2. FÉNYSZÓRÓK
Az univerzum teremtésének kezdeti szakaszában, amikor még nem léteztek anyagi és lélek részecskék, a téridő transzcendens hullámterét csak szerinók és fotinók töltötték ki. Ezek egymásból másolódva szaladtak szét a téresszenciákban, gyakorlatilag akadálytalanul. Mivel semmi sem volt a létezésben, ami megállíthatta vagy eltéríthette volna őket. Ez volt a szakadatlanul kiáradó fény korszaka a teremtés elején.
A sok lépcsőből álló, fa-gráf alakú másolódási rendszernek, amit fényágnak hívunk az Életfán, egyetlen kiindulási ponthalmaza van, a téridő forrása. Ő az első időhurok, akit térszeránnak, főszeránnak, Istennek vagy Mindenhatónak is nevezünk, attól függően, melyik tulajdonságára utalunk a szóval. A térszerán, mint alfatéri szerinó a működése során önmagából hozza létre önmaga azonos másolatait, a bétatéri szerinókat, akik ugyanezen a módon más típusú időhurkokat, fotinókat keltenek magukból. A fotinók ezt követően csak további fotinókat képesek generálni, megszámlálhatóan végtelen lépésben gyarapítva a fényág időszál elágazási rendszerét. Aminek méretét a létezésben elvileg semmi sem korlátozza.
Ez a folyamat véleményünk szerint azóta is zajlik, bár szabályozott módon, óriási mennyiségű fénykvantummal szórva tele a világegyetemet, mint egy transzcendens fényszóró. A rengeteg szerinó és fotinó a kibocsátott spirálgömbi hullámtereivel egymást taszigálva szétrohan a téridőben, még több fotinót keltve út közben. A kiáradó fényözön azonban szerkezetileg nem tekinthető szimmetrikusnak. Egyrészt az időhurkok aszimmetrikus belső geometriája, azaz tachionjaik csavarodó pályagörbéje miatt. Másrészt mert a mindenütt jelenlévő őskáosz idősemmijének hullámtere aszimmetrikus módon sodorja, perturbálja a futási útvonalukat. Az így kialakuló átmeneti fénysűrűség ingadozások a téridő egyes zónáiban nagy mértékben hozzájárultak, ha nem egyenesen okozói voltak a komplex időhurok rendszerek létrejöttének. Aminek pontos folyamata talán örökre titok marad előttünk, de a fő szabályait már régóta ismerjük.
Egy anyagi részecske, azaz neutron keletkezése egyetlen fotinóból indul, fénysebességgel generálva köré egy időhurkok százezreiből álló, gömbszerű buborékot. Ezt időtartálynak nevezzük, mivel benne semmi más nincs, csak időforrások és ezek hullámterei, míg a felszínét speciális hullámtéri interferenciák hozzák létre és teszik gyakorlatilag áthatolhatatlanná. A felszínjelenséget Taszítási Határ Zónának nevezzük (a továbbiakban: THZ), míg a centrumból elágazva növekvő időhurok rendszert időfraktálnak hívjuk.
Az anyag tehát lényegében egy teljesen transzcendens, bonyolult módon elburjánzó, véges méretű időrendszer, amiben semmi bogyószerű nincsen. A részecskék nem még kisebb részecskékből állnak, időtartályaik belül teljesen üresek ebből a szempontból. A neutronok és protonok belsejében nincsenek kvarkok, amik állítólagos műszeres észlelései szerintünk egészen másképp magyarázandók. De mielőtt erre rátérnénk, előbb lássuk, hogyan indul el egy részecske keltése és mik ennek a feltételei.
3. fejezet
Vissza a tartalomhoz