SZÖGLETES IDŐHUROK
Mivel az időforrásoknak nincs tömegük, a pillanatnyi sebességük és irányuk mindig az őket sugárirányban sodró időhullám rétegek együttes hatásainak eredőjétől függ. Ami akár egy pillanat alatt is nagyon megváltozhat, nem csak fokozatosan, sok kis lépésben. Ennek oka, hogy a létezésben mindig keletkeznek új időforrás rendszerek, amik hullámterei elérik a vizsgált forrást. Mindig megszűnnek régi időforrás rendszerek, amik hullámterei elhagyják a vizsgált forrást. És mindig történnek térváltások, az eseménytérből (téresszenciából) való kiugrások, oda beugrások, amik szintén a hullámok megszűnésével vagy megjelenésével járnak. Ehhez jönnek még hozzá az idődoppler effektusok, amik megváltoztatják az egyes hullámrétegek taszítási vektorainak nagyságát és irányát. Vagyis az időforrások mozgási iránya és sebessége is bármikor, hirtelen megváltozhat, ugrásszerűen is, nem csak fokozatosan.
Mivel egy időforrásnak nincs tömege, gyorsulás nélkül vált sebességet és irányt, gyakorlatilag azonnal. Nem fog egy görbe mentén kanyarodni, hanem az útvonala élesen megtörik. Nem fog egyre gyorsabban vagy lassabban száguldani, hanem azonnal ugrik az új sebességére. Tehát nem úgy fog viselkedni, ahogy a sok időforrásból álló, nagy rendszerek, amiknek tömegük és tehetetlenségük van és rugalmasan ellenállnak az őket érő hatásoknak. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a Mozgás és mozgatás (2021, létfilozófia) című írást.
Ebből az is következik, hogy a teremtés kezdetén az őskáoszban, amikor még csak 10 okforrás hullámrétegei sodorták egymást és az egyikükből Teremtő lett, ez az okforrás nem körpályán kanyarodott vissza a saját kúp alakú múltterébe, hogy létrehozza magából az Isten szerinóját, hanem szögletes útvonalon pattogott körbe. Tehát az első időhurok szerkezetileg szögletes tachion futási útvonalú kellett, hogy legyen. Ez gyakorlatilag egy torz (szabálytalan és hiányos) piramisváznak felel meg, aminek élei mentén szaladtak körbe a tachionok, egymást kergetve.
A szögletes időhurok később, ahogy egyre több másolati időhurkot keltett önmagából és azok szétszaladtak a téresszenciáiban, majd a saját hullámtereikkel visszahatottak rá és egymásra, fokozatosan egyre kerekdedebbé (gömbölydedebbé) vált. Az egyre több hullámréteg taszításainak eredője ugyanis egyre többször módosította a tachionok útvonalát, egyre kifinomultabb módon. A piramis alakzat csúcsai mentén végigvezető szakaszból olyan szögletes görbe vált, ami egyre közelít az ideális görbéhez, amit sosem fog elérni. A végeredmény tehát egy n darab szakaszból álló térbeli ív, amin az egyes tachionok látszódnak mozogni.
Mivel ezen szakaszok hossza mindig kisebb, mint az időhurok átmérője (a Planck-hossz), gyakorlatilag mérhetetlenek, így sosem szerezhetünk bizonyosságot a milyenségükről. Csak a számítógépes szimulációk révén tudhatunk meg róluk többet a jövőben.
Az alábbi szabadkézi rajzokon ezt a folyamatot próbáltam ábrázolni.
1. RV=3 futótűz tachion útvonala derékszögben megtörik. Itt már felbukkan az egymásba nyomódó hullámrétegek metszési zónái közt egy háromszoros idősűrűségű zóna: pozitív-negatív-negatív (PNN) piros színnel.
2. RV=3 futótűz tachion útvonala 120 fokos szögben megtörik. A hullámrétegek annyira egymásba nyomódnak, hogy kétféle háromszoros idősűrűségű zónák is kialakulnak: pozitív-negatív-negatív (PNN) piros színnel és pozitív-pozitív-negatív (PPN) sötétzöld színnel, amik mindegyikében más a rétegek eredő taszítása.
3. RV=3 tachion négyszögletes pályavonalon visszakanyarodik. A jelenpont a 12. múltszféránál lép be a saját hullámterébe.
4. RV=3 tachion négyzet alakú pályavonalon halad körbe. A jelenpont a 11. és 12. múltszféra közt lép be a saját hullámterébe.
Ezzel ismét nagyot léptünk előre az időhurkok szerkezeti jellemzőinek és működésének megismerése kapcsán. Ez a téma szorosan kapcsolódik a hármas és négyes felhasadások jelenségeinek vizsgálatához, ahol nagy szükség lesz rá a másolati időhurkok keltési folyamatának pontos megértéséhez.
Készült: 2022.07.16.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz