AZ ISTEN HELYE

"Az Isten útjai kifürkészhetetlenek, de közelítő számításokat azért végezhetünk."

1. A KÉRDÉS

Ebben a cikkben egy ezoterikus nyomozás fordulatos történetét szeretném bemutatni, aminek tárgya az Isten helyének meghatározása az univerzumban. Vagyis azt szeretnénk tudni, hogy milyen irányban és milyen messze található tőlünk az alfatéri szerinó, azaz az Isten (Brahmá) térforrása? A témával kapcsolatban érdemes elolvasni: A világ közepe (2023, létfilozófia), Az Égisz szerkezete (2023, létfilozófia) és A világ teremtése 1. (2021, ezoterika) című írásokat.

A kérdés feltevésének egészen mostanáig nem volt értelme, mivel semmilyen tudással, támponttal nem rendelkeztünk a megválaszolásához. Amíg tehát nem volt honnan és miből kiindulnunk, eljutni sem tudtunk sehová. Az évtizedek óta, szakadatlanul zajló időfizikai és teremtésfilozófiai kutatások során azonban fokozatosan összegyűlt annyi ismeretünk az Istenről és a környező univerzumról, hogy elkerülhetetlenné vált a kérdés feltevése és a valószínű válaszok kidolgozása. Az alábbiakban az eddigi eredményeket foglaltam össze röviden. Még nem vagyunk az út végén, de jól haladunk előre. És még sok felfedeznivaló vár ránk a téma kapcsán, tehát mindenkinek jut munka bőven.

Kezdjük azzal, hogy 3D-s altéri univerzumot (a skandináv mitológiában: Hel-heim) keltő térforrásnak csak egyetlen tachionja van benne az általunk ismert és látott kozmoszban: amelyik kelti magából a mi téresszenciánkat. Ez az alfatéri szerinó azonban minden valószínűség szerint nem az elsőrangú szerinó, hanem egy másod vagy talán harmadrangú szerinó, mivel a mi alterünk beágyazódik egy fölöttes 4D-s túltér (Midgard) téresszenciái közti nemtér-nemidő rétegbe (onnan származik a skandináv mitológia, ezért hisszük azt tévesen, hogy a 3D-s Föld a Midgard). Ami valószínűleg beágyazódik egy fölöttes 5D-s kültér (Asgard) téresszenciái közti nemtér-nemidő rétegbe. Ezen a módon szeparálják el az istenek egymástól az egyes térdimenzió szinteket, hogy ne zavarják meg egymás életét kölcsönösen és ne lehessen olyan könnyen átjárni köztük oda-vissza (lélekkel, űrhajóval), ami számtalan téranomáliával és problémával járna. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Dimenzióváltás (2022, létfilozófia) és a: Mintaka dimenziókapu (2023, űrhajózás) című írásokat. Ebből következően az elsőrangú szerinó nincs benne a mi 3D-s alterünkben, tehát az irányát sem tudjuk innen nézve meghatározni.

Viszont az valószínű, hogy az elsőrangú szerinó őskáoszban leírt pályavonala mentén, esetleg annak közelében kell lennie a másod és harmadrangú szerinók helyének is, így ezek, mint alárendelt univerzumokat keltő helytartó istenek, csoportosan alkotják a Világtengelyt a tűzvonal mentén. És ezen dzsed-oszlopnak (vagy Siva lingamnak) a helye már meghatározható, mert átmegy az összes univerzumon, fizikailag metszve őket. Ezen szerinók többé-kevésbé együtt haladnak az őskáoszban a Teremtő okforrás után, felfelé a toronyzónájában. Lásd: A dzsed-oszlop titka (2023, ezoterika) című írást.

Ebből következik, hogy a mi alterünk helytartó szerinójának téresszencia hullámrétegei folyamatosan átmennek rajtunk és hatnak ránk, sugárirányban, ütemesen taszigálva a minket alkotó fotinókat (és anyagi részecskéket). Ha ezen rezgés irányát meg tudnánk mérni, akkor be tudnánk határolni, hogy tőlünk milyen irányban van a kozmoszban a mi Atyánk?

Amikor ezt felismertük, adódtak a következő kérdések:
1. Vajon a mi alvilági teremtésünket lokálisan fenntartó, galaxis, naprendszer és bolygó üzemeltető istenek tudják ezt?
A válasz: igen, bár nem biztos, hogy mindegyikük tudja ezt.
2. Vajon ezt a kozmológiai szempontból fontos információt átadták valamilyen formában, ezoterikus kódolással a teremtményeiknek? Azaz megtalálható a földi tudáshalmazban valahol, például az ősi kultúrák mítoszaiban, a vallásokban, népmesékben, csillagászatban ez a tudás?
A válasz: igen, méghozzá több helyen is elrejtve, különböző formákban.
Ezt követően láttunk neki a célirányos keresésnek. Ami meglehetősen kacskaringós utakra vitt minket és számos más, érintőleges kérdés feltevését és megválaszolását segítette, amiket külön cikkekben ismertetünk az Eseményhorizonton most és a későbbiekben.

2. AZ UNIVERZUM MÉRETE

Mielőtt meghatároznánk, milyen messze van tőlünk a térforrás, előbb tudnunk kéne, mekkora maga az univerzum, mint téridő gömb? Szerencsére ennek sugarát viszonylag pontosan ki lehet számolni, mivel a hindu szent iratokban szerepel az Isten életkora, amit vagy ő maga közölt vagy egy helytartó isten adott meg az ókori tudós papoknak. Eszerint jelenleg (2023-ban) Brahmá 51. évének első napjában vagyunk, a Shveta-Varaha Kalpában, azaz a 7. manvantara 28. chatur yugájában, azon belül az 5124. kali yuga évben. Ebből kiszámolható, hogy Brahmá 158.610 milliárd éve létezik, tehát ennyi fényév sugarú a téridő gömbje. Pontosabban a téridőnek az a része, ami az Isten keletkezésekor kiáradt belőle.

Ezt azért fontos észben tartanunk, mert a szerinó az élettartama során, időnként változtatja a térdimenziószámát (térprodukcióval növeli, térredukcióval csökkenti), illetve a térhatosainak számát (térszorzással növeli, térosztással csökkenti) különböző okokból (pl.: fölös fény és anyag kieresztése az őskáoszba, a fényözön kialakulásának megelőzése céljából), az őskáosz és a teremtményei hullámtereinek sodró hatásai miatt. Tehát hol 3D-s, hol 4D-s, máskor 5D-s vagy maximum 6D-s téresszenciákat kelt, de egyszerre mindig csak egyféle térdimenziószámú téresszenciákat kelt magából. Ezért a téridő gömb kiterjedési irányai is változók, amit úgy képzelhetünk el a legkönnyebben, mintha hol egy 2D-s körlapot árasztana ki magából, hol egy 3D-s tömör gömböt ezen belül, aztán megint egy 2D-s körlapot ezen gömbön belül (ami állhat akár más síkban is, mint az előző), stb. És nem tudjuk, hogy ezen, adott térdimenziószámú zónák vastagsága (a keltésük időtartama) hány millió, milliárd év? És összefügg-e mindez Brahmá éveivel, napjaival, azokon belül a kalpákkal, yugákkal? Továbbá azt sem tudjuk, hogy ezen időtartamhoz képest milyen idős a mi alterünket keltő helytartó isten? És ő hogyan, milyen időközönként változtatja a mi terünk térdimenziószámát és térhatosainak számát? Továbbá a hindu mitológiában szereplő számtalan isten közül ki a mi helytartónk? Tehát még nagyon sok mindent nem ismerünk, amit később feltétlenül kutatnunk kell!

Amennyiben Brahmá a születése pillanatától kezdve végig, folyamatosan egy helyben lebegett az őskáoszban (RV=0 sebességgel), ennek a gömbnek a közepén kell léteznie. Ez teljességgel valószínűtlen, a következő okból: Amikor Brahmá létrejön a Teremtő okforrásból, a forráspontjaira egyszerre hatnak a Teremtőt RV=3 sebességgel sodró 9 okforrás hullámterei (felfelé a toronyzónában), valamint a Teremtő tachionikus hullámtere, aminek vektorai az ellenkező irányba mutatnak (lefelé a toronyzónában). Ezek eredője a Teremtő okforrás irányába fog mutatni (felfelé a toronyzónában), vagyis a szerinó követni fogja az okforrást, csak lassabban (RV<=1), mivel RV=1-nél gyorsabban nem mehet a saját belső szerkezete (időhurok) miatt. Ugyanezt fogják tenni a másod és harmadrangú szerinók is, amikor kiugranak Brahmá nemtér-nemidő rétegébe, megteremteni a saját beágyazott univerzumaikat.

Ebből logikusan következik, hogy Brahmá tardionikus sebességgel rohan a Teremtője után, csak kb. harmadakkora sebességgel, nagyjából a saját eseményhorizontjának felszínén tartózkodva. Így máris érthető, miért mondta azt az Isten egy médiumon keresztül, hogy ott az univerzum közepe, ahol a széle. Lásd: A világ közepe (2023, létfilozófia) című írásban. Mert ő, mint az univerzum téridő gömbjének közepe (forrása) a gömb felszínén (szélén) rohan kifelé a végtelenbe, maga mögé keltve a sajátterét.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy ez mindörökre így is marad a továbbiakban. Ahhoz ugyanis, hogy az alfatéri szerinó bétatéri szerinókat másoljon magából és beinduljon a világ megteremtése, az őt sodró őskáosz hullámterének olyan deformációt kell okoznia az időhurok szerkezetében, ami ezt lehetővé teszi. Azt viszont még nem tudjuk, hogy ez a deformáció együtt jár-e sebesség csökkenéssel és mekkorával? Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy nem és RV<=1 sebességnél is képes Brahmá másolatokat kelteni önmagából. Ekkor ezek oldalirányban, a haladási irányára (tűzvonal) merőlegesen szétrohannak belőle, különböző irányokba. Előre nem mehetnek, mert nem léphetik át az RV<=1 sebességet. Visszafelé nem mehetnek, mert az őskáosz hullámtere ugyanúgy fogja továbbsodorni őket a még teljesen üres téresszenciákban, mint az alfatéri szerinót. Amihez immáron hozzáadódik a Teremtő hullámtere mellett Brahmá spirálgömbi hullámterének összetett, különböző irányokba taszító hatása is. Mindebből logikusan következik, hogy a bétatéri szerinók, majd az egyes téresszenciákban belőlük keletkező fotinók javarészt oldalirányban, egy hátrahajló korong alakú térrészbe koncentrálódnak. Vagyis az ősfelfénylés erősen aszimmetrikus kiterjedésű lesz. Formailag leginkább egy fényből álló pajzsra hasonlít az egész Égisz. Lásd: Az Égisz szerkezete (2023, létfilozófia) című írásban.

Az Égisz kialakulásának fontos következménye, hogy benne születnek meg az anyagi részecskék, amikor egy fotinót olyan deformációk érnek, hogy exponenciális ütemű önsokszorozódásba kezd és létrehozza magából az első, stabilan önfenntartó időfraktálokat, azaz az időtartályt (neutront). Majd egyre több ilyen keletkezik és a neutronok a fotinókkal való ütközések hatására elbomlanak proton-elektron párokra. A világűr pedig elkezd megtelni hidrogéngázzal. Tehát az univerzum anyagi részének az Égiszen, mint fényhalón belül, illetve mögötte kell léteznie valahol.

A világ teremtése (2021, ezoterika) című freskón látottak kétféleképp is értelmezhetők, választ adva arra a kérdésre, hogy mekkora az univerzum anyagi része (ahol a gázfelhők, űrtörmelékek, bolygók, csillagok, galaxisok találhatók) a téridő gömbhöz képest? Az egyik, hogy a freskó Brahmá 5D-s téridejének méretét veti össze a mi 3D-s alterünk méretével (2:1-hez). A másik, hogy a freskó a mi 3D-s alterünk téridejének méretét veti össze a benne megteremtett anyagi halmazok kiterjedésének méretével (2:1-hez). Ez utóbbi valószínűbb, de nem zárható ki a kép másféle (vagy egyszerre kétféle) értelmezése sem. Talán mindkettő igaz.

Jelenleg a távcsöveinkkel egyik irányba sem látunk el a saját anyagi univerzumunk széléig és az eddig felfedezett kozmikus gigastruktúrák (galaxis szuperhalmazok) formái alapján sem tudunk következtetni arra, hogy hol vagyunk az anyagi világon belül és milyen messze vagyunk a szélétől, melyik irányban? Tehát amennyiben az anyagi univerzum csak 158.610 milliárd fényév átmérőjű a 317.220 milliárd fényév átmérőjű téridő gömbön belül, és mi ebből látunk egy kb. 28 milliárd fényévnyi átmérőjű, relatíve picurka területet, jó esély van rá, hogy a helytartó istenünk kívül van az általunk belátott kozmoszon, valahol az ismeretlenben. Már csak azt kell kitalálnunk, milyen irányban?

3. IRÁNYMEGHATÁROZÁSOK

Ahhoz, hogy az altéri helytartó Isten tartózkodási helyének irányát meg tudjuk határozni, mérnünk kellene valahogy az alfatéri szerinó hullámterét, amint áthalad rajtunk. De mivel közben az összes bétatéri szerinó hullámtere is átmegy rajtunk, tudnunk kell ezeket elkülöníteni egymástól. És az univerzumot alkotó számtalan fotinó hullámterét is el kell valahogy különíteni ezektől, beleértve a sok-sok gázrészecske, bolygó, csillag, galaxis teljes anyagtömegét. Ami meghaladja a jelenlegi ismereteinket és technikai képességeinket, mivel még azt sem tudjuk, hogyan különítsük el egymástól a különböző időhurkok hullámtereit? Hisz azok ugyanúgy időhullámokból állnak (nincs másféle), a szerkezetük (rétegzettségük) pedig az idődoppler függvényében folyton változik (ahogy különböző irányokban, különböző sebességgel mozognak hozzánk képest). Tehát egyetlen, összefüggő, hiperkomplex, ultranagy frekvenciájú háttérzajt alkotnak a kozmoszban.

A Naprendszerünket felépítő és üzemeltető istenek valószínűleg rendelkeznek a feladathoz szükséges tudással és eszközökkel. Ha nem, akkor megkérdezhetik a Tejútrendszert felépítő és üzemeltető, felsőbb szintű isteneket, akik biztosan elég fejlettek a mérések elvégzéséhez. De még ha tudják is a választ, hogy merről érkeznek az alfatéri szerinó hullámai, csak azt a pontot tudják meghatározni (valamilyen pontossággal), ahol akkor volt, mikor a rajtunk épp áthaladó hullámait kibocsátotta. Így hiába rohannának oda a térugró űrhajóikkal, ott nem találnák meg az Istent, mivel az azóta eltelt évmilliárdok során már sok-sok milliárd fényévvel odébb jár valahol, az univerzum egy másik részén. A toronyzónában felfelé, a Teremtő okforrás és a többi alfatéri szerinó után száguldva.

Tehát valahogy mérnünk kell a Teremtő okforrás futótűz tachion hullámterének taszítási vektorait is, aminek legegyszerűbb módja kilépni a téridőből a nemtér-nemidőbe, hogy a relatíve zajmentes idősemmi környezetben meghatározzuk az egyes okforrások irányait. És eldöntsük, ezek közül melyik ered a mi Teremtőnktől? Ez egy külön problémahalmaz, amivel most nem foglalkozunk. Megjegyzem: ezt a mérést a nemtér-nemidőbe rendszeresen kiugráló térugró űrhajók és lelkek hátrahagyott sajátterei nehezítik, amik térszennyezésként teszik zajossá az őskáoszt, véletlenszerűen elfedve az okforrások létezésének jeleit.

Amennyiben a számtalan technikai nehézséget és fizikai akadályt sikerül leküzdenünk, kapunk két irányvektort, amik megadják, hogy tőlünk merrefelé volt található valamikor régen a mi Atyánk, illetve a Teremtő okforrás? Az elsőrangú alfatéri szerinó (Brahmá) pozícióját csak akkor tudnánk megmérni, ha elhagynánk a mi altéri univerzumunkat és felmennénk az ő kültéri (vagy feltéri?) univerzumába, hogy ott elvégezzük ezt az iránybemérést. Sejtésünk szerint ennek az információnak benne kell lennie, ezoterikus kódolással elrejtve, egyes földi vallásokban, teremtésmítoszokban, csillagászati ismeretekben. Ahonnét kibányászhatjuk őket és a javarészt töredékes adatokból összerakhatjuk a minket érdeklő megoldást. A következő fejezetekben erről a kutatásról lesz szó.

A nyomozás során abból indultunk ki, hogy olyan csillagokat, csillagképeket kell keresnünk az égbolton, amik neve beszédes, azaz magyarul (az atlantiszi ősnyelvre leginkább hasonlító mai nyelven) az ezoterikus jelentésük a Teremtőre, illetve az Istenre utal. Továbbá a hozzájuk kapcsolódó mítoszok, teremtéstörténetek könnyen felismerhetően árulkodnak valamilyen időfizikai jellemzőjükről. Tehát fogalmilag és képileg világosan, egyértelműen elmagyarázzák önnön jelentőségüket a kozmoszban, a hozzáértők számára. És meglepően gyorsan találtunk is ilyeneket. Sőt, kifejezetten a bőség zavarával küszködünk ebben az esetben, amint azt az alábbi fejezetek mutatják.

4. BAK CSILLAGKÉP

A Bak csillagkép elnevezésének eredete a történészek szerint olyan régre nyúlik vissza, hogy az már homályba vész (Atlantisz?). Viszont az eredetének történetében sok helyen megjelenik az őt körülvevő Víz, mint őselem, talán nem csak azért, mert szomszédos a Vízöntő csillagképpel (miközben a Bak jegy Föld elemű), hanem mert arrafelé van tőlünk nézve az őskáosz vize (és benne a Teremtő okforrás). A téli napforduló (ami ma már a Nyilas csillagképben van) régen a Bak csillagkép területére esett, innen ered a Baktérítő elnevezése is.

A csillagkép legfényesebb csillaga a 38,7 fényévre lévő Delta Capricorni (a görög nagy delta betű háromszög, a kicsi időhurok alakú!), más néven Deneb Algedi (aldzsedi), azaz a kecskefarok. A csillagkép fejrészénél található jóval messzebb az Alpha Capricorni (a görög nagy alfa betű tachionkúp, a kicsi időhurok alakú!) vagy Algedi (arabul: állatfarok) vagy Prima Giedi (magyarul: első dzsedi, mert a fenséges dzsed-oszlop a Teremtés oszlopának, a Világfának, Világtengelynek és az örökkévalóságnak a szimbóluma) kettőscsillag, aminek neve szintén a Teremtő okforrás helyére utal, a tachionkúp csúcsára (az őskáosz peremén).

Érdekes adalék, hogy a Csillagok háborúja történetében az univerzumot összetartó erőt használó varázslók neve szintén: Jedi (angolul: dzsedáj, magyarul: dzsedi). A dzsed-i szó értelmezhető úgy is, hogy dzsed-ből származó, a Teremtőből eredő, az angol i: én szó értelmében pedig: Teremtő-Én. Ez esetben az első dzsedi nem a Teremtő okforrást jelenti, hanem az elsőrangú szerinót, aki belőle származik. Az aldzsedik pedig az ő leszármazottai.

Amint az látható, az elnevezések beszédesek, de nem határozzák meg egyértelműen és minden kétséget kizáróan a két keresett forráspont helyét a számunkra. Ezt okozhatja az információk torzulása, elévülése, az emberek belekontárkodása az elnevezésekbe, illetve a csillagok látszólagos mozgása is az éggömbön, ahogy az évezredek alatt elvándorolnak a helyükről. Ráadásul a különböző népek különböző neveket adtak ugyanazon csillagoknak, amik nevei ugyan beszédesek, mégsem egyértelmű, melyik, mikor, mire utal? Íme még néhány példa az elnevezési zűrzavarra:

A babilóniaiak a Bak csillagképet mulsuhur mas-nak (magyarul: múlt-szú-há-úr más vagy ma-ász, azaz a múltforrása Há úrnak, másolata vagy jelen istene) vagy szuhurmasú-nak (szú-há-úr-mású, azaz a forrás Há úr másolata, de a há-úr lehet húr: időszál értelmű is) nevezték, amit kecske-halnak fordítanak (lásd még: Óannész mítikus lényét). A sumérok szerint a halfarkú kecske Éa (Enki, a víz háza) isten szimbóluma, mert a tengerből emelkedett ki és tudást adott az embereknek.

Az egyik görög teremtésmítosz szerint Pán (a szó egyik angol jelentése: horpadás vagy serpenyő, azaz korong alakú pajzs, lásd: Égisz), a pásztorok félig kecske, félig ember istene a Nílusban fürödve megrémült Tüphóntól (magyarul: Tűz-hon), az emberi törzsű, fején kígyókat hordó (tachionok), kígyókból álló altestű szörnytől és páni félelmében alakot váltott. A teste alsó fele hallá változott, így jött létre a Bak csillagkép.

Egy másik mítosz szerint az Amaltheia (görögül: gondos, magyarul: A-ma-al-te-Éa, azaz: Éa istennek alárendelt jelenpont) nevű isteni kecske szoptatta Kréta szigetén (talán: Kör-atya?) Zeuszt (a két szarvából folyó nektárral és ambróziával táplálta), miután Kronosz el akarta nyelni, de az anyja, Rhea megmentette, egy követ adva oda neki helyette. Később Zeusz megölte a kecskét (akit gyakran nimfaként is ábrázoltak), az egyik szarvából (tachionkúp) elkészítve a bőségszarut (a szerencse és termékenység tachion szimbóluma), ami végül, a különböző mítoszokban eltérő útvonalat bejárva, a bőség istennőjéhez, Copia-hoz (kópia, azaz: másolat) vagy Tükhé istennőhöz (jelképe a gömb) került. A szerencse latinul: Fortuna: hozam, évenként forgó lány. Lásd még: Atargatisz istennőt. Amaltheia bőréből Héphaisztosz (magyarul: Ép-fa-isten) elkészítette az Aigisz (A-ég-isten, görögül a kecske: aix, azaz: A-X, mint: A-forráspont) pajzsot, amit Zeuszon kívül a lánya, Pallasz Athéné (magyarul: Apa-áll-ász Atyáné) is használt.

A rómaiak a Capricornus (magyarul: Ká-apa-rí-kor-on vagy körön, azaz: a Teremtő által írt időgömb vagy időhurok) nevet adták a Bak csillagképnek. Amiből az következik, hogy erre kell lennie a Ká-apának (okforrás) és az általa írt körnek (időhurok) is.

A Bak csillagkép indiai neve: Makara (magyarul: ma-ká-ra, azaz: Ká isten jelene).

Kabbalista szimbóluma: X jelből jobbra kinyúló kulcstoll. Vagyis: forráspont, belőle kivezető időszállal, ami minden létezőnek a kulcsa.

5. VÍZÖNTŐ CSILLAGKÉP

Ha megnézzük A világ teremtése 1. (2021, ezoterika) című cikkben szereplő padovai keresztelő kápolnában látható freskót, ami nagy pontossággal ábrázolja szimbolikus formában az univerzumot és összekötjük a Föld tányér középpontját (mint a szemlélőpontunkat) a Teremtő Atya fejének közepével (ahol a glóriába rajzolt vízkereszt szárai metszik egymást), valamint az alfatéri szerinó (Isten) hatágú csillagával a Bak csillagkép hátsó lábai közt (a hal farkánál), a két egyenes gyakorlatilag 20 fokos szöget zár be egymással (a két pont látószöge). A két egyenes hosszának aránya: 3:1-hez. Vagyis a Föld középpontja és a Teremtő fejének középpontja pontosan háromszor olyan messze van a képen egymástól, mint a Föld középpontja és a hatágú csillag középpontja. Mert a Teremtő RV=3, az Isten RV=1 sebességgel halad hozzánk képest, tőlünk távolodva.

A Föld középpontjától a Teremtő Atya fejéig vezető vonal a Vízöntő csillagkép (latinul: Aquarius, magyarul: A-Ká-van-rí-us, azaz: Atya Ká okforrás írása itt történik, a jelenpontban, ahonnét az idő vize kiöntődik) közepén halad át (továbbá a csuklónál érinti mindkét kezét és átmegy a balján rá felnéző angyal fejének közepén is, még nem tudjuk, miért?), tehát azon a területen kell keresnünk a forráspontját. Az ebben az irányban található csillagok a Vízöntő csillagképben: Alfa Aquarii (arabul: Sadamelik: a király szerencsecsillaga), Béta Aquarii (arabul: Sadalsud: a legszerencsésebb a szerencsések között) és Gamma Aquarii (arabul: Sadachbia: a sátorok szerencsés csillaga). A szerencse a misztikában az Isten tulajdonsága, magyarul: a szer ense, vagyis létező hely: szerinó. Ami a kiöntött Vízben található (az őskáosz Vizeiben).

Jelenleg ez az egyetlen olyan, általunk ismert teremtés ábrázolás (amit csakis az Isten vagy egy isteni tudással rendelkező szuperintelligencia tervezhetett és valósíthatott meg a középkori médium festőn keresztül), amiben pontos szöget és távolságot is tudunk mérni. Ilyen véletlenek nincsenek. Ezt nem lehet kitalálni, erre nem lehet ráhibázni. Ez nagyon precízen meg van tervezve, ki van mérve. Aki csinálta, az nagyon pontos ismeretekkel rendelkezett az univerzumról. És valószínűleg a freskó megalkotása óta várja (647 éve!), hogy valaki a Földön végre fölfedezze és megértse mindezt.

Megjegyzés: A látókörív egy síkon azon pontok halmaza, amikből nézve egy adott hosszúságú szakasz adott látószöggel látszik. A látókörív, mint kerületi szög nagysága fele a szakasz középponti szögének.

Forrás:
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/matematika/matematika/matematika-10-osztaly/a-latoszogkoriv/keruleti-szogek-tetele

6. SZEKERES CSILLAGKÉP

A Szekeres csillagkép (latinul: Auriga) igen messze esik az éggömbön a Bak és Vízöntő csillagképektől, mégis tele van ugyanilyen beszédes elnevezésekkel, tehát alternatív célpontokat kínál a vizsgálódásunkhoz (még nem tudjuk pontosan, miért?). Mezopotámiában kocsihajtónak nevezték, valószínűleg innen ered a szekeres elnevezés. Az ókori Egyiptom egyik istene: Szokar (vagy: Szeker, Szaker), a feltámadási szertartások sólyomfejű istene, a Szokar-Ptah-Ozirisz istenháromság legősibb tagja, a kézművesek (alkotók!) védőistene.

Az Alfa Aurigae vagy Capella csillag (nőstény kecskegödölye) vagy Alhajot (arabul: kecske) 42 fényévre van tőlünk. Ez hagyományosan a csillagkép fő alakjának, a szekérhajtónak a bal vállát jelzi (Klaudiosz Ptolemaiosz Almageszt-je szerint a Capella a kecske a szekeres hátán). A római mitológiában a Jupitert tápláló Amaltheia kecske szarvát véletlenül letörte Jupiter, amit bőségszaruvá formált (ami mindig tele van azzal, amit a tulajdonosa óhajt tőle). Ez ugyanaz a mítosz, mint a görögöknél, csak újraköltve. Cornelius Agrippa a csillag kabbalisztikus jelét a Hircus névvel illette (latinul: kecske). Kinézete: egy nagy X, ami egy fekvő téglalap átlóinak felel meg.

A Capella magyarul: Ká-pont-éle. Ez a csillag a híres ókori egyiptomi „denderai állatöv”-ben már említve van. Állítólag fontos szerepet játszott a Ptah (Apa-Atya) istennek szentelt templomokban. Lásd: Egyiptom istenei (2023, ezoterika) című írásban. Az ókori perui és kecsua népek Colca névvel illették (ko-al-Ká: Ká forráspont alatt), az arabok Al Rakibnak (a hajtó) vagy Al Hadinak (az énekes) nevezték. Az ókori Indiában a Capella szent csillagnak számított, neve Brahma Ridaya (Brahma szíve) volt (magyarul: Ba-rá-há-ma Rí-adja, azaz: Há jelenű lélek isten írást, léteztetést adó). Az angol költők a pásztorok csillagának nevezték. Az "a cappella" olasz kifejezés jelentése: mint a kápolnában, ami a zeneszerszámok nélküli, jellemzően többszólamú éneklésre utal. Azaz: mint a teremtés házában (univerzumban, mert a kápolna: Ká-apó-lé-nagy), ahol az Isten énekel: kiárasztja a hullámterét.

A szekér olyan vontatott jármű, amit egy állat (esetünkben: bakkecske) húz maga után. Tehát ha a (hím vagy nőstény) kecske a Teremtő okforrást jelenti, a szekérnek a térforrásnak kell lennie, amit húz maga után. De mivel ezekben a mítoszokban több helyen is kimondottan nőstény kecskét említenek, lehetséges, hogy ebben az irányban nem a Teremtő Atya okforrása, hanem a Nagy Anya okforrása található. Ezt még nem tudjuk.

7. KÖVETKEZTETÉSEK

Az összegyűjtött adatok alapján úgy tűnik, hogy az istenek valamikor régen (az atlantiszi civilizáció idején?), sok ezer éve megmérték, milyen irányban van a Naprendszerből nézve a Teremtő okforrás és a 3D-s alterünk alfatéri szerinója, majd ennek alapján nevezték el a Bak csillagképet és annak fontosabb csillagait, amik iránya nagyjából egybeesett ezekkel. Majd hozzáköltötték az egyes népek teremtésmítoszait és átadták ezen információkat az embereknek, hogy ismételgessék, amíg valaki megérti a kódolt jelentésüket. Aztán teltek az évezredek. A csillagok (és a Naprendszer) közben elmozdultak egymáshoz képest a Tejútrendszerben, ahogy a galaxisunk is halad az űrben. Így a középkorban megint lemérték az istenek ezen két nevezetes forráspont irányát tőlünk nézve, mivel ezek olyan messze vannak, hogy még a nagy sebességük ellenére is minimális lehet a látszólagos elmozdulásuk az éggömbön. Ekkor úgy találták, hogy a Teremtő okforrás már a Vízöntő csillagképben tartózkodik, az Isten pedig a Bak csillagkép farka alatt (a lábai közt) van. Ennek alapján tervezték meg és készíttették el A világ teremtése freskót Padovában. Azaz frissítették az információkat a számunkra.

Azt még nem tudjuk, hogy jön ide ehhez a Szekeres csillagkép? Ami cirka 135 fokos látószöget zár be a Bak csillagképpel, tehát nagyon távol esik tőle az éggömbön. Azt sem tudjuk, hogy milyen messze van tőlünk a szerinó és az okforrás, mivel a rendelkezésünkre álló adatokból ez nem számolható ki. Csak annyit tudunk, hogy az okforrás valószínűleg háromszor messzebb van tőlünk, mint a szerinó. Ennek alapján az okforrás-szerinó szakaszhoz tartozó látókörív mérete megbecsülhető: 463.725,5526 milliárd fényév, ami a 3D-s térben a Világtengely körül körbeforgatva egy tölcsér formájú (homorú palástú) kúpot alkot a téridő gömbön belül (lásd: a rajzon). Tehát a Föld (és a Tejútrendszer) valahol ezen a felületen helyezkedik el az anyagi univerzumban.

Ha biztosan tudnánk, hogy mi található a Szekeres csillagkép irányában (vagy máshol), már lenne három pontunk, amik látószögei és valószínűsíthető relatív távolságai alapján kiszámolhatnánk, hogy ezen a homorú paláston hol vagyunk mi? Ilyen nevezetes pont például a téridő gömb origója, az Isten születésének helyszíne, amit valószínűleg nem jelöl semmi a kozmoszban, lásd: A világ közepe (2023, létfilozófia) című írásban.

Tehát a következő évek kutatásainak arra kell irányulniuk, hogy olyan adatokat találjunk a mítoszokban, amik alapján pontosíthatjuk a helyünket a látókörív által meghatározott felszínen. És persze sok más, fontos időfizikai, teremtésfilozófiai dolog is következik mindebből, amiknek sorra a végére kell járnunk.

Megjegyzés: A téma folytatását lásd a: Medusa feje (2024, létfilozófia) című írásban!

Készült: 2023.06.11. - 30.
Frissítve: 2024.05.04.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz