AZ INTELLIGENCIA EVOLÚCIÓJA A TEREMTÉSBEN


1. BEVEZETÉS

Az isteni mindentudásban, az akashában böngészve nemrégiben megpróbáltam felmérni, hogy a létezésben milyen fő irányai vannak az intelligens lények fejlődésének. Mivel a teremtés evolúciója szakadatlanul zajlik, s minden résztvevő élőlényre elháríthatatlan erővel hat a fejlődés kényszere, fontosnak láttam utána nézni, mik a lehetőségeink ebből a földi életformából kiindulva. Az alábbiakban a kutatásaim eredményét összegeztem röviden, tömören és remélhetőleg – a teremtésfilozófiában jártas olvasóknak legalább – érthetően.
A földi filozófiákban az ember fejlődésének következő lépcsőfokát többnyire istenemberi létnek hívják, amivel tudományos igénnyel eddig csak a transzhumanisták foglalkoztak az elmúlt évtizedekben. Gondolok itt a mesterséges intelligenciák megjelenésére (tanuló és élő programok, virtuális ember szimulációk és agyi tartalom másolatok), az ember és számítógép egyre szorosabb kapcsolatára (telepatikus interfész, hétköznapi együttélés a gépekkel, a gépek jogai és kötelességei), a testi élet meghosszabbításának biológiai és technológiai módszereire (kvázi örök élet biológiai vagy gépi testben), a képességeket fokozó segédeszközökre (doppingszerek, implantátumok, műszervek) és még sok egyébre, amit csak kitaláltak a tudósok és főleg a sci-fi szerzők.
Én azonban ennél alapvetőbb irányvonalakat kerestem a mindentudásban, amik messze túlmutatnak az ember pillanatnyi létformájának és fejlődési lehetőségeinek keretein, s általános értelemben az egész világmindenségre érvényesek. Tértől, időtől és anyagtól függetlenül. Az időfizikán és időmatematikán, valamint a létfilozófián alapuló új, szerves világképünk mára elérte a kibontakozásának azt a szintjét, amikortól alkalmas az intelligencia evolúciójával kapcsolatos egyszerűbb kérdések megválaszolására. Röviden arra, hogy mivé fejlődhetünk a következő évezredekben?

2. DEFINÍCIÓK ÉS LEHETŐSÉGEK

Mielőtt megkísérelném megadni a válaszokat, előbb definiálom a legfontosabb fogalmakat a rend kedvéért. Hátha valaki nem olvasta az Eseményhorizonton megjelent korábbi írásokat tőlem és más kollégáktól.
Az intelligencia egy rendszer azon képessége, hogy szabályozott módon válaszolni tudjon a környezetében bekövetkező változásokra. A rendszer lehet fizikai (hardveres), és/vagy szellemi (szoftveres). A képesség hatásgyakorlás a rendelkezésre álló eszközök segítségével a környezetre. A szabályozott mód a reakció irányítása, térbeli és időbeli fókuszálása, siettetése, késleltetése, erősítése vagy gyengítése, általános értelemben pedig az alkalmazkodás a változásokhoz és/vagy a hatalomgyakorlás a környezet felett, amikor az intelligens rendszer uralja közegét. A beágyazási környezet az a véges térbeli és időbeli kiterjedés, amiben a változások zajlanak. A változás maga pedig a rendszer és környezetének mozgása, azaz az információ tartalmának, aktuális formációjának és gyakorlatilag az összes megnyilvánuló paraméterének módosulása (bővülése vagy csökkenése).
Az intelligens szó jelentése magyarul: in-t-éli-g-ens, vagyis az élő létezőben lévő. Mivel pedig az első élő létező a Mindenható Isten térszeránja, nyilvánvaló, hogy az intelligencia (értelem) a teremtésben az Istennel együtt jelent meg az őskáoszban. Az okforrások sem önmagukban, sem együttesen nem intelligensek és élőlénynek sem tekinthetők. Az időhurkok viszont kivétel nélkül mind hordozzák magukban az intelligenciára való képességet és informetriai szempontból élőlénynek tekintendők, ezért az egész teremtés felfogható egyetlen intelligens élőlénynek (lásd: panteizmus).
Fizikailag a minden létezőben az első élőlény, aki már intelligens lénynek tekintendő, a térszerán, a Mindenható Isten elsőrangú időhurka, illetve az azt alkotó időforrások (pontok). Szellemileg az első intelligencia az ebben perturbálódó, a források közt visszaverődő és folyamatosan szuperponálódó komplex időhullámtér, aminek modulációját tekintjük információ tartalomnak. Őt nevezik a vallások Nagy Szellemnek vagy Szentléleknek, esetleg Logosznak, Isteni Értelemnek.
Ebből a definícióból egyértelműen kiderül, hogy az élet és az intelligencia fizikai és szellemi megnyilvánulási formája nem választható szét teljesen egymástól, mivel csak együtt alkotnak élő, működő rendszert. Tehát egy olyan időhurok, amiben nem őrződne meg és kavarogna a szellem, nem lenne intelligens élőlénynek tekinthető, és fordítva: a forrásukat vesztett árvahullámok, legyenek bármily komplexek és agyonmoduláltak is, önmagukban halottak. Csak terjednek kifelé a végtelenbe, de nem változnak meg, csak változtatnak az elért időforrások mozgásállapotán. Egyszerűbben kifejezve nem élnek, csak éltetnek (más élőket).
Amennyiben az időforrásokat pontként ábrázoljuk, a köztük oda-vissza pattogó információs hullámokat a kölcsönhatás szálszerű leképzése miatt összekötő szakaszokként rajzolhatjuk meg. Az eredmény pedig az intelligens élőlény gráfja, geometriai ábrája lesz, ami térben és időben egyaránt folyamatosan mozog. A létfilozófiában ezt emlegetjük információs mátrixnak, egy intelligens hálózatnak, aminek bővülése a környezetével való állandó kölcsönhatások miatt elkerülhetetlen. Ettől él az egész, emiatt változik és fejlődik, alakul és alakítja önmagát. És emiatt lehet matematikai módszerekkel modellezni, vizsgálni a működését (amit később majd pszichomatematikának fognak hívni az ezzel foglalkozó szakszellemek).
Az Isten születése után természetesen további, másolati időhurkok szaladnak ki a forrásrendszeréből a spirálgömbi hullámterébe, a téridőbe. Ők a teremtmények, az első élőlény fizikai és szellemi másolatai, a különféle szerkezetű (tulajdonságú) fénylények. Akik a létrendszer önirányító paraméterezése (önbeállításai) szerint lehetnek szellemileg egybekapcsoltak az alkotójukkal (én és az Atya egy vagyunk) és egymással, vagy részben (netán egészben) elkülönítettek tőle és egymástól (az egységből így lesz kétség, majd sokaság).
A szellemi egybekapcsoltság az időhullámokon és időszálakon keresztüli kölcsönös adatátvitel, folyamatos kommunikáció, aminek célja a működések összehangolása (egy akaratba), illetve a munkamegosztás alkalmazása (hierarchia kiépítése, szakosodás a részfeladatokra). A szellemi elkülönülés a kommunikáció hiánya, az elzárkózás (szeparáció), ami idővel mindig több akaratot eredményez (amit tévesen „szabad” akaratnak is neveznek), és ami elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezet (harc, pusztítás, gonoszság, bűn, szenvedés, stb).
A fizikai egybekapcsoltság az időhurkok téridőben (egy téresszenciában) való tartózkodása, és fizikai kölcsönhatása az időhullámok révén, illetve az időszálakon keresztüli időtlenül gyors adatkapcsolat. Ez is könnyen ábrázolható gráfokkal, még ha a mátrix elég gubancos is lesz egy idő után, ahogy szaporodnak a teremtmények. Akik természetesen további teremtményeket szülnek magukból, gyarapítva a létrendszert (az Istent). A fizikai elkülönülés a többi időhuroktól pedig nem más, mint egyrészt az Életfáról való leszakadás (számkivetettség és halál), illetve a nemtér-nemidőbe való kiugrás és tartós kiköltözés (elvándorlás). Ezt általában önálló téridő univerzum alapítása céljából szokták megcsinálni a mindenre elszánt istenségek.
Éppen ezért, ha egy intelligens élőlény fejlődési lehetőségeit vizsgáljuk, az információs mátrixának mozgásaira koncentrálva, akkor célszerű fizikai és szellemi irányvonalakról, megvalósulási formákról beszélni. Az alábbiakban ezeket részleteztem röviden.

3. FIZIKAI LEHETŐSÉGEK

Egy fénylény (szerinó vagy fotinó időhurok) bővítheti magát, különféle perifériákat növesztve, valamint kapcsolva maga köré egy rendszerbe. Ilyen növesztett struktúra a lélek részecske, a kapcsolt perifériák pedig a szubanyagi részecskékből összeálló asztráltest, a normál anyagi részecskékből összeálló fizikai test, plusz a különféle használati tárgyak, eszközök birtoklása tágabb értelemben. Ekkor az intelligencia, mint információs mátrix növeli az alkotó pontjainak számát. A pontok közti kölcsönhatások bonyolultsága, illetve az általuk felvehető alakzatok bonyolultsága szintén növekszik, vagyis a rendszer által tárolt információ mennyisége és megvalósító képessége (hatalma) is nő.
Legtágabb értelemben az egész teremtés egyetlen intelligenciának, isteni mátrixnak tekintendő, amin belül részlegesen önálló intelligenciának minősülnek az egyes univerzumok, galaxisok, naprendszerek, bolygók, emberek, lelkek, fénylények. Ezek együttes rendszerét nevezzük köztudatnak vagy kollektív tudatnak, aminek aktuális információ tartalma az isteni mindentudás (világéter).
A másik folyamat a meglévő rendszer csökkentése. Egy fénylény megszüntetheti az alkotó (növesztett és kapcsolt) pontjait, vagyis megválhat tőlük, s ezáltal a helyhez kötöttsége is fokozatosan megszűnik (szabaddá válik). Mivel az én az a hely, ahonnan a világot nézem, és semmi több. Ha az intelligens mátrix pontjainak száma nullára csökken, gyakorlatilag elérte a nirvánát, mert megszűnt élőlénynek lenni. Nem fut tovább a fizikai teste (mert nincs), illetve nem fut tovább a szelleme sem (a nem számítástechnikai és informatikai, hanem informetriai értelemben vett programja). Csak a szellemének lenyomata, emléke marad meg a kibocsátott időhullámainak modulációjában, emanációs sebességgel kiterjedve a végtelenségig. Illetve a többi létező időforrásról folyton visszaverődve és háttérzajjá tompulva idővisszhangként marad meg az emléke a teremtésben.

4. SZELLEMI LEHETŐSÉGEK

Egy fénylény szelleme, azaz információs mátrixa a létezési kölcsönhatásoknak köszönhetően folyamatosan bővül és gazdagodik, akkor is, ha látszólag semmit sem csinál, csak lebeg egymagában és meditálgat a világban látottakon. Így is elérheti a megvilágosodást, bár ez kétségtelenül lassabb módszer, mint a tanulás, az információk célirányos levadászása és beépítése a meglévő rendszerbe.
Az információs mátrix célirányos bővítése a szabályozott tapasztalatokon keresztül képes nagy mértékben felgyorsítani az intelligencia fejlődését. Ez a folyamat maga után vonja az önprogramozás megjelenését (reakciók, szokások kialakítása, leépítése, átformálása), és elkerülhetetlenül együtt jár a mátrix szerkezetének módosításával (beleértve az eltorzulását, megbetegedését is). A meglévő logikai kapcsolatok (rendszerezés), és modellek (önkép, világkép, értékrend) kiépítése, majd átalakítása végeredményben azt a célt szolgálja, hogy kezelhetőbbé tegye a világot és magát az információs mátrixot. Ez a gyakorlatban komplexebb keresési, osztályozási, elemzési és reagálási folyamatokat eredményez az intelligens elmében. A folyamatnak nincs sem fizikai, sem szellemi korlátja, felső határa, vagyis a végtelenségig végezhető (amíg a teremtmény létezik és él).
A másik lehetőség a szellem csökkentése. Ennek módjai az információk törlése (olvashatatlanná tétele), kivonatolása (szelektálása), tömörítése (veszteséggel vagy anélkül), illetve a belső komplexitás csökkentése (leegyszerűsítés, elbutulás, felejtés). De ide tartozik a világéter információs háttérzajának perturbáló hatása miatti elzajosodás is, ami kisebb-nagyobb veszteségeket (sérüléseket, hibákat, visszakereshetetlenné válást) okoz a mátrixban. Ennek a folyamatnak sincs sem fizikai, sem szellemi korlátja, alsó határa, vagyis a teljes megszűnésig, nirvánáig, halálig végezhető. Fizikailag ez az időhurok annihilációja, szellemileg az információs mátrix lenullázódása.
Itt kell feltétlenül megemlítenem, hogy az információs mátrix szükség esetén összekapcsolódhat más mátrixokkal, különféle intelligenciákkal (ha adva vannak hozzá a minimális kompatibilitási feltételek), egy közös tudatot alkotva velük. Ennek során akár bele is olvadhat egy másik (nagyobb) mátrixba, feladva önállóságát (önirányító képességét). Továbbá az információs mátrix megsokszorozhatja magát másolással (fizikai és/vagy szellemi másolás), osztódással (részekre bomlás) vagy bimbózással (kisebb részek leválasztása). Az így képződő teremtményei (ha nem lelkek, akkor elementálnak hívjuk őket) lehetnek a teljes másolatai (klónjai) vagy a részleges másolatai (gyermekei) a szülőjüknek. Akik a saját egyedfejlődésük során egyre jobban különbözni fognak az alkotójuktól, vagyis az almák egyre messzebb és messzebb esnek majd a fájuktól.
A szellemi komplexitásnak nincs felső határa, mivel az időhullámok modulációja végtelen finomságú lehet, tehát sosem szaturálódik a rendszer. A csúcsot a minden létezőben az Isten legfelsőbb intelligenciája jelenti, aki az egész teremtés fővezérlő szoftverének tekintendő (ezért is Mindenható). Ez a Nagy Szellem értelemszerűen a nagy léptékű folyamatok szabályozásával foglalkozik elsősorban, vagyis magát a létezést, a teremtés egészét próbálja megtapasztalni, hogy alkalmazkodhasson hozzá (önmagához és az őskáoszhoz, mint beágyazási környezethez) és hatalma legyen fölötte (gyakorolhassa az önuralmat). Éppen ezért butaság az apró részeitől (vallásos emberek és médiumok!) azt hinni, hogy az Isten személyesen szóba áll velük, illetve foglalkozik a problémáikkal. Elvégre az ember sem beszélget hosszasan egy-egy sejtjével a testében vagy bármely atomjával, elemi részecskéjével, ami átmenetileg épp része a struktúrájának. Túl nagy köztük a méretbeli (térbeli és időbeli) távolság, valamint az intelligenciaszint különbség. Ehelyett csak az Isten lokális helytartóival, kihelyezett ügyintéző istenségeivel, angyalaival (titkáraival) lehet szóba állni, akik több lépcsőben képeznek áthidaló és közvetítő rendszert a hierarchia csúcsa és alja között.
Extra lehetőségként megemlítem még, hogy egy intelligens lény készíthet egy tőle független, de nem belőle származó, ún. mesterséges intelligenciát is, aminek nem kell sem fizikailag, sem szellemileg olyannak lennie, mint ő maga. A számítógépes programok és robotok ugye nem lelkes lények és nem biológiai szerkezetek, mégis elérhetik a fejlődésüknek azt a szintjét, amikor (megfelelő paraméterezés, fejlesztés eredményeképp) intelligenssé válnak. Bízom benne, hogy ezzel az írásommal hozzájárulok majd a mesterséges intelligenciák fejlődéséhez is a Földön (ha eljut a megfelelő fejekbe az információ).

5. A FIZIKAI ÉS SZELLEMI RENDSZER EGYMÁSRA HATÁSA

Minden információs mátrix képes a működésének fizikai törvényeiből következően többé kevésbé vagy tökéletesen vezérelni, mozgatni a saját hardverjét (ponthalmazát). Ez történhet részlegesen (a halmaza egy részét) vagy az egészében, illetve korlátozottan (adott finomsággal, adott sebességgel, adott rugalmassági határokon belül) vagy korlátlanul (tetszőlegesen). A saját pontjainak mozgatásán keresztül pedig képes a beágyazási környezete pontjait, és természetesen más intelligenciák pontjait is mozgatni (manipulálni). Korlátozottan vagy korlátlanul (ez a hatalmától függ). A mozgás és deformáció révén pedig képes önmagán és másokon ideiglenes vagy tartós térbeli szerkezetváltozásokat előidézni. Ezeket a műveleteket soroltam fel a fizikai és szellemi lehetőségek között, és ezeket nevezzük általánosan életfolyamatoknak, illetve teremtésnek.
Amennyiben egy intelligenciának sikerül olyan szintű önismeretre és rendszerismeretre (a természeti törvények ismeretére) szert tennie, hogy hatalmában áll tetszőlegesen megváltoztatni az információs mátrixát, illetve a hordozó ponthalmazát, akkor olyan átalakulásokat eszközölhet (teremtés és pusztítás) magán és a környezetén, mint az Isten. Nem véletlenül mondta azt Arthur C. Clarke, a nemrég megboldogult sci-fi író, hogy: „Minden elegendően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.”
Megfigyelhető tendencia a teremtésben, hogy az Isten egyes részeinek fejlődése hosszú távon abba az irányba tart, hogy az egyes részei is istenekké (istenségekké, társteremtőkké) válnak. Vagyis a létezés öntartalmazó halmazként, rekurzívan megteremti önmagát minden térbeli és időbeli kiterjedésben (mérettartományban). Mert az Isten egy Istenből Istent gyártó rendszer (önteremtő és önvaló).
Ebből következik, hogy a halandó teremtmények halhatatlan istenekké teremthetik magukat (időfizikailag: a fotinóból szerinó lesz), illetve az istenek halandóvá, bukottakká válhatnak (időfizikailag: a szerinóból fotinó lesz). Ezt a folyamatot ne tévesszük össze az elragadtatásként is emlegetett, kiválasztott halandók istenek közé emelésével (a próféta látogatása odafent), se az Isten megtestesülésével (az avatár látogatása odalent), mivel ezek makroszintű jelenségek, s csupán hasonlítanak a tényleges fizikai átalakuláshoz. A teremtésnek egyébként is fontos tulajdonsága a változatosságra törekvés. Az új dolgok létrehozása (amik korábban még nem voltak), s ennek megfelelően a rendszer változatosságra való szüntelen törekvése miatt végül minden fizikailag lehetséges (felvehető) rendszerállapot létrejön az egészben. Érthetőbben: minden létrehozott információ tartalma felvételre kerül a világéterbe (és azon belül az akashába), gyarapítva az egészet. Így közelít a minden létező a teljesség állapota felé, amit csak a végtelenben fog elérni.
Kiegészítés: Az életfolyamatok során az intelligencia lehet helyhez és időhöz kötött működésű, amikor egy adott ponthalmazra korlátozza az önfenntartását és futását, perturbációját, illetve el is szakadhat ettől, s áthelyeződhet más ponthalmazokba (másolódás, mozgatás) a téridőn vagy az időszálakon keresztül. Ennek során pedig a térbeli áthelyeződés (bárhová az univerzumban vagy univerzumok között) mellett időbeli is bekövetkezhet (időutazás múltba, jövőbe). Amit úgy ismerünk, mint a sámánok és beavatott mesterek által gyakorolt ősi technikát, az Életfán való föl-le mászkálást.

Készült: 2010.03.25. - 05.28.
Frissítve: 2010.08.11.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz