MANŐVEREZÉS AZ ÉLETÚTON

Az élőlények által a környezetükben, térben és időben bejárt útvonal az életút, aminek mindig van egy kezdete és vége. A kettő közt az útvonal haladhat egyenesen, kanyaroghat, különböző szögekben megtörhet, különféle méretű és alakú hurkokat, spirálpályákat (majdnem köröket) írhat le és többször is elhaladhat a korábbi pontjai közelében, de soha nem metszheti önmagát, mivel különös attraktorként viselkedik. Ezért mondjuk azt, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, ami az aszimmetria tétel közérthető és egyszerű megfogalmazása.

De mi történik pontosan az életfolyamat közben? Hogyan hozzuk meg azokat a döntéseket, amik eredményeként kialakul az egyedi és megismételhetetlen életutunk? Ebben az ismeretelméleti írásomban ezt szeretném röviden bemutatni.

Minden élőlény folyamatosan információt gyűjt a környezetéről az érzékszervein keresztül. Ezen tapasztalatokat feldolgozza: szűri, elemzi, értelmezi, rendszerezi, beépíti a világképébe és önképébe. Majd ezek segítségével kialakítja az értékrendjét, ami alapján meghozza a döntéseit, reagálva a környezete és önmaga változásaira; azaz cselekszik.

A fizikai valóság, amiben az élőlények működnek, a fizikai kölcsönhatások révén összekapcsolódó elemekből álló, komplex mozgásokat végző, állandóan változó rendszer. A környezet mindig nagyobb annál, mint amekkora területet az élőlények az érzékszerveikkel képesek elvileg átlátni. Egyrészt, mert a dolgok takarják egymást (előtérzaj), másrészt mert a távoli dolgok az érzékelés felbontásához képest túl kicsik, a megvalósítható nagyítás mértéke pedig mindig véges. Ezért nem lehet mindig, mindenhol, mindenről, mindent tudni.

Az átlátott terület mindig több elemből áll, mint amennyit az élőlények képesek gyakorlatilag megfigyelni. Az átlátott terület mozgásviszonyait mindig befolyásolják az azon kívüli valóság ismeretlen hatásai, ezért sosem válik determinálttá (unalmassá). Az érzékelés mindig irányított, vagyis az átlátott terület egyes részeire fókuszált. Így mindig vannak olyan részterületek, amikre éppen nem fókuszál az élőlény, átmenetileg figyelmen kívül hagyja őket. Az érzékelés mindig szűrt, mert nem a teljes fizikai valóságot érzékeli, hanem annak egy szűkített területét, részhalmazát, kihagyva belőle a nem lényeges vagy adott módon nem érzékelhető dolgokat.

Az érzékletek feldolgozása során további szűrések történnek, a beérkező információkból kiemelve egyes részeket, meghatározott szempontok szerint. A kiemelések értelmezése, gondolati címkézése, rendszerezése hozza létre a világkép és önkép modelljét, ami egy nagyon leegyszerűsített, hiányos és pontatlan vázlat a fizikai valóságról. Ezt nevezzük tudásnak, ami a tapasztalataink kivonata. És mindig eltér a valóságtól, amivel soha nem lehet azonos, bármennyire is próbáljuk minél pontosabban ráilleszteni a világra, az újabb tapasztalatok segítségével bővítve, fejlesztve, módosítva, átértékelve a logikai halmazát. Ez minden élőlényre általánosan érvényes, megkerülhetetlen és örök alapigazság. Függetlenül attól, hogy milyen idős az élőlény, milyen tapasztalatokat szerzett, mennyi információval bír a valóságról és hogyan rendszerezi őket (mennyire intelligens). Tehát az Isten számára is törvényszerű, hogy a tudása mindig eltér a valóságától valamilyen mértékben.

Döntéseket hozni többféleképpen lehet. Érzelmi alapon, véletlenszerűen, külső parancsoknak engedelmeskedve vagy a meglévő tudás alapján. De ezek közül egyik sem garantálhatja soha a sikerességet, a kívánt eredmények elérését. A valós döntések tehát mindig eltérnek valamennyire az elméletileg ideálisnak mondható (de senki által nem ismert) döntésektől. A döntések alapján véghezvitt reakciók, cselekvések pedig, amik révén az élőlények mozognak a környezetükben és mozgatják annak egyes részhalmazait, a végrehajtás késleltetése és tökéletlenségei miatt mindig eltérnek a tervezett irányvonaltól. Tehát a ténylegesen bejárt életút mindig más lesz, mint amit az élőlény szeretne bejárni. Ami mindig más lesz, mint ami elvileg ideális lenne a számára.

Mindennek eredménye a hibázás, tévedés, kudarc, sikertelenség, a valósággal való ütközés, konfliktus, szenvedés, sérülés, pusztulás, halál, illetve a különféle igazságtalanságok, bűnök megjelenése, amiket az élőlények egymással szemben követnek el. Ez még akkor is így van, ha az élőlény képes folyamatosan módosítani az észlelését, tudását, döntéseit, cselekedeteit és állandóan irányt vált, meggondolja magát, pontosítja az útirányát. Hisz sok esetben a körülmények egymás ellenében hatása miatt nincs legjobb döntés és útirány az adott értékrendnek megfelelően. Ezen az értékrend megváltoztatásával sem lehet segíteni, mert az is csak egy eleme a rendszernek.

Mindezen jelenségek felismerése miatt a legfejlettebb intelligenciák a valóságban azt csinálják, hogy egyrészt igyekeznek kizárni a környezetükből a zavaró tényezőket, egy saját, védett teremtést hozva létre maguknak, amit stabilan uralni és irányítani tudnak. Másrészt olyan helyre költöztetik a teremtésüket, ahol távol van azoktól a zavaró tényezőktől, amiket másként nem tudnak kizárni belőle. Ezzel kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá teszik az életútjukat, csökkentik az ütközések és iránymódosítások számát, de teljesen megszüntetni nem tudják mindezen veszélyeket, mert ahhoz teljesen ki kellene lépniük a minden létező halmazából, örökre elszeparálódva tőle. Ami fizikai okokból nem lehetséges.

A biztonságos környezethez való alkalmazkodás elkényelmesíti az élőlényeket. Hozzászoknak a jó dolgokhoz, természetesnek véve őket. Amint ebbe betör a külső valóság és nekilát szétrombolni az idillt, az élőlények vagy elpusztulnak vagy különböző nehézségek, veszteségek, szenvedések árán úrrá lesznek a helyzeten. Harcolnak a kedvezőtlen körülmények ellen vagy elmenekülnek előlük és máshol újrakezdik a számukra ideális környezet felépítését. Így az életút két fő szakaszra osztható fel, amik dinamikusan váltogatják egymást: 1. A nehézségek szakasza, ami tele van bizonytalanságokkal, hibákkal, szenvedéssel. 2. A könnyűségek szakasza, amikor látszólag jól mennek a dolgok és minden rendben van.

Azt gondolnánk, hogy az életút vége (az élőlény halála) a nehézségek szakaszára esik, de valójában éppúgy bekövetkezhet a könnyűségek szakaszán is, amikor az élőlény elkényelmesedve biztonságban érzi magát és ezért lankad a figyelme. Nem veszi észre időben a közelgő veszélyeket, illetve annyira elpuhult, hogy már nem képes megfelelően cselekedni a bajok elhárítása érdekében (harcolni vagy menekülni). Közérthetően megfogalmazva: a mennyország épp olyan halálos veszélyekkel teli tartózkodási hely, mint a pokol. Semmivel sem biztonságosabb, annak ellenére, hogy sokkal biztonságosabbnak tűnik szubjektíve. A jó stratégák tudják, hogy minden béke csak tűzszünet, ami lehetőséget ad felkészülni a következő háborúra. Ezért minden élőlény számára elsődleges és örök feladat az életben maradás, mindenféle körülmények között. Ha ez a feltétel nem teljesül, minden más terv, cél és szándék is értelmét, létjogosultságát veszti azonnal.

Készült: 2023.02.21.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz