A NEUTRON BELSŐ SZERKEZETE

A teremtésben a jelenlegi ismereteink szerint csak neutron részecskék keletkeznek a fotinókból, meghatározott körülmények között. Ezek a környezet hullámterének háborgatása és a beléjük csapódó szabad fotinók taszigálásának hatására szabad állapotban hamar elbomlanak protonra és elektronra (negatív béta-bomlás). A fizikusok szerint emellett még elektron-antineutrinó is keletkezik, de ezt az állítást a teremtésfilozófiai modellben nem tartjuk hihetőnek (nem a méréseket, hanem a rájuk adott magyarázatokat), aminek okával a neutrinókról (és a gyenge kölcsönhatásról) szóló fejezetben foglalkozunk részletesen.

1. AZ IDŐHUROK MÁSOLÓDÁSA

A saját magába visszakanyarodó tachion kúpos hullámterét alkotó időhullám rétegek fizikailag összetorlódnak, egymásba nyomódnak a körív belső oldala mentén, tehát az időhurok belsejében. Az összenyomódás mértéke a körív átmérőjétől és a tachion sebességétől függ. Az egyenesen haladó (futótűz) tachion belsejében minden pontot két saját időhullám réteg érint egyszerre (kétszeres idősűrűség), viszont a kanyarodással (bolygótűz tachion) előidézett összenyomódáskor létrejöhetnek olyan kiméretű zónák a kúp palástjához közel, ahol három időhullám réteg halad át, egyszerre egy ponton (háromszoros idősűrűség). Ennek döntő jelentősége van az időhurok önmásolódási folyamatában, mivel ez okozza a másolati időhurkok keletkezését.

Amennyiben a tachion jelenpontja beleszalad egy háromszoros idősűrűségű zónába, miközben a saját múltterében halad, önmaga három különböző múltbeli pillanata realizálódik a számára egyszerre, három különböző térbeli helyen. A tachionkúp felszínét mindig csak egy időhullám réteg érinti, vagyis a jelenpont számára először felvillan előtte önmaga egyetlen múltbeli képe, majd tovább haladva befelé a saját hullámterében, ez hirtelen nem ketté válik, hanem három részre szakad. A jobbos csavarodású időhurok esetén a jobb oldali jelenpont képe jobbra körbeszalad az időhurok köríve mentén és újrakelti az eredeti időhurkot, másolati tachion képként. A bal oldali jelenpont képe balra kiszalad az időhurokban a régmúlt irányába, a tachion fenékzónája felé, azaz létrehozza az időszálat, a ciklusonként ismételt felvillanásai során alkotott pontsorozat formájában. A középső jelenpont pedig szintén jobbra körbeszaladva létrehozza a másolati időhurkot, méghozzá a szülőjének térfogatán belül.

Egyetlen önkeltési ciklus idejére tehát két időhurok kezd el létezni egymásban, egymás melletti tachionokkal. A másolat időszálasan azon tachion jelenpont képből ágazik el (oda van felfűzve időszálasan), amelyikből a képe virtuális szétválással felbukkant az eseményt szemlélő jelenpont számára. Ez azután is megmarad, hogy az őt szemlélő tachion túlhalad a háromszoros idősűrűségű zónán, átlépve egy kétszeres vagy egyszeres vagy nullaszoros idősűrűségű zónába (diszkrét modellnél!), mert a fennmaradása a továbbiakban önmagától, a saját tachion körbemásolódási rendszerétől függ. Vagyis önálló életre kel a másolat.

Akik alaposan tanulmányozták az elmúlt évtizedekben az időhurkok önkeltési rendszerének működését, geometriáját, azok remélhetőleg tisztában vannak ezzel a folyamattal. Mert ez a teremtés lényege, esszenciája, a létező teremtmények létrejöttének fizikai módja. Minden szerinó és fotinó, továbbá a belőlük képződő anyagi részecskék így keletkeznek az összes univerzumban, minden párhuzamos téresszenciában, minden térdimenziószinten. Egyetlen időhurok önkeltési folyamatának egyetlen ciklusideje alatt jön létre a másolata. Ehhez nem kell energia, csak az időhurok megfelelő méretű és irányú deformációja a környezeti hullámtér hatására, ami lehetővé teszi a háromszoros idősűrűségű időhullám zóna létrejöttét a tachionok csavarodó hullámterében.

Az időhurkoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy megőrzik a saját deformációjukat, a tachionok körívének formáját számtalan cikluson keresztül, mindaddig, amíg megfelelő tulajdonságú, új deformációs hatás nem éri őket a környezetből. Ez az információ megmaradásának módja az időhurkokban. Vagyis vannak olyan deformációjú időhurkok, amikben nem jön létre háromszoros idősűrűségű zóna, így nem keltenek önmagukból másolatokat. És vannak olyanok, amik csak egy ciklus ideig vagy sok-sok ciklusideig keltenek önmagukból másolatokat, újra és újra. Ez utóbbiakat hívjuk fényszóróknak, mivel fényhatársebességgel fénykvantumokat dobálnak ki magukból minden irányba, amíg a rajtuk átmenő hullámtér deformáló hatása meg nem akadályozza őket ebben.

Az eredeti időhurok és a másolata azonnal elkezdik egymást taszítani a hullámtereikkel. Mivel az időhurok belsejében nagyrészt pozitív idejű időhullám rétegek találhatók, amik taszítási vektorai kifelé mutatnak a hurokból, képtelenség megmaradni annak belsejében, bármilyen időforrás számára. Így a két időhurok fényhatársebességgel kilökődik egymásból és szétszaladnak a végtelenbe, a taszítási vektorok pillanatnyi irányainak megfelelően, amely irányok az időhurok elsődleges és másodlagos, esetleg harmadlagos csavarodásaitól függenek, vagyis helyzetfüggők és mozgásfüggők. A kilökődés olyan gyors, hogy nincs ideje megváltoztatni a két időhurok körívének deformációját, tehát mindkettő megőrzi a keltéskori szerkezetét. Azt, amivel képes önkeltési ciklusonként egy új időhurkot létrehozni magából.

Azt egyenlőre nem tudjuk, hogy vajon egy időhurokban egyszerre csak egy tachionnak lehet olyan háromszoros idősűrűségű időhullám zónája, amibe belépve másolatot hoz létre vagy akár többnek is? És ha többnek, akkor hánynak és konkrétan melyeknek, sorban a körív mentén? Mi történik, ha egy ciklusidő alatt nem egy, hanem kettő vagy több másolat keletkezik egy időhurokban? Elvileg akkor ezek is ugyanennyi másolatot kelthetnek magukból ciklusonként. Azt sem tudjuk, hogy egy tachionnak lehet-e négyszeres (vagy ötszörös) idősűrűségű időhullám zónája, amibe belépve egyszerre két (vagy három) másolatot fog létrehozni? Ennek a témának a kutatása még korántsem befejezett, vagyis bőven van mit felfedeznünk és igazolnunk a későbbiekben. A témáról lásd még: a Hármas felhasadás és a Négyes felhasadás (2022, létfilozófia) című írásokat.

2. AZ IDŐFRAKTÁL KIALAKULÁSA

Az időfraktál: időhurkok egymásból képződő, fa-gráf leágazási rendszerű sokasága, amik a sorozatos másolódások miatt gyorsabban szaporodnak, mint ahogy szét tudnának szaladni, egymást lökdösve, taszigálva minden irányba. Amennyiben az időfraktál térbeli szerkezete olyan, hogy a komplex hullámterében THZ-k (Taszítási Határ Zónák), azaz taszító interferencia mintázatok (potenciálgátak) keletkeznek különböző helyeken, és ezek gömbszerűen körbeveszik és összetartják, megóvják az időfraktált a széthullástól, kialakul az önfenntartó időtartály, közismertebb nevén az anyagi részecske.

Az anyagi részecske élettartama attól függ, mennyire stabil az időfraktál rendszer geometriailag. A környezeti hullámtér taszításainak csak korlátozott mértékben képes ellenállni, tehát nem sebezhetetlen. Az összetett szerkezete rugalmasan deformálható, de csak egy határig, amin túl villámgyorsan összeroppan, elbomlik és a benne összezsúfolódott rengeteg fénykvantum egy pillanat alatt szétrohan az eseménytérbe. Ezt nevezzük anyagbomlásnak, az anyagi részecske fényként való szétsugárzódásának. A témával részletesen foglalkozunk az Anyagbomlás (2021, létfilozófia) című írásban.

A rövid életű, instabil anyagi részecskék olyan időtartályok, amikben az időfraktálok valamiért nem képesek fenntartani önmagukat, ezért a szerkezetüktől függően, valamennyi idő alatt maguktól szétesnek. A szétrohanó időhurkok egy része eközben úgy deformálódik, hogy nem képes tovább osztódni (meddővé ávlik), más részük képes, ezért jönnek létre a különböző, eseményfüggő részecske bomlási sorok. Az instabil részecskék a szétesésük során újabb, másféle instabil részecskéket kelthetnek (több lépcsőben), mielőtt azok is szétesnének.

Egy időhurok határsebessége, amivel egyenes vonalban száguldani képes, megközelíti, de el nem éri az időhullámok kiterjedési sebességét (RV<E). Ez egy önkeltési ciklusidő alatt maximum az időhurok átmérőjének megfelelő távolságot jelent a gyakorlatban, ami az időhurok pillanatnyi átmérőjétől függ döntően. Vagyis 1 Planck-idő alatt legfeljebb 1 Planck-hossznyi távolságot tudnak megtenni a fénykvantumok (vákuumban). Ennek számos következménye van, amiket nem ismerünk még teljes bonyolultságukban.

Ha egy időhurokban megjelenik egy másolata, egy ciklusidő alatt tudja magából kilökni azt. Vagyis a következő önkeltési ciklusban, amikor mindkét időhurok újabb másolatot kelt önmagából, még éppen érintik egymást, esetleg részben belelógnak egymásba. Pontosabban az időhurkok köré írható gömbök felszínei fogják érinteni egymást. Ebből következik, hogy az időfraktál képződése és működése jól ábrázolható egymással szomszédos, adott időközönként osztódó gömbök sokaságával. Ami lehetőséget ad nekünk arra, hogy geometriailag modellezzük a részecskék belső szerkezetét. Egészen máshogy, mint a klasszikus fizikában szokás, ahol kvarkokkal és matematikai képletekkjel próbálják elvenni mindenki kedvét a jelenségek megértésétől.

3. GÖMB PAKOLÁSI PROBLÉMÁK

A matematikában a pakolási problémák témakörén belül, gömb pakolás név alatt foglalkoznak az egyforma vagy különböző méretű gömbök sokasága által alkotott, összefüggő geometriai szerkezetek vizsgálatával, modellezésével. Ide tartozik a csókolózási szám problémája is, ami n térdimenzióban vizsgálja az egymást egy pontban érintő, egységnyi sugarú, n dimenziós körök számát. Ezeket a témákat részletesen lásd itt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Sphere_packing_in_a_sphere
https://en.wikipedia.org/wiki/Packing_problems
https://en.wikipedia.org/wiki/Sphere_packing
https://en.wikipedia.org/wiki/Kissing_number
https://en.wikipedia.org/wiki/Circle_packing
https://en.wikipedia.org/wiki/Circle_packing_theorem
https://en.wikipedia.org/wiki/Circle_packing_in_a_square
https://en.wikipedia.org/wiki/Apollonian_gasket
http://web.archive.org/web/20121213221349/https://home.comcast.net/~davejanelle/packing.html

Az egyszerűség kedvéért, egyelőre nem foglalkozunk a gömbök eltérő átmérőivel (az időhurkok átmérője a gyakorlatban változó, minimum: 1, maximum: 2 egységnyi lehet), sem a gömbök különböző deformációival (az időhurok körívek benyomódásaival), valamint azzal sem, hogy mi történik akkor, ha a gömbök nem érintik egymást (hanem valamekkora hézagok vannak a felszíneik közt) vagy ha valamennyibe belenyomódnak egymásba (metszik a másikat). Az n térdimenziós időmatematikában definiált gömbök közül az anyagi részecskék modellezéséhez egyelőre csak a 3 térdimenziós gömbökkel foglalkozunk, az 1, 2, 4 és 5 térdimenziós gömbök vizsgálatát még hanyagoljuk. Ezek kutatásának majd később lesz jelentősége, a több térdimenziós anyagszerkezetek modellezésénél (lásd: n dimenziós atomfizika).

Ha két egymásban (egyik a másikból) keletkező időhurok ciklusonként annyit távolodik egymástól, amekkora az átmérőjük, akkor a ciklus végére nagyjából érinteni fogják egymást. A folyamat egy olyan, szintén gömb alakú eseményhorizonton belül zajlik, aminek az átmérője ciklusonként 2 időhurok átmérőnyivel növekszik. Mivel a két időhurok egymással ellentétes irányba mozog és mindketten maximum egységnyi sebességgel haladnak (RV<E). Az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy a továbbiakban megőrzik ezt a határsebességüket, ahogyan az osztódási ütemüket is. A valóságban ez nyilván nem lesz igaz, de ezekkel a problémákkal ráérünk később foglalkozni.

Ebből következik, hogy:
1. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 1.
Időhurkok száma: 2.
2. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 2.
Időhurkok száma: 4.
3. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 4.
Időhurkok száma: 8.
4. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 6.
Időhurkok száma: 16.
5. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 8.
Időhurkok száma: 32.
6. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 10.
Időhurkok száma: 64.
7. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 12.
Időhurkok száma: 128.
8. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 14.
Időhurkok száma: 256.
9. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 16.
Időhurkok száma: 512.
10. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 18.
Időhurkok száma: 1024.
11. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 20.
Időhurkok száma: 2048.
12. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 22.
Időhurkok száma: 4096.
13. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 24.
Időhurkok száma: 8192.
14. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 26.
Időhurkok száma: 16.384.
15. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 28.
Időhurkok száma: 32.768.
16. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 30.
Időhurkok száma: 65.536.
17. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 32.
Időhurkok száma: 131.072.
stb.

Amint az látható, ahogy tágul az időfraktál eseménytere, benne az időhurkok száma 2 hatványai szerint növekszik. Amennyiben az időhurokban egyszerre több tachion is kelt másolatokat, akkor értelemszerűen a növekedés még gyorsabb (3 vagy 4 hatványai), aminek következményeivel egyenlőre nem foglalkozunk. Most inkább lássuk azt, hogy pontosan mekkora az eseménytér térfogatának növekedése, amiben ezeknek az időhurkoknak el kell férniük?

A 3D-s gömb térfogata: (Pi/6)xd^3
Vagyis ha egy gömb átmérője a kétszeresére nő, a térfogata nyolcszoros lesz. Ennek alapján az eseményhorizont térfogatnövekedési üteme a következő:

1. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 1.
Gömb térfogata: 1.
2. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 2.
Gömb térfogata: 8.
3. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 4.
Gömb térfogata: 64.
4. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 6.
Gömb térfogata: 216.
5. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 8.
Gömb térfogata: 512.
6. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 10.
Gömb térfogata: 1000.
7. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 12.
Gömb térfogata: 1728.
8. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 14.
Gömb térfogata: 2744.
9. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 16.
Gömb térfogata: 4096.
10. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 18.
Gömb térfogata: 5832.
11. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 20.
Gömb térfogata: 8000.
12. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 22.
Gömb térfogata: 10.648.
13. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 24.
Gömb térfogata: 13.824.
14. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 26.
Gömb térfogata: 17.576.
15. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 28.
Gömb térfogata: 21.952.
16. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 30.
Gömb térfogata: 27.000.
17. ciklus:
Eseményhorizont átmérője: 32.
Gömb térfogata: 32.768.
stb.

A két sorozat összevetéséből kiderül, hogy az időhurkok száma a 15. ciklusban fogja meghaladni a rendelkezésükre álló térfogatot. Azaz 32.768 időhurok zsúfolódik össze 21.952 időhuroknyi térfogatban, ami már nem lehetséges. Ezért a további osztódás csak akkor folytatódhat, ha az időhurkok összenyomják egymást az elérhető legminimálisabb átmérőjűre, illetve metszik egymást, belehatolva a szomszédaikba, ami viszont olyan deformációkkal jár a számukra, ami során elveszíthetik az osztódási képességüket (meddővé válnak), vagyis leáll a szaporodásuk. Elvileg a termékeny időhurkok egymásba is hatolhatnának a nagy fénynyomás következtében, mert a háromszoros vagy négyszeres idősűrűségű zónáik a beléjük írható gömbön belül ezt lehetővé tenné, de ez a gyakorlatban nem valószínű. Mivel a tartós közelség az időhullámrétegek taszítási vektorainak sokféle iránya (bonyolult eredője) miatt minden ciklusban eltérő deformációkat okoz az időhurkok köríveiben, így a tachionjaik vagy kirohannak a behúzási tartományukból és megszűnnek létezni vagy az időhurkok kipréselődnek egymásból. Ezen probléma következményeivel a maximális fénysűrűségről szóló (következő) fejezetben foglalkozunk részletesen.

Azt egyenlőre nem tudjuk, hogy az osztódási deformáció átmérője hogyan aránylik az időhurok minimális és maximális átmérőjéhez, vagyis az osztódási állapotból mennyire lehet összenyomni minimális méretűre az időhurkot? Azt sem tudjuk, hogy a sorozatos osztódások során az egyes fénykvantumok hogyan deformálják egymást? Főként a szomszédaikat és milyen arányban deformálják őket úgy, hogy abbahagyják az osztódást? Vagyis nem tudjuk, hogy az időfraktál növekedési formája és üteme hogyan változik a növekedése során? Miként korlátozza, befolyásolja az időfraktál a saját növekedését? Milyen tényleges szerkezetű lesz ez a fa-gráf? Mely csomópontokban, mikor, mely feltételek esetén, mennyi lesz az elágazások száma?

Geometriailag a feladat modellezhető egy nagyobb gömbbe helyezett egységnyi gömbök térkitöltésével, amit a matematikusoknak már évekkel ezelőtt sikerült megoldaniuk, bár az eredményeiket nem könnyű megtalálni az interneten, úgy eldugták őket.

A gömbbe rakható egységnyi sugarú gömbök maximális száma:
https://oeis.org/A084828
https://oeis.org/A084828/list (gömbök száma gömbben)
https://oeis.org/A084828/graph (grafikonon ábrázolva)

n / a(n)
1 / 1
2 / 2
3 / 13
4 / 32
5 / 68

[n: a gömb sugara, a(n): a belerakható egységnyi sugarú gömbök száma]

A gömbbe rakható egységnyi sugarú gömbök számának alsó határa:
http://oeis.org/A121346
http://oeis.org/A121346/list

n / a(n)
2 / 2
3 / 11
4 / 31
5 / 68
6 / 124
7 / 205
8 / 316
9 / 460
10 / 642
11 / 866
12 / 1138
13 / 1461
14 / 1839
15 / 2278
16 / 2781
17 / 3354
18 / 4000
19 / 4724
20 / 5531
21 / 6424
22 / 7409
23 / 8490
24 / 9671
25 / 10956
26 / 12351
27 / 13859
28 / 15485
29 / 17234
30 / 19110
31 / 21116
32 / 23259
33 / 25542
34 / 27969
35 / 30546
36 / 33276
37 / 36164
38 / 39215
39 / 42432
40 / 45821
41 / 49385

Ennek alapján:

Az 1 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: (Pi/6)xd^3=0,523598775
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök száma: 1
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: 0,523598775
Az 1 egységnyi átmérőjű gömb térkitöltési aránya: 100%
Vagyis az üresen maradó térfogat benne: 0%.

A 2 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: 4,188790205
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök száma: 2
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök együttes térfogata: 1,04719755
A 2 egységnyi átmérőjű gömb térkitöltési aránya: 24,9...%
Vagyis az üresen maradó térfogat benne: 75%.

A 3 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: 14,13716694
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök száma: 13 (1 középen, 12 körülötte ikozaéder formációban)
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök együttes térfogata: 6,806784083
A 3 egységnyi átmérőjű gömb térkitöltési aránya: 48,148...%
Vagyis az üresen maradó térfogat benne: 51,851...%.



A 4 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: 33,51032164
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök száma: 32
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök együttes térfogata: 16,75516082
A 4 egységnyi átmérőjű gömb térkitöltési aránya: 50%
Vagyis az üresen maradó térfogat benne: 50%.

Az 5 egységnyi átmérőjű gömb térfogata: 65,44984695
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök száma: 68
A belerakható 1 egységnyi átmérőjű gömbök együttes térfogata: 35,60471674
Az 5 egységnyi átmérőjű gömb térkitöltési aránya: 54,4%
Vagyis az üresen maradó térfogat benne: 45,6%.

A felsorolásból jól látható, hogy az üresen maradó térfogat arányában egyre csökken, minél nagyobb a egységnyi átmérőjű gömböket befogadó nagy gömb. A nagy gömbbe rakható egységnyi gömbök számának növekedése nem lineáris, hanem enyhén felívelő. Ideális térkitöltés esetén minden egységnyi gömbnek 12 szomszédja van, kivéve a nagy gömb felületével érintkezőket (határon lévők).

Kiegészítés: Az n dimenziós atomfizikai modell fejlesztése során a 3D-ben megismert szabályokat extrapolálnunk kell a 4D-be, az 5D-be és a 6D-be, hogy megvizsgálhassuk, ott hogyan alakulnak ezek az összefüggések? Sejtésünk szerint a 4D-s túltérben a fotinók hipergömbjeiből több fér el az időtartály hipergömbjében, amennyiben azonos az osztódási ütemük a 3D-s fotinókéval (ez nem biztos!), vagyis ugyanolyan az időfraktálok elágazási száma csomópontonként. Mivel a 4D-s hipergömb túltérfogata az átmérő növekedése során gyorsabban nő, mint a 3D-s gömbé, a fotinók szaporodása később fogja utolérni és meghaladni a rendelkezésükre álló túltérfogatot.

Ebből következően a 4D-s részecskék mérete, tömege, gerjeszthetősége nagyobb lesz a 3D-seknél, az 5D-seké meg még nagyobb. Így a belőlük felépíthető atomok is egészen másmilyen szerkezetűek és fizikai tulajdonságúak lesznek, vagyis másmilyen lesz az atommagok belső összetartó ereje, a neutronok és protonok száma (a lehetséges izotópok fajtái), az elektronhéjak tulajdonságai, ebből következően a belőlük felépíthető anyagok tulajdonságai is (keménység, szakítószilárdság, sűrűség, tömeg, elektromos vezetőképesség, mágnesesség, fényáteresztő képesség, stb.). Így más lesz a túltéri és kültéri univerzumban megfigyelhető égitestek tömegvonzása, mérete, a bolygórendszerek, csillagrendszerek, galaxisok mérete, mozgása és persze ott felépíthető lelkek különböző tulajdonságai is. Amit azért jó tudnunk előre, hogy összevethessük a fizikai modellünket a valósággal később, amikor majd térkibővítő generátorokat építünk és tényleg vizsgálódni kezdünk a 4D-ben, 5D-ben, 6D-ben. Így talán nem érnek majd minket túl nagy meglepetések odakint, a tágabb térkiteljesedésekben.

4. MAXIMÁLIS FÉNYSŰRŰSÉG

Mivel a meddő időhurkok belsején csak a saját tachionjaik által keltett, pozitív idejű időhullám rétegek mennek keresztül a kiterjedésük során, ezek taszítási vektorai mindig kifelé mutatnak. Vagyis ezen időhurkokba nem képesek más időhurkok tachion forrásai belehatolni. Ez nem ütköztethetőséget jelent (mint a források THZ-ba csapódása és visszapattanása), hanem eltérítést, amennyiben két időhurok nagyon megközelíti egymást. Ebből következik, hogy egységnyi térfogatba véges számú időhurkot lehet összezsúfolni. Tehát a fénysűrűségnek van egy maximuma a fizikai világban, amit átlépve az erővel egymásba préselt időhurkok elkezdik egymást összenyomni a minimális átmérőjükre, majd tovább fokozva a nyomást, az időhurkok összeroppanhatnak és megszűnhetnek létezni. Feltéve, hogy fizikailag egyáltalán lehetséges ilyen mértékű nyomást előidézni.

Ilyen extrém fénynyomás viszonyok uralkodhatnak a csillagok, neutroncsillagok, fekete lyukak belsejében. A csillagokból azonban képes megszökni a fény a hullámterek taszító hatásai miatt. A fekete lyukakból nem, mert a gravitációs hullámtér befelé taszító, azaz vonzó hatása nagyobb a fénynyomás kifelé taszító hatásánál. Ezért az ilyen égitestekben az anyagi részecskék belsejében és a részecskék közti térben kialakuló maximális fénynyomás elérése után a felszíni fényóceán szintje elkerülhetetlenül emelkedni fog, gyakorlatilag a végtelenségig, növelve az égitest tömegét és ezzel az eseményhorizont átmérőjét. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni a Fényözön (2021, létfilozófia) című írást.

A maximális fénysűrűség gyakorlatilag eléri, sőt a sejtésünk szerint kicsivel meghaladja az anyagi részecskék belsejét alkotó időfraktálok fénysűrűségét. Mivel az időfraktálok valószínűleg nem ideális térkitöltésűek geometriai okokból, tehát az őket alkotó fotinók nem foglalják el a rendelkezésükre álló tér lehető legnagyobb részét. Valamilyen méretű, alakú és ismeretlen darabszámú rés (üres hézag) mindig marad a részecskék belsejében, a fotinók között, amik szerkezetének kutatása a jövő feladata lesz majd.

A fekete lyuk fényóceánjának viselkedése valószínűleg folyadékszerű (esetleg szilárd), ami felfogható egy nagyon különleges, nem anyagi halmazállapotként. Attól még, hogy egy csomó fényt összekényszerítünk egy nagyon kicsi térfogatba, nem lesz belőlük tartósan együtt maradó anyagi részecske. Tehát a fény összesűrítésével (megfagyasztásával és más buta kifejezésekkel) nem lehet anyagot "csinálni". Viszont a maximális sűrűségű fényóceán úgy fog viselkedni, mintha egyetlen gigantikus méretű, tömegű és tömegtehetetlenségű részecske lenne. Attól eltekintve, hogy nem lesznek körülötte THZ-k és fura hulláminterferencia mintázatok (ez nem biztos!).

5. KÉRDÉSEK

Mivel a részecskékben a fénysűrűség nem éri el a maximumot, azaz hézagok vannak bennük, a felületüket határoló THZ-k közti réseken, lyukakon keresztül a szabadon kószáló fotinók (és szerinók!), megfelelő szögben érkezve bejuthatnak az időtartályba és egy darabig ide-oda pattoghatnak a hézagokban. Hétköznapibb megfogalmazásban: a részecskék képesek szabad fénykvantumokat elnyelni (gerjesztés), illetve kibocsátani magukból (lesugárzás).

Azt nem tudjuk, hogy egy stabil részecske (neutron, proton, elektron) maximum hány szabad fotinót képes befogadni, mielőtt telítődik velük? Azt sem tudjuk, hogy az időfraktált alkotó, kötött fotinók pontosan miért nem szöknek meg az időtartályból, noha ezt simán megtehetnék? Ennek okai valószínűleg a THZ-k szerkezetében, a részecske belső hullámtéri interferenciáinak rájuk gyakorolt hatásaiban rejlik, aminek feltárásához pontos geometriai modelleket kellene készítenünk az időtartályokról és megvizsgálni a működésüket különböző körülmények között.

Az is elképzelhető, hogy a részecskékből valamilyen ütemben, folyamatosan megszöknek a saját fénykvantumaik, de mivel ilyenkor üres hely marad vissza utánuk, a felszabaduló hézaggal szomszédos fénykvantumok a megváltozó komplex hullámtér hatására úgy deformálódnak, hogy új fénykvantumot másolnak a helyükre, pótolva a hiányt. Vagy egy szabad fénykvantum ugrik be erre a helyre és ott ragad? Ezt sem tudjuk. Ha így van, akkor ez azt is jelenti, hogy az anyagi részecskék folyamatosan fényt termelnek magukban, melegítve a környezetüket, vagyis képtelenség őket abszolút nulla fokra lehűteni. Ez egyben választ adhat arra is, miért bomlik el a neutron szabad állapotban még nulla Kelvin fokon is? Mert önállóan képes túlgerjeszteni saját magát. A neutron bomlási ideje abszolút nulla fok közelében a legpontosabb mérések szerint: 14 perc, 38 másodperc (azaz: 877,75 ± 0,28 másodperc).

Nem tudjuk továbbá, hogy az egyenes vonalban száguldó fénykvantumok csúcssebessége hogyan aránylik az átmérőjükhöz és ciklusidejükhöz, különböző hullámtéri viszonyok közt (lásd: közegsűrűség)? A mozgó időhurok tachionjai ciklois görbéket írnak le a térben az elsődleges csavarodásuk során, amiket tovább bonyolítanak a másodlagos csavarodásaikkal (n térdimenzióban) és a harmadlagos csavarodásaikkal (n+1 térdimenzióban). Ehhez jön még hozzá az egyedi deformációjuk, amit a rajtuk áthaladó hullámterek okoznak, amik minden irányból folyamatosan érik őket a környezetből, de csak meghatározott feltételek teljesülése esetén képesek nagyfokú és maradandó változásokat előidézni a tachionpályák körívének görbéjén.

Az időhurkok csavarodó hullámtereinek pozitív idejű időhullám rétegei a haladási irány felé kiterjedve (a torlódási frontban) összenyomódnak, azaz vékonyabbak lesznek, míg a negatív idejű időhullám rétegeik kitágulnak, vastagabbak lesznek. Az érkezési irány felé kiterjedve (a ritkulási zónában) a pozitív rétegek kitágulnak és vastagabbak lesznek, a negatív rétegek összenyomódnak és vékonyabbak lesznek. Ennélfogva egy időhurkot könnyebb szemből megközelíteni, a torlódási frontjának sűrű rétegei ellenére, mint hátulról. Aminek fontos következményei vannak, többek közt a fénysugarak belső szerkezetére (egymástól való távolságára) nézve. Ezzel a jelenséggel később még foglalkoznunk kell, például a lélek fényszálak szerkezete kapcsán.

Amint az látható az eddigiekből, a gömb pakolási modellek segítenek megérteni az anyagi részecskék belső szerkezetét, de önmagukban nem elegendőek az időtartályok működésének pontos megértéséhez. A jelenlegi ismereteink szerint anyagi részecskék a 3D-s, 4D-s és 5D-s téresszenciákban jöhetnek létre és tudnak megmaradni. Nyilván minden térdimenzióban másféle lesz az időfraktáljaik szerkezete és az összes fizikai tulajdonságaik (és valószínűleg nem alakíthatók át egymásba). Minden részecskének n+1 térdimenziós tértükrözéssel létrehozható az antipárja (antifotinókból), amik csak a csavarodási jellemzőikben különböznek az anyagi részecskéktől. Nem tudjuk, vajon a részecskékben csak monád fotinók vannak vagy diád és triád fotinók is létezhetnek-e bennük? És ezek hogyan befolyásolják a másolódási rendszert és a térkitöltést?

Azt sem tudjuk, hogy a csak fotinókból felépülő időfraktálok mellett léteznek-e szerinó-fotinó másolódási rendszerek is? Ezeket még nem fedeztük fel (nyilván sokkal ritkábbak a neutronoknál), de logikusan kétfélék lehetnek:

1. Alfatéri szerinóból elágazó bétatéri szerinók, amikből fotinók keletkeznek (isteni alfarészecske). Ebből csak egy darab képződhet univerzumonként, közvetlenül az Isten körül, tehát kb. nulla az esélye annak, hogy valaha is megvizsgálhassuk a tulajdonságait (az Isten nem fogja hagyni, hogy megpiszkáljuk egy részecskegyorsítóval vagy bármilyen műszerrel).

2. Bétatéri szerinóból elágazó fotinók (isteni bétarészecske). Ezekből rengeteg lehet (több trillió), viszont a mennyiségük valószínűleg eltörpül arányaiban a neutronokhoz képest. Így kicsi, de nem nulla az esélye annak, hogy egyszer majd sikerül ilyet észlelnünk egy detektorral. Lehetséges, hogy a 2012-ben a CERN-ben észlelt Higgs-bozon ez a részecske, de a hozzá fűzött fizikai magyarázatok és elméletek egészen biztosan ostobaságok (manipulatív félrevezetések).

Nem tudjuk, vajon ezekben csak monász szerinók vannak vagy diász és triász szerinók is létezhetnek-e bennük? És ezek hogyan befolyásolják a másolódási rendszert és a térkitöltést? Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni az Ősfénylés (2021, létfilozófia) című írást.

6. AZ ÉLET VIRÁGA

Az élet virága nevű misztikus szimbólum valószínűleg a neutron belső szerkezetének síkbeli leképezése, egyfajta geometriai árnyképe. Egy nagy kör, amiben sok kisebb, egyforma méretű kör helyezkedik el szabályos rendben. Mintha egy gömbökkel telerakott gömb síkmetszetét látnánk. A misztikusok ezt virágnak nevezik, noha nyilvánvalóan nem az és az élettel hozzák összefüggésbe, noha nyilvánvalóan matematikai modellje egy fizikai rendszernek. Épp ezért többféle ábrázolása is kialakult, kisebbek, nagyobbak. De egyik sem pontos ábrázolása a neutron belsejét kitöltő fotinóknak.

A 3. fejezetben leírtak alapján a neutron geometriai árnyképének legalább 26 egységnyi átmérőjűnek kell lennie, tehát igencsak bonyolult a megrajzolása. Az viszont lehetséges, hogy a kisebb ábrák, amik csupán 3 egységnyi átmérőjűek, szimbolikus leegyszerűsítései a részecske fénycsomójának. Természetesen a proton és elektron is ugyanilyen árnyképekkel ábrázolható, viszont az elektron lényegesen kisebb lesz. Hogy mekkora, azt még nem tudjuk, de a gömb pakolási modellek ismeretében, az időfraktálok modellezése során idővel kiderülhet, hány fotinó alkotja belül? Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Az élet virágának titka (2010, létfilozófia) című írást.

7. NEUTRINÓK

A neutrinók könnyű elemi részecskék, amik csak a gyenge kölcsönhatásban vesznek részt - a fizikusok szerint. Ezzel csak az a baj, hogy a 2010. júniusi számítások szerint (amelyek a galaxisok csoportosulását vették alapul) a neutrínó tömege 0,28 elektronvolt, ami egy hidrogénatom egymilliárdod része. A teremtésfilozófiai modellben egy neutron kb. 100.000 fotinóból áll, ami kb. 700.000 tachion időforrást jelent (vagy kicsivel többet). Ha tehát léteznek neutrinók, akkor a tömegük kevesebb, mint ezredrésze egy darab 0D-s (kvázi tömegtelen) időpontnak. Ami nyilvánvaló képtelenség.

Még ennél is nagyobb képtelenségekre bukkanunk, ha elolvassuk a neutrinókról szóló leírásokat. Nagyon picik, nagyon nagy áthatolóképességűek, nehéz őket ütköztetni, megmérni, ráadásul három típusuk van (elektron, müon és tau neutrinók és ezek antipárjai), amik képesek és hajlamosak átalakulni egymásba oda-vissza. Ez a szemérmesen csak neutrinó oszcillációnak nevezett anomália szintén erősen kérdésessé teszi a neutrinók puszta létezésének tényét is.

Ha viszont nem léteznek neutrinók, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen jelenségeket neveztek el így, helytelenül részecskévé nyilvánítva őket? Ami régi szokása a fizikusoknak, hogy: ha kell, ha nem, mindenből mániákusan részecskét igyekeznek csinálni. Amint arról korábban már volt szó, az időfraktálok fotinói megfelelő körülmények közt képesek újabb fotinókat másolni magukból, ami tömegnövekedésként jelentkezik a mérések során. A részecske bomlások, átalakulások mind olyan időtartály deformációk, amik lehetővé teszik az ilyen váratlan energia növekményeket. Ha a sejtésünk igaz, akkor ezeket a frissen keletkező fotinókat és az elszabadulásukat, más részecskéknek ütközésüket nevezték el neutrinóknak. De az is lehet, hogy egyes speciális, ritkán előforduló hullámtéri interferencia mintázatok hatásait észlelik a műszerek, amik mindenféle közegben előfordulhatnak valamilyen gyakorisággal.

Készült: 2021.08.06. - 12.31.
Újraírva és kiegészítve: 2022.12.30.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz