LELKI ISMERETEK

7. LELKI FOLYAMATOK

Ebben a fejezetben tömören összefoglaltuk azokat a lelki folyamatokat, amiket ajánlott még tudni az eddigieken túl. Az első és legfontosabb a lélek részecske mozgásának kérdése.
A leleon nem egy tehetetlen időtartály, mint az anyagi részecskék. Akaratlagosan képes mozogni a térben, meglehetősen nagy sebességgel és pontossággal pozicionálva magát a megfelelő helyre. Ezt az teszi lehetővé, hogy a felszínét alkotó időfraktálok a THZ burkolat alatt célirányosan eltorzíthatók az időhurkok önkeltési paramétereinek megváltoztatásával. Az operációs rendszer által vezérelt deformációk pedig olyan eredő hullámteret hoznak létre a részecske körül, ami vonzza vagy taszítja az elért időforrásokat. A módszer fizikailag ugyanaz, mint a pörgettyűs téri hajtóművek esetében, vagyis a gravitációs hullámtér manipulálásával állítja elő a mozgató erőt. Mivel pedig a lélek burkolatában összesűrűsödő fénykvantumok tömege legalább a fele az egész részecske tömegének, együttes sodrásuk igen nagy tolóerőt képes generálni.
A lélek nem csupán akkor mozog a térben, amikor szabadon él, közel fénysebességgel rohangálva a nagyvilágban. A fizikai testbe zárva szintén állandóan mozognia kell, hogy interfészeivel precízen és szakadás mentesen kapcsolódhasson az agy megfelelő idegsejtjeihez. Mivel pedig a lélek irányítja a testet és nem fordítva, tulajdonképpen az történik, hogy a lélek elgondolja magában, hová akar menni, a körülötte lévő testburok pedig az utasításokat követve utána mozdul, ha teheti. Ha nem teheti, akkor normális esetben az operációs rendszer lekorlátozza a végrehajthatatlan utasítást, nehogy az illető kiugorjon önmagából. Mert nem a farok csóválja a kutyát.
Megfelelő gyakorlással azt is megtanulhatja egy lélek, hogy olyan precízen modulált lökéshullámot generáljon magából, amit rásugározva egy tárgyra, annak anyagát szinkronizált rezgésre kényszerítse és ezáltal elmozdítsa. A módszer közkeletű neve levitáció. Ilyenkor nem az egy szem lélek erőlködik a fejben, és próbálja fölfelé cibálni a fizikai testét, hanem az általa kibocsátott hullámtér segítségével rezgeti fel úgy a teste társulatait, hogy azok kis pörgettyűs hajtóművek módjára ellökjék magukat a talajtól. A különféle varázslatos mozgató technikák, amiket összefoglaló néven parakinézisnek hívunk, ugyanezen az elven alapulnak (lásd: kanálhajlítás).
A gyorsulási ellenállás miatt a lélek részecskék nem képesek bármekkora gyorsulást irányított módon követni a térben. Tehát ha valaki például egy száguldó autóban ülve belerohan egy betonfalba, a drasztikus gyorsulás (azaz lassulás) miatt a teste megáll, a lelke viszont tovább száguld, nem bírva trimmelni a mozgást. Kiszakad a testből, porszemnyi részecskéje átszáguld a falon, aztán valahol, méterekkel odébb lefékezi röptét és megáll. Majd igyekszik visszamanőverezni az elhagyott testébe, feltéve, hogy az túlélte a becsapódást. Talán ezért is mondjuk a gyenge akaratú emberekre, hogy ne hagyd el magad, mert nincs bennük elég koncentrált szándék, hogy tartsák a helyzetüket tohonya hordozótestükben.
Mivel a lélek porszemnyi méretű, nem képes akadálytalanul áthatolni a sűrűbb anyagokon. Aki mozgott már testen kívül, az tapasztalhatta, hogy a szilárd testeken (házak falán) nehezebb átmenni, mintha nyúlós, ragadós, akadályozó közegbe merülne az ember. Ezt az anyagi részecskék hullámterei okozzák, vagyis a gravitáció, az elektromos töltés és a társerők fékező hatásai. Hiába van tehát elég hely egy tárgyban a társulatok között és a társulatokon belül (a társhéjban), ha a fizikai kölcsönhatás miatt nem lehet rajta csak úgy átszáguldani, mintha ott se lenne. Az ilyen problémák elkerülése érdekében a lélek vagy lassan, óvatosan halad át a sűrű közegen vagy ha teheti, inkább megkerüli. Az okosabb lelkek azonban tudnak ennél jobb módszert is, a térugrást.
Miként egy űrhajó, a lélek is képes rá, hogy térváltást végezzen az időhurkainak célirányos deformálásával, amik eredményeképpen egy pillanat alatt kifordul a térből. Áterőszakolja magát a beágyazási környezetet lekorlátozó térszeparátoron és kiszinkronizálódik belőle. Hogy hová, az a külső környezettől függ. Mehet valamelyik párhuzamos térszeletbe, a nemtér-nemidő rétegbe vagy akár a felsőbb térbe is, tudása, képességei és igénye szerint. Ezzel persze még nem fog fényévek távolába ugrani, amihez kicsit többre van szükség, mint néhány szépen bemutatott bukfenc és csavarodás.
A halandók csak bétatéri térugrást végezhetnek büntetlenül (úgy, hogy túl is éljék), az istenek viszont alfatéri térugrásra is képesek, ami jelentősen kiterjeszti mozgási lehetőségeiket. A térugrás lényege a részecske centrális időhurkának speciális deformálása, aminek eredményeképpen úgy torzul el a hullámtere, hogy a benne működő többi időhurokkal együtt (adott hatósugárig) relatíve felgyorsul a mozgása a haladásának irányában, a téresszenciákhoz képest. Ez a térsűrítés, ami az adott irányvektor mentén történő ugrás, azaz előbbre helyeződés lényege.
A térsűrítést a beágyazási környezetül szolgáló téresszencián kívül kell elvégezni, méghozzá a nemtér-nemidőben. Vagyis először ki kell fordulni oda térváltással, majd jöhet a térsűrítés, aztán a visszaszinkronizálódás a megfelelő térszeletbe. Kellő gyakorlással így a másodperc tört része alatt el lehet ugrani sok millió, ha nem milliárd kilométerre a téridőben. Aminek megkezdése előtt azért nem árt alapos navigációs ismereteket szerezni a környező univerzumról, nehogy eltévedjen az űrben a lélek. Az ősi szent iratokban sok helyen lehet olvasni olyan szentekről, jógikról, mesterekről, istenekről, akik így közlekednek, csupasz lélekkel (űrhajó nélkül) az univerzumban az egyes bolygók között. Egyszóval ez nem gyereknek való módszer, tehát kellő szaktudás és gyakorlás nélkül nem ajánlott megpróbálni.
A Földet, ami jelenleg tele van tudatlan (zöldfülű) lelkekkel, pont emiatt veszi körül több rétegű lélek visszatartó védelmi rendszer, amit az istenek telepítettek ide. Ez az óvoda kerítés, ami első körben megakadályozza, hogy a testen kívül kóborló teremtmények elhagyják a bolygó légkörét és kiszaladgáljanak az űrbe. Második körben pedig a Naprendszer határán állítja meg a gyakorlottabb szökevényeket, akiknek sikerült áttörniük az első pajzson. A pajzsok nem csak a kellő tapasztalattal és engedéllyel (útlevéllel) rendelkező lelkeket állítják meg az elkódorgásban, de a külföldi parafelderítőket és ismeretlen szándékkal erre csatangoló idegen lelkeket is távol tartják az óvodától. Nehogy a magukkal hozott információikkal beleköpjenek az itteniek levesébe.
Ezek mellett pedig még külön van egy lélekvadász angyalokból álló különítmény is a rendszerben, akik végszükség esetén akár az univerzum túlsó végébe is utána mennek az elkóborolt teremtményeknek. És erővel visszahozzák őket, mielőtt még nagyobb bajba keverednének. Szerte az univerzumban ilyen módszerekkel próbálják a fenntartó istenek szabályozni, és irányítani a lélek migrációt, hogy ne kutyulódjanak össze a különféle bolygófelszíni kísérleteik. Természetesen a legális lélekvándorlás más dolog, amikor valaki engedéllyel mehet valahová vagy viszik külön lélek szállító űrhajóval (Kharón ladikján). Erre főleg akkor kerül sor, ha másik bolygóra kell reinkarnálódnia az illetőnek a feladatai vagy a külső körülmények kényszerítő ereje miatt (ezt most nem részletezzük).
A térugrás közben a lélek részecske nem megy gyorsabban a saját határsebességénél. Ugyanannyival halad, amennyivel a térben is száguldozik egyébként. Viszont a térsűrítés miatt egy olyan relatív elmozdulás idéződik elő, ami miatt beszinkronizálódva a térbe mégis úgy tűnik, mintha a fénysebesség sokszorosával szaladt volna. Hogy mekkora áthelyeződési sebességet lehet elérni lélekkel ezen a módon, azt nem tudjuk, de valószínűleg több tízezerszeres fénysebességgel lehet ugrálni, ha elég fürge az illető. Amennyiben pedig még hozzáférési jogosultsága is van az istenek által mindenfelé telepített térablakokhoz, gyakorlatilag azonnal átléphet szinte bárhová az univerzumban térugrás nélkül is. Szóval a hét mérföldes csizma ehhez képest csoszogó papucs lesz, beleragadva a mocsárba.
Minél koncentráltabb, fegyelmezettebb és nagyobb tudású, tisztább rezgésű egy lélek, annál pontosabban képes mozogni és mozgatni a környezetét. A szétszórtság, a tudat csapongása, az elmében uralkodó zűrzavar, a hibás, téves, hamis vagy rosszul értelmezett információk ellenben rontják a leleon rezgésképét, s vele a manipulációs képességét is. Főként ennek a lelkekben dúló zűrzavarnak köszönhető, hogy a földi emberiség olyan lassan fejlődik lelkiekben, és amikor valaki meghal, a túlvilágon csak bénázik, nem tudva mit kezdeni magával (főleg a materialisták). Aztán tehetetlenségében és tudatlanságában végül visszajön ide, új életbe kezdve valahol. Ezt a mászkálást nevezzük egyszerűen lélekvándorlásnak.
A bétatéri nemtér-nemidő zónát a vallások tisztítótűznek, limbónak vagy pokoltornácnak is szokták hívni, nem véletlenül. Azok a lelkek ugyanis, akik a testük halála után átvágnak a térszeparátoron, hogy kijussanak a túlvilágba, térváltás közben beleszinkronizálódhatnak ebbe a tartományba (ha nem elég ügyesek vagy ha az ördögök szándékosan belelökik őket a bűneik miatt). Amennyiben a bűnös tetteik és tudatlanságuk miatt a lelkük tele van disszonáns rezgésekkel, megrekedhetnek itt, egyfajta átmeneti állapotban a földi és égi világ között. Mivel nem tudják önmagukat összeszedett módon kiforgatni a megfelelő téresszenciába. Ami azzal a kellemetlenséggel jár, hogy látszólag egy örökkévalóságon keresztül emészti őket az idősemmi tisztítótüze, képletesen persze.
A nemtér-nemidőben ugyanis nincsenek anyagok (égitestek), se fény, így navigációs támpontok híján nem lehet benne tájékozódni. Külső események nélkül pedig nem határozható meg az idő telési sebessége sem a szellem számára. Testben élve a lélek a testéhez és annak környezetéhez igazítja (lassítja) a saját működését, vagyis nem normál tempóban működik, azzal a műveleti sebességgel, amire fizikailag képes.
A lélek tisztítótűzbe kerülése tehát azzal a mellékhatással jár, hogy a saját működési ütemében kezdi el emészteni önmagát a rendszer, fénysebességgel perturbálva a belső információ tartalmát, szinte megállíthatatlanul. Vagyis a porszemnyi átmérőjének köszönhetően, másodpercenként kb. 100 billiárdszor átfutnak rajta oda-vissza az életének összes emlékei (emanációs sebességgel). Tehát másodpercenként ennyiszer éli újra az elkövetett bűneit, mindig más szubjektív szemszögekből szemlélve és vizsgálva meg őket, míg lecsillapszik benne a bűntudat. Ez tényleg egy kész örökkévalóságnak tűnik, tehetetlenül kiszolgáltatva a lélek fizikai működésének.
Aki ilyen szituban találja magát, annak azt tanácsoljuk, hogy nézzen szembe a feldolgozandó tapasztalataival és tegye rendbe a hozzájuk való viszonyát, majd koncentráljon a tisztítótűzből való kiugrás folyamatára (szándékozza azt). A tisztítótűz persze nem törli az ember karmáját, és nem feledteti el vele a bűneit, csak a tisztánlátásban segít a későbbi önítélet meghozatalához. Ha pedig túl hosszúnak tűnik a várakozás a pokoltornácon, folyamatos meditációval kiüríthető a tudat, és ezzel megállítható a transzcendens szófosás, míg a lélek csoportvezető angyalok utána ugranak és kihalásszák az illetőt a trutyiból (általában másodperceken belül).
A térváltások kapcsán megemlítjük még, hogy a lélek szentélye kiugorhat a protonjából, átmenetileg magára hagyva a feltudatot. Ami tovább működik, vezérelve a fizikai testet, míg a gazda távol van a háztól. Az információk ekkor a két rendszert összekötő időszálakon furikáznak oda-vissza, aminek helyes kezelését az operációs rendszernek külön meg kell tanulnia. Ez a lélek bomlás gyakorlatilag bilokáció, aminek eredményeképp akár társulat is keletkezhet a két részecskéből. Hasonlóan az anyagi részecskék bomlásához, de nem teljesen ugyanúgy, mivel a lélek esetében nem fénykvantumokkal kell gerjeszteni a lélek elektront, hanem öngerjesztéssel lehet elérni a kiugrást. Az öngerjesztés alatt megfelelően modulált, koncentrált lelki állapotot értünk.
A lélek protonok sejtésünk szerint más lelkekkel közösséget alkotva összeállhatnak különféle összetételű lélek társulatokká. Amik magjában egységes és megbomlott lelkek alkotják a magot, körülötte pedig a szentélyek képeznek társhéjat. Elvileg ezen a módon lélek molekulák, lélek tárgyak, lélek bolygók, lélek csillagok is létrehozhatók, amik óriási, szuperintelligens városok módjára közös virtuális valóságot generálhatnak egymásnak magukban. Mint egy gigantikus számítógép hálózat, hihetetlen számítási (probléma megoldási és program futtatási) kapacitással rendelkeznek, messze felülmúlva az egyénileg operáló lelkek képességeit.
Kollektívájuk méretének elvileg semmi sem szab határt, bár egy kritikus létszám fölött nyilván kezdhet kényelmetlenné válni számukra a tolongás (a háttérzaj miatt is). A kupac gravitációs tere ugyanis akkorára nőhet, hogy társmagcsillaggá alakul, összeroppantva a társulatokat. Ami végül kompakt fekete csillaggá tömörödve túszul ejti az egész társaságot, jó hosszú időre. Hacsak ki nem találják, hogy pattanjanak meg a lélekcsapdából (például térváltással kifordulva belőle).
Vannak persze olyan lélekcsapdák is, amik úgymond egy személy számára készültek és afféle börtönként vagy lélekfogó eszközként funkcionálnak. Ezek olyan THZ generátorok, amik zsákszerű üreget alakítanak ki magukon belül, amibe becsalva vagy beleerőszakolva a lelket, úgy lezárható a tartály, hogy térváltással sem képes belőle megpattanni az illető. Ezt nem csak az istenek használják a renitens lázadók (démonok, gonoszok, anarchisták, stb.) féken tartására, hanem a fejlettebb földönkívüli civilizációk is alkalmazzák őket a parafelderítők ellen, hogy ne lehessen olyan könnyen kifigyelni a titkaikat. Persze egy szakképzett mestert még ilyen bebörtönzéssel sem lehet megállítani, de akik a bölcsességnek azon a szintjén vannak, hogy elzárhatatlanok, azok eleve nem csinálnak hülyeségeket (jó esetben).
A lelki evolúció különféle irányairól az univerzumban még nagyon keveset tudunk, de az már most is látható számunkra, hogy rengeteg lehetőség adódik a különböző bolygórendszerekben, téresszenciákban és térdimenziószinteken az évmilliók során. Az istenek és okosabb teremtményeik pedig igyekeznek minden variációt kipróbálni, megtapasztalni, egyrészt a változatosság érdekében, másrészt a tudásuk bővítése miatt. Hogy aztán a bölcsességük felhasználásával minél kellemesebb és tökéletesebb mennyországokat építhessenek maguknak, a maguk örömére.

8. fejezet

Vissza a tartalomhoz