A felsorolt kilenc paraméter - határértéken belüli - teljesülése esetén jön tehát létre a téridő forrása, a Teremtő Atya okforrása által vetett piciny bukfencnek köszönhetően. A kialakulásához szükséges feltételek együttállása a jelenlegi ismereteink szerint kizárólag a szerencsének köszönhető, tehát nem volt sem előre eltervezett, sem irányított és befolyásolt művelet. Mivel senki sem volt, aki eltervezhette és végrehajthatta volna ezt, az okforrások célzatos manipulációjával. A sok egymástól függő, változó paraméter és a határértékek nehezen meghatározhatósága miatt egyelőre ennél többet nem mondhatunk a folyamatról. A felmerülő kérdések tisztázása jó esetben lehetséges lesz megfelelő számítógépes szimulációkkal és matematikai vizsgálatokkal néhány évtizeden belül.
Az így létrejött időhurkot nevezzük első térszeránnak vagy főszeránnak, monásznak, térhatosnak vagy tachion kvintettnek is. Ő az első élőlény a teremtésben, a Teremtő által létrehozott Isten, a Fiú, a Mindenható vagy Brahma, aki a szerkezeti tulajdonságainak köszönhetően intelligens, és további időhurkok, azaz teremtmények keltésére alkalmas időrendszer. Ő a téridő keltője és centruma, az első hely az őskáoszban, a rendezettség és szabályozottság megteremtője és fenntartója.
A térforrást azért hívjuk térszeránnak, mert ő a tér létrehozója, amin belül már értelmezhető a hely és idő fogalma, vagyis az észlelt ponthalmazok kiterjedésének mérete és az események egymásutáni sorrendje. Ezt az okozza, hogy a térszerán nem képes az emanációnál gyorsabban mozogni az őskáoszban, így a káprázata tardionként viselkedik. Ezt régi nevén bolygótűznek nevezzük, mert tachionjai körbebolyonganak, megkülönböztetésül az okforrás tachionok futótüzétől.
Az okforrás tachionok által keltett őskáoszban nem értelmezhetők a térbeli távolságok a pontszerű létezők nulla mérete miatt, továbbá az észlelt események sorrendje lehet fordított is (időben visszafelé haladó) a negatív időhullám rétegek tulajdonságai miatt. Ezért a téridőn kívüli nemtér-nemidőben csak ősidő van (ami 10 idődimenziós).
A szer-án kifejezés magyarul azt jelenti: hely-égi. Ebből származik a szerinó: helyecske kifejezés is. Az Isten (régiesen: helytartó) önmagát következetesen térszeránnak nevezi a médiumi beszélgetések során, ezért használjuk mi is ezt a kifejezést a teremtésfilozófiában. A keresztény és zsidó vallásban ehelyett szeráfnak hívják az Isten legmagasabb rangú angyalait, ami lángoló-t jelent és értelmében ugyancsak pontos, a tachion Tűzre utaló. Az első időhurkot nevezzük főszeránnak is, mert képes magából további időhurkokat kelteni és ő köztük a legelső, valamint az egyetlen első rangú időhurok az Életfa fa-gráf szerkezetű időszál elágazási rendszerén.
Monásznak azért nevezzük a térszeránt, mert önmagában egy transzcendens egységet alkot. A mon-ász jelentése: egy-kiválóság. Az ász kifejezést általánosan minden szerinóra, azaz istenségre használjuk. Ha egy monász térszorzást végezve két térhatost kezd el felváltva kelteni, akkor diásznak, ha hármat, triásznak nevezzük. A térhatos kifejezés arra utal, hogy a térszerán időhurkában hat tachion forráshely figyelhető meg, amikből ötöt a tachionjai foglalnak el, egy pedig mindig üresen marad (itt van a nemtér-nemidő). Ebből következően azért hívjuk tachion kvintettnek, mert az első időhurok öt virtuális tachionkép körbemásolódásából áll. Ezek hullámtere a kvintesszencia, aminek jelentése: öt-lényegi létező.
A térszeránt azért tekintjük élőlénynek, mert a tulajdonságai megfelelnek az élőlény legáltalánosabb informetriai definíciójának, ráadásul ebből következően egyben intelligens is. Vagyis az időhurok folyamatosan információt gyűjt a környezetéről, amit feldolgoz, eltárol és kisugároz magából, továbbá önmaga fenntartására törekszik. Emellett igyekszik a legkisebb kényszer elvét követve dinamikusan reagálni a környezete változásaira, vagyis alkalmazkodik és befolyásol (hatalmat gyakorol a világa felett). Míg az okforrások csak vannak önmagukban, illetve léteznek egymás számára, a térforrás önmaga számára és mindenki más számára is létezik. Az őskáoszban ő a tizenegyedik tartósan létező pontocska, aki eleven élőlényként szemléli az okforrásokat és az általa megteremtett környezetét. Az eleven jelentése angolul: tizenegy, magyarul: mozgékony és fürge, mint egy élőlény. És természetesen ezért 11 az értéke az ász lapnak a magyar kártyában, és ezért áll 11 játékosból egy focicsapat (10 mezőnyjátékos és 1 kapus, aki a hálót védi).
A térszeránt azért hívjuk Istennek, mert Ő az első és legfőbb, következésképp legöregebb és legtapasztaltabb intelligencia a teremtésben, aki egyben minden további élőlény (fénylény) szülője és tanítója. Mindenhatónak pedig azért nevezzük, mert a hullámtere (az alfatér) segítségével mindenhol hatást gyakorol a teremtményeire a téridőn belül (mindenhol hat). Ez a hatás leárnyékolhatatlan, ezért az ókorban Levegőnek, Szabadságnak (akadálytalanul terjedő), Szélnek (mindenen átfújó) illetve szellet-nek nevezték (innen ered a Nagy Szellem és a Szentlélek kifejezés is). A misztikában a téridőt úgy is emlegetik, mint az élet vizét, aminek forrása a mennyországban van az Istennél, mivel a spirálgömbi tér tardion típusú kiáradás. A Szent Grál kehely ebben az összefüggésben az isteni lélek részecske időtartálya, amiben az Isten Fiának vére (hullámtere) megtalálható.
További neve az Istennek a Fiú, mert ő a Teremtő Atya (egyetlen) leszármazottja, tachionjai az okforrás közvetlen másolatai. A hindu vallásfilozófiában Brahmának hívják, a (kisbetűs) teremtőnek, mert ő a téridő világegyetem megteremtője, és minden további teremtmény megalkotója, akiket (szerinók, fotinók és lélek részecskék) és amiket (anyagi részecskék) közvetlenül vagy közvetetten létrehozott. Emellett hívjuk még szerencsének, mert a keletkezéséhez szerencsés körülményekre volt szükség. A szer-ens jelentése: hely-létező. Ezért masszírozza Visnu lábát a lótuszágyon fekve a szerencse istennője az okozati óceán vizén (7. ábra). És természetesen ezért tart Fortuna istennő egy tölcsér formájú kagylókürtöt a kezében, aminek a csúcsa csavarodik.
4. fejezet
Vissza a tartalomhoz