AZ ABSZOLÚT
SEBESSÉGMÉRŐ MŰSZER
Egy tárgy sebessége az eseménytérben egy
másik tárgyhoz viszonyított
elmozdulásának nagyságát fejezi ki, amit
tér per idővel szoktunk meghatározni. Azt a
tárgyat, amihez a mozgást viszonyítjuk,
vonatkoztatási pontnak nevezzük.
A gyakorlatban az emberiség a Földet használja
vonatkoztatási pontnak a felszíni mozgások
sebességének mérésére. A
világűrben azonban kissé bonyolultabb a helyzet, amint
eltávolodunk a bolygónktól, és más
pályákon, más sebességgel mozgó
égitestek közelébe kerülünk. Honnan tudjuk
akkor, mennyi a tényleges, abszolút értelemben
vett sebességünk?
Mivel maga a Föld is mozog az űrben, más
égitestekhez viszonyítva, a felszínén
mért minden sebesség relatívnak tekintendő.
Ugyanez a törvény érvényes nagyobb
léptékekben is bármely bolygóra, holdra
vagy csillagra vonatkoztatva, beleértve akár az
egész Naprendszert, a galaxisunkat vagy a teljes
látható világegyetemet is. Honnan tudjuk akkor,
hogy ténylegesen mennyivel megyünk, és
valójában merrefelé, ha semmi sem
állandó a teremtésben?
Ez a probléma fokozottan jelentkezik a nemtér-nemidőben a
térugrások során. Ott ugyanis tényleg nincs
mihez viszonyítani az űrhajó mozgását a
sajátterében, hacsak nem az idősemmiben létező
okforrásokat nézzük a távolban. Amik
pontszerű (értsd: gyengécske) jelét nem olyan
könnyű műszerrel észlelni az idősemmi
vaksötétjében.
A problémának egyetlen megoldása van. Mivel az
időhullámok terjedési sebessége egységnyi
és állandó, ugyanakkor véges, ez
abszolút alapmértékként
használandó az időforrások (tárgyak)
mozgási sebességének,
távolságának és haladási
irányának meghatározására. A
módszer mindenhol és mindenkor működik, és
mindig pontos eredményt szolgáltat (a
mérőeszköztől függően), mivel az időhullámok
mindenen áthatolnak (leárnyékolhatatlanok)
és befolyásolhatatlanok. Velük ellentétben a
fénykvantumok terjedési sebessége
hullámtér függő, így nem lehet velük
olyan pontos sebesség és iránymérést
végezni, mint az időhullámokkal. Főleg nem egy
térsűrítéssel manipulált alfaterű
űrhajó fedélzetén.
A gyakorlatban tehát az űrhajó sebességét a
fedélzetén elhelyezett időhullám
sugárzó adóberendezés jeleinek
mérésével lehet megoldani. Az adó
körül pontosan egyforma távolságra elhelyezett
vevőknek nem a jel frekvenciáját kell
mérniük, mivel az az idődoppler miatt nem változik
meg a mozgás során. Ellenben az adó által
hirtelen kibocsátott egyedi jelzés (ping) a
sebességtől függően késleltetve jelentkezik a
vevőkben, irányfüggő módon. Az
emanáció véges sebessége miatt ugyanis a
haladási irányban késni fog a jel a vevő
számára, mivel hosszabb utat kell megtennie odáig,
míg az ellenkező irányban sietni fog a jel a
rövidebb távolság miatt. Egy gömb alakban
elhelyezett detektor rendszerrel tehát nem csak az
abszolút sebesség (AV) mérhető pontosan (a vevők
jeleiket egy társórának
továbbítják, ami összehasonlítja
őket), hanem a haladási irány is.
Készült: 2010.11.20.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz