A térsűrűség az egy szerinóból, domináns hatású helytartóból érkező, egységnyi térfogatra eső téresszencia hullámfrontok számától függő fizikai tulajdonság. Ennek megváltozása a téridő frekvenciájának megváltozását jelenti, ami az időhurok különféle mozgási paramétereitől függ. Egyrészt az elsődleges csavarodástól, ami meghatározza az időhurok körülfordulási átmérőjét, ami mindig azonos az egy helyben álló forrású spirálgömbi téresszencia hullámhosszával. Másrészt a másodlagos csavarodástól, ami meghatározza az egymást követő rétegek szétmosódottságát és egymásba hatolásának mértékét. Harmadrészt a harmadlagos csavarodástól, ami meghatározza a térprodukció következtében az egyes rétegek szétmosódottságát és az egymást követő rétegek egymásba hatolásának mértékét. Negyedrészt pedig az időhurok futása, tekergése is erősen befolyásolja, irányfüggő módon.
Minél gyorsabban közeledik a szerinó a vizsgált térfogathoz, a térdoppler miatt annál jobban összenyomódnak előtte a téresszenciái, míg a távolodásnál megritkulnak. Ezt nevezzük térsűrűsödésnek, illetve tértágulatnak (23. ábra). Az időhurok határsebessége azonban mindig alatta marad az emanációnak, így a téresszencia hullámhossza a térkontrakciónál közelít a nullához (de azt nem érheti el), míg a térdilatációnál közelít az aktuális körülfordulási átmérő kétszereséhez (de azt sem érheti el). Tehát a sűrűsödés mértéke közelít a kvázi végtelenhez a torlódási hullámfront (orrkupak) sűrűsödésének megfelelően, míg a ritkulás mértéke nem lehet kevesebb az álló forrás térsűrűségének felénél.
A térkontrakció természetesen nem jár a téresszenciában lévő teremtmények méretének csökkenésével (összenyomódás), ahogy a térdilatáció sem nyújtja meg a tárgyakat, mivel ezek mérete a saját időhurkaik pályagörbéitől és mozgásától, valamint egymásra gyakorolt kölcsönhatásától függ. Ellenben megváltoztatja a teremtményeket érő térnyomás nagyságát és irányát, aminek számos fontos következménye van. A témával később még több írásban foglalkozunk részletesen.
A térnyomás a térsűrűségtől függő fizikai hatás, pontosabban mozgató erő, amit a téresszencia taszítási vektorai fejtenek ki az egységnyi térfogatban lévő teremtményekre (időhurkokra). Mivel az egyes időhullám rétegek vektorai eltérő irányúak és nagyságúak, az eredőjük szabja meg a mozgató erő nagyságát és irányát, minden egyes elért időforrás számára külön-külön. Emiatt a térnyomás az időhurkokat folyamatosan deformálni igyekszik, állandó perturbációra kényszerítve őket, ami az n dimenziós szitálás, más néven a téridőbeli határozatlanság fizikai oka. A térnyomás nagyságának és irányának mérésével jó közelítéssel kiszámolhatók egy adott szerinó fizikai tulajdonságai, amire a térváltás megvalósításához van szükség. Ezzel a témával részletesen külön írásokban foglalkozunk a térugrás fizikája kapcsán.
15. fejezet
Vissza a tartalomhoz