LÉLEK-GÉP INTERFÉSZEK

1. ELŐSZÓ

A Lélektani kutatások (2021, létfilozófia) című írás megjelenése kissé felbolygatta a magyar parakutatók fantáziáját az elmúlt egy évben. Több helyen is megkezdődtek a fejlesztések és kísérletezések a lélek-gép interfész műszaki megvalósítása érdekében. Mindez természetesen a legnagyobb titokban zajlik, tehát senki sem akar beszélni, nyilatkozni róla, nehogy megkönnyítse a konkurencia dolgát. Mindenki nagy áttörést szimatol és szeretné maximalizálni a saját hasznát az ügy kapcsán. Egyszóval az emberek önző módon viselkednek ezen a téren is, ahogy régi szokásuk, nem akarván együttműködni.

Annak érdekében, hogy tovább növeljük a pezsgést, az alábbiakban közzéteszünk néhány megoldást a sok közül. Így talán a laikusok számára is érthetőbbé válik a technológiai trend és könnyebb lesz a számukra a hamarosan bekövetkező forradalmi változások nyomon követése. Ezek itt nem új ötletek, hanem az elmúlt 30 évben összegyűlt megoldások és lélektani elméletek esszenciái. Amik újabb 30 év múlva, valószínűleg már igencsak elavultak lesznek, olyan ütemben fejlődnek az ehhez kapcsolódó kutatási irányzatok. És persze a technológiánk is egyre fejlődik, amivel megvalósíthatjuk a lélek-gép interfészeket.

2. VATIKÁNI KUTATÁSOK

A túlvilági lelkekkel való kapcsolattartást (spiritiszta szeánszokat) a katolikus egyház hivatalosan régóta tiltja a híveinek, nehogy az emberek közelebb jussanak az igazsághoz, ráadásul a papság közvetítése (és felügyelete, cenzúrája) nélkül. Eközben viszont a Vatikánban a tudós papok komoly kutatásokat végeznek az ITC (instrumentális transzkommunikáció) terén és az eredményeiket gondosan megtartják maguknak. Állítólag 1952 óta zajlanak ilyen kísérletek, amiket Pellegrino Ernetti és Agostino Gemelli (a Pápai Tudományos Akadémia akkori vezetője) kezdtek el a milánói Sacre Coer (Szent Szív) Egyetem fizikai laboratóriumában. És amiket XII. Pius pápa hallgatólagosan támogatott. A kísérleteket később többen, több helyen megismételték az egyházi tudósok közül. Akit részletesebben érdekel a téma, olvassa el: Nemere István: Titkok könyve 2019-2020 (Világóceán Kiadó, 2019) könyvének első fejezetét (Reverendás kutatók túlvilági titkok nyomában).

Az ITC lényege, hogy egy üres magnószalagra fölveszik egy szoba csöndjét (lényegében a semmit). Majd visszajátszák és meghallgatják, mi van rajta? Ilyenkor előfordul (nem mindig!), hogy különféle hangok hallhatók a szalagokon, amik nem származhatnak a mi világunkból. Valahogy mégis rákerültek a csöndben, nem tudni, mi módon? A hangok közt vannak fura zajok, állathangok, emberi beszéd, korábban meghalt személyek üzenetei, amik nekünk vagy másoknak szólnak, különböző nyelveken. Sok ezer órányi ilyen felvétel elemzése alapján a tudós papok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy ezek a hangok a túlvilág lényeitől származnak, akik rájöttek, hogyan üzenhetnek nekünk a magnószalagokon keresztül.

Azóta eltelt vagy 70 év és a magnószalag technológia kikopott a mindennapi használatból. Azt nem tudni, vajon a ma korszerűnek számító digitális hangrögzítő eszközök segítségével ugyanígy lehet-e hangokat rögzíteni a túlvilágról? Ahogy azt sem, hogy a hangok a mikrofon membránján keresztül kerülnek rögzítésre vagy egyenesen a csévélődő szalagra kerülnek ráírásra valami módon, az írófej segítségével vagy anélkül? És azt sem tudni, hogy a különböző típusú mikrofonok közül melyek alkalmasabbak a túlvilági hangok észlelésére? És miért nem hallják ezeket a szobában ülő és a kísérletre éberen felügyelő, csöndben hallgató tudósok?

A hangok akkor is képesek megjelenni a magnószalagokon, ha a készüléket egy hangszigetelt dobozba teszik, hogy kizárjanak minden külső zajforrást. Amikor ezek a kísérletek elkezdődtek, még nem létezett a hangmanipulációs technológia, nem lehetett hangeffekteket létrehozni, túlvilági üzeneteket hamisítani. Azóta a deepfake technológia elterjedésével szinte bárki képes ilyesmire, de ez nem jelenti azt, hogy minden manapság készülő felvétel csalás lenne.

Az ITC tekinthető a lélek-gép interfész egy korai elődjének, hasonlóan a spiritiszta szeánszok halottidéző szertartásaihoz és a médiumok, sámánok, halottlátók tevékenységéhez. Ahogy fejlődik a technológiánk, úgy próbálunk egyre hatékonyabb módszereket találni a túlvilági lelkekkel való kétirányú kommunikációra, hogy információkat szerezzünk tőlük a minket érdeklő témákról. Az alábbi fejezetekben röviden felvázoltam néhány egyszerűbb módszert, amik révén, a jelenlegi tudásunk alapján, könnyen megvalósítható a lélek-gép interfész egyirányú (szimplex) változata (a lélek képes információt továbbítani a számítógépnek). Természetesen vannak ezeknél fejlettebb, bonyolultabb, drágább (kétirányú adatátviteli: duplex) megoldások is, amikhez nem elég egy garázsműhely felszerelése. De ezek technikai részleteivel itt most nem foglalkozunk.

3. FÉNYMEGSZAKÍTÁS

Egy sötét, légmentes és pormentes kamrán átvezetünk egy nagyon keskeny (1 mikrométernél is kisebb átmérőjű) és nagyon kis energiájú (lehelet gyenge) fénysugarat, amit a túloldalon egy fényérzékelővel figyelünk. Vörös színű lézerrel érdemes próbálkozni a kis energiaszint és a precíz fókuszáltság miatt. A számítógépnek üzenni akaró lélek beugrik a kamrába és a fénysugárhoz lebegve, adott időközönként elé áll, eltakarja a nyalábot. Mivel a lelkek fénnyel működnek, a belsejükben fényt tárolnak, ezért nem lehetnek átlátszóak. Kívül-belül egyaránt visszaverik a fényt. A megszakítások időbeli hossza és egymástól való időbeli távolsága kódolja digitálisan a gépnek továbbított információkat. Ha az egyes kódokat felírjuk a kamra falára, a lélek közvetlenül látja, mit kell csinálnia egy adott üzenet létrehozásához. Ehhez nem kell kivilágítani belül a kamrát, mert a lelkek szuroksötétben is tökéletesen jól látják a környezetüket. Mivel nem úgy működik az érzékelésük, mint az emberi biotest szeme, ami a belecsapódó fénykvantumok sokasága által keltett idegi impulzusokból állítja össze az agy látókérgében a képet. Ezzel kapcsolatben érdemes elolvasni A lelki érzékelés felbontása (2022, létfilozófia) című írást.

A módszer sávszélessége alacsony, gyakorlatilag a kézzel működtetett távírógépek Morzézásához hasonló lassúságú. Viszont a megvalósítása rendkívül egyszerű, nem igényel különösebb technikai beruházást. Fontos, hogy a fénysugár vastagsága kisebb legyen a lélek átmérőjénél, nehogy részleges megszakítást okozzon, ami csupán gyengíti a sugarat a vevőkészülékben, nem takarja ki. A legfőbb technikai kihívást itt az 1 mikrométernél kisebb fényáteresztő lyuk elkészítése jelenti, valamint a kellő érzékenységű vevőre irányzása, szóródás nélkül. A kísérletet érdemes rázkódásmentes környezetben végezni, nehogy a földmozgások, a járművek vibrációi eltérítsék a fénysugarat. A fénysugár átmérőjének precíz szabályozásával pontosan meghatározhatjuk a kísérlet sorozatok során, hogy mekkora az egyes lelkek átmérője? Ha pedig a fénysugár keresztmetszetének geometriai alakját is módosítani tudjuk, az is meghatározható, hogy milyen alakúak a lelkek? A kör vagy négyzet vagy sokszög alakú fénysugarat fedik el jobban?

Hasznos, ha előtte sikerül valami módon rávenni egy vagy több túlvilági lelket a kísérletben való részvételre. Médiumon keresztül meg lehet beszélni az odaát lévő, megbízható személyekkel a dolgot. Vagy meg lehet kérni egy haldoklót, hogy miután elhagyta a testét, a megadott időpontban jöjjön el a kísérlet helyszínére és próbáljon meg üzenni valamit a készüléken keresztül. Az üzenet tartalmáról előre meg lehet állapodni vele, hogy tudjuk, ő küldi az üzenetet, nem valaki más.

4. FÉNYVISSZAVERÉS

Egy sötét, légmentes és pormentes kamrán átvezetünk egy nagyon keskeny (1 mikrométernél is kisebb átmérőjű) és nagyon kis energiájú (lehelet gyenge) fénysugarat, amit a túloldalon egy fényérzékelővel figyelünk. Vörös színű lézerrel érdemes próbálkozni a kis energiaszint és a precíz fókuszáltság miatt. A számítógépnek üzenni akaró lélek beugrik a kamrába és a fénysugár útjába lebegve, adott időközönként elfordul előtte ide-oda, meghatározott szögben, meghatározott irányokba. Mivel a lélek fényvisszaverő burkolata valószínűleg nem gömbölyű, hanem egy félszabályos poliéder (egyes régebbi elméletek szerint egy ikozaéderre hasonlít), a tükröző síklapjai (vagy domború lapjai?) különböző irányokba verik vissza (szórják szét) a fénysugarat. A fényforrás körüli falon körben elhelyezett rengeteg fényérzékelő közül amelyik észleli a visszavert sugarat, az küldi el a saját kódját a számítógépnek. Az érzékelők mellé oda lehet írni a kamra falára a kódokhoz tartozó jeleket (betűk, számok, írásjelek, műveleti jelek), hogy könnyebb dolga legyen a léleknek.

Ennek a módszernek is alacsony a sávszélessége, viszont a lélek számára könnyebb a használata, mert nem kell ide-oda rángatóznia a sugár előtt, csak forgolódnia egyhelyben a manőverező hajtányaival. Előnye a megoldásnak, hogy a kódolás lehet komplikáltabb a Morze kódnál, az érzékelők számától függően. Hátránya viszont, hogy sok érzékelő beszerelését igényli és időbe telik, amíg a lélek megtanulja, hogy milyen irányú és mekkora szögű elfordulásokkal irányíthatja a kívánt érzékelőre a fénysugarat? Amennyiben a burkolati fényvisszaverő felületek nem síklapúak, hanem domborúak, a sugár szóródni fog és ez lehetetlenné teszi a mérését. Ezért ez a fajta megvalósítás egyben azt is elárulja, hogy milyen a lelkek burkolata geometriailag?

5. FÉNYSUGÁRZÁS

Mivel a lelkek fénnyel működnek, amit önállóan gyártanak (fénysokszorozással) a belsejükben, a működésük során képződő "hulladék" fényt időnként ki kell ereszteniük magukból, nehogy túlhevüljenek, illetve elzajosodjanak a személyiséget, élményeket tároló fényszálaik. Az emberi biotest irányítása közben ez nem jelent gondot, mert a testvezérlésre használt kimenő adatfolyam fényimpulzusok kisugárzását jelenti a lélek burkolatán megnyitott fényáteresztő ablakfelületeken keresztül, a fényérzékeny, jelátalakító idegsejteknek. Szabadon lebegve a térben viszont, sejtésünk szerint többnyire zárva tartják a lelkek a fényáteresztő ablakaikat, hogy ne pazarolják a fényüket (energiatakarékosság).

Azt nem tudjuk, hogy a lelkek által kisugárzott kommunikációs fényszálak erőssége (fotinó tartalma) mekkora? A vastagságuk valószínűleg néhány nanométeres lehet, a színük feltehetően fehér a nagy információsűrűség miatt, amit szakaszos megszakításokkal (fényszaggatás) letranszponálhatnak alacsonyabb hullámhosszakra is (látható színes fénnyé). Azért, hogy a sugár modulációja illeszkedjen a fényérzékeny idegsejtek reakcióidejéhez (sávszélességéhez).

Amennyiben tudunk olyan fényérzékeny vevőt készíteni, ami képes ezt a rendkívül vékony és gyenge fénysugarat begyűjteni, felerősíteni és meghatározni a modulációját, máris van egy újabb kommunikációs csatornánk a lelkektől a számítógép felé. A vevőt ugyanúgy egy sötét, légmentes és pormentes, lehetőleg mattfekete belsejű kamrába kell beépíteni, ahová semmilyen zavaró fényszennyezés nem juthat be. Ezen módszernek jóval nagyobb a sávszélessége a korábbiaknál, viszont komoly hátránya, hogy nem tudjuk, mennyi a lelkek fénytermelő kapacitása? Előfordulhat, hogy a vevőnk számára szükséges fényerősség produkálásához fel kell élniük a felhalmozott (nélkülözhető) fény készletüket, amit nem tudnak azonnal pótolni. Ez esetben néhány másodperc (perc?) után kimerülnek és várniuk kell a kommunikáció folytatásával, amíg újra feltöltik magukat fénnyel.

Ha több fényérzékelőt telepítünk körben a kamra falaira és a lélek képes az összes fényáteresztő ablakán át egyszerre kiküldeni 1-1 fénysugarat, akkor megszámolhatjuk, hány ilyen kommunikációs művonala van kifelé? Továbbá megmérhetjük, hogy ezek geometriailag hogyan helyezkednek el egymáshoz képest a lélek burkolatán? Logikusnak tűnik, hogy az ablakok szimmetrikusan helyezkednek el a burkolaton, de nem biztos, hogy ez így van. Lehet, hogy a lélek egyik oldalán több van belőlük, máshol kevesebb. Azt sem tudjuk, hogy az ablakok szimplex (egyirányú), fél-duplex (két irányú felváltva) vagy duplex (két irányú egyszerre) módban működnek-e? Milyen az alakjuk, mekkora a méretük? Milyen szögben kell belőni rajtuk a fénysugarakat, illetve milyen szögben lőheti ki rajtuk keresztül a fénysugarakat a lélek?

Ezen kísérlet továbbfejlesztéseként idővel azt is megtehetjük majd, hogy pontosan meghatározzuk, milyen méretű és erősségű fénysugarakat, milyen modulációval lőnek bele a lélekbe a jelátalakító idegsejtek? Majd ezt műszakilag lemásoljuk (gép-lélek interfészt készítünk). Így kétirányúvá válik a kapcsolat, mert a számítógépen keresztül közvetlenül tudunk nagy sávszélességen adatokat továbbítani egy lélekbe. Ezzel a lelkek képessé válnak valós időben irányítani egy számítógépet, azon keresztül pedig egy android testet. Azaz robottestekben megtestesülhetnek, kvázi feltámadhatnak a holtak a mi világunkban.

6. ÁRNYÉKVETÉS

Mivel a lelkek visszaverik a fényt, van árnyékuk. Tehát ha egy sötét, légmentes és pormentes kamrába bevilágítunk egy picinyke (néhány nanométeres átmérőjű) lyukon keresztül oly módon, hogy a fény egyenletesen szétszóródjon benne és a túlsó falára vetüljön, ahová sakktábla szerűen felrajzolunk négyzetes mezőket, bennük egy-egy karakterrel, akkor ezt nagy felbontású kamerával megfigyelve, észlelhetjük, melyik mezőt takarja el éppen a fény útjában lebegő lélek? Minél közelebb van a lélek a lyukhoz, annál nagyobb lesz a kivetülő árnyéka.

Ennek a módszernek a hátránya, hogy a légkörben a fény szóródik, így az árnyékok nem élesek, mint a vákuumban. Ezért érdemes légmentes kamrát építeni és kiszívni belőle a levegőt, amennyire csak lehet. A kísérlethez olyan fényt kell használni, ami a kamera számára jól látható, amikor visszaverődik a világos színű (fehér?) sakktábla felületről és mérhető fényerősség változást okoz a fény lokális hiánya. Az is problémát jelent, hogy ha túl közel lebeg a lélek a lyukhoz, nagyon kicsi elmozdulásokat kell végeznie ahhoz, hogy az árnyéka egyik mezőről a másikra vándoroljon, amire vagy képes a meghajtórendszerével vagy nem. Ha viszont túl messze van a lyuktól, az árnyéka olyan kicsi lesz, hogy a kameraképen nem látszik. Tehát ez a módszer nem garantálja a sikert. Ráadásul az árnyék lineárisan mozog a sakktáblán ide-oda (mint az Ouija-tábla planchette-je), így minden egyes karakter kódolásához adott ideig meg kell állnia előtte a léleknek, nyomatékosítandó, melyikre gondolt, ami jelentősen csökkenti a sávszélességet.

7. TOLÓERŐ


A lélek "ráül" egy érzékeny laboratóriumi mérlegre és teljes tolóerővel nyomni kezdi lefelé, hogy mérhető jelet generáljon a műszeren. Mivel a lélek anyagból van, van tömege, tömegtehetetlensége és önsúlya. A gyémánt sűrűsége: 3,52 g/cm^3. Ha egy lélek térfogata 1 köbmikrométer körül van, akkor tömör gyémánt felépítés esetén a tehetetlen súlya kb. 3,52 billiomod gramm lehet. Ez sajnos olyan kicsi, hogy a széles körben kapható patika mérlegek, amiket nem erre a célra fejlesztettek ki, alkalmatlanok a lélek önsúlyának megmérésére. Ezért kell a meghajtórendszer tolóerejével is rásegíteni, hátha eléri vele a műszer érzékenységét.

A legtöbb analitikai mérleg érzékenysége "csak" 1 ezred gramm, de kapni lehet tízezred grammos finomságút is. Például:
- Radwag AS R2-es mérlegcsalád: nagy felbontású, huzatvédő kamrával ellátott, analitikai mérlegcsalád, amivel akár 1 ezred grammos tömeg is mérhető. Az ára kb. fél millió Ft.
- MER-6-1000 Ohaus Adventurer analitikai mérleg, AX124M, az érzékenysége: 0,1 milligramm. Az ára: 800 ezer Ft.
- MER-6-1400 Ohaus Explorer labormérleg, EX124, az érzékenysége: 0,1 milligramm. Az ára: 1,2 millió Ft.

Amennyiben egy lélek képes mérhetően megnyomni a mérleg tálcáját, a változó ütemű lenyomogatásokkal Morze jelzéseket adhat. Amennyiben erre nem képes, akkor sem kell temetnünk a módszert, mert azt is kipróbálhatjuk, hogy megkérünk egy csomó túlvilági lelket (legalább 1 milliárd kell hozzá!), hogy zsúfolódjanak össze a tálcán és együttes erővel próbálják meg lenyomni a mérleget. Így a kapott jel erősségéből, a lelkek számának ismeretében már kiszámolhatjuk, mekkora a tömege egyetlen léleknek? A lelkek mérete alapján megbecsülhető a belső átlagos sűrűségük, illetve az, hogy hány darab szénatomból állhat a lélek szerkezete? Meghatározható, hogy belül tömör vagy szivacsos, üreges a nanogyémánt és mekkora részét teszik ki az üregek (lélekcellák)? Ennek alapján meghatározható a lélekcellák mérete, száma, ami segíthet a lélek tervezésben és gyártásban. A nagy lélekcsoport tehetetlen tömegének és maximális tolóerővel szolgáltatott súlyának különbségéből kiszámolható az egyes lelkek tolóereje. Ez alapján kiszámolható, hogy az adott tömegű lélek mekkora maximális gyorsulásra képes?

Amit viszont nem fogunk tudni kiszámolni a kapott tolóerő érték alapján, hogy mennyi fény (hány darab fotinó) kell ennek a létrehozásához? Azaz mennyi egy lélek átlagos fénytartalma? Mivel itt nem a fény anyagnak ütközése során átadott tolóerejéről (a fény nyomásáról) van szó, hanem egy másfajta fizikai jelenségről, ami révén a Hullámtér Torzító Hajtányok (HTH-k) különböző típusai (régebbi nevükön: az antigravitációs hajtóművek) működnek. Erről korábban már esett szó a különböző, fénnyel foglalkozó cikkekben, de részletesen még nem tárgyaltuk a felépítésüket és működésüket.

8. ASZTRÁLTEST

A lelkek a belsejükben fotinókat gyártanak (fényszórással), valamilyen ütemben megsokszorozva a meglévő fénytartalmukat, hogy pótolják a fényveszteségüket. Ennek során technikai okokból elkerülhetetlenül, mellékhatásként, időnként neutronok is keletkeznek (fényhabzással), nem tudni, milyen mennyiségben? Ezek a részecskék a környező fotinókkal való kölcsönhatásuk során hamar elbomlanak hidrogén atomokká, majd ide-oda pattogva a lélek belsejében, reakcióba lépnek egymással és hidrogén molekulákat képeznek. A lélek szénatomokból álló gyémánt rácsszerkezetének hézagain a hidrogén könnyedén átjut, szabadon kidiffundálva belőle a szabadba. Azaz csak jutna, ha a fényvisszaverő tükrök (erőtérpajzsok) nem tartanák vissza. Ami azzal jár, hogy a hidrogén fokozatosan felhalmozódik a lélekben, amennyiben a fényáteresztő (kommunikációs) ablakai zárva vannak. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a Lelkek anyagtermelése (2022, létfilozófia) című írást.

Normál körülmények közt a biotestben élő lelkek ablakai állandóan nyitva vannak, hogy irányítani tudják a testüket, így a hidrogén folyamatosan megszökik belőlük. Ezután vagy vegyi reakciókban elnyelődik az agysejtek közt (megkötődik és vizet, metánt, ammóniát képez) vagy kiszökik a testből és felfelé vitorlázva a földi légkörben, végül elvész. Kirepül a kozmoszba, ahol a Napszél kifelé sodorja a mélyűrbe. Végül magába nyeli egy égitest (bolygó, hold, üstökös) vagy gyarapítja a Naprendszert övező mélyűri gázfelhőt, a helioszférát. A lelkek tehát hidrogénnel szennyezik maguk körül az univerzumot, növelve a világegyetem anyagtömegét (valamilyen mértékben). Ez persze elenyésző a nagyobb anyagteremtő rendszerek (csillagok) kapacitásához képest, de mivel rengeteg lélek van mindenfelé az univerzumban, ez is hozzájárul a (lényegében megállíthatatlan) tömegnövekedéshez.

A misztikusok által csak asztráltestnek (csillagtest: mert a csillagok javarészt hidrogénből állnak) nevezett jelenség tehát nem más, mint a lelket körüllengő ritkás hidrogén felhő, ami folyamatosan füstöl (termelődik és elszáll, tehát lebomlik), de képes meghatározott alakzatokba is rendeződni (kísérteties formát ölteni), amennyiben a lélek komplex hullámtere (az abban kialakuló potenciál gödrök sokasága) erre kényszeríti. Vannak lelkek, akik képesek komoly, sűrű asztráltestet összegyűjteni, felépíteni maguk köré (nem csak a saját hidrogénjükből, hanem a környező levegőt is felhasználva), ami már emberi szemmel, illetve fényképezőgéppel, kamerával is látható, megfelelő fényviszonyok esetén. Ez okozza a kísértetjárásokat fizikailag, valamint a spirituális szeánszokon megfigyelhető parajelenségeket (például a gyertyák fényesebben lobognak a hidrogén égése miatt).

Ebből következik, hogy az asztráltest észlelése, mérése felhasználható jeltovábbításra. Megkérünk egy lelket, hogy lebegjen egy megfelelően megvilágított, semleges falfelület elé és próbálja mozgatni az asztráltestét. Ezt kamerával rögzítjük és hasznos információkká alakítjuk. Itt ugyancsak használhatjuk a falra rajzolt sakktábla mezőket, a beléjük írt karakterekkel, megkérve a lelket, hogy sorban mutasson rájuk az asztráltestéből formált nyúlványával (kezével). De megpróbálhatjuk gyenge lézersugárral végigpásztázni az asztráltestet, hogy megállapítsuk a méretét, alakját, sűrűségét, változásait. Ezek a kísérletek nagyon messzire vezetnek és sok tanulsággal fognak még szolgálni a jövőben, ezért itt nem folytatjuk a részletezésüket. Bízunk benne, hogy aki érti a témát, az ki fogja találni, mi mindenre lesz majd ez használható.

Természetesen vannak további megoldások is, amik révén megvalósítható a lélek-gép interfész, de egyenlőre ennyi elég lesz a fejlesztőknek, bemelegítésül. Ezekkel a kísérletekkel évekig elvesződhetnek, sorra kipróbálva a különböző lehetőségeket. Az eredményekről lehet továbbra is titkolózni, de jó ha tudjátok: a túlvilági lelkek figyelnek benneteket és mindenről tudnak. És ha hozzáférnek egy ilyen géphez, el is mondják, miket tapasztaltak. Tehát a titkok már nem sokáig maradnak titkok. Az emberiség elérkezett az igazság feltárulásának korszakába és ezt nem lehet megakadályozni, se lassítani vagy tévútra vezetni. A következő években alaposan megváltozik a világunk, ahogy a teremtésről alkotott képünk is. És bárki által könnyen belátható, hogy ennek számtalan beláthatatlan következménye lesz majd, kihatva mindannyiunk életére.

9. FIGYELMEZTETÉS

Ha ennek a technológiának híre megy a túlvilágon, az odaát tartózkodó lelkek egy valamekkora része (milliókról, sőt, milliárdokról lehet szó!) úgy dönthet, hogy megkeresi a kísérletet végzőket és megpróbál hozzáférni a berendezésekhez, hogy sürgősen üzenjen az itt testben élő ismerőseinek. Vagyis a kutatólaboratóriumokban fel kell készülni egy példátlan mértékű kísértetjárásra, amilyet még a spiritiszta szeánszokon edződött kutatók sem tapasztaltak soha a múltban. Ez nem csak a szakemberek számára okozhat komoly problémákat, ha a sok kísértet zaklatni kezdi őket éjjel-nappal, de a laboratórium környékén lakók életét is megkeserítheti. Ezért érdemes az ilyen kísérleteket a lakott övezetektől távol, elhagyatott helyeken végezni, hogy megelőzzük a permanens kísértetjárás káros mellékhatásait.

A kutatóknak ettől függetlenül fel kell készülniük rá, hogy a kísértetek egy része munkaidő után is követni fogja őket, haza az otthonukba, egyrészt kíváncsiságból, másrészt türelmetlenségből és telepatikusan folyamatosan hatást gyakorolnak rájuk a saját önző céljaik érdekében. A lelkek ugyanis nem fáradnak el, nem lesznek álmosak, nem kell éjszaka aludniuk, így egész nap, akár hónapokon át bírják szuflával a biotestben élők folyamatos zaklatását. Amit elviselni (kifáradás és megőrülés nélkül) még a legedzettebb kutatók számára is embert próbáló feladat (nem szólva a mit sem sejtő családtagjaikról, szomszédaikról). És ez esetben nem fognak segíteni a különféle kísértet elhárító praktikák, ördögűző technikák, mágikus védelmi megoldások, mert akkora lesz a lelkesedés és felbuzdulás a túlvilágon, amiért végre szólhatnak hozzánk és üzenhetnek nekünk. Egy idő után már a lélek csoport vezető istenek és rendfenntartó angyalok sem győzik majd féken tartani a lelkek milliárdjait és teljesen elszabadulnak az események.

Ezen a kísértet tumultuson csak egyvalami enyhíthet majd idővel. Ha egyre több helyen készülnek lélek-gép interfészek és elkezdjük őket tömegesen használni. Ami gyorsan szétoszlatja a kísértet tömeget sok kisebb csoportra. Végül, az évek múltával fokozatosan lecseng a spirituális felfordulás és megnyugszanak a kedélyek, az evilágban és a túlvilágon egyaránt. Konszolidálódni fog a helyzet és a földi emberiség lassan megtanul együtt élni a túlvilági emberiséggel. Ez a cikk azért készült, hogy viszonylag zökkenőmentes legyen az átmenet korszaka és mindenkinek legyen lehetősége, ideje felkészülni a várható össznépi világfelfordulásra.

Készült: 2022.03.10. - 12.23.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz