Egy tárgy sebessége az eseménytérben egy másik tárgyhoz viszonyított elmozdulásának nagyságát fejezi ki, amit tér per idővel szoktunk meghatározni. Azt a tárgyat, amihez a mozgást viszonyítjuk, vonatkoztatási pontnak nevezzük.
A gyakorlatban az emberiség a Földet használja vonatkoztatási pontnak a felszíni mozgások sebességének mérésére. A világűrben azonban kissé bonyolultabb a helyzet, amint eltávolodunk a bolygónktól, és más pályákon, más sebességgel mozgó égitestek közelébe kerülünk. Honnan tudjuk akkor, mennyi a tényleges, abszolút értelemben vett sebességünk?
Mivel maga a Föld is mozog az űrben, más égitestekhez viszonyítva, a felszínén mért minden sebesség relatívnak tekintendő. Ugyanez a törvény érvényes nagyobb léptékekben is bármely bolygóra, holdra vagy csillagra vonatkoztatva, beleértve akár az egész Naprendszert, a galaxisunkat vagy a teljes látható világegyetemet is. Honnan tudjuk akkor, hogy ténylegesen mennyivel megyünk, és valójában merrefelé, ha semmi sem állandó a teremtésben?
Ez a probléma fokozottan jelentkezik a nemtér-nemidőben a térugrások során. Ott ugyanis tényleg nincs mihez viszonyítani az űrhajó mozgását a sajátterében, hacsak nem az idősemmiben létező okforrásokat nézzük a távolban. Amik pontszerű (értsd: gyengécske) jelét nem olyan könnyű műszerrel észlelni az idősemmi vaksötétjében.
A problémának egyetlen megoldása van. Mivel az időhullámok terjedési sebessége egységnyi és állandó, ugyanakkor véges, ez abszolút alapmértékként használandó az időforrások (tárgyak) mozgási sebességének, távolságának és haladási irányának meghatározására. A módszer mindenhol és mindenkor működik, és mindig pontos eredményt szolgáltat (a mérőeszköztől függően), mivel az időhullámok mindenen áthatolnak (leárnyékolhatatlanok) és befolyásolhatatlanok. Velük ellentétben a fénykvantumok terjedési sebessége hullámtér függő, így nem lehet velük olyan pontos sebesség és iránymérést végezni, mint az időhullámokkal. Főleg nem egy térsűrítéssel manipulált alfaterű űrhajó fedélzetén.
A gyakorlatban tehát az űrhajó sebességét a fedélzetén elhelyezett időhullám sugárzó adóberendezés jeleinek mérésével lehet megoldani. Az adó körül pontosan egyforma távolságra elhelyezett vevőknek nem a jel frekvenciáját kell mérniük, mivel az az idődoppler miatt nem változik meg a mozgás során. Ellenben az adó által hirtelen kibocsátott egyedi jelzés (ping) a sebességtől függően késleltetve jelentkezik a vevőkben, irányfüggő módon. Az emanáció véges sebessége miatt ugyanis a haladási irányban késni fog a jel a vevő számára, mivel hosszabb utat kell megtennie odáig, míg az ellenkező irányban sietni fog a jel a rövidebb távolság miatt. Egy gömb alakban elhelyezett detektor rendszerrel tehát nem csak az abszolút sebesség (AV) mérhető pontosan (a vevők jeleiket egy társórának továbbítják, ami összehasonlítja őket), hanem a haladási irány is.
Készült: 2010.11.20.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz