A WW84 ÖSSZEESKÜVÉS


A WW84 című film (ami elvileg Wonder Woman 1984 akarna lenni, de a filmben csak a WW84 cím szerepel az elején és a végén!) 2020 december 25.-én került a mozikba és a netre, többszöri halasztás után, mivel eredetileg tavasszal, majd nyáron akarták bemutatni. Ebben azt látjuk, hogy Washington DC-ben kitör a káosz a Fehér Ház és a Capitolium környékén, mert egy pasas, akinek pont olyan az arca és a sérója, mint Donald Trumpnak, azt kéri az emberektől, hogy kívánjanak, amit csak szeretnének. Mert ő, mint a kívánságokat teljesítő, isteni eredetű Álomkő megtestesülése, rögtön valóra váltja ezeket. Cserébe persze mindenkitől elvesz valami értékeset (vagyont, egészséget, életet, hatalmat), de ezt már nem reklámozza.

WW84 1.

Az Álomkő megtestesülésének neve: Maxwell Lord, röviden: Max Lord, azaz Legnagyobb Úr. Az Álomkövet a sztori szerint a sok néven ismert Hazugság Istene (a Megtévesztés Hercege, az Átverés Ura, Dolos, Mendacius, Dechalafrea Ero) hozta létre és erejét a kívánságok teljesítéséhez (valószínűleg) az álmok egyetemes erejéből nyeri.

WW84 2.

Erre mi történik? 2 héttel a premier után a lakosság tömegesen megrohanja a valóságban is a Capitóliumot, miután rengetegen látták a moziban és az interneten a filmet. A sztoriban bevetik Washingtonban a nemzeti gárdát a zavargások miatt, mert a rendőrség nem bírja kezelni a helyzetet és egyre többen halnak meg az utcákon. Aztán kitör az atomháború a szovjetekkel és a főváros környéki silókból kilövik az összes atomrakétát. Közben az egész világ a műholdas tévét nézi, ahol a hatalmától megrészegült pasas szónokol és megbabonáz mindenkit a varázslatával. Így aztán mindenki kíván valamit, amit nagyon szeretne és ezzel még tovább fokozza a bajokat világszerte.

WW84 3.

A film címében szereplő 84 numerológiai összege: 3. A film címe tehát: WW3, azaz World War 3. Mivel a harmadik világháború kitörését mutatja be a történet.

A film végén a stáblistában egy helyütt (2:28:18-nál, aminek numerológiai összege szintén: 3), a szöveg váltásakor felvillan egyetlen képkockán három nagy betűs karakter egymástól távol, de egy sorban, amik nem illenek oda: 5 2 w. Vajon mik lehetnek ezek? A Capitolium január 6.-ai ostroma során 5-en haltak meg. Ezt követően (86 nappal később), április 2.-án egy magányos iszlamista által elkövetett autós terrortámadás érte az épületet, ami során 2-en haltak meg. Ezek után a w már csak azt jelentheti, hogy ezen események után kezdődik a War (háború). Amennyiben ezt a három karaktert egyben kell értelmezni, akkor ez lehet 52W, azaz Week (hét) is, vagyis 1 év múlva kezdődik a háború.

Ez nem következett be. Viszont ha megfordítjuk a w betűt, egy m betűt kapunk, ami: Month, hónapot jelent. Ez esetben az 52 hónap 2025 májusát jelenti. Vajon ekkor fog kitörni az atomháború? Hamarosan megtudjuk!

WW84 4.

A film stáblistája után, a legvégén látható két stúdió logó: az egyik Atlasz, aki a Földet tartja a jobb kezében (ezért folyik a harc). A másik egy szabadkőműves szimbólum: építész szögmérő rombusznak álcázva, benne kalapás és véső, aláírva: the stone quarry (a kőfejtő vagy a kőbánya), amit szerintem inkább "a kő fejt"-nek kéne fordítani, mivel a fejtés nem csak bányászást, de rejtvényfejtést is jelenthet.

WW84 5.

Összességében elmondható, hogy egy nagy szabású, lakosság befolyásoló, világsors alakító mágikus hadművelet (politikai összeesküvés) kibontakozását látjuk éppen, ami akár a harmadik világháborúhoz is elvezethet még az idén. Mert túl sok az egybeesés ahhoz, hogy mindez véletlen legyen.

Készült: 2021.01.17. - 18.
Módosítva: 2021.04.03., 2023.05.20.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz