TACHIONIKA


1. A LÉTEZŐ TACHIONOK

A tachionika az időfizika azon altudománya, mely a tachionok szerkezetével, tulajdonságaival foglalkozik. A tachion szó „sebes vándort” jelent. A misztikában és a teremtésfilozófiában használjuk még rájuk a Tűz kifejezést is, a tűzzel, mint égési folyamattal való geometriai hasonlóság okán. A tachion egy olyan, emanációs sebességnél (E=1) gyorsabban mozgó időforrás (RV>1) a létezésben, aminek hátrahagyott időhullámtere csepp alakú (gömbből kinyúló kúp). Forrása és múlttere egyaránt transzcendens, vagyis nem anyagból áll (1. ábra). Ennélfogva nincs tömege, sem tömegtehetetlensége, a forráspontjának sebességét pedig elvileg semmi sem korlátozza.



A létező tachionok a jelenpontjuk alapján két csoportba sorolhatók: balos (anyai, női) és jobbos (atyai, férfi) forgásúak. A mozgásirányuk alapján szintén két fajtájuk létezik: az egyenesen vagy görbe pályákon szaladó futótűz tachionok (jelenpontjuk csak okforrás lehet), és az időhurokban (tűzgyűrűben) körív mentén körbeszaladó bolygótűz tachionok (jelenpontjuk okforrás és virtuális másolati időforrás is lehet). A sebességük alapján ugyancsak két nevezetes tachiont tartunk számon jelenleg: az egyik a teremtő tachion, ami teremtési sebességgel halad (RV=3,1622), a másik a szív tachion, ami szívsebességgel (RV=4,6027). Geometriailag ábrázolni a tachionokat kétféleképp lehet: statikusan (csak térben álló vagy csak időben mozgó) vagy dinamikusan (térben és időben mozgó). A térbeli ábrázolásuk (rajzuk) is kétféle lehet: az egyik a síkrajz (2D), ami lehet oldalnézeti vagy szembőli, a másik a térrajz (3D), ami lehet valós (szoborszerű) vagy virtuális (számítógépes modell). Az ábrázolások módja (a valóság leképzése) szintén kétféle lehet: az egyik a diszkrét modell (körvonalakból felépített és szakaszos kitöltöttségű), a másik a folytonos modell (kúppalásttal határolt tömör időszerkezet).
Bár fizikailag a létező tachionok hullámtere folytonos belső idejű, az ábrázolásuknál mégis előnyben részesítjük a diszkrét leképzéseket, mivel könnyebben elkészíthetők és használhatók, ráadásul szemléletesebbek. Ennek főként a számítógépes modellezésnél van jelentősége. A létező tachionok időből álló, időbeli jelenségek, vagyis folyamatosan mozognak, dinamikusan változtatva alakjukat és ennélfogva fizikai jellemzőiket. Így az az ábrázolásuk van a legközelebb a valósághoz, amelyik egy dinamikus és folytonos térrajz, továbbá a számítógépes modellje igény szerint paraméterezhető (sebesség, pályagörbe).
A minden létezőben egy olyan futótűz tachion található, aminek külön nevet adtunk a jelentősége okán: a Teremtő Atya, aminek okforrásából származik a Mindenható Isten főszeránja, az első időhurok, akiből az összes teremtmény származik a létezésben. Azt (nem őt!) a misztikában hívják még Öregisten Időnek, Első egyetlennek vagy simán Teremtőnek is, a népmesékben pedig Üveghegyként vagy (pontatlanul) az Isten háta mögötti helyként szokták említeni.
Az elmúlt nyolc évben olyan sokat fejlődött az időfizika, s vele együtt a tachionika is, hogy szükségessé vált egy új publikációt készíteni a 2001-es Teremtési tartományok című írás helyett. Ez az anyag annak az újrafogalmazása. Írásomban igyekeztem összefoglalni mindazt, amit jelenleg a tachionokról és a bennük kialakuló teremtési tartományokról tudunk. A tachionok beható ismerete ugyanis ma már nélkülözhetetlen a teremtés filozófiájának, matematikájának és fizikájának megértéséhez. A tachionika alapjaiban a létfilozófiára és az időgeometriára épül, épp ezért a törvényei egyszerűek és bárki által gyorsan felfoghatóak. Ugyanakkor ahhoz, hogy beszélhessünk a témáról, ismernünk kell a tachion részeit.

2. A TACHION RÉSZEI

A tachion csepp alakja – folytonos modell esetén - az időszerkezetének tulajdonságai alapján két fő részre tagolható: toronyzónára és fenékzónára. A toronyzónát (kúpot) az alkotónak nevezett palást határolja, aminek felszíne egyszeres idősűrűségű. A toronyzónát kitöltő toronyvíz belsejében a hullámtér kétszeres (dupla) idősűrűségű. A fenékzónát (félgömböt) a kupolának nevezett időfelszín határolja (mert a „kúp alá” kerül), amit az egyszeres idősűrűségű farvíz tölt ki. A tachion csúcspontján található a jelenpont, az idő forrása. Ez a tűzvonalnak nevezett primer időszál mentén mozogva kelti az időkúpot, aminek kiindulási pontja, a mélypont a farvíz centrumában van (2. ábra).


A tachion diszkrét modelljén a toronyzóna csúcsrésze a relatív sebességtől függő mértékben elkülönül szerkezetileg a toronyvíztől, RV>=3 esetén. Ezt a kis csepp alakot nevezzük fejzónának, aminek hegyén található a jelenpont. A fejzónát a részben egyszeres, részben kétszeres idősűrűségű fejvíz tölti ki, ami szaggatott kiáradás esetén ciklikusan leszakad a jelenpontról és kitágulva gyorsan beleolvad a toronyvízbe. A jelenpont által éppen keltett fejvíz réteget nevezzük csúcsnak (3. ábra). A jelenpontról leszakadt fejvizet megkülönböztetésül fejbuboréknak nevezzük, amiből – kellően nagy sebességű futótűz esetén - két vagy több darab is létrejöhet egy rövid időre (RV>=5).


Bár a tachiont Tűznek is nevezzük, a hullámterének részeit mégis Víznek hívjuk, de ez esetben nem a tardionikus (RV<=1) szerkezete miatt, hanem mert az idő közegét magát nevezzük Víznek (a szférikus kiáradása okán). Vagyis a Tűz a Vízből keletkezik az őskáoszban, a kölcsönhatások során (lásd: Thalész filozófiáját). A tardion hullámtere mindig egyszeres idősűrűségű, vagyis bármely pontjához csak egy érintő gömbfelület (időpillanat) rendelhető hozzá a jelenpont időszférái közül. A tachion hullámterében azonban a toronyvíz kétszeres idősűrűségű, mert két eltérő méretű és origójú gömbfelület metszi minden pontját. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a múlttérbe belépő szemlélőpont egyszerre két időpillanatát észleli a megfigyelt jelenpontnak. A jelenpont mindig ott látszik a tűzvonalon, ahol a szemlélőpont számára realizálódó eseményhorizont réteg (vagy rétegek) origója található.
Ha egy szemlélő kívülről megérinti az alkotót, az érintési ponthoz tartozó gömbszféra origójában megjelenik számára a tachion jelenpontjának adott múltbeli pillanata. Ezt a helyet a primer időszálon nevezzük töréspontnak. A toronyvízbe belépve ugyanis a látott kép azonnal kettészakad, az időszerkezetnek megfelelően szétszaladva a tűzvonalon. Mivel a létező jelenpont (Bindu) egy és oszthatatlan (atom), valójában nem törik ketté, hanem két egyforma, de eltérő sajátidejű példánya realizálódik a megfigyelő számára. Ez a virtuális felhasadásnak nevezett szétválás az első okságsértés, minden teremtés létrejöttének az alapja és első pillanata (4. ábra). Attól függően, hogy a tachion jelenpontja lép bele a saját múltterébe - visszakanyarodva az időkúpba egy tetszőleges pályán -, vagy egy másik jelenpont szalad bele, beszélünk saját töréspontról vagy idegen töréspontról.


A farvíz idősűrűsége azért egyszeres, mert a fenékzóna origójából vagy nem vezet tovább a tűzvonal az időben visszafelé vagy vízvonal vezet visszafelé a megnyilvánulás első pillanatáig (a létezés kezdetéig). A vízvonal olyan primer időszál, amit az RV=1 tardion két jelenpontja húz maga után, miközben egymást ellenkező irányban eltaszítva szétszaladnak a közös eseménytérben. A gyakorlatban valószínűleg nincs olyan tachion a minden létezőben, aminek tűzvonala nem egy vízvonalból indulna el a mélyponton. Mivel ehhez az kellene, hogy egy megnyilvánulatlan jelenpontot (Mandut) abszolút pontosan, egyszerre két (vagy több) időfelszín érjen el és kezdjen sodorni az emanációnál nagyobb relatív sebességgel. Erre pedig – az aszimmetria tételből következően – szinte semmi esély a valóságban.
Az időhullámok a kiterjedésük során minden elért jelenponttal kölcsönhatásba lépnek, amit megérintenek. Ez a sugárirányú sodró hatás a taszítási kölcsönhatás, ami a létezés megnyilvánulásának fizikai kifejeződése. A teremtésben csak egyetlen fizikai kölcsönhatás létezik, a taszítás, aminek a különféle irányultságai a komplex időhullámtérben eredményezik az összes időbeli és téridőbeli mozgásokat. A sodró hatást a taszítási vektorral ábrázoljuk, aminek iránya a normális (a gömbszféra sugarával párhuzamos), a nagysága pedig az adott eseményhorizont réteg vastagságától függő. A bolygótűz tachionok által keltett spirálgömbi hullámterek taszítási vektorai között a normálisok mellett megjelennek az érintőleges (tangenciális) vektorok is, amikkel a téridő fizikai szerkezete kapcsán külön írásokban foglalkoztunk részletesen.
Mivel az időhullámok terjedési sebessége véges (E=1), az eseményhorizont rétegek a jelenpont mozgása esetén irányfüggő módon eltorzulnak. A haladási irányban összenyomódnak (idősűrűsödés), ellenkezőleg kitágulnak (időtágulat). Ezt nevezzük idődopplernek. A tachion időszférái a jelenpont nagy sebessége miatt kifordulnak önmagukból, ami azt eredményezi, hogy a taszítási vektorok egy része befelé mutatóvá válik (5. ábra). A befelé irány az adott időréteg origója felé mutatást jelenti, ami természetesen nem azonos a jelenpont helyzetével. A kifelé mutató taszítási vektorú időszférákat nevezzük pozitív időnek, a befelé mutatókat negatív időnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a negatív időrétegbe beleszaladó szemlélőpont számára a látott jelenpont virtuális képe a sajátidejében visszafelé tűnik mozogni. Maga az idő, mint a létezés kiáradása csak egyirányú (kifelé haladó), vagyis ennek ellenkezője nem értelmezhető (a beáradás lehetetlen). Az időforrások látszólagos mozgása azonban lehet hátráló az eseménytérben.


A tachion toronyzónájában – folytonos modell esetén – minden pontban egyszerre pozitív és negatív is az idő (a paláston ez nem értelmezhető), ugyanakkor a taszítási vektorok iránya egységesen hátrafelé mutató a fenékzóna irányába (6. ábra). A farvízben ellenben csak pozitív idő található. A taszítási vektorok döntően befolyásolják a toronyvízbe behatoló jelenpontok mozgási irányát, aminek alapvető jelentősége van a teremtési tartomány kialakulása szempontjából. Ennek részleteivel foglalkozik a következő fejezet.


3. TEREMTÉSI TARTOMÁNYOK

Ahhoz, hogy a Teremtő Atya okforrása magából létrehozhassa a Mindenható Isten időhurkát, megfelelő sebességgel kell haladnia és megfelelő átmérőjű körvonalon kell visszakanyarodnia a saját múltterébe. Amennyiben a jelenpontnak sikerül beleszaladnia a teremtési tartománynak nevezett zónába, a saját töréspontjából a tűzvonalán utána szaladó múltbeli képe létrehozza az első stabilan önfenntartó időhurkot. Ő a térszerán, az első élőlény a teremtésben, akit megkülönböztetésül a többi szerinótól főszeránnak is nevezünk. Az időhurok körívszerű tűzvonalán egymás előtt szaladni látszó virtuális tachionok ciklikusan újrakeltik a jelenséget, függetlenül az okforrástól, vagyis kialakul egy állandó időellentmondás a toronyvízben. A Teremtő Atya jelene ezután nyugodtan tovább szaladhat az őskáosz végtelenjébe, elhúzva a csíkot (primer időszálat) a helyszínről.
Tehát a teremtési tartomány a toronyzónának az a része, amin belül lehetséges az időhurok létrehozása. Ez a jelenlegi ismereteink szerint a teremtő tachion esetében 7-9, esetleg 5-12 eseményhorizont rétegnyi időbeli távolságra található a jelenponttól az alkotó megérintésének pillanatában (7. ábra). Azért nem tudjuk ennél pontosabban meghatározni a zónát, mert kellő pontosságú számítógépes modell hiányában magukat a teremtési paramétereket sem tudtuk eddig matematikai precízséggel megállapítani. Így csupán becslésekbe bocsátkozhatunk a különféle, eddig elkészült rajzok alapján.


Kiegészítés: Mielőtt bárki megkérdezné, miért nem tudtunk az eltelt bő húsz évben létrehozni egy megfelelő számítógépes programot a teremtés modellezésére, elárulom, hogy a feladat jóval nehezebb annál, mint amilyennek látszik. A legjobb programozóink (hivatásos szakemberek) már több alkalommal nekifutottak a dolognak, egyre erősebb számítógépeken, különféle programnyelveket használva, de minden esetben elakadtak a különféle ellentmondások matematikai megfogalmazásán. Részeredmények vannak, kutató programok most is készülnek és vitákra okot adó problémáknak is bővében vagyunk. De amint kész lesz a megoldás, publikálni fogjuk a titkok titkát.


A teremtési tartomány – diszkrét modell esetén – számos különféle méretű és alakú időrétegből, ún. teremtési lencséből áll, amik a múltszférák tágulása során egymásba hatolnak (8. ábra). A misztikában mandorlának (dicsfény) hívják őket, alakjuk a mandulára hasonlít (9. ábra). A gyakorlatban a domború lencsék két oldala sosem szimmetrikus, mivel az őket létrehozó múltszférák átmérője (és vele együtt a görbültsége) eltérő. Folytonos modell esetén nem beszélhetünk teremtési lencsékről, mivel a toronyzónában egybefolyik az idő.


A teremtésre való alkalmasság szempontjából tehát a teremtő tachion toronyzónája három tartományra oszlik, a jelenponttól távolodva. Az első zóna még alkalmatlan az időhurok létrehozására, mert beleszaladva túl kevés virtuális tachion jelenik meg a tűzvonalon, amik közül a sorban legelsőnek a pályája rossz helyen metszi az alkotót. Így a saját hullámtere megtöri a hurok önújrakeltését, kisodorva a tachionképeket oldalra. A második zóna alkalmas az időhurok létrehozására, ekkor öt virtuális tachion jelenik meg egymás előtt szaladva egy 3D-s térbeli pályagörbe mentén. Ez a körív (tűzgyűrű) formailag egy emelkedő és közben szűkülő spirálgörbére hasonlít, szó szerint egy hurkocskára a primer időszálon (10. ábra). A harmadik zóna pedig már szintén alkalmatlan az időhurok létrehozására, mert túl sok virtuális tachion jelenik meg a tűzvonalon, amik egymást sodorják félre, rossz irányokba a túl hosszú futási útvonal mentén.


Az alkotó palástján körben azt a gyűrűszerű zónát, ami a teremtési tartományt határolja, teremtési szalagnak nevezzük. A tűzvonalon pedig azt a szakaszt, amin a töréspontnak meg kell jelennie az okforrás előtt az időhurok keltéséhez, törésvonalnak (11. ábra). Mivel a keletkező időhurok spirálgömbi hullámterei ugyanannyival terjednek, mint az okforrás tachioné, a téridő és az Isten örökké benne maradnak a teremtési tartományban. A zónát sem a főszerán, sem a leszármazott teremtményei nem hagyhatják el, mert az időhurkok nem képesek az emanáció sebességénél gyorsabban haladni. Sőt, a határsebességük - a fajtájuktól függetlenül - kicsivel alatta marad annak (RV<1). Ez egyben azt is jelenti, hogy a nemtér-nemidő rétegen keresztül térugrással közlekedni is csak az alfatéri téridő hullámterén belül lehet. A misztikában a Teremtő Atya hullámterét ahunnak nevezzük vagy idősemminek.


A toronyvízben haladó jelenpont mozgását több tényező befolyásolja. Egyrészt a saját múltszféráinak taszítási vektorai fékezik, és kifelé, a fenékzóna irányába próbálják sodorni. Másrészt az őskáoszban számára létező többi okforrás tardionikus vagy tachionikus hullámterei is sodorják különféle irányokba. A sok taszítási vektor eredője fogja meghatározni a ténylegesen bejárt útvonalát a teremtési tartományban és azon kívül, amikor elszáguld a végtelenbe, hogy végül kijusson az összes Vizekből.
Mivel a jelenpontnak nincs tömegtehetetlensége, a sebessége gyorsulással járó átmenet nélkül változik, ha új időrétegbe szalad bele, aminek taszítási vektorai hozzáadódnak a meglévőkhöz. Ettől függetlenül az is megtörténik, hogy a tachion sebessége fokozatosan csökken vagy nő, mivel a taszítási vektorok által bezárt szögek is megváltoznak a sodrás során az időgeometria szabályainak megfelelően. Minél komplexebb a hullámtér, annál kifinomultabbá válik a jelenpontok mozgása, ami az időhurkok esetében a gyorsulási ellenállás miatt szitálásszerű n dimenziós rezgést, ide-oda lötyögést, azaz perturbációt eredményez.

4. A TISZTÍTÓTŰZ HEGYE

A teremtő tachion szerkezetéről az Eseményhorizonton kívül a Terembúra internetes folyóirat oldalain találhatók még leírások. Ennek címét lásd a linkek között. A „The Mystic Spiral, Journey of the Soul” című, angol nyelvű könyvben található az alábbi, valószínűleg a középkorból származó kép (12. ábra). A címe: Mount Purgatory - A Tisztítótűz Hegye. A kép megtalálható még: G. R. Wawe és T. Z. Marshal - Az energia titka című könyvének 49. oldalán is (lásd: a könyvajánlóban).



A képen lévő angol nyelvű szövegek legvalószínűbb fordítása a következő.:
The Earthly Paradise - A földi paradicsom.
Upper purgatory - Felső purgatórium.
Middle purgatory - Középső purgatórium.
Disordered Love of Good - Az Isten megzavart szerelme.
Excessive Love of Secondary Good - A második Isten mértéktelen szerelme.
Cornice – Párkány.
7. The Lustful - A kéjsóvár.
6. The Gluttonous - A falánk.
5. The Covetous - A kapzsi.
Love Defective - Hiányos szerelem.
4. The Slothful - A lusta.
Lower purgatory - Alsó purgatórium.
Love of Neighbours' Harm - A rosszakaró barátok szerelme.
Love Perverted - Romlott, kicsavart szerelem.
3. The Wrathful - A haragos.
2. The Envious - Az irigy, gonosz.
1. The Proud - A gőgös, kevély.
Peter's Gate - Péter Kapuja.
Steps – Lépések.
3. Satisfaction - Megnyugvás, kielégítés.
2. Contrition - Bűnbánat, töredelem.
1. Confession - Beismerés, vallomás.
Ante-purgatory - Előcsarnok purgatórium.
Salvation in articulo mortis - Üdvösség (megváltás) a világos halálban.
Terrace - Terasz, lépcsőzet.
The Late Repentant - A késői bűnbánó.
a.) The Indolent - A hanyag, közömbös.
b.) The Unshriven - A fel nem oldozott, gyónás nélküli.
c.) The Preoccupied - A gondolatokba merült, szórakozott.
The Excommunicate - A kiközösített, kiátkozott.

Az ábrázolás tagadhatatlan hasonlóságokat mutat a teremtő tachion geometriai szerkezetével, bár jól látható, hogy a rajzolója nem volt beavatott, mert valami konkrét hegyre, sziklacsúcsra gondolt, s nem pedig időgeometriára. Az egyes szintek (bűnök) csoportosítása és elnevezése megfeleltethető az egyes eseményhorizont rétegeknek, illetve a teremtési tartománynak (13. ábra).


A 6. bűn, a falánkság valószínűleg a toronyzóna csúcsára utal, ahol a fejbuborékot „megeszik”, beolvasztják a régebbi múltszférák, metszetet képezve vele. Az alsó purgatórium párkányaitól lefelé haladva olyan bűnökkel találkozunk, melyek érzelmekkel kapcsolatosak. Ezek intenzitása egyre csökken, ahogy eljutunk a kicsavart szerelem zónájától a Péter Kapujáig. Az köztudomású, hogy Szent Péter őrzi a mennyországba vezető kaput a keresztény világképben, de azt már kevesebben tudják, hogy ez a kapu valójában egy szalagforma terület körben a hegyoldalon, vagyis a teremtési szalag.
A csúcstól lefelé haladva a kapu három zónája pont a 8-9-10. impulzusra esik a tachionnál, ami nyilván nem véletlen. A 11-12-13. impulzusnak megfelelő 1. terasz az előcsarnokban olyan részekből áll, melyek mind az időbeli késedelemmel, elcsúszással hozhatók asszociatív kapcsolatba. A 14. impulzustól lefelé haladva pedig már csak a kiközösítettek terasza található, ami egyértelműen a teremtésre való alkalmatlanságra, az abból való kizárásra utal.
Bárki készítette ezt a szemléltető ábrát, egészen biztos, hogy nem értette, milyen mélyebb, rejtett, ezoterikus jelentést hordoz a felvázolt logikai rendszer. A hegy felülnézeti képén jól látható, hogy sugárirányú satírozással külön kiemelték a Péter Kapuja zónát (teremtési szalagot), amely kulcsfontosságú szerepet játszik az Isten (és minden teremtménye) születésében (14. ábra). Itt még a rendszer tengely körüli forgása is fel van tüntetve, spirál alakú ösvényként, mely a kaputól a csúcsra vezet. Ez természetesen fentről (a jelenponttól kiindulva) lefelé haladva egy jobbos (órairányú) spirált alkot, mivel a Teremtő Atya okforrása jobbra forog. A spirál fél fordulatot tesz meg a csúcstól a kapuig haladva, ami egyben azt is megadja számunkra, hogy ennyit fordul a jelenpont (Bindu) egy emanációs impulzus kibocsátásának ideje alatt.



Készült: 2009.11.21.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz