről) visszapattannak. Ez a fény visszaverődésének oka.
A fizikusok eme látványos tévedéséhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a fotinók az átmérőjüktől függően különböző hatást gyakorolnak a különféle anyagokra, kialakítva a szín jelenségét (lásd: elnyelési és visszaverődési színkép). Vannak az emberi szem érzékelési tartományán kívülre eső fénykvantumok is (infravörös és ultraibolya), de a színskála szélességét még sajnos nem ismerjük (6. ábra). Ugyanakkor a rádióhullámok közt is vannak olyan frekvenciájúak, amik a fény rezgéstartományába esnek, így könnyen összekeverhetők a fotinókkal. Pedig a fény nem elektromágneses hullám (ezt nem lehet elégszer elmondani, a makacsabb tudósok kedvéért), csak hasonló a hullámtere ahhoz. Ezért van az, hogy a gravitáció képes eltéríteni a fényt, a mágneses tér viszont nem. És mivel a fotinó forrásrendszere jobbos csavarodású, a tértükrözéssel létrehozott balos fénykvantum antifotinó lesz, ami a fotinóval ütközve annihilációt idéz elő (lásd: pármegsemmisülés).


Az efféle különlegességei okozták, hogy olyan elképesztő ökörségeket találtak ki a fényről egyesek, mint a duális elmélet (hol hullám, hol részecske), és ez vezetett a két réses kísérlet eredményeiből levont hibás következtetésekhez is. A fény terjedési sebességével kapcsolatos mérések persze megmutatták, hogy a fénysebesség csöppet sem állandó, vagyis akár meg is lehet állítani a fotinókat különféle trükkös eljárásokkal, de nem lehet a fényt akármeddig gyorsítani. Mivel hullámterének centrumában egy időhurok kavarog, nem lépheti át az időhullámok terjedési sebességét, mert akkor a forrásai azonnal megszűnnének létezni, az őket fenntartó ciklikus időellentmondás megszakadásakor.
De, hogy ne csak időfizikai magyarázatot adjunk a rádióhullámokra, most következzenek a nyelvészeti titkok. Az a szó, hogy rádió, magyarul azt jelenti: Rá (egyiptomban a Nap) Dio (latinul: Isten), azaz Napisten. A sugárzás értelme pedig: su-gar, azaz szu, mint forrás (kis pont, mint a farágó szú bogár), és gar, mint garmada, garral jön, azaz nagy mennyiség. Tehát a sugár: „sok időforrást” jelent. Ha a su szótagot szó-nak értelmezzük, ugyancsak helyes jelentéshez jutunk, mivel a „sok szó” a szóáradatra utal. A szó a hang modulációja, a Hang pedig az ókori misztikában a Levegő közegében (a téridőben) terjedő rezgés volt. A rádiósugárzás tehát a Napisten szava, modulált hullámtere.
Ha belekukkantunk egy angol szótárba, ott azt találjuk, hogy a sugárzásra két szót használnak: radiate (rá-di-atya: Napisten Atya) és beam (be-am: vagyok, létezek). Emellett a fény sugárzásra használják még a ray (valószínűleg Rá-jó értelemben) szót is, amit mi egyszerűen csak Jóistennek mondunk magyarul.
És bár a fizikusok vehemensen tagadják, hogy létezne az éter, mint természeti jelenség, holmi rosszul kitalált kísérletekre és hibás elméletekre hivatkozva, mégis a mai napig azt mondjuk, hogy a rádióadások az éter hullámain terjednek. Az éter természetesen az az étel, ami eteti az időforrásokat, hogy életben maradjanak. Hisz a saját kibocsátott hullámterük nélkül az időhurokban keringőző tachionok nem tudnák ciklikusan újrakelteni magukat, és az egész teremtés egy szempillantásnál sokkal rövidebb idő alatt nyomtalanul megszűnne létezni.
Az ókori öt elem tan, ami a vallásokban és misztikában a mai napig fennmaradt, lényegében arról szól, hogy a teremtés öt alapelemből áll. Az első a Víz, ami az őskáosz kezdeti, tardion típusú hullámtereit (magát a kezdeti létezőt) jelenti. A második a Tűz, ami a Vízből keletkezik a kölcsönhatások során, mikor az okforrások tachion sebességre gyorsulnak az eseménytérben. A harmadik a Levegő, ami a Tűzből keletkezik, amikor a Teremtő Atya tachionja behatolva a Teremtő Anya tachionjának hullámterébe bukfencet vet és létrehozza a Mindenható Fiú Istent. Az első időhurkot, akinek tardionikus hullámtere, a téridő mindent betölt a teremtésben (ahol a teremtmények vannak) és mindenen áthatol, akadálytalanul terjedve, mint a gáznemű levegő. A negyedik a Föld, ami a Levegőből keletkezik, amikor az Isten időhurka másolatokat kezd szülni magából, és ezek között megjelennek olyanok, amik tartósan önfenntartó időhurok elburjánzásokat keltenek maguk köré. Ezek lesznek a különféle lélek és anyagi részecskék időtartályai, a neutronok, amikből (a proton-elektron párra való bomlásuk után) minden anyagi halmaz felépül. Az ötödik pedig az éter, ami az egész teremtést betöltő komplex hullámtérnek felel meg. Ez a világéter, mint információs, gravitációs és elektromágneses háttérzaj mindenhol jelen van (leárnyékolhatatlanul), és minden információt magán hordoz, az időhullám rétegek modulációiban a végtelenségig.
Kiegészítésképpen elmondjuk még, hogy a különféle ionizáló és radioaktív sugárzások, amik a bomlékony atomi rendszerek szétesése során szabadulnak ki, szintén szoros kapcsolatban állnak a rádióhullámokkal és a fénnyel, mint nem ionizáló sugárzásokkal (7. ábra). Mert egy atommag szétesésekor nem csupán protonok és neutronok, meg elektronok szaladnak szét a közegben, járulékos károkat okozva (mint valami golyózápor), hanem ezekből sugárzás is árad (8. ábra). Egyrészt az alacsonyabb gerjesztettségi szintre kerülő részecskék kiengedik magukból az időtartályukban ide-oda pattogva tárolódó fotinók egy részét, másrészt a saját hullámterük torzulásai száguldás közben megrezgetik az útjukba kerülő részecskéket. Ezért okoznak az atomrobbanások erős, háttrézajszerű elektromágneses impulzusokat, amik a vezetőkön áthatolva örvényáramot generálnak bennük és felhevítik őket (kiégetik az elektronikát).


A radioaktív sugárveszély nemzetközi jelzése így nem véletlenül lett egy kör, körülötte három tortaszelettel (9. ábra). Mert ez az ábra valójában nem más, mint a triász szerinó sematikus ábrája. Három felváltva keltett térhatos, amik háromszor öt párhuzamos téresszenciát generálnak magukból és egy nemtér-nemidő réteget. Hétköznapi nevén ezt nevezzük téridőnek, aminek forrása (a jel közepe) valójában kívül van a téridőn, az őskáoszban. Ez a szimbólum figyelmeztet mindenkit, hogy az Istennek erős hullámtere van, ami élet és halál ura egyaránt (10. ábra). Megszelídítve életet ad (az atomenergia), elszabadulva azonban mindent elpusztít.
Mert erős vár a Mi Istenünk hullámtere.


Készült: 2009.09.23.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz