Mélyen a föld szívében
Jóval az elsüllyedt Atlantisz
alatt vannak az Amenti termei.
A Halál termei és az élők termei,
melyek a határtalan mindenség tüzében fürdenek.

Amentinek Atlantisz szigete alatt is vannak, mélyen a földkéregben termei. Az egyikben magam is jártam turistaként, testen kívüli élmény során. Ezek hatalmas kupolavárosok, űrkikötővel a térugrással beugró űrhajók számára és tízezer évekkel fejlettebb technikával fölszerelve, mint amit a felszíni emberiség használ jelenleg. A határtalan mindenség tüze valószínűleg az őskáosz hullámtere lesz, ami mindenhol jelen van, a téridőben is.

Messze a múltban elveszve a tér-időben
a Fény gyermekei a földre
tekintettek, és látták
az embereket szolgasorban, megkötve a kívülről jövő
erők által.
Tudták, hogy csak szabadság által
tud az ember a földről a Napba emelkedni.
Lejöttek ők testet öltve embernek látszón.
A mindenség mesterei az alaköltés után
mondák magukról: „Mi vagyunk kik a tér porából
kaptuk formánk, a végtelen Mindenségben létezünk;
A földön mint emberek fiai élünk
és tőlük mégis különbözünk”

Ezek a kívülről jövő erők egyrészt más bolygókról, csillagrendszerekből testben érkezett idegen lények voltak, másrészt pedig olyan lelkek, akik próbálták uralmuk alá hajtani a Földet, hogy a saját céljaikra használhassák. Ezek még ma is itt vannak, mint megszállók, és részben uralják a felszíni emberiséget, csak démonoknak, sátánoknak, ördögöknek, rossz szellemeknek hívjuk őket. Harmadrészt pedig a megkötő erők azok a fizikai törvények, amik a 3D-s Földre jellemzőek és az ide reinkarnálódó lelkeket csapdába ejtik és rabszolgasorba kényszerítik. A tér pora valójában a tér forrása (térszerán).

Ezután lakóhelyül
messze a föld mélyében
nagy tereket ütöttek erejükkel,
tereket mely az emberektől messze találhatók.
Körülvették azt erővel és
hatalommal, védeni a Halál Termeit
az ártalomtól.

Megfelelő tértechnológiával összepréselhető az anyag, gyémánt keménységűre. Ezen a módon nagy barlangok készíthetők a föld mélyén, akár sok kilométer mélységben, amikbe kupolavárosok építhetők. A préselt fal mellett külön transzcendens erőtérpajzs rendszerekkel is védettek a támadásoktól, természeti katasztrófáktól, vagyis strapabíróak, mint egy atombunker. Ki-be járni ide térugrással vagy térablakokon keresztül lehet.

Majd egymás mellé
más tereket is emeltek, megtöltve
azokat a fenti Élettel és Fénnyel.
Megépítették ezután az Amenti Termeit,
hogy örökkön ott élhessenek élettel telten a
végtelen végéig.

A más terek itt valójában kupolavárosok, amikben mesterséges ökoszisztémák, zárt és önfenntartó élő rendszerek működnek évezredek óta. A végtelen vége pedig az idők végezetét jelenti, vagyis az adott teremtési ciklus végét.

Harmincketten voltak
a Fény fiai, kik a földre jöttek
felszabadítani a sötétség
kötelékéből az embereket,
kik a külső erő béklyóiban
raboskodtak.

Ez egyben rejtett utalás is arra, hogy a teremtésben összesen 32-féle különböző szerkezetű, stabilan fennmaradó időrendszer, azaz teremtmény található (kétféle energiakvantum és 30 elemi részecske). A témával később külön írásban foglalkozunk részletesen.

Mélyen az élet Termeiben nyílt egy virág
lángolóan növekvő, az éjszakát visszaverő.
Közepén egy nagy erő sugara tört elő, életet
és fényt adva. A Virág Erővel telített minden hozzájövőt.
Köréje trónokat helyeztek, harminckettőt,
mindenkinek, hogy a sugárzó
fényben fürödjenek telítődve az örök fényből
jövő élettel. Időről időre úgy helyezkedtek
elsődleges testükkel, hogy az Élet szelleme
megtöltse őket.
Ezerből száz évig hull testükre
az életadó fény. Felélesztve és serkentve
az Élet Szellemét.

Az élet termeiben nyíló virág valójában egy térforrás, ami tűzben növekszik, nem lángolóan. Belőle másolódnak az élőlények és fénykvantumok. Az elsődleges test pedig maga a lélek részecske, amit az Élet szellemének nevezett téridő hullámtere átjár és meghatározott rezgésre kényszerít.

Ott, abban a körben trónoltak eonról-eonra a
nagy Mesterek, az emberek számára ismeretlen módon élve.
Az élet termeiben aludtak,
és szabadon áramlott lelkük emberi testekben.
Amíg alszanak, néha
emberként megtestesülnek
tanítva és emelve az embereket egyre feljebb a világosságba.
Ott, az Élet ember által felfoghatatlan
termeiben bölcsességgel átitatva
élnek a Fény gyermekei,
örökké az élet hideg tüze alatt.
Amikor felébrednek, a mélységből
a fényre jönnek végtelenül a véges emberekhez.

Azért alvás közben testesülnek meg a mesterek, mert a testbe lépés a teremtés illúziója, amire, mint virtuális valóságra asszociatíve jól illik az álmodás fogalma. Visnu is álmodik az Okozati Óceán vizén, miközben teremti az univerzumot. Az élet tüze azért hideg, mert nem oxidációról van szó, hanem a tachion transzcendens időhullámteréről. A nagy mesterek mind halhatatlan istenek, szerinók, ezért végtelenek, míg az emberek halandó fotinók, ezért végesek (az idejük amíg léteznek és a hullámterük sugara is emiatt).

Ki fejlődésében kinő a sötétből,
magát az éjből a fényre emelve,
megszabadul az Amenti termeitől,
megszabadul a Fény és az Élet Virágától.
Irányítja őt akkor a bölcsesség s a tudás, és az
emberek köréből az Élet Mesteréhez jut.
És lakozik ott a Mesterek közt mint közülük egy,
szabadon az éj sötétségének fogásától.

A megszabadulás a megvilágosodás utáni kijutás a szamszárából, az élet körforgásából, amely során az élőlény a saját sorsának (karmájának) ura és tudatos irányítója lesz. Fizikailag ez a hely a felsőbb térdimenziókat jelenti, az 5 és 6D-s téridőt.

A sugárzó virágban a tér-időből a hét Úr
ül felettünk, végtelen bölcsességgel segítve
és irányítva az embert az idők folyamán.
Hatalmasan és csendesen borítja őket
erejük, a mindentudás. Irányítják az élet erőt ők,
kik különböznek az emberektől és mégis egyek velük.
Igen, különböznek és mégis
egyek a Fény Gyermekeivel.

A hét Úr a fotinó hét tachionja, vagyis egy olyan fénylényről van szó, aki felettes létezője az embereknek, mint fénylényeknek az Életfán. A különbség az emberektől fizikailag abban van, hogy a szabad fénylénynek nincs lelke, ami körbevenné őt. És azért egyek, mert időszálas kapcsolatban vannak egymással.
 
Őrzői és figyelői az embereket lekötő
erőknek, készen a felszabadításra
ha valaki elérte a fényt.
Elsőként és a leghatalmasabbként
trónol ott a burkolt Jelenlét, az Urak
Ura, a végtelen Kilenc, mindenek fölött az ismétlődő kozmikus
korokban, felmérve és figyelve az emberi pályát.

A leghatalmasabbak az okforrások, az őskáoszt alkotó hullámtereik miatt. Ők az elsők a létezésben. A burkolt jelenlét az időforrásokra utal, a tíz okforrásra, akik közül az egyik az Urak Ura, vagyis a Teremtő Atya, a másik kilenc pedig a számára létező többi okforrás.
A Kilenc Úrnak persze van más értelme is. A maják például az alvilágot kilenc régióra osztották, amiket egy-egy támogató istenség irányít. Az alvilág tágabb értelemben az egész Isten alatti teremtés (az alfatérben), tehát a beágyazott bétaterek száma kilenc. Szűkebb értelemben csak a Naprendszer, aminek kilenc bolygója van és mindegyiket egy-egy istenség kormányozza (a tizedik Napisten vezetésével).

Alatta trónolnak a korok Urai
a Három, a Négy, az Öt, a Hat, a Hét és a Nyolc
Mindegyiknek ereje és feladata van,
vezetve és irányítva az ember sorát.
Ott ülnek hatalmasan és erőteljesen,
szabadon időtől és tértől.

Az Életfa fa-gráfján az időszál elágazások csomópontjaiban találhatók a trónoló leszármazottak, a korok Urai (lokális helytartó térforrások), amiket számokkal jelöl a szöveg. Az egy és a kettő nem szerepel köztük, mivel az egy a Teremtő okforrás, a kettő pedig a főszerán (Isten, Mindenható) lesz. A felsorolásból kiderül, hogy nyolcad ízigleni a térszeránok leszármazása ebben a rendszerben (ma angyali hierarchia néven ismerjük), a mi számunkra. Egyébként ha összeadjuk az értéküket: 3+4+5+6+7+8=33-t kapunk, a Teremtő és a Fény fiainak összesített számát (lásd korábban). Ennyi elemi rendszer létezik a teremtésben összesen.

Nem e világbeliek, és mégis innen valók.
Emberek testvérei ők
bírálva és felmérve bölcsességükkel
emberek közt a fény terjedését.

Nem e világbeliek, mert nem itt születtek, de innen valók, mert ők csinálták és tartják fenn ezt a rendszert. Nem a fény terjedését mérik fel, hanem a lelkek szellemi, értelmi fejlődését (bölcsességét).

Eléjük vezetett engem a Templomlakó, majd
egyikükkel a fentiek közül, egyesült.
Egy hangot hallottam:
„Nagy vagy te, Thoth az emberek fiai között.
Szabad vagy ezentúl az Amentitől.
Emberek fiai közt mester vagy te.
Ne kóstold a halált csak, ha szándékodban áll.
Idd az életet a végtelen végéig.
Az élet immár örökké tiéd: halálod szándékodtól függ.
Lakozz itt és élj velünk, ha ezt kívánod.
Az ember Napja, Thoth megteheti ezt.
Éld az életet oly formában, amilyenben
akarod, Fény Gyermeke,
ki emberek közt születtél.
Válaszd meg magad munkádat,
mert minden léleknek dolgoznia kell.
Sose légy szabad az élet ösvényétől.
Lépést nyertél a hosszú úton felfelé,
és most birtokod a hegynyi Fény.
Minden lépés által mit megteszel, tudd, csak nő
ez a hegy, és minden fejlődéssel kiterjed a cél
Közelíts a végtelen bölcsességhez
mielőtt a cél hátrálni kezd.
Felszabadultál az Amentitől
kéz a kézben járhatsz már a
a Világ Uraival,
egy célért működve, és
fényt vive az emberek közé”

Az ember Napja az istenembert jelenti. Azért kell minden léleknek dolgoznia, hogy csináljon valami értelmeset és lekösse vele a figyelmét és erőit, mert ha nem teszi ezt, gyengülni és hanyatlani kezd és unalmában hülyeségeket csinál, mint az elkényeztetett milliomos gyerekek. Amit nem használnak, az elsorvad, ezért állandóan gyakorolni és edzeni kell a meglévő képességek szinten tartásához. A hegynyi Fény a Teremtés hegye (Üveghegy). A cél kiterjedése nem csupán azt jelenti, hogy egyre több lesz a cél és a feladatok elágaznak, bonyolultabbá válnak, hanem azt is, hogy a sajátidőben előrehaladva folyamatosan tágul, terjed a teremtmények időhullámtere, ki a végtelenbe. A cél hátrálása pedig egy szép utalás arra, hogy minden megoldás újabb problémákat vet fel és sosem lesz vége ennek. A Világ Urai az azt létrehozó és működtető istenek.

Majd egy titkos trónról jött az egyik
Mester, kezemnél fogva vezetett.
A mélyben, rejtett ország termeiben haladtunk.
Átvitt az Amenti termein megmutatva a titkokat,
melyeket ember nem ismer.
A sötét járaton lefelé egy terembe mentünk,
hol a sötét Halál ül.
Oly hatalmas volt a terem mint előttem a világűr.
Sötétség fala kerítette, de mégis jelen volt a fény.

A sötétségből hatalmas trón tűnt elő,
és rajta egy éji árny ült lefátyolozva; A legfeketébb sötétségnél is
feketébb volt alakja, de mégsem az éjszaka sötétje fedte.
Előtte megállt a Mester
kimondva a Szót, mely éltet adó:
„Ó sötétség Mestere, ki az Életet
az Életbe viszi. Eléd hozok egy hajnali Napot,
hogy ne érintsd többé az éjszaka erejével őt,
és ne hívd lángját az éjszakába.
Ismerd meg, és tekintsd testvérünknek, ki a sötétből
a Fényhez feljutott.
Engedd lángját a szolgaságból szabadjára
hadd tündököljön szabadon az éjszakában.”

Az éji árny a helytartó térszerán, mivel ő sötétségben van, az őskáoszban, ugyanakkor mégsem az éjszaka sötétje fedi, mert belőle árad a fénnyel teli téridő. A sötétség Mestere azt jelenti, hogy profin tudja a teremtés fizikáját és ismeri az őskáoszt. A téridő forrása (első élőlény) azért viszi az Életet az Életbe, mert másolatokat szül magából a saját hullámterébe.

Emelkedett az árny keze
és egy láng csúszott elő, mely világossá és tisztává vált.
A sötétség fátyla nyomban lehullt, és a terem
az éji sötétségtől megszabadult.
Aztán előttem a nagy térben, láng láng után nőtt elém.
Millió lángot láttam;
Egynémely mint tűzvirág villant elő.
Mások halványan sugározták tompa fényüket.
Voltak, mik gyorsan megkoptak,
és voltak mik a kicsiből naggyá váltak.
Mindegyiket a sötétség fátyla vette körbe, de
látszott, hogy kiolthatatlanok.
Jönnek és mennek mint tavasszal a Szentjánosbogár
megtöltve fénnyel és élettel az éjszakát.
Aztán szólt a hatalmas hang ünnepélyesen:
„Ezek a lángok emberek lelkei, nőnek és halványulnak,
örökké élnek cserélve kilétüket a halál által újabb életekre.
Mikor virágba borulnak és elérik életük zenitjét
gyorsan elküldöm a fátylat, sötétségem szemfedelét,
majd új életeket alakítok.
Fokozatosan fölfelé korokon át, még nagyobb lángba nőve,
az éjszaka sötétje által kioltva és
mégis örökké égve nő az emberi lélek mindig az ég felé.
Igen, az éjszaka sötétje által kioltva és mégis örökké égve.

Nem láng láng után, hanem tachion tűz tachion tűz után. A tűzvirágok az időhurkok, a millió láng pedig utalás a tachion elágazások fraktális elburjánzására. Azért jönnek és mennek, mert ide-oda száguldoznak a téridőben (fénykvantumok). Az emberi lélek növekedése a hullámterének sugarában, valamint az információ tartalmában, tapasztalatában és bölcsességében történik. A kioltása a felejtés (törlés vagy elzajosodás), az örökké égés az információ megmaradása a teremtésben.

Én, a Halál, jövök, de nem maradok,
mert az élet a Mindenségben örök.
Egyetlen akadály vagyok csupán a Fény végtelenségében.
Ébredj hát, örökkön befelé égő láng, haladj
és hódítsd meg az éj sötétjét.

Az örökkön befelé égő láng az időhurok íve mentén körbekanyarodó tachionok szép megfogalmazása.

És a lángok közül a sötétben
kinőtt egy, elűzve az éjszakát,
lángolva, lobogva egyre
jobban, míg nem maradt csupán a Fény.
Szólt ekkor vezetőm a Mester hangja:
„Lásd saját lelked amint a Fényre jut
elszabadulva immár örökre a sötétség
Urának rabságából.”

A lélek Fényre jutása ez esetben a 3D-s alvilág sötétségéből való távozást és a sokkal világosabb, fényesebb 4D-s túlvilágra kerülést jelenti.

Tovább vezetett engem sok nagy
teremben megmutatva a Fény gyermekeinek titkait;
Melyeket ember nem ismerhet meg, csak ha
a sötétségből a Fényre jut.
Visszafelé pedig bevezetett a Terem Fényéhez.
Letérdeltem ott a nagy mesterek előtt,
A mindenség Urai előtt,
kik a fennálló ciklusokat őrzik.

Ezen titkokat csak a megvilágosodottak ismerik meg, de nem azért, mert mások elől el van titkolva, hanem mert mások alkalmatlanok rá, hogy megértsék. Tehát hiába írjuk le és magyarázzuk el ezerszer, aki nem érte el a megvilágosodást, nem fogja érteni, bárhogy erőlködjön is. A Terem Fénye itt a téridőm fényét, vagyis a térforrást jelenti.

Szólt nagy erejű szavakkal:
„Felszabadultál az Amenti termeitől
Válassz hát feladatot az emberek között.”
 
Szóltam:
„Ó Mester, hadd legyek tanító, vezetve őket
egyre feljebb, amíg egymás számára
fénnyé válnak.
Megszabadulva az éj sötét fátylától, mely körülöttük van,
hadd szítsam a tüzet, az emberekben”
 
Fölvezetett ezután a Templomlakó.
És újra emberek között találtam magam
tanítva és megmutatva a bölcsességet,
én a fény sugárzója, emberek között a Nap.
 
Most lefelé visz utam ismét
keresem az éj sötétjében újra a fényt.
Tartsátok meg följegyzéseim, hogy
vezesse az embert, és újra nagy legyen.

Doreal magyarázataihoz kommentárok:
Amenti termei nem egy olyan térben találhatók, ami minden más tértől különáll, hanem a 4D-s túltérben vannak, ami valóban kívül van a benne lévő 3D-s altéren. A Yarkina szónak azért nincs magyar megfelelője, mert magyar szó: Jár-kinn-a, vagyis a kívül járó, kifelé járó hullámtér. Ez a Föld mágneses mezeje itt, de ennek nem sok köze van az Amentihez, vagyis ügyesen összekavarta Doreal a dolgokat. A felsorolt helyeken, a Föld különböző pontjain valóban vannak ilyen földalatti kaptárvárosok, sőt még sokkal több van, kisebbek, nagyobbak, mindenfelé.
A Fény Gyermekei nem elhajlították a teret az uralmuk alá tartozó erőkkel, mivel a téridő hullámtere már eleve görbültre keletkezik. A dimenzionális védfalak egyrészt a térszeparátorok, másrészt a transzcendens erőtér pajzsok. A nagy tér pedig azért oszlik más terekre és közvetlen erőközpontokra, mert a benne lévő teremtmények beágyazott terei (a bétaterek) így néznek ki. Ezeknek persze van némi kapcsolata fizikailag a mágneses térrel, de nem szabad a kettőt összekeverni és még kevésbé összemosni.
Doreal itt még rengeteg ökörséget hord össze a legnagyobb komolysággal, amik azt sem érdemlik meg, hogy megkritizáljam őket. Itt kerül említésre az Unal-i templomlakó neve: Horlet, ami magyarul: óra-lét, vagyis idő-létező. Az Urak egyébként valóban telepatikusan kommunikáltak Thoth-tal (a csend mondandója).
A halál nem a tudatosság elvesztését jelenti, hanem a személyiség és a felhalmozott emlékek törlését a szellemből. Ez alól Thoth felmentést kapott a halál Urától.

III. Smaragdtábla

Vissza a tartalomjegyzékhez