HOZZÁSZÓLÁS AZ ŰRHARCÁSZAT ALAPJAIHOZ

2009 októberében érkezett egy levél az Űrharcászat alapjai (2007) című írásunkhoz, amiben az Olvasónk olyan érdekes kérdéseket vetett fel, hogy érdemesnek láttam cikket csinálni belőle.

1. A LEVÉL

Üdvözletem Elibom!

Nem rég akadtam rá az oldalatokra és kezdtem elolvasgatni a cikkeket. Azt kell mondanom, az elgondolásaitokban van logika, még ha néhány cikk kissé nehezen emészthető és / vagy megmosolyogtató.
A csillagászati és matematikai részben nagyon elgondolkodtató megállapítások vannak. Ezzel kapcsolatban jutott egy dolog az eszembe. Az Űrharcászat alapjai c. írásban azzal indokoljátok többek közt a lézerek nagy távolságra való pontatlanságát, hogy nem lehet a löveget mozgató motorokat elég precíz mozgásokra fogni. Az jutott eszembe, hogy nem-e lehetne csak magát a lézersugarat eltéríteni a megfelelő irányba? Az einsteini fizika alapján a fény gravitációs hatásokkal eltéríthető. Ha ez az időfizikai modell szerint is működik, akkor nem lehet azzal elvégezni a finomhangolást?

2. A VÁLASZLEVÉL

Szia Csaba!

Akkor fogsz igazán mosolyogni, ha megérted miről szólnak a cikkek. :-D
Érdekes, hogy mostanában többeket érdekelni kezdett az űrharcászat. Már a honvédségtől is érdeklődtek űrhadviselési kérdésekben, igaz csak elméleti szinten.
Természetesen lehet a lézersugarat térítgetni ide-oda, így működnek az amcsi lézeres rakéta lelövő műholdak. Van a levegőben egy Boeing, rajta egy nagy lézerágyúval. Ez rálő egy műholdra, ami a tükrével visszatükrözi a sugarat valahová a láthatáron messze túlra és így lövi ki a rakétát. Sőt, a Hold távolságát is lézerrel mérték meg a legpontosabban, a felszínére kitett tükrökkel. Csakhogy!
Ha tükörrel célzol, annak minél tökéletesebb fényvisszaverő tulajdonságúnak kell lennie. Precízen forgathatónak kell lennie és elég masszívnak, hogy a lézernyaláb tolóereje ne tudja berezgetni, meglökni (a fénynyomás). És olyan alakú legyen, hogy róla ne szóródjon szét a sugár, hanem együtt maradjon. Bármi kosz, sérülés tönkreteszi a tükröt (pl. mikrometeor) és ki lehet dobni.
A másik, hogy a tükör forgatórendszere ugyanannyira korlátozott pontosságú, mint a lézerágyú torony forgatórendszere. Tehát ez a módszer csak akkor használható, ha a tükröt ráteszed egy kísérőszondára, amit az űrhajó és az ellenség közé viszel (pontosabban oldalra, hogy együtt egy háromszöget alkossanak), és arra lősz. Úgymond: mandinerből találod el a célt. Ez akkor jobb a sima lövésnél, ha a szonda közelebb van a célhoz, mint az ágyú. Elvileg ezzel, kellően pontos beállítások esetén megnövelhető kicsit a hatásos lőtávolság. De nem túlzottan. A csata hevében macerás úgy tartani a szondát, hogy arra az ágyú tüzelni tudjon, és a tükör pont az ellenségre verje vissza a nyalábot, ami szintén mozog.
Szerintem technikailag ez annyira problémás és olyan sok szervezési, irányítási feladatot követel, hogy csak akkor éri meg, ha a célpont nem mozog vagy lassan mozog (könnyű lelőni), nagy a célpont (anyahajó, űrállomás, égitest), illetve nem impulzuslézert, hanem folyamatos nyalábot használunk, mert akkor lehet rávezetni a sugarat a célra.
És természetesen számolni kell azzal is, hogy az ellenség először a szondát fogja kilőni vagy legalább megrongálja a tükröt, ha tudja. A szondát nem pakolhatod agyon védelmi rendszerekkel, mert akkor túl nagy célpontot kínál és nehezebben mozog, meg nehezebben vezérelhető. A szonda ugyanis nem ugrálhat folyton ide-oda az ellenség elől, mert akkor nem használható. Ha viszont tartja a pozícióját, vagy a tükrözésnek megfelelő pályán mozog, könnyű kilőni.
Ha tükrözés helyett gravitációs térrel próbálod eltéríteni a fényt, hogy így pontosítsd a lövést, az szintén millió problémát vet fel. Igaz, hogy lehet készíteni mesterséges gravitáció generátort, de talán még erre sincs szükség. Egy jó nagy ólomtömb is megteszi a lézersugár közelében. A gond azonban ott van, hogy a gravitáció a távolsággal négyzetesen csökken. A lézernyalábnak pedig átmérője van. Még a legjobban fókuszált, picire koncentrált nyalábnak is. Ergo a nyaláb egyik oldala közelebb lesz a gravitációs forráshoz, mint a másik. A nyaláb egyes részei tehát eltérő mértékben térülnek el, így az szóródni fog. Pech.
A gravitációs hatás nem lehet szimmetrikus (körkörös), mert akkor az eltérítés is körkörössé válik, vagyis széttartó lesz a sugár. További gond, hogy a gravitáció csak picit téríti el a fényt, ergo az ágyút akkor is forgatni kell, és csak a finomhangolást lehet elvileg a gravitáció beállításával megoldani. Például úgy, hogy egy merőleges sínen az ólomtömböt közelítjük a nyalábhoz vagy távolítjuk. Ez a mozgatás szintén rezonanciát kelt a rendszerben, ha van súrlódás közben (a görgők miatt). Ha nincs (pl. mágneses lebegtetés esetén), akkor meg műszakilag válik bonyolulttá és sérülékennyé.
Ami még súlyos gond itt, hogy az űrhajó saját tömege is beleugat a célzásba, főleg ha nagy hajóról van szó. Tehát nem mindegy, hogy az ágyú éppen merre néz (előre, oldalra, fel, le, stb.) a hajótesthez képest, mert a hajó formájának aszimmetriája miatt eltérő a hullámtér hatása az egyes irányokban. És az is számít, hogy a hajó belső tömege éppen hogyan oszlik meg. Ha tele a raktár vagy ha üres, egész más a hajó tömege, ergo a hatása is, tehát az ágyút minden kis változásnál folyton újra kell kalibrálni, finomhangolni. De ezek pici hatások. Ahogy egy közeli égitest is pici hatást gyakorol a nyalábra. A sok kicsi hatás viszont összegződik és pontatlanná teszi a célzást. Tehát ugyanott vagyunk, ahol az elején.
Összefoglalva: egy kis hatásfok javulás csak nagy műszaki problémák leküzdésével oldható meg, ami macerás, drága és sok hibalehetőséget rejt magában. Így célszerűbb egyszerűbb ágyúkkal lövöldözni kisebb távolságra és a manőverezéssel, stratégiával ellensúlyozni a lőtávolságbeli hátrányt.
Ettől függetlenül jó a kérdésed, látszik, hogy gondolkodol és közzé is fogom tenni a levélváltásunkat, az év végi frissítésnél. Gratulálok!
Szia! Elibom

Készült: 2009.10.06.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz