KÉPZAVAR TÉRANOMÁLIÁK

1. TÉRSZENNYEZÉSEK

Ha egy bétatéri szerinó térváltással kifordul az alfatérből a nemtér-nemidőbe, ahol épp idősemmi állapot van körülötte, akkor alfatéri szerinóvá válik és egy saját, önálló alfatéri univerzumot (kvintesszenciát) kezd el kelteni maga köré. Ha viszont épp egy másik szerinó által keltett alfatéri téridő hullámréteg, azaz térszennyezés halad át a kilépési zónán, akkor továbbra is bétatéri szerinó marad, megjelenve annak a másik kvintesszenciának valamelyik téresszenciájában. Ilyenkor megjelenhet a kvintesszencia saját nemtér-nemidő zónájában is, amennyiben képes úgy irányítani a saját térváltását, hogy azonnal pont elkerülje a térszennyezést. Ha erre nem képes, akkor egy újabb térváltást kell végeznie, ezúttal a térszennyezés kvintesszenciájához viszonyítva, hogy annak a nemtér-nemidő zónájába kerüljön ki.

A térszennyezések általában meddőterek, azaz a térforrásuk csak rövid ideig (néhány másodpercig) tartózkodott az idősemmiben a saját térugrása során, majd visszalépett innen valamelyik hosszú ideje folyamatosan létező alfatéri univerzumba. Vagyis a hullámtér közepén már nincs ott a térforrása (nem termeli termékenyen a hullámterét), de nem is szűnt meg, hanem eltűnt a nemtér-nemidőből (máshol létezik tovább). Ebből következik, hogy ha a bétatéri szerinó elég sokáig tartózkodik egy ilyen meddőtérben, akkor a térszennyezés egy idő után túlszalad rajta, vagyis bekerül a gömbhéj belsejében kifelé terjedő térszünetébe. Ahol újra idősemmi van. Tehát a bétatéri szerinó végül mégis csak alfatérivé válik, külön térváltás nélkül is, ha van ideje és türelme ezt kivárni.

Ilyen térszennyezésekből (különböző héjvastagságú meddőterekből) valószínűleg több milliárd (esetleg trilliárd?) található mindenfelé a nemtér-nemidőben, hisz sok (nem tudni, mennyi?) tartós univerzumban sok milliárd (esetleg trilliárd?) fejlett, térváltásra képes, űrutazó civilizáció és isteni lélek található, akik folyton kilépnek ide, majd visszalépnek valamelyik téridőbe a közlekedésük során. De ezen ideiglenes meddőterek nem fedik le teljes egészében a nemtér-nemidőt az őskáoszon belül, hanem teljesen kaotikus módon, össze-vissza kiterjedve és egymáson áthaladva, szabálytalanul és hiányosan (formailag hasonlít a lyukacsos sajtra) szennyezik be az idősemmit a hullámrétegeikkel. Tehát előbb-utóbb az itt tartózkodó szerinók mindig elkerülhetetlenül belekerülnek egy olyan zónába, ahol épp térszünet van és csak a tiszta idősemmi hullámtere megy át rajtuk, valamekkora ideig.

Értelemszerűen, ha egy fotinó (vagy fotinókból álló anyagi részecske) ugrik ki a nemtér-nemidőbe, akkor jó eséllyel a halál fia lesz, mert csak addig marad itt életben, amíg folyamatos térszennyezés éri (legalább egy forrásból) és tartja életben az időrendszerét. Amint belekerül egy térszünetbe és eléri a tiszta idősemmi, az időhurkának önfenntartási rendszere azonnal megszakad és egyetlen ciklusidő alatt megszűnik létezni. Nyomtalanul eltűnnek és semmivé válnak az őt alkotó virtuális tachionok, nem tudva újrakelteni a halandó fotinót. Hamarább meghal, minthogy észrevehetné ezt.

Ennek kapcsán elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: Két alfatéri szerinó hogyan lép kölcsönhatásba egymással az őskáoszban? Mert a hullámrétegeik akadálytalanul átmennek egymáson, a térforrásokra viszont hatni fognak: eltaszigálva azokat sugárirányban. Így egy hasonló időszerkezet fog kialakulni, mint a folyóvíz tardion, csak két időszálat húzó okforrás helyett két időszálat húzó térforrással. Feltéve, hogy a térforrások szabadon mozognak, nincsenek lekötve nagyobb időhurok halmazokban (pl.: anyagi részecskékben, lelkekben, űrhajókban), amik a tömegtehetetlenségükkel akadályozzák (fékezik) a mozgásukat.

2. IDOMULÁSI PROBLÉMÁK

Ha két szerinó (a továbbiakban: A és B) véletlenszerűen, tehát valamikor, nem egyszerre kiugrik a nemtér-nemidőbe és mindkét kilépési zónában tiszta idősemmibe kerülnek, az alfatéri téridő hullámtereik sugara eltérő méretű lesz. Ezért a korábban kiugrott A szerinó nagyobb hullámtere (A1) előbb fogja elérni a később kiugrott B szerinót, mint fordítva (B1). Ekkor B szerinó A téridőgömbjének azon téresszenciájába fog bekerülni, amelyik legelső hullámrétege (A1) előbb eléri, ami irány és helyzetfüggő lesz. Tehát attól függ, hogy A szerinó időhurka hogyan, milyen pozícióba fordulva jelent meg az idősemmiben, B szerinó idősemmiben elfoglalt helyzetéhez; az irányához képest?

Minden kvintesszencia spirálgömbjeinek felszínei együttesen alkotják a közös téridő gömb felszínét, legkülső rétegét. Tehát a téridő gömb felszíne összetett: egyes részein a szerinó egyik tachionjának hullámrétegei találhatók, más részein a másiké. Ezek a rétegek részben pozitív, részben negatív idejűek, ám a felületen elfoglalt, egymáshoz viszonyított területük eltérő nagyságú. Ennek méretarányát még nem ismerjük; a jövő kutatóira vár a feladat, hogy kiszámolják a pontos értékeket. Ezek elhelyezkedése és méretaránya a gömbfelszínen a szerinó deformációjától függ, az idősemmiben való megjelenésének pillanatában. Így annak a valószínűsége is eltérő (és bizonyos tartományon belül változó), hogy ezek közül melyik fogja épp elérni B szerinó forrásrendszerét elsőként?

Egy dolog biztos: B szerinó ilyenkor nem kerülhet bele egyenesen A szerinó téridő gömbjének nemtér-nemidő zónájába, mert akkor nincs kölcsönhatás a két létrendszer közt. Viszont miután belekerült A valamelyik téresszenciájába, ahhoz képest már végezhet újabb térváltást, kilépve A nemtér-nemidő zónájába. De előtte még fontos dolgok történnek B szerinóval, amiket érdemes megvizsgálnunk a következményeik miatt.

B szerinó időhurka az idősemmibe kifordulás során lehet 3D-s, 4D-s, 5D-s vagy akár 6D-s is. Attól függően, hogy milyen térdimenziószámú tartós univerzumból érkezett? Ezek mind az őskáoszban léteznek, egymástól elszeparálódva, viszont egymáshoz képest ugyanazon a területen a Teremtő okforrás toronyzónájában és "belül" az első rangú főszerán (Isten) spirálgömbje által kitöltött területen (mivel minden teremtménye fiatalabb nála). Ami csak úgy lehetséges, hogy egymás nemtér-nemidő zónáiban léteznek, több lépcsőben beágyazódva az idősemmibe (ennek szabályaival később külön írásban foglalkozunk). Ezért elvileg bármelyik tartós univerzumból fordul ki egy szerinó, van némi esélye rá, hogy nem egy tiszta idősemmibe kerül ki a nemtér-nemidőben, hanem egy másik tartós univerzum valamelyik téresszenciájába jut át. Az ebből fakadó technikai problémák elemzésével később külön írásokban foglalkozunk, mert nagyon messzire vezet és nagyon fontos következményei vannak a térugró űrhajózás és a lélekkel történő csillagközi utazás terén.

Amikor B szerinó bekerül A szerinó egyik téresszenciájába, annak hullámtere fogja meghatározni a viselkedését. Vagyis ha A tere például 4D-s, akkor B időhurka is 4D-ssé fog válni, mert másként nem fér bele. Ez független attól, hogy B időhurka korábban hány térdimenziós volt, tehát B jöhet bármelyik szintről (3D, 5D, 6D), a saját térdimenziószámát mindenképp A térdimenziószáma fogja meghatározni a továbbiakban. Lehet, hogy beletelik 1-2 ciklusidőbe, mire B időhurka úgy eltorzul, hogy idomuljon A hullámteréhez (térdimenziószám növekedés térprodukcióval 3D-sről 4D-sre vagy térdimenziószám csökkenés térredukcióval 5D-sről vagy 6D-sről 4D-sre), de végül bele fog rázódni (kényszerülni) abba.

Ez nem csak B szerinóra érvényes szabály, hanem az ő sajátterében, a térváltás során magával vitt összes többi (bétatéri) szerinóra és fotinóra is ugyanúgy hat, értelemszerűen. Viszont a B sajátterében lévő anyagi halmazok (neutron, proton, elektron részecskék és a belőlük felépülő atomok, molekulák, tárgyak, lelkek, űrhajók) nem képesek követni ezt a hirtelen térdimenziószint váltást a saját belső szerkezetüket korlátozó fizikai kölcsönhatások miatt, ami számtalan különféle problémához és bajhoz (szintezési térháborgáshoz) fog vezetni, például egy térugró űrhajó fedélzetén. De ezzel itt nem foglalkozunk, mert nagyon messzire vezetne az eredeti témánktól. A részleteket bővebben ásd: Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia).

Ezen idomulási probléma alól csak egy kivétel van: ha térváltás közben B szerinó térdimenziószámát mesterségesen befolyásoljuk egy köré épített térmanipulációs generátorral és szándékosan fenntartjuk a beállított értéket (pl.: 5D-t), hogy az űrhajónk sajáttere ne omoljon össze (vagy bővüljön ki) kéretlenül, A térdimenziószámához (4D) igazodva. Ekkor nekünk nem lesznek problémáink, az A téresszenciájában létező teremtményeknek viszont igen, amint belekerülnek a mi sajátterünkbe, ami eltér az övékétől és a számukra szintezési térháborgásokat okoz. A térmanipulációs generátorokkal később még több írásban foglalkozunk majd, ezek megértéséhez fontos ismerni az n dimenziós időmatematika alapjait.

3. KÖLCSÖNÖS KÉPZAVAROK

Amikor B szerinót eléri A szerinó hullámtere (A1), A szerinó még nincs benne B hullámterében (B1), tehát B tachionjai mind egyszerre meglátják A-t. De nem A szerinót, hanem annak csak azt az egy tachionját, amelyik téresszenciája először eléri őket. Így B szerinó bekerül A ezen téresszenciájába és a továbbiakban ehhez képest kell térváltást végeznie A kvintesszenciái közt. Ha ki akar lépni a nemtér-nemidőbe, akkor ezen öt téresszenciáből kell kikerülnie, amik mind benne vannak azon tartós univerzum nemtér-nemidő zónájában, ahová B eredetileg kilépett.

Itt felmerül a kérdés: Vajon B képes egyenesen visszalépni A egyik téresszenciájából a saját kiindulási univerzumának egyik téresszenciájába vagy kénytelen köztes lépésként előbb A nemtér-nemidő zónájába kilépni? Valószínűleg mindkét megoldás használható és csak a technológiától (n+1D-s forgásirány beállítása) függ, melyiket választja B szerinó (illetve a köré épített űrhajó pilótája).

Amikor B szerinót eléri A szerinó hullámtere (A1), B tachionjai mind egyszerre meglátják A-t. Tehát A látszólag egyszerre elkezd létezni B összes téresszenciájában. Egészen addig, amíg el nem éri A szerinó hullámterének az a rétege, amit akkor bocsátott ki, amikor A bekerült B egyik téresszenciájába (amikor B1 elérte). Mert onnantól kezdve A szerinó képe hirtelen eltűnik B többi tachionja számára, hiszen azok téresszenciáiban többé nem létezik A. Csak abban létezik tovább A, amelyikbe belekerült. Így B-nek többé nem kell térváltást végeznie A hullámterében, mivel az már bétatéri szerinó az ő számára, nem alfatéri. Ez azonban elég sokáig tart, mert a futási idő: CA távolság, plusz AB távolság.

Amikor A szerinót is eléri B szerinó hullámtere (B1) valamekkora késedelemmel, annak minden tachionja egyszerre fogja meglátni B-t. De nem B szerinót, hanem annak csak azt az egy tachionját, amelyik téresszenciája először eléri őket (ugyanúgy, mint a fordított esetben). Így A szerinó is bekerül B ezen téresszenciájába és a továbbiakban ehhez képest kell térváltást végeznie B kvintesszenciái közt, ha meg akar szabadulni tőle, hogy kijusson a nemtér-nemidő zónájába. De csak addig, amíg el nem éri B szerinó hullámterének az a rétege, amit akkor bocsátott ki, amikor B bekerült A egyik téresszenciájába (amikor A1 elérte). Mert onnantól kezdve B szerinó képe hirtelen eltűnik A többi tachionja számára, hiszen azok téresszenciáiban többé nem létezik B. Csak abban létezik tovább B, amelyikbe belekerült. Így A-nak többé nem kell térváltást végeznie B hullámterében, mivel az már bétatéri szerinó az ő számára, nem alfatéri. Tehát a számára a probléma némi várakozás után magától megoldódik.

A köztes időben (ez a CB távolságnak megfelelő futási idő) tehát A minden téresszenciájában egyszerre, ugyanott (ugyanabban az irányban és távolságra) fogja látni B-t - és a B sajátterében lévő dolgokat, például: egy űrhajót -, mivel még nem tudja eldönteni, hogy melyik téresszenciájába fog B később belekerülni? Elvileg erre lehet készíteni előrejelzéseket (kalkulációkat), de nem sok értelme van a dolognak, mivel az időhullámok emanációs sebességgel terjednek, így a köztes idő nem tart sokáig. Ha sokáig tart, akkor meg olyan messze van B szerinó A-tól, hogy nem látszik belőle több egy távoli, halovány létező pontnál, tehát nem kivehetők a ponthalmaza részletei az idősemmi koromfekete messzeségében.

Ezeknek az átmeneti jelenségeknek a neve: képzavar téranomália, ami jelentősen eltér a tulajdonságaiban a vektor szinkron téranomáliáktól, illetve a szintezési térháborgásoktól, ezért foglalkozunk vele külön publikációban. Főként abban különbözik az említettektől, hogy csak kis futásidőbeli távolságok esetén okozhat észlelési zavart a másikat megfigyelő szerinók számára, mert messziről nézve nem csak a másik szerinó, de a körötte lévő lélek vagy űrhajó is csak egy (jelentéktelen) pont. Viszont minél közelebb van egymáshoz a két szerinó, annál rövidebb ideig tart a képzavar a csekély futásidő miatt, tehát hamar tisztázódik a valós helyzet (töredék másodperc alatt).

4. BONYOLÍTÁSOK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

Bonyolítja a felvázolt kölcsönhatási helyzetet, hogy ha a két szerinó szabadon lebeg az idősemmiben, tehát nincs fogva tartva egy lélek vagy térugró űrhajó belsejében, például egy-egy anyagi részecskébe bezárva, akkor az A1-el és B1-el jelölt hullámterek azonnal eltaszítják az elért időhurkokat. Vagyis A és B egyaránt RV=1-el rohanni kezd a másik térszennyezésének felszínén, sugárirányban távolodva annak forrásától. Így pedig A-t sosem éri el B képzavarának vége, illetve B-t sosem éri el A képzavarának vége. Vagyis mindketten kölcsönösen, a végtelenségig megmaradnak ebben a képzavaros állapotban. Ami viszont nem nagyon fogja őket ténylegesen zavarni, hisz a másik szerinó csak egy távoli pont lesz a feketeségben, ami állni látszik a számukra a sajátidejében az idődoppler következtében.

Még tovább bonyolítja ezt az, ha az idősemmiben a szerinók belerohannak más szerinók térszennyezéseibe, amik eltéríthetik, lelassíthatják őket. Illetve figyelembe kell vennünk az őskáoszt alkotó okforrások hullámtereinek taszító hatásait is, amik szintén gyorsíthatják, lassíthatják és eltéríthetik őket. Plusz a szerinók által a tartós univerzumból a sajátterükben magukkal hozott teremtményeik hullámterei is folyamatosan taszigálják a szerinók tachionjait. Tehát a gyakorlatban elég összetett hatásokkal kell számolnunk folyamatosan.

Miért fontos ez a jelenség a benne résztvevő szerinók számára? Egyrészt, mert innen tudhatják, hogy a másik egy alfatéri szerinó, aki eredetileg kívül létezett az ő saját téridő gömbjükön, majd a két téridő gömb metszette egymást. Ez két, egymástól független kvintesszencia univerzum egymásba hatolásának és összeolvadásának kezdeti lépése. Amit rengeteg további és főként sokféle lépés követhet, de ezekkel most nem foglalkozunk.

Másrészt, mert a két alfatér összeolvadása lehetővé teszi, hogy az egyik szerinó térváltást végezzen a másik téridő gömbjében, annak kvintesszenciái és nemtér-nemidő zónája között. Ezáltal kölcsönösen eltűnhetnek egymás szeme elől. Ami azzal is jár, hogy a hátrahagyott meddőterük végül túlszalad a másik szerinón, ami így visszakerül az idősemmibe. Tehát lehetőségük van a két egymást metsző kvintesszencia univerzum szétválasztására is. Ezen a módon tud a misztikusok által emlegetett "rejtett fény", az Isten megnyilvánulni a teremtményei számára teljes értékű kiterjedésként, isteni megtestesülésként (avatár, magyarul: Atya-van-tér), hogy egészében látható legyen, illetve így tudja elrejteni magát előlük, ha szükségesnek látja.

Amennyiben mindkét szerinó mozgását korlátozza a köréjük épített teremtmények hada (lélek vagy űrhajó), az idősemmiben definiálható futásidő késedelem által meghatározott időbeli távolságuk, illetve az egymás téridejében definiálható térbeli távolságuk nem fog jelentősen megváltozni. Így idővel véget érhet a képzavaruk. Attól függően, hogy a másikhoz képest milyen irányba, milyen relatív sebességgel mozognak, lásd: Idődoppler (2023, létfilozófia).

Mindennek számos fontos következménye van, amikkel később külön írásokban foglalkoznunk kell, mivel ennek alapján tudjuk majd megvalósítani a saját térváltó technológiánkat és felfedezni a számunkra elérhető különféle, egymástól elszeparált univerzumokat az őskáoszban. Ennek megértésére a testen kívüli élmény során, szabad lélekkel csillagközi utazást végző parafelderítőinknek is nagy szükségük van ahhoz, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni az univerzumok között oda-vissza.

Készült: 2023.07.29. - 11.30.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz