INDIÁN MESÉK
(Jaime de Angulo: Indián mesék, Jaffa Kiadó, 2006.)

A szerző a gyerekei számára írta össze az észak amerikai indiánoktól hallott meséket, mondákat, néhol önkényesen átköltve őket, ami jellemző a szájhagyomány útján terjedő történetekre. Aztán 1949-ben felolvasta őket egy rádióadón, ismertté téve a történeteket. 1950-ben meghalt, a meséket könyv alakban 1953-ban adták ki először. A történetek az indiánok hétköznapi életéről szólnak (vándorlás, vadászat, rokonlátogatás, varázslók, háború, betegségek, ünnepek, barátságok, szerelem, szellemek, stb.), a többségükben nincs semmi különös. Viszont a 149. oldaltól a 160. oldalig terjedő részben egy indián elmeséli a teremtés történetét. Komplett időfizikai leírás az egész, engem leginkább a Buddha születését leíró legendára emlékeztet, ami ugyanerről szól.

A leírásban van minden az alapokból: őskáosz (köd, pára és felhők), teremtő okforrás (Gubó Ember, ahol a gubó nyilván kezdeményt, kezdetit jelent), kiterjedő tachion hullámtér (habból készült szárazföld, ami háromszög alakú és egyre nő), a saját fiatalabb képeit meglátó okforrás (talált kisfiú: Annikadel három példányban (magyarul: Anya-ká-d-él)), téridő hullámtere (levegő, hang), öt fiú másolat körben (ebből az utolsó kettő: Kaan, az Ezüstróka Ember (magyarul: Ká-ég), Dzímul, a Prérifarkas Ember (magyarul: tíz múlt)), a hatodik egy lány középen (Alium, a Béka Ember (magyarul: Áli-óm)). Majd az okforrás eltűnik ("soha többé nem látta senki") és onnantól a másolatok szerepelnek, mint indián emberek a sziget közepén.

Van egy leírás a Szívpont virtuális felbukkanásairól és eltűnéseiről a térforrás közepén (Béka Asszony eltűnik, megjelenik, miközben Prérifarkas körbejárja a világot). Aztán Prérifarkas úgy teremt magának kenyeret, hogy kimondja a nevét és magához hívja (a kenyér neve: wahatsz, magyarul: van hat ász). Megjelenik a víz anyja egy lány képében, aki Aluta-nak (magyarul: al-út-ja) vagy Lawídza-nak (magyarul: levedző), a levegő lányának hívja magát és aki egyben Sas Asszony is és egy felső, fényes világból szállt alá.

Ezután Ezüstróka és Béka Asszony fényt akarnak hozni a sötét világukba, egy másik világból, ahol két ember, egy férfi és egy nő él, akiket Cúl-nak hívnak. Ezért elrepülnek a Sas Asszony segítségével a másik világba, meglovagolva a Forgószelet (térbeli csavarodó képződmény), amit sikerül kettéhasítaniuk, majd ezekkel maguk előtt hajtották a Cúl-okat, vissza a mi világunkba. A két Cúl-ból lett a Nap és a Hold, de már nem tudni, melyik a férfi és a nő (jobbos és balos csavarodású).

Ezután a könyv végén, a 201. oldaltól kezdődően újabb teremtéstani leírások következnek. Először egy Kilelli (magyarul: ki-leheli) nevű indián találkozik álmában egy Természetfeletti Lénnyel, annak házában, akit Cso-Dzso-Dzso-nak (magyarul: cso-cso-cso, azaz csobogó hangú, mint a vízforrás!) hívnak és a testének csak egy oldala van (tórusz, időforrás). Őt nem lehet megölni, viszont bárkit képes megölni és feltámasztani az íjhúrjával (időszálával). Ő csinál orvost a főhősből.

Aztán a 206. oldalon filozófiai elmélkedés következik az idő természetéről, telési sebességéről, a végtelen hosszú ősi időkről, amikor Gubó Ember a ködben lebegett, illetve az idő végességéről és megállásáról. Itt előkerül egy Marum'da (magyarul: ma-ár-om-da) nevű lény, aki a világot teremtette, majd elment aludni, aztán elpusztította az embereket. Megemlítik az idő relativitását, hogy nem telik egyforma gyorsan mindenki számára. Egyesek gyorsabban öregszenek, mások lassabban. És az időbeli mozgás sebessége attól is függ, hogy ki nézi a mozgót. Lényegében elmondják az idődoppler effektust: ha közeledsz valakihez, az gyorsabban látszódik mozogni, ha távolodsz tőle, lassabban.

Lehetséges, hogy itt az einsteini relativitáselmélet került beépítésre az indián mesébe, aminek részei 1920-30 környékén kerültek összegyűjtésre. De akkor felmerül a kérdés: a tanulatlan indiánokat miért érdekelték ennyire a legújabb európai fizikai kutatások és elméletek? És miért érezték szükségét annak, hogy az idő relativitáselméletét feltétlenül belefoglalják az ősi népmeséikbe? Ha ennyire érdekelte őket a fizika, akkor miért nem esik egyetlen szó sem a mesékben az anyagi részecskékről, az elektromosságról, a mágnesességről, a gravitációról, a fénytanról és más fontos területekről, amik akkoriban fontos részét képezték az európai fizikának? Miért csak az időt emlegetik?

A leírás egyértelműen komoly erózión esett át a szóbeli hagyományozás információ átadási módjának torzulásai miatt, de a lényeges elemek még felismerhetők benne. Vannak benne okságsértések, jelentős a forgás-keringés-körbejárás emlegetése, a forráspontok embereknek vannak megszemélyesítve és szó esik a virtuális másolatokról, a hanggal történő teremtésről, illetve a szereplők (indián nyelvű!) nevei is értelmezhetők magyarul, mint időfizikai tulajdonságok, bár eléggé torzan, szóval csak némi belemagyarázással lehet visszafejteni a kódot. De visszafejthető - és ez a lényeg.

     

Készült: 2018.07.30. - 08.06.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz