SZEGED: ŐSMAGYAR EMLÉKHELY

A minap Szegeden jártam és többek között megnéztem a város északi részén lévő Vér-tó és a szomszédos Európa liget környékét is, ami Újrókus és Makkosház kerületek közt található a Rókusi körút és a Csongrádi sugárút kereszteződésénél (tőle délre áll a távbeszélő torony). Itt a tó melletti dombra 2010-ben a Magyarok Világszövetsége egy emlékhelyet épített, ami fa szobrokból, totemoszlopokból és számos székely kapuból áll. Bár dicséretes, hogy ilyen rovásírással és ősmagyar szimbólumokkal díszített emlékművet raktak a városba, azért a szakrális geometria és építészeti szabályok ismeretében komoly kritikát kell megfogalmaznom a létesítménnyel kapcsolatban.

1. Elhelyezkedés: Katasztrofális! A domb beékelődik a nyugati oldalán lévő Vér-tó és a keleti oldalán lévő Európa liget közé, ahol a villamos végállomás van. Délről a körút, északról egy lakótelep és annak parkolója határolja, vagyis elég bajos a megközelítése. Már maguk a nevek is baljósak és semmi jót nem ígérők. Egy ilyen helyen lévő dombra én maximum az aradi vértanúk vagy az ismeretlen honvéd emlékhelyét telepíteném, nem egy olyan emlékművet, ami a magyarság eredet történetét és életprogramját tartalmazza szimbólumokba kódolva (a vér és Európa közé beszorítva). Erre mondjuk azt, hogy rossz ómen.

2. Tájolás: Rossz! Az emlékművet próbálták az égtájaknak megfelelően felépíteni, a szobrok is ennek megfelelően állnak (négy kőoroszlán, lábával a Földgolyón tapodik a négy égtáj felé). Csakhogy a székelykapuk sorozata, ami a dombra (az őseinkhez, a népünk eredetéhez) felvezető szakrális útvonal szimbóluma, északról indul, nem keletről, ahonnan az őseink jöttek (vagy nyugatról, ahová állítólag igyekszünk). Lényegében egy autóparkolóból indul (a nagy semmiből! - ahol most vagyunk) és egy buldózerekkel rosszul elegyengetett (értsd: trehányul megcsinált) lejtőn megy föl a dombra. A túloldalon meg kanyargós, lepusztult ösvény vezet le a susnyáson (bokrokon) keresztül szintén a semmibe, a villamossínekhez. Ha ezt egy magyar táltos meglátja, ott helyben idegrohamot kap. Ahogy én is nem győztem csóválni a fejem ezen alapvető tervezési hibák miatt.

3. Útvonal: Használhatatlan! Elvileg ezt a zarándokhelyet úgy kéne meglátogatni, hogy az ember az első székelykaputól elindul fölfelé a dombra, s közben a jelentől visszafelé halad a múltunkba az őseredethez, ahogy azt a kapuk melletti faoszlopok jelzik is. Ezekre műanyag cédulákat szögeltek (ízléstelen!), rajtuk rövid szöveggel nemzetünk nagyjairól. Az első Kossuth, aztán az időben visszafelé haladunk: Rákóczi, Zrínyi, Dobó, Hunyadi, stb. Csakhogy a székelykapuk össze-vissza állnak! Minden kapunak van egy nagy és egy kis nyílása. Egyeseknél a kis nyílás a bal oldalon van, másoknál a jobb oldalon. Ráadásul az út nem egyenes, hanem enyhe S alakú, így se átlátni, se simán végigmenni nem lehet rajta. De még ha lehetne, akkor sem lehet, mert a dombról levezető ösvény nem a kapukon át vezet, hanem mellettük, illetve a domb tövében egy kőjárda még átlósan át is szeli az útvonalat, mintegy fittyet hányva rá. Így a látogatók nem járhatják végig a szakrális beavatási (a múlttal szembesítő) útvonalat, hanem kerülőutakon csavaroghatnak a területen.

4. Mondanivaló: Siralmas! Az egész emlékhely szerintem hűen tükrözi a magyarság katasztrofális szellemi és fizikai helyzetét és elcseszett történelmét. Kezdve azzal, hogy a dombra felvezető útvonal a semmiből indul és az első állomása nem a jelenben van, hanem a XIX. század közepén (Kossuth). Mintha a Magyarok Világszövetségének 1849-ben megállt volna az idő és utána semmi sem történt volna (ami a közelmúlt teljes tagadását és feldolgozatlanságát sugallja). Szerintem ez elé kellett volna még legalább két állomást telepíteni (de nincs rá hely): egyet Horthynak (aki minden kritika ellenére a XX. század legnagyobb magyar vezetője volt), egyet pedig majd Orbánnak (mert gondolni kell a közeljövőre is). Az útvonal végigjárhatatlan, hisz a székelykapukon át nem vezet útvonal (járda vagy lépcső), csak fű van és elegyengetetlen lejtő. Ez jelzi, hogy a mai magyaroknak már nem sok közük van az őseikhez, hiszen külön utakon kell járniuk, eltérve az eredeti életprogramtól. Viszont mellette van egy sima lejtő a szánkózóknak, ami abszolút nem odaillő egy szent helyen.

5. Továbbá: A dombtetőn nagy póznákon zászlók lobognak, de csak a maiak, nem az ősiek. És bár több helyen ki vannak téve táblák, hogy kamerákkal megfigyelt terület, én bizony egyetlen kamerát sem láttam sehol. Mivel a dombra nem vezet föl járda, csak letaposott ösvény, sáros időben járhatatlan. A dombtetőn van egy fényoltárnak nevezett márványasztal is, amire azonban nem a fény szimbólumát karcolták (nyolcas szimmetriát), hanem egy 16-os szimmetriát, ami egész mást jelent. A középen lévő szoborcsoportot virgoskert és mulcscsal borított talaj övezi, így nem lehet simán megközelíteni. Messziről viszont nem látszanak a szobrok tövébe szögelt fémlapocskák, amikre a neveket írták, hogy melyik szobor kit ábrázol (a növényzet eltakarja). Ráadásul a középső női alaknak nincs táblája. Ő ki lehet? Az Istenanya? És mit keres a dombtetőn két indián totemoszlopra emlékeztető valami? Rajtuk sámándobokra hajazó korongokkal? És miért kellett az ősmagyar hitvilág szimbólumait összekeverni a keresztény elemekkel?

Összefoglalva: A mai magyarságnak már nem sok köze van az őseihez. Nincs egyetlen igazi beavatott főpapja sem ennek a népnek, aki tényleg az Isten embere lenne és tudná, hogy kell egy szent helyet megtervezni és fölépíteni. Ezért aztán nem is működik, az építők minden igyekezete ellenére sem.

Készült: 2015.09.17.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz