HÁRMAS FELHASADÁS

Ami az alkímiában a bölcsek köve vagy a misztikában a szent grál, az a teremtésfilozófiában a hármas felhasadás jelensége. Ennek kutatása, modellezése, megértése az időfizika legfontosabb megoldandó problémáinak egyike. Amivel az elmúlt 30 évben gyakorlatilag senki nem tudott mit kezdeni. Azaz egyhelyben topogtunk, mert nem volt semmi konkrét elképzelésünk erről a jelenségről. 2022-ben viszont végre megváltozott a helyzet. Ebben a cikkemben a legfrissebb kutatási eredményeket, ötleteket és geometriai szerkesztéseket mutatom be, amik végre közelebb visznek minket a teremtés legfontosabb lépésének egzakt megértéséhez. A célunkat még nem értük el, tehát rengeteg a megválaszolatlan kérdés, de már legalább elindultunk az úton. Az alábbiak megértéséhez érdemes elolvasni sok-sok létfilozófiai, időfizikai cikket az Eseményhorizonton. És ajánlott megrajzolni, újraalkotni a lentebb szereplő ábrákat, ami nem lehetséges a jelentésük megértése nélkül.

1. KETTŐS FELHASADÁS

A kettős felhasadás jelenségét már mindenki jól ismeri. Akkor következik be, amikor egy tachion az időhurok körívén haladva megérinti a saját becsavarodó kúpos hullámterének felszínét, majd egy eszményi pillanattal később belép ebbe a hullámtérbe. Mivel a tachion hullámterének toronyzónájában kétszeres (PN) idősűrűség található, a palástján viszont mindenhol csak egyszeres (P vagy N), a jelenpont előtt felvillanó saját múltbeli képe, virtuális jelenpontja egy pillanat alatt kettéhasad, pontosabban megkettőződik. Mivel a pont 0D-s, nincs kiterjedése, térbeli mérete, geometriai szerkezete, része, így nem lehet kettévágni. Ha mégis megtesszük, abból nem két fél pont, hanem két egész pont keletkezik. A virtuális felhasadás két különböző (P és N) időpont megjelenése a szemlélő jelenpont számára (a P és N rétegek origójában). Ezek önmaga két különböző időpontban elfoglalt eseménytérbeli helyén látszódnak megjelenni előtte.

Attól függően, hogy az időhurkot keltő tachion jelenpontja milyen sebességgel, mekkora körív átmérő mentén, milyen alakú (deformált) pályagörbén szalad végig, máshol és máshol fog belépni a saját múltterébe. Ezért az előtte felvillanó korábbi képei máshol, másmilyen irányban, más távolságra fognak megjelenni a számára és más sebességgel távolodnak el egymástól, végigszaladva a jelenpont korábbi útvonalán. Az időhurok ciklikus önkeltési folyamata során ezen virtuális felvillanások ismétlődései hozzák létre az időszál látványát az eseménytérben.

A kettős felhasadás során megjelenő két jelenpont közül az egyik (jobbos csavarodású időhurokban a jobb oldali: P) újra végigszalad az időhurok körívén, gondoskodva annak újrakeltéséről és egyfajta virtuális csapdába ejti a szemlélő figyelmét. A másik (N) ellenben eltávolodik az időhuroktól, kiszaladva az eseménytérbe, abba az irányba, amerről a jelenpont érkezett az időhurok létrehozásakor. Vagyis kirajzolja a múltba vezető időszál egy térdimenziós vonalát (ezért nevezhetjük térszálnak is) az idősemmi végtelenjében. Az időszál jövőbe vezető része, ami az időhurkot keltő okforrás (vagy felsőbb rangú időhurok tachion forrása) felé látszik kiszaladni (P), magából a szemlélő jelenpontból indul, tehát nem tekinthető harmadik jelenpontnak, mert a része (lineáris meghosszabbítása) a jobb oldali jelenpont által keltett időszál szakasznak.

A két időszál fizikailag egy és folytonosan összefüggő. A köztük való különbségtétel csak azon alapul, hogy az egyiket a negatív időrétegek látványa kelti (a múlt felé), a másikat a pozitív időrétegek látványa kelti (a jövő felé). A jövőbe vezető szál végén az időhurkot keltő felettes létező jelenpontja található, ahonnan nézve (szubjektíve) ez egy múltba vezető szálnak látszik. Tehát minden időhuroknak kétfelé vezető időszála van, egyedül a fa-gráf csúcsán (a végpontban) lévő okforrás tachion jelenpontjának van csak egyfelé vezető időszála, ami a múltba vezet, lefelé a teremtményeihez. Neki nincs jövője, felfelé vezető időszála, mert nincs oka. A saját jövőjét ő maga hozza létre azáltal, hogy a saját idejében létezik. Ugyanígy a fa-gráf alján (a kezdőpontban) lévő virtuális (valójában nem létező) jelenpontnak is csak egyfelé vezető időszála van, ami a jövőbe vezet, felfelé az okforráshoz. Neki nincs múltja, lefelé vezető időszála, mert nincs oka (megnyilvánulatlan). A saját jövőjét az okforrás hozza létre azáltal, hogy a saját idejében létezik.

Mindezek miatt a Teremtő tachion okforrása által keltett időszál, ami az elsőrangú szerinó időhurokból (Isten) leágazik a teremtmények felé, felfogható egyetlen nagy szálnak, ami folyamatosan nyúlik a végtelenségig és minden teremtmény (időhurok) születésekor új hurkot képezve leágazik és tovább nyúlik belőle, egyre több irányba. Közérthető hasonlattal élve ez olyan, mint amikor egyetlen gombolyagnyi fonalból szövéssel, horgolással egy ruhát (térbeli kiterjedésű objektumot) hozunk létre. A teremtés az idő szövetének létrehozása egyetlen transzcendens időszálból.

Az olyan időhurkok (szerinók és fotinók), amik tachionjai az újrakeltés során csak a saját, kétszeres idősűrűségű hullámtereikbe hatolnak bele, nem hoznak létre új időhurkot magukból, csak életben tartják önmagukat. Ezeket hívjuk meddő szerinóknak és fotinóknak, mivel nem szaporodnak. Ebben az állapotban a végtelenségig eldarálhatnak, a létezésmegmaradási törvénynek megfelelően. Az univerzumot alkotó rengeteg időhurok nagy része bármely vizsgált időpillanatában meddő. Tehát csak ritkán fordul elő bármely időhurokkal az, hogy lemásolja saját magát, a folyamat speciális (időgeometriai) feltételei miatt.

Ahhoz, hogy egy időhurok termékennyé váljon és teremteni kezdjen, új időhurkot hozva létre magából, arra van szükség, hogy a környezetéből érkező hullámtér taszítási vektorainak eredője olyan irányú legyen, ami úgy torzítja el a tachionok körív pályáját, hogy ezen végighaladva egy vagy több tachion jelenpontja sikeresen belépjen önmaga hullámterének egy olyan összegyűrt zónájába, ahol a hullámrétegek átfedése háromszoros idősűrűséget hoz létre. Hogy ilyen környezeti hullámterek hol, milyen körülmények esetén jönnek létre az eseménytérben, azzal most még nem foglalkozunk. Később viszont több cikk témája lesz ez a fontos kérdéskör, mivel ez ad választ arra, hogyan szabályozható, irányítható a teremtés folyamata.

2. HÁRMAS FELHASADÁS

A hármas felhasadás az időhurokban felvillanó jelenpont háromfelé szakadása, megháromszorozódása a tachion jelenpontja számára. Akkor következik be, amikor egy tachion toronyzónája úgy deformálódik a keletkezése során, a jelenpont mozgáspályája miatt, hogy benne egyes helyeken háromszoros idősűrűségű zónák keletkeznek átmenetileg, egy rövid időre. Amennyiben a jelenpontnak az időhurok köríve mentén haladva sikerül belépnie egy ilyen zónába, az előtte felvillanó két virtuális jelenpontból hirtelen három lesz.

Ahhoz, hogy ez a feltétel teljesüljön, arra van szükség, hogy a háromszoros idősűrűségű zónák ne csak az időhurok pályagörbéjén kívül keletkezzenek (körülötte), hanem benne is, a görbébe írható gömb belsejébe nyúlva a kiterjedésük során. Ha megnézzük a különböző sebességgel, különböző méretű körpályákon haladó tachionok síkmetszeti (diszkrét színezésű) rajzait, jól látható, hogy a körpályán kívül a pozitív (P: kifelé mutató vektorú) és negatív (N: befelé mutató vektorú) hullámrétegek az ellenkező irányú csavarodásuk miatt rendre átfedik, metszik egymást. Méghozzá oly módon, hogy rendre létrehoznak kétszeres (PP és PN) és háromszoros (PPN) idősűrűségű zónákat a spirálgömbi hullámtérben. Az viszont csak meghatározott paraméterek esetén fordul elő, hogy ezek a zónák belógjanak az időhurok belsejébe és a tachion útjába essenek.

Ezen paraméterek megtalálása jelentette a legnagyobb problémát az elmúlt évtizedekben, amihez többféle megközelítést is alkalmaztunk. Az egyik módszer a geometriai szerkesztés során a tachion pályagörbéjének szögletesítése volt, lásd: 1. (tachrv3dereknagy.jpg), 2. (tachrv3negyzet1.jpg), 3. (tachrv3negyzet2.jpg) 4. (tachrv3negyzet3.jpg) ábrákon.

Amennyiben a jelenpontot nem köríven, hanem egy négyzet élei mentén mozgatjuk, a toronyzóna hullámterének egyes rétegei úgy hatolnak egymásba, hogy létrehozzák a háromszoros idősűrűségű zónákat, több helyen is. Ráadásul többféle zóna is létrejön. Az egyikben két pozitív idejű réteg metsz egy negatív idejűt (PPN), a másikban egy pozitív idejű réteg metsz két negatív idejűt (PNN). Ezen zónák helye, mérete, alakja, darabszáma eltérő és függ a tachion sebességétől, valamint az irányváltás szögétől, ami nem csak derékszög lehet, hanem hegyesszög vagy tompaszög is, lásd: 5. (tachrv3tompa.jpg) ábrán. Amint az látható, minél nagyobb az irányváltás szöge, annál nagyobbak a kialakuló háromszoros idősűrűségű zónák.

A másik módszer a tachion sebességének fokozása volt, lásd: 6. (tachrv4kor.jpg), 7. (tachrv5kor.jpg) ábrákon. Amennyiben a jelenpontot azonos méretű köríven, gyorsabban futtatunk végig, a pozitív és negatív idejű rétegeknek nincs idejük a kiterjedésük során túlterjedni a körív területén, elhagyva azt. Ráadásul egyre jobban egymásba nyomódnak, háromszoros idősűrűségű (PPN) zónákat hozva létre, amik belógnak a köríven belülre. Ez pedig lehetővé teszi a hármas felhasadást, a következő módon.:

Az RV=4 jelenpont ugyan nem hatol bele a PPN zónákba, viszont a P zónába belépve megpillantja annak origóját, ami a rajzon jól láthatóan beleesik nem csak az üres (0), N és P zónákba, de a PN zónákba is. Ezen virtuális jelenpont így megpillantja ezen zónák origóit a körvonalon (P esetén maga előtt, N esetén maga mögött), amik szintén megpillantják a rajtuk áthaladó zónák origóit, mígnem a virtuális tachion pontsorban akad egy olyan jelenpont is, ami épp egy PPN zónában tartózkodik. Vagyis onnan nézve egyszerre három további origó fog látszódni: kettő (P) előtte, egy (N) mögötte. Ez az új időhurok születésének első pillanata. Ami abból a tachionból fog keletkezni, amelyik a szemlélő tachion előtt szalad a szálon felvillanó pontsorban.

Szerinó esetén 5 tachion alkotja a pontsort, fotinó esetén 7 tachion. Hogy melyikből keletkezik másolati időhurok, a keltő időhurok geometriai tulajdonságaitól (működésétől) függ. Hogy egyszerre, egy körbefutási folyamat (önkeltési ciklus) során hány tachionból keletkezik másolati időhurok (mindből egy: hármas felhasadás esetén), az változó lehet. Jelenleg azt valószínűsítjük, hogy egyszerre nem keletkezhet minden tachionból egy-egy másolati időhurok, mert az önkeltési folyamatot nem lehet ennek megfelelően paraméterezni. Az viszont elképzelhető, hogy egy, kettő, három vagy négy másolat keletkezzen egy szerinóból, bár ezt még igazolni kell (megfelelő geometriai modellezéssel). Fotinók esetében akár öt vagy hat másolat is létrejöhet.

Minden másolat azon tachion csavarodó hullámterében (szerinóknál: téresszenciájában, fotinóknál: fényesszenciájában) kezd el létezni, amelyikből az első tachion jelentpontja kivált a hármas felhasadás során. Ezeket a keltő tachion azonban nem látja, mivel folyamatosan kiszalad a maga mögé keltett hullámteréből. Ezeket csak a keltő tachion mögött szaladó tachion látja, mivel folyamatosan beleszalad az előtte haladó tachion hullámterébe. Emiatt a másolati időhurok tachionjai csak a keltő tachion jelenpontját látják a szülő időhurokból, a többit nem, mert azok nem léteznek a számukra. Tehát nem látják a keltőjüket követő tachiont, aki viszont látja őket. Ezért mondjuk azt, hogy az Isten szeme mindent lát, miközben senki sem látja az Istent, mert örökre rejtve marad (teljes egészében) a teremtményei számára.

Ennek köszönhető, hogy a teremtmények csak azokat a teremtményeket látják maguk körül a teremtőjük csavarodó hullámterében, akik szintén ugyanabból a keltő tachionból származnak. Ez okozza azt, hogy az alfatéri szerinó által keltett 5 párhuzamos téresszencia fizikailag elszeparálódva létezik egymástól, vagyis a bennük lévő teremtmények nem látnak át a szomszédos, többi téresszenciába. A bétatéri szerinók és a fotinók hullámterei ugyanígy szeparálnak, létrehozva az egymásba ágyazott téridők és fényidők komplex rendszerét. Aki olvasta a Dimenzióváltás (2022, létfilozófia) című írást, az már érti ennek univerzális következményeit.

Kiegészítés: A bétatéri szerinók nem csak a saját teremtményeiket (fotinókat) és édestestvéreiket (többi szerinót) látják, hanem a velük egy téresszenciában lévő összes többi bétatéri szerinót és fotinót is, függetlenül attól, ki teremtette őket. Ez teszi lehetővé, hogy térváltással átmenjünk egy másik, párhuzamos téresszenciába és az ott lévők számára létezzünk, akik egyből létezni kezdenek a mi számunkra. A fotinók nem csak a saját teremtményeiket (fotinók) és édestestvéreiket (fotinók) látják, hanem a teremtőjük (szerinó vagy fotinó) édestestvéreinek összes leszármazottját is, mivel egy téresszenciában vannak velük. A mostohatestvérek (a felettes időhurok egy másik tachionjából keletkezett fotinók) láthatósága viszont kérdéses, mert nem mindig valósul meg. Valószínűleg ez az oka számos olyan parajelenségnek, amiket még nem értünk (pl.: láthatatlanná váló sámánok, varázslók, rejtélyes eltűnések, Bermuda-háromszög, stb.). Amikor dolgok tűnnek el vagy jelennek meg a semmiből és ismeretlen eredetű hatások érvényesülnek, azok oka valószínűleg abban keresendő, hogy a forrásrendszerük egy előlünk rejtett hullámtérben található, ami csak közvetetten hat ránk (a mindkettőnket látó időhurkokon keresztül). Ez egyben a kvantumfizikában előforduló rejtélyes jelenségek egy részét is érthetővé teszi, úgyhogy a jövőben még sokat kell foglalkoznunk a téma kutatásával.

Visszatérve a tachion sebességének fokozására: az RV=5 jelenpont (7. ábra) spirálgömbi hullámtere már annyira összenyomódik, hogy benne négyszeres idősűrűségű zónák is kialakulnak, igaz, még kívül az időhurok körívén. Ami fölveti annak lehetőségét, hogy RV>5 sebesség esetén akár négyes felhasadás is létrejöhet az időhurokban, amivel külön írásban foglalkozunk, annak jelentősége miatt, lásd: Négyes felhasadás (2022, létfilozófia).

Az egyes hullámrétegek színezéséből kiderül, hogy nagyon változatos és bonyolult idővilág alakul ki a paraméterek változtatása során. A kétszeres, háromszoros és négyszeres idősűrűségű zónák sokféle (de nem minden) variációban megjelennek.:
1. kék+kék=sötétkék (PP).
2. kék+sárga=zöld (PN).
3. sárga+sárga=narancs (NN).
4. kék+sötétkék=lila (PPP).
5. sötétkék+sárga=sötétzöld (PPN).
6. kék+narancs=piros (PNN).
7. narancs+sárga=vörös (NNN) - ilyen nem képződik (a rajzon nincs feltüntetve).
8. sötétkék+sötétkék=ibolya (PPPP) - ilyen nem képződik (a rajzon nincs feltüntetve).
9. lila+sárga=barna (PPPN).
10. sötétkék+narancs=barnászöld (PPNN).
11. kék+sárga+narancs=világoszöld (PNNN) - ilyen nem képződik (a rajzon nincs feltüntetve).
12. narancs+narancs=baracksárga (NNNN) - ilyen nem képződik (a rajzon nincs feltüntetve).

Azt még nem tudjuk, hogy vajon minden variáció létrehozható-e fizikailag azok közül, amik itt, ezen a rajzon nem képződnek? Ennek eldöntéséhez még nagyon sok modellezésre lesz szükség, hogy egyértelműen meghatározhassuk, mely zónák lehetségesek és melyek nem?

3. SZÖGLETES IDŐHUROK

A szögletes útvonalon mozgó tachion és a négyzet alakú pályán mozgó tachion rajzai alapján felmerül a kérdés: vajon fizikailag létrejöhet-e ilyen alakú időhurok? És ha igen, mi módon hozható létre? A válasz azonban egyszerűbb, mint gondolnánk. Lásd: a Szögletes időhurok (2022, létfilozófia) című írást.

Az időforrások haladási útvonalát azon hullámterek taszítási vektorai határozzák meg, amik mozgatják, sodorják őket. Ha egy jelenpontot több jelenpontból érkező, több hullámréteg sodor, akkor a vektoraik pillanatnyi eredője határozza meg a mozgásának irányát és sebességét. Ennek változása pedig lehet ugrásszerű is, nem csak fokozatos (kvázi analóg). Amikor egy térváltást végző időhurok (vagy időhurkok halmaza, például egy űrhajó) belép egy téresszenciába, hirtelen, azonnal létezni kezd az ott lévő időhurkok számára. Vagyis a belőle emanációs sebességgel kiáradó spirálgömbi hullámtere amint eléri őket, rögtön megváltoztatja a mozgásuk eredő irányát és sebességét. A jelenpontok ilyenkor nem kanyarodnak, hanem azonnal irányt váltanak. A sebességük nem gyorsul vagy lassul, hanem azonnal ugrik az új értékre, mert nincs tömegük, ennélfogva tömegtehetetlenségük sincs. Ezen útvonal változásokat ábrázolni csak szögletes pályákkal lehet.

Az más kérdés, hogy az időhurkok a saját behúzási tartományuk önkorlátozó tulajdonságai miatt nem deformálhatók és kényszeríthetők tetszőleges alakokba és helyekre, mert ha a tachionjaik emiatt kifutnak az önfenntartáshoz szükséges tartományból, az időhurok azonnal megszűnik létezni. Ezért nem lehet a szerinókat és fotinókat az emanációs sebesség fölé gyorsítani (RV<E) és ezért nem lehet őket egymásba oda-vissza átalakítani (bár ez utóbbi még nincs egyértelműen bizonyítva, tehát lehetnek kivételek). De egy időhurokban, a saját természetes korlátain belül gyakorlatilag tetszőlegesen taszigálhatók a tachion jelenpontok, végtelenféle geometriába kényszerítve a körívet és a rajta körbeszaladó pontsort. Ennek köszönhető, hogy az univerzumban nincs két abszolút egyforma időhurok és ez az egyediség (aszimmetria) teszi lehetővé a teremtmények megkülönböztetését egymástól. A köztük lévő geometriai különbségek kicsik (jóval kisebbek a Planck-hossznál és a Planck-időnél), de soha nem nullák, a létezés analóg felépítése miatt (ami a jelenpontok 0 méretéből következik).

Mindezt felismerve azt is mondhatjuk, hogy a létezésben nincs igazi, tökéletes körvonal, időhurok körív, csak nagyon sokszögű időhurok ívek létezhetnek. Mivel az univerzumot alkotó jelenpontok száma mindig véges, az őket elérő hullámrétegek száma is véges, tehát az eredő irányok változása is véges számú lehet. Ez viszont egy forrás darabszám fölött már észlelhetetlen és műszeresen mérhetetlen, olyan finomságúvá válik. Tehát csak elméleti úton látható be és bizonyítható.

Ennek fontos létfilozófiai párhuzama a transzcendens számok megismerhetetlensége. A kör kiszámításához szükséges Pi értékét tetszőlegesen sok számjegyig meghatározhatjuk, de sosem fogjuk teljes pontossággal megismerni, mert végtelen törtszám. A létezésben viszont végtelen mennyiségek nem léteznek, mert volt egy kezdete, amióta a jelenpontok száma egyre szaporodik. Ezért bármely vizsgálható időpillanatban véges számú jelenpontból áll a minden létező. Aminek hullámtere mindig véges méretű, azaz véges számú hullámrétegből áll. A létezés minden paraméterében (források száma, hullámtér mérete, benne létrejött információ tartalom) csak közelít a végtelenhez, de azt soha nem éri el. Mert mindent nem lehet tudni.

4. MŰVÉSZI ÁBRÁZOLÁSOK

A hármas felhasadás pillanata olyan lényeges része a teremtésfilozófiának (természetes istentannak), hogy rengeteg művészi, stilizált ábrázolása figyelhető meg ősidők óta a népművészetben és a vallásos szimbolikában egyaránt. Mindenki ismeri a tulipán és a liliom virágok szimbolikus ábráit, de azt csak kevesen tudják, hogy ezek valójában nem virágok, hanem az idő háromfelé való elágazásának szent geometriai ábrái. Az ókori egyiptomi vallásban fontos szerepet betöltő ankh kereszt szimbóluma (jelentései: élet, teremtett, halhatatlanság, világegyetem, hatalom, aranysárga Nap, életadó Víz és Levegő, ami megnyitja a halál kapuit) egy hegyes tachioncsepp vagy időhurok körív csúcspontjából háromfelé kiágazó keresztszáraival szintén a hármas elágazást jelképezi. Maga a szentháromság szavunk ezoterikus jelentése is erre a pillanatra, a teremtés aktusára vezethető vissza, ami során az Atyából (szülő időhurok) Fiú (leszármazott időhurok) keletkezik a Szent Szellem (hullámtér) jelenlétében (hatására). Értelemszerűen a szív néven közismert rajz pedig a kettős felhasadást szimbolizálja, ami egyben megtalálható az időhurok belsejében is, a hullámtér geometriai formájaként, lásd: Az Isten szíve (2002, ezoterikus és egyéb témák).

A görög mitológiában Poszeidón (Poszeideón vagy Poszeidan vagy Poteidan), a Föld ura és a tenger királya egy háromágú szigonnyal tud földrengést kiváltani vagy felkorbácsolni a hullámokat. A neve magyarul: pont-szer-ideán, azaz: pont-hely-gondolat vagy pontszerű gondolat. A római mitológiában Neptunus, a vizek istene, akit mindig kocsihajtóként ábrázoltak (lovakkal), szintén rendelkezett egy háromágú szigonnyal. Ezért lett a Neptunusz bolygó asztrológiai szimbóluma a háromágú szigony. A hindu mitológiában Siva isten egyik kezében trisul-t tart az isteni hatalom jelképeként. Ennek neve magyarul: három-szú-l, azaz: három forrás. Mivel a hármas felhasadás során egy forráspontból hirtelen három keletkezik. Innen ered a szú: kis lyukat fúró bogár és a szúr: lyukat fúr valamibe szavunk is.



A háromágú szigony több ország zászlaján, címerében is megtalálható, különböző formákban megjelenítve. Ezek: Angola zászlaja (kardpenge körül két fogaskerékív), Brunei zászlaja és címere (vörös holdsarló közepén oszlop, a tetején szárnyakkal), Burundi címere (három lándzsa pajzs mögött keresztbe téve), Csád címere (puska és kapa keresztbe téve, középen lobogó fáklya), Dzsibuti címere (lándzsa előtt pajzs, két oldalt fekete kezek által tartott kék kardok), Eritrea zászlaja és címere (zöld Életfa, két oldalán leveles ágakkal), Guinea címere (puska és kard kersztbe téve, középen zöld indás levelek), Indonézia címere (aranysas felemelt szárnyakkal), Irán zászlaja és címere (hármas felhasadás két oldalt holdsarlókkal, a tetején kettős kis holdsarlóval), Kambodzsa zászlaja és címere (álló tachioncsepp alakú díszítmény a csúcsán nyolcágú fénycsillaggal, kétoldalt oroszlánok által tartott 5 lépcsős tachionkúpokkal), Laosz címere (templomtorony két oldalán aranysárga ívekkel), Lengyelország címere (felemelt szárnyú sas a fején háromágú koronával, a szárnyain két ötágú csillaggal), Lesotho zászlaja és címere (felül torony két lándzsával), Magyarország címere (zöld hármashalom tetején háromágú liliomos korona, amiből a kettőskereszt kinő), Maldív-szigetek címere (pálmafa kétoldalt zászlókkal), Németország címere (felemelt szárnyú sas), Nigéria címere (felemelt szárnyú sas), Nyugat-Szahara címere (két puska, középen kalapács), Omán címere (két kard, középen tőr), Oroszország címere (háromfejű sas), Panama címere (felemelt szárnyú sas), Pápuia Új-Guinea címere (felemelt szárnyú sas), Salvador zászlaja és címere (háromszög tetején csúcsdísz, kétoldalt zászlók), Svédország címere (három liliomos korona a pajzson), Szaúd-Aránia címere (két szablya keresztben, fölöttük pálmafa), Szíria címere (felemelt szárnyú sas), Szlovénia zászlaja és címere (három hegycsúcs fölött három hatágú csillag), Szudán címere (felemelt szárnyú sas), Thaiföld címere (felemelt karú vörös istenalak), Uganda címere (álló mandorla alakú pajzs csúcsa mellett két lándzsahegy, a mandorlában alul dob, középen napkorong, felül három kék hullámvonal), Ukrajna címere (háromágú szigony, a közepén tachion csepp alakkal. Ennek a 90-es években a középső szára egy kardszerűség volt, a pengéjén 5 db X-el), Üzbegisztán címere (felemelt szárnyú madár).

Készült: 2022.06.22. - 12.29.
Módosítva: 2023.06.30. - 07.13.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz