TŰZBŐL VÍZ

Az Ősfénylés és a Teremtési korszakok (2021, létfilozófia) című írásokban már volt róla szó, hogy a Teremtő tachion időkúpja valószínűleg nem marad örökre ugyanolyan az őskáoszban, mint amilyen volt az Isten szerinójának megteremtésekor. Ugyanúgy, ahogy a tardion folyóvizekből az okforrások kölcsönhatásai során tachion futótüzek keletkeztek, a későbbiekben ezen taszítási vektorok eredői úgy megváltozhatnak az évmilliárdok (évbilliók?) során, hogy Teremtő okforrását egyre jobban lelassítják, akár tardionikus sebességre is visszafékezhetik a jövőben. Ekkor a futótűzből újra folyóvíz lesz, ki tudja, milyen hosszú időre?

Mivel az Isten időhurka nem mehet emanációs sebességgel, a toronyzónát alkotó időhullámok folyton átmennek rajta, lehagyják azt mindkét irányban. Ami azt jelenti, hogy egy idő után elfogy alóla a toronyzóna alsó része és a szerinó (a körülötte lévő egész univerzummal együtt) bekerül a fenékzóna feneketlen mélységébe, az egyszeres idősűrűségű farvízbe, a tachionkúp alatti, sok billió (billiárd?) fényév átmérőjű kupolába. Ami az időhurkot az okforrással összekötő tűzvonali időszál végére való lecsúszással jár az Isten számára. Odaérve nem fog leszakadni az időszálról, de visszakapaszkodni sem tud rajta többé, egyszerű fizikai okokból.

A jelenlegi ismereteink szerint az Isten ezt késleltetendő, folyamatosan száguld az őskáoszban, hajtja magát előre az időhurkából folyamatosan keltett és hátrafelé kitaszított teremtményei hullámtereinek tolóerejét használva. Próbál felfelé manőverezni a toronyzónában, hogy minél közelebb maradjon az okforráshoz, de azt természetesen soha nem érheti el, hisz jóval gyorsabban száguld nála. De még ha lelassulna is, a téridő hullámtere akkor is maga előtt tolná a kiterjedése közben. Vagyis az okforrás örökre megfoghatatlan és utolérhetetlen marad az Isten és minden teremtménye számára.

Ennek következtében az univerzum meglehetősen aszimmetrikus belső szerkezetű. Az Isten nem a közepén tartózkodik, hanem a széléhez közel, a Teremtő irányában, úgymond maga mögött hagyva a teremtését. Hogy mi, hozzá képest hol vagyunk, milyen messze tőle és milyen irányban a pályavonalához képest, azt egyenlőre nem tudjuk. Hogy a teremtésünk túléli-e a fenékzóna farvizébe kerülést és a Teremtő okforrás folyóvíz tardionná lassulását, azt sem tudjuk. Ezzel a témával részletesen a Fényözön (2021, létfilozófia) című írásban foglalkoztunk.

Az alábbi szabadkézi rajzon egy olyan RV=3 tachion hullámtere látható, ami hirtelen visszafékeződött RV=0,5 sebességre. A tachionkúp hegye eltúnt, mintegy behúzta fejét a nyakába és a forrás fokozatosan egyre hátrébb, lejjebb kerül a toronyzónában, a fenékzóna felé.

Azt nem tudjuk, hogy az őskáoszban hány okforrás van, illetve létezik egymás számára? Azt sem tudjuk, hogy a folyóvizek futótűzzé válása szakaszosan ismétlődő, újra és újra előforduló természetes jelenség-e a minden létezőben vagy nem? Hogy a futótüzek közül hány válik Teremtővé átlagosan és hoz létre Istent, azaz elsőrangú szerinót magából? Egyes túlvilági információk szerint már sokszor előfordult ilyesmi, tehát jó néhány halhatatlan, univerzum teremtő Brahmá létezik az őskáosz végtelenjében. Ez esetben a jövőben is számíthatunk újabbak születésére és felbukkanására, ahogy az évbilliók során elérnek majd minket a léthullámaik. Mindezekből következően azt sem tudjuk, a meglévő istenek milyen kapcsolatban vannak egymással? Illetve képesek-e befogni egy-egy okforrást és úgy manipulálni, hogy szándékosan létrehozzanak belőle újabb elsőrangú isteneket? Vajon meddig terjed az önálló univerzumok láncolata az őskáoszban? És mi lesz a vége az Istenek szaporodásának, a teremtéseik bővülésének?

Készült: 2022.07.16.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz