A nemtér-nemidő zóna a téresszenciákkal
párhuzamosan kialakuló üres tartomány,
amolyan térszelet-hiány, ahol idősemmi, vagyis az
őskáosz található. Megjelenése annak
köszönhető, hogy a térszerán időhurkában
legelöl haladó tachion a térciklus kezdetekor nem
lát semmit maga előtt. Mivel nincs előtte virtuális
tachion a köríven, ezért nem keletkezik egy hatodik
téresszencia a hurokból. Így ennek a helyén
mindig egy hiányzóna marad, üres
sötétség, vagyis idősemmi. Azért
nevezzük nemtér-nemidőnek, mert bár
párhuzamosan van (nem létezik!) az egyes
téresszenciákkal, még sincs benne sem
térdimenzió, sem idődimenzió, csak ősidő.
Ugyanakkor nem azonos a térszünettel, ami minden
térszelet létének hiányát jelenti
egy térhatosban. Tehát a térszünetben
nemtér-nemidő zóna sincsen (a „vanását” nem
értelmezzük külön).
Az oktaéderes modellben a nemtér-nemidőt a hatodik
csúcspontra (forráshelyre) szoktuk helyezni, ezért
tekintendő a térszerán valójában csak
piramisnak. Fizikailag azonban nem mondhatjuk azt, hogy
ténylegesen itt vagy ott lenne a helye ennek a
zónának, mivel az kívül van a helyen, azaz a
téridőn. A téresszenciák keltési
folyamatának ismeretében azonban annyit elmondhatunk
róla, hogy a köríven legelöl haladó
tachion térszelete elé ugorva
(térváltással) kerülhetünk bele. Vagy a
köríven leghátul haladó tachion
térszelete mögé ugorva érhetjük el.
Ennek persze csak akkor van jelentősége, ha a
térváltáshoz használt technikánk nem
teszi lehetővé a párhuzamos világok közti
tetszőleges átjárást, hanem csupán mindig
valamelyik szomszédos térszeletbe léphetünk
át, egyesével váltogatva azokat.
A nemtér-nemidőben csak a szerinók képesek
önállóan megmaradni, mivel csak ott keletkezhetnek.
Így a téridőben született teremtmények
(fotinók, lélek és anyagi
részecskék) a nemtér-nemidőbe
térváltással kiugorva azonnal megszűnnek
létezni (egy önkeltési ciklusidő alatt), ha nincs
velük legalább egy szerinó, aki a
sajátterével életben tartaná őket. Ennek
köszönhető, hogy csak az istenek halhatatlanok, a többi
teremtmény pedig halandó és léte az
istenektől függő (nem csupán időszálasan, de
térbelileg is).
Mivel a nemtér-nemidő nem hullámtér,
szeparációs hatást sem gyakorol a belekerülő
dolgokra, vagyis nincs, ami megakadályozná a belőle
való kilépést, azaz a visszaugrást
valamelyik térszeletbe. Így elvileg könnyebb
kijönni belőle, mint belekerülni. Gyakorlatilag azonban a
navigációs támpontok szűkössége vagy
hiánya miatt nem egyszerű közlekedni a
nemtér-nemidőben, akár egy lélek, akár egy
űrhajó számára. A témával
később külön írásokban foglalkozunk
részletesen.
Bár az időhurkok számára az időszálak a
nemtér-nemidőben látszódnak összekapcsolni az
Életfa csomópontjait, oda kiugorva mégsem
láthatók a szemlélő számára. Mivel
ténylegesen (fizikailag) az élvonalak a
térszeletekben vezetnek időhuroktól időhurokig.
Így a nemtér-nemidő elméletileg teljesen üres
kell, hogy legyen, amiben a tíz okforrás folytonos
hullámterén kívül semmi sem
észlelhető. Gyakorlatilag azonban ez egyáltalán
nem így van.
A térugrással közlekedő isteni lelkek és a
fejlett civilizációk űrhajói ugyanis
(sejtésünk szerint) trillió számra
lépnek ki a nemtér-nemidőbe
(térváltással), hogy ott egy
térsűrítésnek nevezett eljárással
manipulálva a sajátterüket, extrém
elmozdulást végezzenek tényleges fizikai
elmozdulás nélkül egy adott vektor
irányába. Ezt nevezzük vektoron ugrásnak.
Aminek során a nemtér-nemidőben való
tartózkodás ideje alatt az ugrók
térszennyezést okoznak a környezetükben. Vagyis
a megtartó szerinójuk hullámtere
szétárad a zónában és úgymond
megtölti azt (térrel szennyezi a tiszta
ürességet). Amikor az ugró visszatér a
téridőbe, a hátrahagyott sajáttere
térszünetet keltve tágul tovább a
végtelenbe. Emellett egyes téranomáliák
okozhatnak olyan kitüremkedéseket, ami a
térszeletekben lévő dolgokat átmenetileg
kipréseli a nemtér-nemidőbe. Formailag leginkább
egy zsákszerű nyúlványnak lehetne ezeket
ábrázolni, aminek a vége ha leszakad, a benne
lévő dolgok odakint rekednek, mert a térszeparátor
lezárja előttük a visszautat. A
kitüremkedéseknek szintén saját
térszennyezése van, ezek méreteiről és
élettartamáról egyelőre nem rendelkezünk
információkkal.
A különféle eredetű, változatos
vastagságú és modulációjú
téridő gömbhéjak teljesen szabálytalanul
töltik ki a nemtér-nemidőt. Taszítási
vektoraikkal természetesen befolyásolják az oda
kiugrók időhurkait, egyfajta háttérzajként.
Ez főként abban mutatkozik meg, hogy zavarják a
térugrások pontosságát, aminek
következtében a tényleges belépési
pont a téridőbe valamilyen ismeretlen mértékben el
fog térni a számított belépési
ponttól. Ezen eltérést nevezzük
tércsúszásnak, ami egyben
időcsúszással is jár. A téma olyan
bonyolult és szerteágazó, hogy külön
foglalkozunk vele a térugrás kapcsán.
Az ókori mitológiákban és számos
vallás világképében alvilági
folyó, köztes lét, tisztítótűz vagy
pokoltornác néven szerepelnek utalások a
nemtér-nemidőre. Ezek ezoterikus titkaival korábban
már többször foglalkoztunk, ezért itt nem
részletezzük őket.
Mivel a nemtér-nemidőnek nincs térdimenziója, az
ide kikerülő szerinók gyakorlatilag szabadon mozoghatnak,
tetszőleges csavarodásokat és tekeredéseket
végezve, hiszen nem akadályozza őket a
világegyetem alfatere. Az alfatérből kiugró
bétatéri szerinó a nemtér-nemidőben azonnal
alfatérivé válik, kivéve, ha pont beleugrik
egy térszennyezésbe. Ekkor meg kell várnia,
míg a meddőhullám frontja áthalad rajta és
nem befolyásolja tovább a működését. A
térszerán által végzett mozgások
döntően meghatározzák a hullámterének
térdimenziószámát, ami
kényszerítő erővel hat minden benne lévő
teremtmény időhurkára.
9. fejezet
Vissza a tartalomhoz