TÉRDIMENZIÓSZINTEK SZEPARÁCIÓJA

1. ÚJ VILÁGMODELL

Az időfizikai világmodellben az elmúlt évtizedekben az volt az uralkodó kozmológiai nézet, hogy az egyes térdimenziószintek (3D, 4D, 5D) téridő gömbjei egymásba beágyazva léteznek (bétaterekként), valamiképp (nem tudjuk, hogy?) elszeparálva egymástól, hogy ne zavarják meg a bennük lévő teremtmények működését. Mivel az egyes térdimenziószinteken más a szerinók, fotinók, anyagi részecskék térbeli szerkezete, a köztük kialakuló fizikai kölcsönhatások is eltérőek, ami különböző tulajdonságú anyagi halmazokat (atomok, molekulák, tárgyak, bolygók, csillagok) eredményez. Ezt az elképzelést azonban sem a gyakorlati tapasztalatok (illetve azok hiánya), sem az elméleti összefüggések (az időközben feltárt logikai kapcsolatok) nem támasztották alá, sőt, kifejezetten cáfolták. Viszont mivel senkinek nem volt jobb ötlete, nem történt érdemi előrelépés ezen a területen hosszú ideig.

Az újabb felfedezések és a modell bővítései, a számos részlet tisztázása azonban mára lehetővé tették, hogy egyértelműen elvessük ezt az elképzelést és elkezdjük kidolgozni az univerzumok szeparációs modelljét, ami választ ad számos kérdésünkre. Miért nem érzékeljük a felsőbb térdimenziójú világokat (4D, 5D, 6D)? Miért nem tudunk ezekbe átmenni még lélekkel sem, még térváltással sem? Miért nem jönnek ezen felsőbb világokból ide különböző idegen lények? Az egyes univerzumok hogy helyezkednek el egymáshoz képest a teretlen őskáosz idősemmijében? Hány tartós univerzum lehet az egyes térdimenziószinteken és miért pont annyi van? Hogyan szeparálódnak el egymástól egy térdimenziószinten belül az egyes kvintesszencia univerzumok? És a kvintesszenciákon belül az egyes téresszenciák?

Az alábbiakban egy új kozmológiai modell alapjait mutatom be, ami jóval logikusabb a korábbinál és a következményei olyan messzire vezetnek, annyira sok mindent meghatároznak, hogy még hosszú ideig kutathatjuk a részleteiket. Ennélfogva számos további cikk várható ezzel kapcsolatban a következő években, évtizedekben, remélhetőleg egyre több szerzőtől.

2. MITOLÓGIÁK

A Föld legtöbb ősi kultúrájának ókori eredetű mitológiájában egyértelműen az áll, hogy a világegyetemünk több részre tagolódik, amik el vannak különítve egymástól, így köztük nem olyan egyszerű oda-vissza átjárni (hajóval, hídon vagy kapun keresztül). Erre csak az istenek képesek (vagy közülük is csak néhányan), illetve az erre felhatalmazott vagy megfelelő tudással és képességgel rendelkező lelkek.

A kozmológiai mítoszok többnyire három részre osztják a teremtést: az istenek és halhatatlanok lakta felső világra (mennyei birodalom), a halandó emberek lakta középső világra (élők birodalma) és a halottak lakta alsó világra (alvilág, pokol, holtak birodalma). Sejtésünk szerint ez a világkép a középső világból származik, tehát onnan hozták (vagy küldték le) ide, a mi alvilágunkba valamikor, valakik, megosztva velünk a teremtésről szerzett tudásukat. Ezért gondolják most azt a földi emberek (tévesen), hogy mi a középső világban élünk és alattunk van valahol a holtak birodalma. De nem így van. Mi élünk és halunk meg folyton a 3D-s holtak birodalmában, tehát az igazi élők birodalma fölöttünk van a 4D-s túltérben és innen nézve kész mennyországnak tűnik, az itteni körülményekkel összehasonlítva.

A skandináv mitológiában a felső (5D-s) világ Asgard (magyarul: ász-gárda), ahol minden istennek külön palotája van (ezekből 12 név szerint szerepel az Eddában), lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Asgard_(mitol%C3%B3gia). A középső (4D-s) világ Midgard (magyarul: mi-d-gárda), a halandó emberek hona, amit a tengerből emeltek ki az istenek, lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Midgard. Itt él Jörmundgandr (magyarul: jött-ment-g-égi-úr) tengeri kígyó, ami a saját farkába harap (tachion időkígyó: időhurok) és körbeéri a földet. Az alsó (3D-s) világ Helheim (magyarul: há-él-helye), a holtak birodalma, ahol sötét van és hideg, lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Helheim. Ezt a Gjöll folyó (magyarul: ki-jön) veszi körül, amin nem lehet átkelni, így még az istenek sem tudnak megszökni innen.

Ezen három világot az Yggdrasil (magyarul: ég-re-szál) nevű kőrisfa (Életfa) köti össze, aminek gyökerei az alvilágba nyúlnak, törzse keresztülvezet Midgardon és koronája Asgardig nyúlik fel. A tetején Valhallában (magyarul: vala-halála) egy aranykakas ül: Gullinkambi (magyarul: kül-in-ká-m-bi), az aranytaréjú, aki a kukorélkolásával jelzi a reggelt (időjelző időforrás). Ezen kívül van még két másik kakas is: a tűzpiros Fjalar a középső világban (Jötunheimben: az óriások földjén, Midgardtól keletre) és egy meg nem nevezett feketés-vörös kakas az alvilágban (Helben). Vagyis mindhárom térdimenziószintnek megvan a maga időforrása, amik együttes kukorékolása jelzi a Ragnarök (magyarul: rá-ág-nagy-rökönyödése, Ragnarok alakjában: rokkanása) eljövetelét, amikor az idők végezetén (a Fimbulvetr: három kemény tél után) véget ér a teremtés egy nagy csatával az istenek közt, ami után új teremtés kezdődik.

Hogy ez mennyire nem csak egy mese, a költők által kitalált történet és kozmológia, az a nyilvánvaló logikai összefüggésekből világosan látszik. Ugyanígy a többi nép teremtésmítoszai is ugyanarról a valóságról szólnak, másféle megfogalmazásban próbálva átadni számunkra a teremtéssel kapcsolatos kulcsfontosságú tudás részleteit. Ami egyértelműen jelzi, hogy a régmúltban valakik (az istenek?) nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy minden népcsoportnak elmondják ugyanazon igazságot, aminek részei kiegészítik egymást, egyetlen nagy kirakós világképet alkotva. Ennek feltárásán dolgozunk már évtizedek óta és még mindig nem értünk a végére.

3. ÖLÉS ÉS HALÁL

Ha megnézzük a mi 3D-s alvilágunkat, azt látjuk, hogy itt az élőlények a születésüktől a halálukig folyamatosan kénytelenek más élőlényeket elfogni (levadászni), megölni (legyilkolni), széttépni (darabokra szedni), felfalni és a molekuláris maradványaikat beépíteni a testükbe, felhasználni a saját testük működtetésének folyamataihoz. Majd, ha már nem veszik hasznát ezen molekuláknak, akkor megszabadulnak tőlük. Mert a halál az élet fenntartója. Ezért minden élőlénynek egész életében folyamatosan küzdenie kell más élőlényekkel, hogy kényszerítse, kizsákmányolja, megölje őket, illetve eközben elkerülje, hogy őt is kényszerítsék, kihasználják és megöljék mások. Tehát az itteni életet csak más életek árán (öléssel, gyilkolással) lehet fenntartani. Ezért ez a világ a holtak birodalma, hisz kevés élőlény fennmaradásához sok élőlénynek kell rendszeresen elpusztulnia és itt mindig, mindenkire a biztos halál vár. Újra és újra, a reinkarnációs ciklusnak köszönhetően. Nem csoda, hogy pokolnak, meg siralomvölgynek hívják ezt a bolygót (Gyehenna, Tartarosz, Naraka, Jahannam, Helheim), tágabb értelemben az egész 3D-s univerzumot (az összeset!).

Ennek ellenére, abszurd módon az ölés (egy lelkes élőlény életének elpusztítása) minden földi vallás tanításai szerint bűn. Ami arra utal, hogy ezen tanítások nem innen származnak, hanem fentről, a másféle felépítésű és működésű, erkölcsiségű univerzumokból importáltuk őket (prófétákon, médiumokon, isteneken keresztül). Ezért tűnnek teljesen életidegennek, követhetetlennek, betarthatatlannak ezek a tanácsok (szeress másokat, ne árts nekik, legyél önzetlen, stb.) mindenki számára a gyakorlatban. Hisz a holtak birodalmát kifejezetten erre a célra teremtették, így alakították ki az istenek, hogy itt ez az életforma legyen a normális és természetes. Aki itt fényevéssel akar jóllakni, menthetetlenül éhen fog halni és a tetemét más élőlények fogják felzabálni. És ez még akkor is igaz, ha tudjuk jól, hogy az anyagi részecskék semmi másból nem állnak, csak fényből.

Ezt a nyilvánvaló problémát a filozófusok és bölcsek úgy próbálták áthidalni, hogy az ennivaló megölését kivették a bűn kategóriájából, illetve kitalálták, hogy az állatoknak, növényeknek nincs is lelkük, ezért nem lehet bűn megölni őket. Ez végül oda vezetett, hogy egy idő után már a nők és gyerekek lelkének létezését is kétségbe vonták, végül pedig a lélek puszta létezésének tényét is kétségbe vonták és egyszerűen letagadták. Ami lehetővé tette a mai lélektelen, istentelen, pokoli civilizáció létrejöttét az intézményesített nagyipari természetpusztítással, környezetrombolással, tömeggyilkosságokkal, megengedett abortusszal együtt.

Ha a Földön élni bűn, akkor ide megszületni is bűn és itt meghalni is bűn, amit az élőlények egymás ellen és önmaguk ellen követnek el. Ha ez a világunk szerkezeti kialakítása miatt ilyen, akkor az Istentől eredő alaptulajdonságról van szó. Vagyis az Isten nem ítélhet el senkit amiatt, hogy úgy működik, ahogy meg lett teremtve. Mert a számunkra ez így van elrendelve, ilyenre vagyunk kitalálva. Vagyis a bűn, mint Istentől eredő tulajdonság egy jó dolog. A bűntelenség pedig rossz dolog, amit el kell kerülni. Ebből következően az összes vallás folyamatosan hazudik az embereknek, egy olyan, állandó és feloldhatatlan, belső lelki konfliktust és erkölcsi bonyodalmat okozva nekik, amitől csak félni és szenvedni lehet, megoldani nem. Épp ezért a legjobb elkerülni. Ezért virágzott fel a hitetlenség, a vallástalanság, az istentagadás, az ateizmus és materializmus, amik megjelenése kizárólag a hamis (életidegen, univerzumidegen) vallási ideológiáknak köszönhető. Idegenbe exportálva, ott megteremtették önnön ellentétüket, ami simán legyőzte őket.

A bűn persze jóval több, mint sima gyilkolás. Hisz az elkövetéséhez szabad akarat, önálló döntéshozatal és tanulóképesség, változásra való képesség szükséges. Bűn az, amit egy szabad akaratú élőlény elkövet egy másik, tőle függetlenül működő, szintén szabad akaratú élőlény ellen, aki nehezményezi ezt (megbántva érzi magát miatta). Így tehát bűnnek minősül az összes hazugság és manipulatív félrevezetés, a lopás, rablás, zsarolás, helyzeti előnnyel való visszaélés, mindenféle károkozás, rongálás, tettleges és szóbeli bántalmazás is. Amire egy ilyen világban mindenkinek rengeteg lehetősége van, nagyon sokféle formában. Gyakorlatilag el se kerülhetjük, mivel nem élhet mindenki magányos remeteként az erdőben, csak növényeket gyilkolászva.

A vallások főideológusai persze a bűn fogalmát is sikeresen félreértették, olyan dolgokat is bűnné nyilvánítva, amik alapvetően nem azok. Ilyen a szexualitás (vagy annak bizonyos formái), a másvilági lényekkel való kapcsolattartás (boszorkányság, médiumitás, prófétálás, okkultizmus), mások bűneinek felemlegetése (főleg ha azok felettesek és nagy hatalmúak), az engedetlenség (ellenállás mások kényszerítéseinek), valamint bizonyos élvezeti cikkek fogyasztása (alkohol, dohányzás, kábítószerek). Szerencsére az értelmes lények igen tanulékonyak és kreatívak, így mindig megtalálják a módját annak, hogy kikerüljék a különféle korlátozásokat, tiltásokat, törvényeket és szabályokat, eltitkolják a tetteiket, szándékaikat, illetve eltüntessék, meghamisítsák az ellenük szóló bizonyítékokat. Ezen össznépi sportágnak köszönhetően született meg a kriminalisztika tudománya, ami folyamatos és teljességgel reménytelen harcban áll az emberi társadalmat átszövő és működtető bűnök végtelen változatosságú áradatával (azaz magával az élettel).

A bűnelkövetési életfeladatunkat jelentősen megkönnyíti, hogy a lelkünk a biológiai testünkbe bezárva működik, ami erősen lekorlátozza az érzékelésünket. Ezért nem tud a legtöbb ember gondolatot olvasni, telepatikusan kommunikálni, távolba látni és hozzáférni az isteni mindentudás adatbázisához. Mivel nem érzékeljük mások érzéseit és gondolatait, gyakorlatilag egész életünkben sötétben tapogatózunk a szándékaikat, terveiket, tudásukat illetően. Ezért kénytelenek vagyunk különféle találgatásokba, feltételezésekbe bocsátkozni velük kapcsolatban. Így joggal hihetjük azt, hogy egyedül vagyunk a fejünkben és senki nem látja, miket gondolunk. Ami persze nem igaz, mert a telepaták és kísértetek simán belénk látnak, de azért népszerű téveszme világszerte ez is.

A lelki korlátoltságunk teszi lehetővé, hogy fájdalmat okozzunk másoknak, hisz mi nem érzékeljük a másik élőlény szenvedését. Nagy bajban is lennénk, ha tisztán átéreznénk, mit művelünk a másikkal? Az orvosok nem tudnának műteni, mert együtt sikítanának kínjukban a páciensükkel. Leszedálva meg munkaképtelenek lennének. Senki nem tudna megölni egy embert (legyen katona, rendőr, hóhér vagy bűnöző), se megkínozni, megerőszakolni, ezerféleképpen bántalmazni. De az állatokat, növényeket se tudnánk tömegesen leöldösni és feldarabolni, hogy ennivalót készítsünk belőlük. Tehát érzéketlennek lenni jó dolog, érzékenynek lenni pedig rossz egy ilyen világban. Nyilván ezért is terjednek annyira az olyan hamis ideológiák, amik célja a leendő áldozatok "érzékenyítése", hogy minél gyengébbek és védtelenebbek legyenek az ellenük irányuló támadásokkal szemben. Ezzel akarják "felpuhítani" a céljukat.

Hátránya ennek a felépítésnek, hogy a lelkek közti kommunikáció is beszűkült, lassú és pontatlan, tele félreértésekkel. Így egy élet során mindenki csak igen kevés tapasztalatot tud szerezni a világról és az is ki van téve a társadalmunkat átjáró manipulatív hazugságok özönének. Vagyis a földi emberiség legfontosabb jellemzője, hogy az egyén és a közösség szintjén egyaránt mindenki, mindenről túl keveset tud és azt is rosszul. Közben pedig meg vagyunk győződve róla (alaptalanul), hogy mindent jól tudunk vagy jobban tudunk másoknál. Ez a fajta permanens beképzeltség főleg a vallás, a politika és a tudomány terén feltűnő, de máshol is általános. Minden korban, minden társadalom azt hiszi, hogy az ősei még buták voltak, ezért rosszul tudták a dolgokat, de ők most már okosak és jól tudják a dolgokat. Aztán ez a vélekedés is megdől, újra és újra, az igazsághoz pedig semmivel sem kerül közelebb az emberiség, csak a saját hazugságait ragozza tovább a végtelenségig. És ennek eredményét nevezzük tudományos fejlődésnek, meg felvilágosodásnak.

Bonyolítja a helyzetünket, hogy a másvilági emberiség is ugyanilyen kórosan téveszmés, hazug és megbízhatatlan. Hisz csupa olyan bűnös lélekből áll, akik korábban itt éltek (vagy egy másik pokolbugyor bolygón), majd meghaltak és most odaát várnak az újraszületésükre. Attól senki nem válik se jobb, se okosabb, se igazabb emberré, hogy meghal. Csak szembesül néhány igazsággal, ahogy kénytelen rájönni önnön tévedéseire. Tehát hiába lépünk velük kapcsolatba, nem remélhetjük tőlük, hogy segítséget és hasznos tudást kapunk a problémáink megoldásához. A másvilág ugyanis szintén a 3D-s altéri univerzumok része, csak egy másik téresszenciában található, nem a miénkben. És másvilágokból sok van. De mind az alvilághoz tartoznak. A teremtés felépítésének és működésének nem tudása a pokol illúzióinak egyike, ami csapdában tartja a lelkeket és a hamis információival megakadályozza, hogy kijussanak a 3D-s altérbeli újraszületések körforgásából.

Nehezíti a helyzetünket, hogy relatíve rövid ideig élünk egy biotestben. Mire sikerül elég sok élettapasztalatot szereznünk és elég sok tudást összegyűjtenünk, ami persze tele van hiányosságokkal és hazugságokkal (tehát alapos felülvizsgálatra szorul), addigra általában meghalunk, így már nem tudjuk mire használni a tudásunkat. A másvilágon ezen tudásra általában nincs szükség vagy elavult, hibás, téves. Ezért ott elölről kell kezdenünk a tapasztalatszerzést és felnőni abban a világban, tudást felhalmozni róla. De mire ez sikerül, addigra megint reinkarnálódnunk kell különböző okokból, aminek előfeltétele a feltudati törlés. Vagyis a nagy nehezen megszerzett, rossz tudás kényszerű elfelejtése. És kezdődik az egész cécó elölről. Ráadásul a legtöbb ember életét nem a tanulás, hanem a megélhetésének biztosítása, a vagyonszerzés és a különféle javak felhalmozása tölti ki, amire a család, a szaporodás egyébként is kényszeríti őket. Így nem csoda, hogy senki nem jut érdemben előbbre, csak darál magában körbe-körbe értelmetlenül, pazarolva az idejét különféle múlékony haszontalanságokra.

A történelmi eseményeket tanulmányozva jól látható, hogy az alvilágot üzemeltető istenek (sátánok, ördögök és démonok) nagyon sokáig, nagyon sokat dolgoztak azon (a médiumok, próféták, sámánok, látnokok, bölcsek és filozófusok hathatós segítségével), hogy ez a csapdahelyzet (tudatlanság és félrevezetettség) kialakuljon és fennmaradjon, azaz igazi halálos, kiúttalan pokollá váljon a földi élet minden ide kerülő lélek számára. Mert az alvilág lényegében lélekcsapdaként működik, ahonnan a lelkek nem tudnak még térváltással se kijutni a 4D-s túlvilágokba, az élők univerzumaiba. A szökést, illegális határátkelést külön dimenzióközi határőrség (cerberusok) akadályozzák fizikailag. A vallások, a tudomány és a különböző kozmológiai téveszmék pedig a szökésnek már a gondolatától is megfosztják a lelkeket azáltal, hogy elhitetik velük, csak ez van, ennyi a világ, nincs más ezen kívül és ehhez a pokoli élethez kell mindenkinek ragaszkodnia, mert ez a legtöbb és a legjobb, amiben reménykedhettek. És a többség ezt simán el is hiszi, szellemileg is bebörtönözve saját magát ebbe az eseménytérbe. Így akadályozza meg ez a teremtés a megvilágosodást, a valódi tudás megszerzését és felhasználását önmagunkkal és a világgal kapcsolatban.

4. FELSŐBB VILÁGOK

A 4D-s téridőben másképp működnek a fizikai törvények, a különböző szerkezetű halmazok közti kölcsönhatások, ezért az ottani bolygókon nincsenek bűnök, senkinek senkit nem kell megölnie ahhoz, hogy életben maradjon. Mindenki gondolatolvasó, távolbalátó és sokkal több tudással rendelkezik a teremtésről. Bár ennek a kiterjedésnek is megvannak a maga korlátai, problémái és hibái, mégis összehasonlíthatatlanul másabb, bizonyos szempontból jobb, más szempontból meg rosszabb, mint az alvilági élet. Akit onnan kiutasítanak valami okból, azt általában leküldik ide, a pokolba, hogy megszabaduljanak tőle. A legtöbb lélek így kerül ide, s válik holttá a túlvilági élők számára.

De a helyzet az 5D-s téridőben sem jobb, a külvilági univerzumokban, ahol megint teljesen másképp működnek a fizikai törvények és kölcsönhatások, lehetővé téve a halhatatlan létformát mindenki számára. Természetesen ennek a kiterjedésnek is megvannak a maga korlátai, problémái és hibái, mégis összehasonlíthatatlanul másabb, bizonyos szempontból jobb, más szempontból meg rosszabb, mint a túlvilági vagy alvilági élet. Akit onnan kiutasítanak valami okból, azt általában leküldik a túlvilágba, a halandók közé, hogy megszabaduljanak tőle. Az ókori mítoszok tele vannak ilyen történetekkel, amikben az istenek alászállnak a halandók közé, a halandók (vagy istenek) meg alászállnak a pokolba, különböző okokból.

Annak érdekében, hogy a felsőbb világok ne ürüljenek ki, az alsóbbak meg ne telítődjenek lelkekkel, van visszaáramlás is, aminek ugyanúgy megvannak a maga feltételei, szabályai, mint a leáramlásnak. Ezekkel próbálják az istenek korlátozni az indokolatlan átjárogatást az egyes térdimenziószintek között. Az átjárók általában őrzött "kapuk" (valamilyen dimenzióközi átjárók) az univerzumok között, de a görög mitológiában egy vagy több határfolyó (Sztüx: gyűlölt, Phlegethón: égő, Akherón: örömtelen, Kókütosz: jajgatás, Léthé: feledés, Eridanosz: jótettekre emlékezés) választja el az élők univerzumát a holtakétól, amik tulajdonságai az őskáosznak felelnek meg. Tehát Kharón révész lényegében egy térugró űrhajóval viszi át a lelkeket egyik világból a másikba.

A skandináv mitológiában meg a világokat összekötő Bifröszt (magyarul: bi-füröszt, azaz: kettős vízáradatú) nevű szivárványhídon lehet átkelni, amit Heimdall (magyarul: hely-dal, azaz: téridő zengés) fényisten, Odin egyik fia őriz, aki 9 anyának (a 9 világnak?) a gyermeke és a tengerből született. Az ő szeme mindent lát, ami a 9 világban történik és mindent hall, ráadásul még jövőbelátó is. A fogai aranyból vannak, a nevét pedig világ virágzó fájának (Életfa) fordítják. Az emberek közt járva az álneve: Rig, azaz: tudat. Palotája Himinbjörg (magyarul: há-íme-in-hegy, azaz: há időforrás a tachion hegyen), ahonnan kilát az egész világra. A kürtje Gjallarhorn (magyarul: geller-órán, azaz: visszaforduló idő szarvon; visszakanyarodó tachion), amivel figyelmezteti az isteneket az óriások közeledtére.

A sumér mitológiában Nergal isten az alvilág ura. Az egyiptomiaknál Anubisz, a görögöknél Hádész, a hinduknál Jama, a skandinávoknál Hél, az iszlámban Iblisz, a keresztényeknél Sátán, illetve Lucifer. Azt nem tudjuk, hogy ezen elnevezések ugyanazon alfatéri szerinóra vonatkoznak vagy mindegyikük egy külön térforrás (körülötte isteni lélekkel), aki saját alvilági kvintesszenciát kelt az őskáoszban?

A görögök szerint a Sztüx folyónak 9 kanyarulata van, a skandinávok szerint 9 világból áll a teremtés, Dante (aki az Isten egyik médiuma volt) szerint a pokolnak 9 bugyra van. Lehetséges, hogy ez 9 darab 3D-s kvintesszenciára utal az őskáoszban? Nem tudjuk. De idővel kideríthetjük, ahogy fejlődik az istentani tudásunk és a tértechnológiánk. Ezért a következő fejezetben az ezzel kapcsolatos, legújabb időfizikai elméletet mutatom be.

5. IDŐHURKOK

Amikor a Teremtő Atya nevű okforrás tachionjából, annak toronyzónájában megszületett az elsőrangú térforrás, belőle kiáradásnak indult az első kvintesszencia téridő gömbje, ami öt párhuzamosan létező, tehát egymásba ágyazott, mégis elszeparált téresszencia univerzumból áll. Az ezekben keletkező teremtmények (szerinók, fotinók, anyagi részecskék) csak a saját univerzumukban létező többi teremtményt látják, a másik négy párhuzamos téresszenciában létezőket (és az azon kívülieket) nem. Egyedül az alfatéri szerinó, az Istennek is hívott főszerán lát bele mindegyik téresszenciájába, amit a leginkább úgy lehet elképzelni, mintha öt szeme lenne, amikkel öt különböző képet lát az őt körülvevő öt különböző valóságról. Neki ezek egy rendszert alkotnak, rajta keresztül összekötve, mert a teremtmények időszálai benne egyesülnek (oda futnak össze).

Az időhurok szerkezete és működése miatt az öt egymás nyomában szaladó tachion közül a sorban legelső semmit sem lát maga előtt, ezért nem létezik hatodik téresszencia univerzum. Mert minden téresszencia tachion forrása csak kelti magából a saját téridő gömbjét, de nincs benne, ezért nem látja annak teremtményeit (azok viszont látják ezt az egy tachiont belőle). Helyette a mögötte szaladó tachion forrása látja őt és az ő hullámterében benne lévő teremtményeit (azok viszont nem látják ezt a másikat), mivel folyamatosan beleszalad az ő hullámterébe. Ebből következően a sor legelején lévő semmit sem lát, a sor végén lévőt pedig senki sem látja. Átmenetileg, egy önkeltési cikluson belül, amíg a tachionok körberohannak az időhurok görbült íve mentén.

Emiatt ezeknek a virtuális tachion forráspont képeknek meg kéne szűnniük és az időhuroknak azonnal meg kéne szakadnia. Mégsem ez történik. Mert a ciklus végén a legelső tachion belép az utolsó tachion hullámterébe és újra meglátja őt, egy időben fiatalabb képe formájában, ami által a létezése valóssá válik. Okot nyer a további létezésre. S a ciklus elölről kezdődik. Ezt csinálja az Isten a születése pillanatától fogva, örökkön örökké, újra és újra meglátva önmagát és ezáltal életben tartva önnön káprázatvilágát a maga számára. Ennek megértése a legnagyobb misztérium az egész teremtésben, mert minden teremtmény pályája innen indult el (a másodrangú isteneké legalábbis).

A sorban legelöl szaladó tachion, aki a ciklus során először semmit sem lát: kilát a téridőből az őskáosz idősemmi állapotú hullámterébe. Ahol teljes sötétség, üresség és végtelenbe nyúló, feneketlen mélység található minden irányban, ami az ősidők kezdete óta kiárad a semmibe, puszta időközeget biztosítva minden létező számára a fennmaradáshoz. Vagyis itt egy térhiány található a kvintesszenciában. Ezért nem hívjuk hexesszenciának. Ezen térhiányos terület a nemtér-nemidő zóna, ami a téresszenciákkal párhuzamosan létezik, tőlük elszeparálva, mégis beágyazottan a téridő gömbjébe.

Térváltással a teremtmények (szerinók) ki tudnak fordulni ide, eltűnve az összes téresszenciákból, hogy az idősemmiben létezzenek tovább, saját alfatéri szerinóként egy önálló kvintesszenciát keltve maguk köré a továbbiakban. A nemtér-nemidőből nézve nem látható az Isten egyik tachionja sem, tehát a térforrás (és a téridő) itt nem létezik. Ennek ellenére az Isten mégis kilát ide a sorban legelső tachionjával, tehát képes észrevétlenül és láthatatlanul megfigyelni az itt zajló eseményeket. Vagyis ha eléri a jelenpontját egy új univerzum téridő gömbje, ami az egyik teremtményéből árad kifelé, akkor bele fog látni ebbe (mindegyik téresszenciájába), anélkül, hogy őt bárki látná azokban.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mivel az elsőrangú időhurok emanációs sebességgel rohan a Teremtő tachion toronyzónájában felfelé, az okforrás után, mert az őskáosz hullámtere folyamatosan sodorja őt is ugyanabba az irányba, amerre az okforrást. Csak éppen egyre jobban lemarad a teremtője mögött, hisz az okforrás sebessége bármennyi lehet, az időhurok sebessége viszont korlátozott a saját önfenntartási szabályai, geometriai felépítése miatt. Ebből az következik, hogy a belőle másolódó teremtményei, a másodrangú szerinók szintén fénysebességgel rohannak a születési helyük hullámterében (a saját téresszenciájukban), de ezen mozgásukat befolyásolja az alfatér idődoppler miatt eltorzult hullámtere és a többi teremtmény hullámtere is. Ami oda vezet, hogy minden irányban szétszóródnak az Isten háta mögötti helyekben (terekben) és egyre jobban lemaradnak mögötte.

Közben persze ezen másodrangú szerinókból is születnek további teremtmények: harmadrangú fotinók, mivel a téridő hullámtere úgy befolyásolja az időhurkokat, hogy nem tudnak benne további szerinókat kelteni. És ezen fotinók is keltenek magukból negyedrangú, ötödrangú, sokadrangú fotinókat, folyamatosan szaporítva a fénykvantumok számát az univerzumokban. A téridő gömbje tehát megtelik szétszaladó fénnyel, ami kezdetben nem verődik vissza semmiről, hisz nincs még anyag, amivel kölcsönhatásba léphetne. Lásd: Ősfénylés (2021, létfilozófia) című írásban. Így alakul ki a téridő gömb elülső zónájában az Égisznek nevezett pajzs (pontosabban: lencse) alakú terület, amit betölt az ősfelfénylés, változó fénysűrűséggel. Lásd: Az Égisz szerkezete (2023, létfilozófia) című írásban.

6. SAJÁTTEREK

Azt nem tudjuk, hogy mikor, melyik szerinó volt az első, aki valahogy rájött arra, hogyan tud térváltással átfordulni a párhuzamos téresszenciák bármelyikébe, illetve kifordulni a nemtér-nemidő zónába? Ahol ő is fénysebességgel taszítódni kezd a toronyzónában felfelé, miközben önálló alfatéri kvintesszencia univerzumot kelt magából, maga mögé, s megtölti azt a saját másolataival, létrehozva benne a saját Égiszét. Azt sem tudjuk, pontosan hány ilyen univerzum lehet odakint összesen? Amik hullámterei vagy áthatolnak egymáson és összeolvadnak (egy kölcsönös képzavar téranomáliát követően) vagy elkerülik egymást és szeparált téridő gömbökként léteznek az idősemmiben. De biztosan sok ilyen volt és van, mivel a térváltást és térugrást végző istenek, lelkek, űrhajók mind sajátteret keltenek a nemtér-nemidő zónában egy rövid ideig. Ezeket a hátrahagyott meddőtereket - a tartósan léteztetett kvintesszenciáktól való megkülönböztetés miatt - térszennyezéseknek nevezzük, noha fizikailag semmiben sem különböznek egymástól.

Azt viszont tudjuk, minek köszönhető, hogy a nemtér-nemidő zónában egyes sajátterek egymásba hatolnak és összeolvadnak, közös univerzumokat alkotva, mások viszont elszeparálódnak egymástól és gyakorlatilag sosem metszik egymást a hullámtereik. Ennek oka a térváltás módja, aminek lényege a kiindulási téresszenciában való térprodukció. Olyan sajáttér keltése, aminek térdimenziószáma egy fokozattal nagyobb a kiindulási térénél. Tehát ha az alfatér 3D-s, akkor benne - megfelelő térmanipulációs technológiával - lehet 4D-s sajátteret kelteni, ami két irányban (kata és ana felé) kilóg a 3D-ből. Ebben már elfordítható úgy a szerinó (vagy isteni lélek vagy térugró űrhajó), hogy elhagyja a 3D-s kiterjedés beágyazási környezetét.

A párhuzamos téresszenciáknak fontos tulajdonsága, hogy a hullámrétegeik taszítási vektorai - amik a teremtmények időhurkain áthaladva folyamatosan ide-oda taszigálják azok időforrásait - egy adott helyen mind eltérő irányúak. Így lehet megkülönböztetni őket egymástól. Ez alól kivételt csak a vektor szinkron téranomáliák jelentenek, de ezek ritka jelenségek és nem tartanak sokáig. Normál körülmények között az alfatéri szerinó tachionjai mind más irányokba mozognak az időhurok íve mentén, így az általuk keltett hullámterük taszítási vektorai is más irányokba mutatnak helyenként. Ez olyan kényszertérként hat mindenhol a teremtményekre, ami magában tartja őket, nem engedve szabadon elkószálni az idősemmibe az időforrásaikat. Emiatt maradnak benne a teremtmények a téridőben, s ezért lesz az időhurkok térdimenziószáma alapesetben azonos az alfatéri téresszencia térdimenziószámával. Ami megfelelő módszerekkel befolyásolható.

7. TÉRVÁLTÁSOK

A térváltás során tehát az ezt végző teremtmény abba a párhuzamos téresszenciába fog befordulni, amelyik taszítási vektorai a tartózkodási helyén pont arra mutatnak, amerre a teremtmény térforrásának tachionjai is mozognak. Tehát a kettő irányát szinkronizálni kell egymáshoz, megfelelő irányú elfordulással a 4D-s sajáttérben. Ennek nem kell nagynak lennie. Néhány térhullámhossznyi elmozdulás már bőven elég a sikerhez, amit egy űrhajó fedélzetén állva észre sem lehet venni, hiszen jóval kisebb egy atommag átmérőjénél. Épp ezért a másodperc töredéke alatt végrehajtható technikailag, mert a folyamat sebességének csak a fizikai kölcsönhatást közvetítő időhullámok emanációs sebessége szab határt. Például egy 60 méter átmérőjű űrhajó térváltásához bőven elég annyi idő, ami alatt a közepén lévő térváltóműből az időhullámok kiterjednek 30 méterre (egy tízmilliomod másodperc), nem számítva a technikai végrehajtási időt. A porszemnyi lelkeknek méretarányosan nagyságrendekkel kevesebb idő is elegendő erre.

Ha tehát egy szerinó úgy fordul ki a nemtér-nemidő zónába, hogy a 4D-s sajátterének taszítási vektorai párhuzamosak egy ott már létező 3D-s alfatéri kvintesszencia univerzum bármelyik téresszenciájának épp ott észlelhető taszítási vektoraival, akkor menthetetlenül bele fog szinkronizálódni ebbe. Vagyis csöbörből vödörbe kerül: átlép egy másik 3D-s alfatéri univerzumba. Ami lehet tartós kiterjedés (benne csillagokkal, galaxisokkal) vagy ideiglenes meddőtér (üres térszennyezés).

Ha viszont olyan irányba fordul ki, hogy egyikkel sem párhuzamos, akkor az idősemmibe kerül. Azt viszont előre nem tudhatja, mit talál odakint, csak a térváltás közben felvillanó párhuzamos valóságok alapján tájékozódhat a pillanatnyi tartózkodási helyéről (kivéve, ha egy felderítőszondát küldött maga elé, aminek szintén saját térváltóműve van). Tehát ha az idősemmibe akar jutni, addig kell igazítania az elfordulási szögén, amíg minden valóság képe el nem tűnik előle és szuroksötét nem veszi körül.

8. BEÁGYAZÓDÁSOK

Ennek kapcsán fölmerül a kérdés, hogy miként fér el a nemtér-nemidő zónában több kvintesszencia univerzum tartósan egymás mellett, anélkül, hogy összeolvadnának? A válasz egyszerű. Úgy, hogy ezek egymás nemtér-nemidő zónáiban léteznek, egymás számára láthatatlanul. Elvileg ezen a módon végtelen számú kvintesszencia univerzumot el lehet helyezni az idősemmiben, egymástól szeparáltan. Gyakorlatilag viszont ez nem lehetséges.

Ennek az az oka, hogy a szeparációhoz a hullámrétegek taszítási vektorainak el kell térniük egymástól. Nem mutathatnak ugyanarra, mert akkor vektor szinkron téranomália jöhet létre két téresszencia közt, aminek mindenféle mellékhatásai vannak (összeolvadás, teremtmények átkerülése egyikből a másikba). Azt még nem tudjuk, hogy a taszítási vektorok irány különbségeinek minimálisan mekkorának kell lenniük? Hány fokos szöget kell bezárniuk ahhoz, hogy fennmaradjon a hullámterek közti szeparáció?

Ennek kapcsán felmerült egy lehetséges megoldás, aminek eredete az ókori sumérokhoz nyúlik vissza. Ők ugyanis valami furcsa okból kifolyólag a 60-as számrendszert is használták a matematikájukban, aminek - valljuk be - semmi értelme. Mégis fennmaradt a mai napig az idő mérésében, váltószámként (az óra, perc, másodperc között). Mi okuk lehetett erre 4000 évvel ezelőtt? Hisz közben használtak 2-es, 6-os, 8-as, 10-es, 12-es, sőt, még 20-as számrendszereket is a különböző ókori népek tudósai. A sejtésünk erről az, hogy azért osztották fel 60 részre az időegységek mérését, hogy megőrizzenek és továbbadjanak az utókor számára egy fontos információt, aminek az idősemmiben való navigáció során lesz majd jelentősége. Hogy honnan vették ezt a tudást, azt nem tudjuk, de származhat akár egy atlantiszi űrhajózási, kozmológiai szakkönyvből is vagy egy földönkívüli adatközlőtől, esetleg az istenektől.

A kört máig 360 fokra osztjuk fel (egy fokot meg 60 szögpercre, azt meg 60 szögmásodpercre), ami egyáltalán nem praktikus. Csak annyi előnye van, hogy körzővel könnyű 60 fokot és ennek többszöröseit vagy a felezését megszerkeszteni az euklideszi síkgeometriában. Ha 60 egyenlő részre osztjuk fel a kört, akkor egy szelet 6 fokos csúcsszöggel rendelkezik. Vajon ekkora eltérésre van szükség minimálisan a téresszenciák szeparációjához? Vagy elég 1 fok is? Ezt még nem tudjuk, de a gyakorlati tesztek során ki fog derülni az igazság.

A gondolatkísérlet kedvéért most tegyük fel, hogy elég 1 foknyi eltérés a szeparációhoz. Akkor legfeljebb 360/5=72 kvintesszencia univerzum fér el, biztonságosan elkülönülve az idősemmiben, egy térdimenziószinten (a 3D-s téresszenciájúak közül). Ahhoz, hogy ez tartósan fennmaradjon, az alfatéri szerinóknak látniuk kell a rajtuk kívülieket az őskáoszon keresztül, ami az időhurkukban legelöl haladó tachionjuk segítségével nem jelent gondot a számukra. Mert mindegyik térforrás látja a saját nemtér-nemidő zónájában lévő térforrásokat, feltéve, hogy azok hullámterei átmennek rajta (utolérik a toronyzónában). Tehát képesek egymáshoz igazodni, szinkronizálni a saját elfordulásaikat, hogy megőrizzék a tereik elkülönültségét, akár évmilliárdokon keresztül.

Egymás látása egyirányú folyamat, tehát senki sem látja azt a szerinót, akinek a nemtér-nemidő zónájában benne van, csak azokat, akik az ő nemtér-nemidő zónájában benne vannak. Olyanok együtt, mint a Matrjoska babák, amik általában 5 darabból állnak, utalásként az egymás hullámterében szaladó tachionokra és az egymásba ágyazott téridőkre. Így az elsőrangú főszerán (az Isten) mindenki számára láthatatlan (ezért hívják: rejtett fénynek), viszont belelát az összes alárendeltje beágyazott univerzumába. Az alattvalói pedig csak a saját alattvalóikat látják ugyanígy a beágyazási rendszerben.

Ez elvileg azt jelentené, hogy a felsőbb szintű térforrásnak kell mindig igazodnia az alsóbb szintűekhez, mert ő látja őket, viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek a szerinók időszálakkal vannak összekötve, amin keresztül valós időben kommunikálnak. Tehát van visszacsatolás a rendszerben: az Isten is meg tudja mondani az alárendelt másolatainak, mit, mikor, hogyan csináljanak? Így a rendszer rugalmasan igazgatható, szinkronizálható.

9. TÉRDIMENZIÓSZINTEK

A szerinó időhurkok köríveinek térdimenziószáma a gyakorlatban lehet: 3D-s, 4D-s, 5D-s vagy harmadlagos csavarodással ezt körbeforgatva, maximum: 6D-s. Ezek mellett előállhatnak olyan pillanatok is az önkeltési folyamata során, amikor a tachionok mozgáspályái épp egy síkba esnek egy rövid időre (de sosem a teljes ciklusidőre!), így elvileg 2D-s is lehet átmenetileg. A gyakorlatban viszont így nem keletkezik síkuniverzum, annak létrehozásához külön térmanipulációs technikák kellenek, amivel most nem foglalkozunk. Ebből az következik, hogy ha minden térdimenziószinten a kvintesszencia univerzumok közt ugyanakkora szeparációs szögtávolságokra van szükség az n+1D-s elfordulási körív mentén, akkor 72x4=288 darab tartós univerzummal számolhatunk összesen, ebben a leszármazási rendszerben.

Évtizedekkel ezelőtt magyar kutatók médiumon keresztül megkérdezték az Istent arról, hány univerzum létezik összesen az őskáoszban? Azt válaszolta, a miénken kívül 143 másik van még, amit ő lát. Tehát ha 144 szeparált kvintesszencia univerzumból áll a teljes teremtés, akkor ebből visszaszámolva térdimenziószintenként 36 darabnak kell lennie. Vagyis szintenként 180 téresszencia lehetséges, amik közt 2 fokos szögtávolságra van szükség. Pontosabban: minden téresszencia szögtávolság ingadozása 1 fokos lehet és a szomszédosak közt további 1 foknyi szeparációs távolság, biztonsági rés marad az átfedések elkerülésére. De ez nem azt jelenti, hogy egy kvintesszenciában a párhuzamos téresszenciák szögei 2-2 fokot zárnak be! Mert ennél jóval nagyobb a szögtávolságuk az időhurokban. Hanem azt, hogy bármely két kvintesszencia bármely két téresszenciája közt legalább ekkora szeparációs résnek kell lennie.

Ezzel máris közelebb vagyunk a megoldáshoz, bár évtizedekbe tellett, mire az Istentől kapott különféle információ morzsákból összeraktuk a feltételezhető megoldást. Ha a gyakorlati térváltásos űrhajó tesztek is megerősítik ezt, akkor megint egy lépéssel közelebb vagyunk a világegyetem megértéséhez. És úgy fejleszthetjük tovább a saját tértechnológiánkat, hogy biztonságosan mozoghassunk ezen téresszenciák közt, ide-oda fordulgatva a térváltóműveinkkel.

A fentiekből következik, hogy ha szintenként ugyanannyi kvintesszencia univerzum létezik (ami nem biztos!), akkor ezek beágyazási sorrendje szigorú szabályt követ, vagyis nem esetlegesen lett kialakítva. Tehát az elsőrangú időhurok (Isten) 6D-s kvintesszenciája a külső téridő burok, aminek nemtér-nemidő zónájában létezik további 35 darab alsóbb rangú időhurok 6D-s kvintesszenciája, mind az előző saját nemtér-nemidő zónájába beágyazva. Az utolsó kvintesszencia nemtér-nemidő zónájába már nem lehet további 6D-s téridőt belezsúfolni az átfedési veszély miatt, ezért ide csak egy 5D-s kvintesszenciát lehet létrehozni, ami a térdimenziószámának redukciója miatt jóval "kisebb" helyet foglal el és így nem okoz átfedést a tereivel. Ennek saját nemtér-nemidő zónájában szintén létezik további 35 darab alsóbb rangú időhurok 5D-s kvintesszenciája. Majd az utolsó nemtér-nemidő zónájában található egy 4D-s kvintesszencia. Annak nemtér-nemidő zónájában 35 további alsóbb rangú időhurok 4D-s kvintesszenciája. Majd az utolsó nemtér-nemidő zónájában található egy 3D-s kvintesszencia. Ennek nemtér-nemidő zónájában pedig 35 további alsóbb rangú időhurok 3D-s kvintesszenciája. És ha léteznek síkuniverzumok is, akkor ezek az utolsó 3D-s kvintesszencia nemtér-nemidő zónájában bújnak meg az idősemmiben. Ezzel az Isten sikeresen telítette a rendelkezésére álló "helyeket" az őskáoszban, maximalizálva a megteremthető univerzumok számát.

Bonyolítja a dolgokat, hogy a szerinók térszorzással képesek monászból diásszá vagy triásszá válni, ami megkétszerezi vagy megháromszorozza a téresszenciáik számát. Ez esetben viszont nem lép fel átfedési jelenség, mert a térhatosok időosztással kerülnek létrehozásra, tehát a térforrás hol az egyik térhatos kvintesszenciáját kelti, hol a másikat, aztán a harmadikat, majd újra az elsőt. És ezt nagyon gyorsan ismételgeti, egyfajta fáziseltolásos térkeltést végezve 3 ciklusidő alatt. Így ezek hullámtereinek taszítási vektorai elvileg, egy helyen sosem fedik át a többi kvintesszencia téresszenciáinak taszítási vektorait, még akkor sem, ha térhatosonként eltérők. Hogy gyakorlatilag mi történik, azt viszont még nem tudjuk.

Ha térdimenziószintenként maximum 36 kvintesszencia lehetséges és a térszorzások is beleszámítanak ebbe, akkor igen sokféle kombinációban létezhetnek a monász, diász, triász térforrások egymásba beágyazva. Például lehet a 36-ból: 2 monász, 2 diász és 10 triász. Vagy: 6 monász, 6 diász, 6 triász. De nem lehet: 9 triász, mert azok csak 27 kvintesszenciát alkotnak együtt, tehát az ókori mitológiákban sokfelé emlegetett 9 világnak valami mást kell jelentenie. Erről még semmit sem tudunk, úgyhogy a következő években, évtizedekben is bőven akadnak majd felfedeznivalók a jövő kutatói számára.

10. VILÁGTENGELY

Ha megnézzük, hogy helyezkednek el az őskáoszban egymáshoz képest ezek az alfatéri szerinók az okforrás toronyzónájában, azt fogjuk látni, hogy egy oszlopszerű zónát foglalnak el a hullámtér közepén, aminek hosszát és szélességét nem ismerjük, csak a nevét: Világtengelynek hívják a misztikában. Lásd: A világ közepe (2023, létfilozófia) című írásban. Az óegyiptomiak Dzsed-oszlopként tisztelték és ábrázolták, egy olyan toronyként, aminek felső részére négy tányért helyeztek rá párhuzamosan, a négy térdimenziószintet jelölendő. Lásd: A dzsed-oszlop titka (2023, ezoterika) című írásban. Ez valószínűleg sok-sok fényév kiterjedésű tartomány az egymásba ágyazott univerzumok halmazában, ami körül minden univerzum hullámtere forog, csavarodik. És ebből indulnak kifelé a szerinók által keltett bétatéri szerinók és fotinók fényáramai, amik mentén az anyagi részecskék is keletkeznek. Vagyis ebből ágazik szanaszét a Világfa, Életfa számtalan időszál ága a számtalan teremtmény időhurka felé (a nemtér-nemidőben).

Valószínűsíthető, hogy az összes univerzumban az összes anyagi halmaz (galaxisok milliárdjai) ezen Világtengely körül forog valamekkora sebességgel, valamelyik irányban. Azt nem tudjuk, milyen messze van tőlünk a Világtengely, csak azt, hogy nagyjából a Bak és Vízöntő csillagképek irányában lehet valahol a távolban, lásd: Az Isten helye (2023, létfilozófia) című írásban. Ez a tengely nem áll az őskáoszban, hanem mozog felfelé a toronyzónában, de csak az elsőrangú főszerán (az Isten) látja az egészet, senki más. Tehát hiába repülnénk oda egy űrhajóval, mi sehol, semelyik téresszenciában kb. semmit nem tudnánk kivenni belőle. Legfeljebb annyit, hogy arrafelé feltűnően fényes a kozmosz és sok benne a friss anyag (hidrogén).

Ha felfelé indulunk el a Világtengely mentén, akkor végül eljuthatunk az Isten időhurkához, mindenek forrásához, ahová az összes univerzum legbölcsebb, legfejlettebb lényei igyekeznek, hogy közel maradjanak az eredethez és a Tűzhöz. Lefelé haladva a régmúlt ősi univerzumainak hátrahagyott maradványait találjuk, amik szétszóródnak a végtelenben. Bennük az ősi csillagok idővel kihunynak, fekete lyukakká omlanak össze és az ott rekedt szerinók által fenntartott anyaghalmazok lassan kihűlnek, elöregedve vegetálva a végtelenségig. Ezeken is túl már csak a feneketlen mélység üres sötétsége található a Teremtő Atya tachion régmúltjában.

11. SZINTVÁLTÁSOK

A skandináv mitológia szerint Odin isten úgy alkotta meg az egyes világokat, hogy ne lehessen köztük átjárni. Ezért nem tudnak a teremtmények (még az istenek sem!) kijutni a 3D-s Hellből, fel a 4D-s Midgardba, se onnan kijutni, fel az 5D-s Asgardba. A 6D-s felvilágot nem szokták emlegetni a különféle mitológiákban. Mindössze annyit tudunk róla, hogy az a tiszta fénylények birodalma, ahol már nincs anyag, csak fotinók az üres kozmoszban, amik akadálytalanul szétrohannak a végtelenbe. Mivel fizikai okokból itt már nem lehet egy fotinóból exponenciális fénysokszorozással 6D-s neutront készíteni. Pontosabban lehet, csak nem lesz stabil; azonnal szétesik, szétsugárzódik az egész.

Ezt valószínűleg azért tartja fenn az Isten, hogy ide lehessen kiengedni (szakaszos térdimenziószint váltásokkal) az alsóbb szintű univerzumokból a fölösleges fényt, amikor azok kezdenek túlhevülni a fénytartalmuk folyamatos növekedése miatt. Lásd: Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia) című írást. Lényegében a hulladékhő elvezetésére szolgál, hogy egyensúlyban lehessen tartani a teremtést és ne süljenek meg a teremtmények az egyre világosabbá és melegebbé váló kozmoszokban. Emiatt beszélnek a hindu mítoszok Brahmá nappalairól és éjszakáiról, amik ciklikusan váltogatják egymást. Lásd: Fényözön (2021, létfilozófia) című írásban.

Itt felmerül a kérdés: Miért nem lehet térváltással felmenni a felsőbb térdimenziószintek univerzumaiba? Hiszen ha képesek vagyunk olyan térmanipulációs generátort fejleszteni, ami 4D-s sajátteret kelt, akkor át tudnánk vele fordulni a 4D-s túlterek bármelyikébe is. Csakhogy ez nem így van. Mivel a 4D-s téresszenciák közt teret váltani csak 5D-s sajáttér keltésével lehet. A 3D-s téresszenciákban viszont egyszerű fizikai okokból nem lehet 5D-s sajátteret kelteni (se 6D-set). Így nem tudunk olyan irányba elfordulni az űrhajónkkal, hogy beleforduljunk egy 4D-s téresszenciába.

A dimenzióközi akadály leküzdéséhez isteni szaktudásra és csúcstechnológiára van szükség. Először ki kell fordulni a nemtér-nemidő zónába, majd ott tartósan fenn kell tartani egy 4D-s sajátteret. Ez mindenféle fizikai és műszaki problémákkal jár, amiket kezelni kell valahogy, lásd: Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia) című írásban. Utána ebben a saját túltérben a létrejövő 4D-s fotinókból 4D-s anyagi részecskéket (neutronokat) kell kelteni, majd ezekből 4D-s anyagokat (hidrogént és mindenféle nagyobb rendszámú atomokat) kell gyártani, nagy mennyiségben összerakni (fúzióval). Alaposan meg kell vizsgálni ezek kölcsönhatásait egymással és a fénnyel. Ennek alapján fel kell térképezni a 4D-s túltér fizikáját, ami egész más, mint a 3D-s fizika. Majd építeni kell a 4D-s anyagokból olyan térmanipulációs generátort, amivel 5D-s sajátteret tudunk kelteni. Plusz kell köré építeni egy 4D-s űrhajót is. Meg a személyzetnek 4D-s testeket az utazáshoz (ha nem csak egy űrszondát akarunk felküldeni). És 4D-s lelkeket, amikbe áttöltjük a 3D-s lelkünk fényszálait, hogy létezni tudjunk a túltérben. És ennyi! Már mehetünk is!

A legtöbb 3D-s civilizáció természetesen nem képes erre. Hisz sok tudásra és sok munkára van szükség az ilyen irányú fejlesztések megvalósításához, amit az egymással civakodó alvilági (démonikus természetű) lények türelem, megértés és összefogás hiányában képtelenek elérni. Ennek ellenére mégis léteznek az alvilági univerzumban ilyen szuperfejlett (isteni) civilizációk, mert ők biztosítják a kapcsolatot, az átjárási lehetőséget a felsőbb világok felé. Lásd: Mintaka dimenziókapu (2023, űrhajózás) című írásban. Tehát aki feljebb akar jutni a dimenziólétrán egy fokkal, annak őket kell megkeresnie, hozzájuk kell reinkarnálódnia és tőlük függ, hogy átengedik-e a túlvilágba?

Ne feledjük: a mitológiai leírások szerint cerberusok, őrkutyák vigyázzák a pokol kapuit, az összes kijáratot. Olyan isteni lények (ördögök, magyarul: őr-dög, azaz: a holtak őrzője), akik feladata az arra érdemtelen pokolfajzatok visszatartása a szökéstől. Hogy ne veszélyeztessék a túlvilági halandók békés és teljesen másfajta életét a bűnös gondolataikkal és tetteikkel. A határőrség egyben fordítva is működik: nem engednek le akárkit a pokolba a felsőbb világokból. Csak aki a helytartó istenek ítélete alapján megérdemli ezt. Vagy speciális engedélye van az Istentől az átjárásra a feladatai miatt. De nyilván senki sem viszi túlzásba az oda-vissza mászkálást, hisz ez elég megterhelő bármely értelmes lény elméje számára. Mivel teljesen más környezeti viszonyokhoz kell hirtelen alkalmazkodnia a különböző térdimenziószinteken. A más szabályok más reakciókat követelnek meg mindenkitől.

Természetesen az értelmes lények még ilyen nehézségek közepette is folyton megtalálják a módját annak, hogy kicselezzék az isteni rendszert és különböző, illegális módszerekkel elcsatangoljanak a kijelölt életterükből. Vannak, akik nem a hivatalos dimenziókapukat használják az átjáráshoz, hanem önállóan barkácsolnak maguknak saját térdimenziószint váltó űrhajókat. Aztán, ha ezek nem működnek tökéletesen, elszenvedik a bekövetkező dimenzióközi baleset különféle következményeit, amibe még egy lélek is belerokkanhat rossz esetben.

Vannak, akik potyautast játszanak és megpróbálnak titokban fellopózni egy 4D-s űrhajóra, a nemtér-nemidőben lesben állva. Ha sikerül nekik (nagy mázli kell hozzá), 3D-s lélekkel jutnak a túlvilágba, ami számos hátránnyal és veszéllyel jár a számukra. Így amint észleli a szökésüket a lélek felügyelő istenük, nyomban utánuk küldenek egy lélekvadász ördögöt, aki rövid úton elkapja és visszahurcolja őket a saját térdimenziószintjükre.

A 3D-s lelkek valószínűleg működőképesek maradnak a 4D-s túltérben is, mivel a szerkezetüket felépítő szén atomok közti kovalens kötések erőssége nem változik meg jelentősen, így a lélek megőrzi szilárd halmazállapotát, változatlan nanoszerkezetét. A benne körbepattogó fénykvantumok térdimenziószáma ugyan megváltozik (a hordozó űrhajó sajátterében 4D-s lesz, annak térváltása során viszont átmenetileg 5D-s!), de ha nem szöknek meg kritikus mennyiségben a 3D-s lélek vázából, akkor nem fog leállni annak működése. Visszajönni onnan természetesen szintén csak egy hordozó űrhajó (vagy lélek) segítségével lehet.

Egyes misztikus beszámolók szerint történtek már a Földön ilyen mennybemenetelek a történelem során, amikor egyes próféták, szentek lelkét az isteni (angyali, ördögi) lények elragadták és magukkal vitték a túlvilágra, megmutatva nekik a 4D-s téridőt, majd némi tanítás után visszahozták őket ide, ami azt jelzi, hogy 3D-s lélekkel túlélhető és megtapasztalható a 4D-s környezet. De ez nem gyakori jelenség. A lelkek többsége számára csak egy út van a 4D-be költözéshez; valamelyik isteni dimenziókapun keresztüli átkelés és az ezzel járó lélekváltás. Ilyenkor az elhagyott 3D-s lelket vagy újrahasznosítják (zöldfülűként visszaküldik tanulni, új személyiséghalmazt gyűjteni) vagy raktárba teszik (hátha később visszajön érte a tulajdonosa), esetleg lebontják (atomjaira szedik, mert régi, elavult típus).

12. ÖSSZEFOGLALÁS

Amint az az ősi mitológiai leírásokból kitűnik, ez a tudás valószínűleg már megvolt a Földön korábban, az előző civilizáció tudósainak és beavatottjainak köszönhetően, akik sokat tudtak a teremtésről és az univerzumok működéséről, az isteni hierarchiáról. De az atlantiszi civilizáció a Hold befogásával járó nagy kataklizma során majdnem teljesen megsemmisült, úgy 13.000 éve. A túlélői a Föld felszínén elmaradottságba süllyedtek és az évezredek alatt fokozatosan elveszett a tudásuk java. Csupán morzsái maradtak meg itt-ott, érthetetlennek tűnő mitológiai leírások formájában. Azok a túlélők pedig, akik megőrizték a technológiájukat, sikeresen továbbfejlődtek és jelenleg is itt élnek, a földalatti és holdi bázisaikon rejtőzködve a felszíni, hozzájuk képest még mindig nagyon elmaradott emberiség elől.

Az Isten most elérkezettnek látta az időt, hogy ez a tudás újra kinyilvánításra kerüljön a földi pokolban sínylődő lelkek számára. Azért, hogy akik alkalmasak rá, továbbléphessenek innen és ha akarnak, feljebb költözhessenek a 4D-s túlvilágok valamelyikébe. Erre a biológiai testük halála után kerülhet sor leghamarább, ha a lelkük átesett az ítéleten és megfelelt az isteni elvárásoknak. A folyamat konkrét részleteit és a fontosabb tudnivalókat majd az átlépésük elősegítésével, megkönnyítésével foglalkozó, erre kijelölt lelkek fogják ismertetni az arra alkalmas személyekkel. A többieknek maradniuk kell a pokolban és tovább futni a köröket a szamszárában, amíg meg nem érnek a kijutásra.

Készült: 2023.07.01. - 12.21.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz