VEKTOR SZINKRON TÉRANOMÁLIÁK

Azt már vagy 30 éve tudjuk, hogy a rétegezett téridő hullámterének bizonyos fajta deformációi téranomáliákat, súlyosabb esetekben térháborgásokat okoznak. De egészen mostanáig senkinek fogalma sem volt arról, pontosan hogy is történik ez és milyen gyakorlati következményei vannak a jelenségnek? Mivel a hétköznapokban ritkán fordul elő, hogy bárki téranomáliákat észleljen a környezetében, a szemtanúk beszámolói pedig még a parajelenségek kutatói körében is eléggé extrémnek számítanak, sokáig nem volt használható kiindulópontunk a téma kutatásához. Az időfizikai világmodell fejlesztésében és az időhurkok tulajdonságainak kutatásában elért eredmények viszont időközben lehetővé tették, hogy legalább részben megértsük a téranomáliák kialakulásának matematikai, fizikai alapjait. Az alábbiakban ezt a témakört foglaltam össze röviden, ami a későbbiekben remélhetőleg elvezet majd minket sok más, különleges hullámtéri jelenség felfedezéséhez is. A cikk megértéséhez érdemes elolvasni minimum A tér fizikai szerkezete (2009, létfilozófia) és a Szögletes időhurok (2022, létfilozófia) című írásokat.

1. TÉRESSZENCIÁK

Egy alfatéri szerinó által keltett párhuzamos téresszenciák normál körülmények között abban különböznek egymástól, hogy a hullámrétegeik taszítási vektorai egy, a térkiteljesedésekre merőleges, rajtuk áthatoló egyenes mentén mindig, minden pontban más irányúak. Közérthetőbb megfogalmazásban ez olyan, mintha minden téresszencia egy papírlap lenne. Ekkor a térhatos áll öt egymásra fektetett papírlapból és egy hatodik résből, ahol nincs papír (nemtér-nemidő réteg). Ha ezt bárhol átszúrjuk egy pálcikával a 3D felől (merőlegesen), akkor az egyes lyukak helyén minden papírlapon más irányokba mutatnak a pozitív és negatív idejű hullámrétegekbe belerajzolható taszítási vektornyilak.

Ennek oka, hogy az időhurokban körbeszaladó tachionok pályagörbéi mind eltérőek egymástól. Ugyanazon az útvonalon haladnak végig, de egy időben mindegyik más irányba mozog egymáshoz képest, így az egyszerre kibocsátott hullámrétegeik is más állásúak lesznek. Ez minden térdimenzió szinten így van, tehát a 3D-s, 4D-s, 5D-s, 6D-s terek keltésekor is ez történik. Aminek térváltás közben van jelentősége, amennyiben egy űrhajó vagy lélek át akar menni egyik téresszenciából a másikba. Egy n térdimenziós téresszenciából könnyű kifordulni egy n+1D-s térkibővítéssel keltett sajáttérben, merőlegesen a térkiteljesedési irányokra. Ehhez elég egy picinyke elmozdulás, ami alig észrevehető az űrhajó fedélzetén állva, viszont elég nagy ahhoz, hogy a hajótest anyaga elhagyja az alfatér kiteljesedését.

De honnan tudja az asztrogátor, illetve a térváltóművet irányító számítógép, hogy melyik párhuzamos téresszenciába vagy a nemtér-nemidő rétegbe fordul át ilyenkor? És hogy lehet szabályozni a kiválasztott térkiteljesedésbe való belépés folyamatát? Ennek matematikai, fizikai, technológiai módozatairól nem jelentek meg cikkek az Eseményhorizonton az elmúlt években (különböző okokból). Mivel meghaladná ezen cikk kereteit a téma részletes bemutatása, ezért csak nagyon röviden említem meg a folyamat lényegét. Egy, a térváltóműhöz kapcsolódó műszernek mérnie kell az alfatéri hullámrétegek taszítási vektorainak irányait. Ha tudjuk, hogy a kiindulási téresszenciában éppen milyen irányba mutatnak a vektorok, azok alapján ki tudjuk számolni, merre mutatnak a párhuzamos téresszenciákban? Aztán elég csak a kiválasztott irányba billenteni elmozdításkor a hajótestet és a kívánt téresszenciába fog belépni a jármű. A vektorok alapján azt is tudni lehet, milyen irányban nincs téresszencia, tehát hol van aktuálisan a nemtér-nemidő réteg, aminek elérése kulcsfontosságú a térsűrítéses térugrás kivitelezéséhez.

2. SZÖGLETES IDŐHUROK

Mi történik akkor, ha egy alfatéri szerinó időhurkát olyan hullámtéri sodró hatások érik a környezetéből (egyrészt az egyes téresszenciáiból a teremtményei részéről, másrészt az őskáoszból az okforrások és a térszennyezések részéről), amik eredményeként a tachionok körbeszaladási útvonala szögletessé válik? Azaz úgy deformálódik az időhurok, hogy benne egyes tachionok pályája egy szakaszon egyenes irányú lesz? A pályagörbe lehet szögletesen megtörő vagy a sarkainál lekerekített is, a lényeg, hogy rajta két egymást követő tachion egy egyenes mentén haladjon előre. Ekkor az általuk kibocsátott téresszenciák taszítási vektorai minden pontban azonos irányúak lesznek. Ezt nevezzük vektor szinkron típusú téranomáliának.

Amennyiben az időhurok deformációja tartósan, sok önkeltési cikluson keresztül fennmarad, létrejön egymással párhuzamosan két olyan téresszencia, amik közt nem lehet a vektoraik alapján különbséget tenni. Ez azt jelenti, hogy térváltáskor ki lehet fordulni belőlük, de utána nem lehet biztonságosan visszafordulni beléjük, mert a vektor irányérzékelő műszer nem tud különbséget tenni köztük. A többi téresszencia vektorainak irányait is össze kell hasonlítani egymással ahhoz, hogy egyértelműen eldönthető legyen (a vektorkülönbségek szabályossága alapján), melyik melyikhez tartozik, de még ez sem garantálja a biztonságos belépést a kiválasztott téresszenciába. A vektor szinkron típusú téranomália tehát felfogható olyan térzavarásnak, ami megnehezíti, illetve akadályozza a térváltásokat az érintett téresszenciákban.

3. TÉRANOMÁLIA FAJTÁK

Az valószínűleg nem lehetséges (geometriai okokból), hogy egy szerinóban egymás után három tachion is azonos irányba mozogjon, tripla vektor szinkront előidézve. Az viszont megtörténhet, hogy az időhuroknak két szakasza is egyenest alkot (egymással valamilyen szöget bezárva), így rajtuk két-két tachion fog külön-külön vektor szinkronba kerülni egymással. Ilyenkor csak egy téresszenciába (elsőbe vagy harmadikba vagy ötödikbe) lehet biztonságosan belépni a térváltás során. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az időhurokban egymást követő öt tachion közül melyek kerülhetnek egymással vektor szinkronba és van-e olyan kombináció, amelyik fizikai okokból nem hozható létre? Az viszont valószínű (bár még nem bizonyított), hogy az első és ötödik tachion (a hurok elején és végén lévők) nem kerülhetnek egymással vektor szinkronba.

Az elméleti lehetőségek a következők: az egyes tachionok sorszámokkal jelölve, a vektor szinkronnal összekapcsoltak + jellel jelölve.
Nincs vektor szinkron: 1-2-3-4-5.
Egy vektor szinkron: 1+2-3-4-5. 1-2+3-4-5. 1-2-3+4-5. 1-2-3-4+5.
Két vektor szinkron: 1+2-3+4-5. 1+2-3-4+5. 1-2+3-4+5.
Egy tripla vektor szinkron: 1+2+3-4-5. 1-2+3+4-5. 1-2-3+4+5.
Egy vektor, egy tripla vektor szinkron: 1+2-3+4+5. 1+2+3-4+5.
Hogy ezen 12 fajtából melyik hozható létre ténylegesen fizikailag, azt majd a fejlettebb időhurok modellező számítógépes programok segítségével tudjuk megállapítani.

Ennek ott van jelentősége, hogy a helytartó istenek a szerinójuk szakaszos torzítgatásával létrehozhatnak olyan abnormális szerkezetű alfateret, amiben szakaszosan felbukkannak és megszűnnek a különböző fajtájú vektor szinkron téranomáliák. Vagyis a passzív térzavarást aktív térzavarássá alakítják, mert ilyenkor a térváltással próbálkozó űrhajó teste kétfelé szakadhat, ahogy átmennek rajta a téresszenciák hullámterei. Az alfatéri szerinó térbeli irányára merőleges sík mentén nyíró hatás keletkezik, amennyiben megszűnik a vektor szinkron az egyik téresszenciába való belépés közben. A hajótestet alkotó részecskék és fotinók egy része az egyik téresszenciába fog belépni, a többi a másikba. Mintha egy pillanat alatt egy precíziós vágóval kettészelnék az űrhajót, úgy tűnik el az egyik fele a másik fele számára.

Ez a fizikai alapja az istenek által ősidők óta használt egyes térfegyvereknek, amikkel könnyedén felapríthatják a nekik nem tetsző teremtményeiket. Pontos szinkronizálással elvileg egy lelket is ketté lehet vele vágni, de ezt a gyakorlatban kivitelezni igencsak macerás feladat, azok piciny mérete miatt. Ezzel a módszerrel akár egész aszteroidák, holdak vagy bolygók is felszabdalhatók (két külön téresszenciába taszíthatók a részeik), különösebb energiabefektetés nélkül, amennyiben nincsenek stabilizált működésű helytartó szerinók bétatéri hullámaival körbe védve. A bétatéri vektor szinkron téranomáliák természetesen nem okoznak ilyesmit, ahogy a fotinók vektor szinkron fényanomáliái sem. Az viszont elképzelhető, hogy a fotinóknál létrehozhatók tripla vektor szinkronok.

4. FÉNYANOMÁLIA FAJTÁK

Az elméleti lehetőségek ekkor a következők: az egyes tachionok sorszámokkal jelölve, a vektor szinkronnal összekapcsoltak + jellel jelölve.
Nincs vektor szinkron: 1-2-3-4-5-6-7.
Egy vektor szinkron: 1+2-3-4-5-6-7. 1-2+3-4-5-6-7. 1-2-3+4-5-6-7. 1-2-3-4+5-6-7. 1-2-3-4-5+6-7. 1-2-3-4-5-6+7.
Két vektor szinkron: 1+2-3+4-5-6-7. 1+2-3-4+5-6-7. 1+2-3-4-5+6-7. 1+2-3-4-5-6+7. 1-2+3-4+5-6-7. 1-2+3-4-5+6-7. 1-2+3-4-5-6+7. 1-2-3+4-5+6-7. 1-2-3+4-5-6+7. 1-2-3-4+5-6+7.
Három vektor szinkron: 1+2-3+4-5+6-7. 1+2-3+4-5-6+7. 1+2-3-4+5-6+7. 1-2+3-4+5-6+7.
Egy tripla vektor szinkron: 1+2+3-4-5-6-7. 1-2+3+4-5-6-7. 1-2-3+4+5-6-7. 1-2-3-4+5+6-7. 1-2-3-4-5+6+7.
Két tripla vektor szinkron: 1+2+3-4+5+6-7. 1+2+3-4-5+6+7. 1-2+3+4-5+6+7.
Egy vektor, egy tripla vektor szinkron: 1+2-3+4+5-6-7. 1+2-3-4+5+6-7. 1+2-3-4-5+6+7.  1-2+3-4+5+6-7. 1-2+3-4-5+6+7. 1-2-3+4-5+6+7. 1+2+3-4+5-6-7. 1+2+3-4-5+6-7. 1+2+3-4-5-6+7. 1-2+3+4-5+6-7. 1-2+3+4-5-6+7. 1-2-3+4+5-6+7.
Két vektor, egy tripla vektor szinkron: 1+2-3+4-5+6+7. 1+2-3+4+5-6+7. 1+2+3-4+5-6+7.
Hogy ezen 43 fajtából melyik hozható létre ténylegesen fizikailag, azt majd a fejlettebb időhurok modellező számítógépes programok segítségével tudjuk megállapítani.

Megjegyzés: A hindu szent iratokban emlegetett brahmástra nevű térfegyver valószínűleg nem ez, mert annál himnuszok éneklésével, azaz a hullámtér manipulációjával hoznak létre elviselhetetlen hőt (óriási fényfelszabadulást). Tehát ott egy másfajta téranomáliát idéznek elő, ami tömeges részecskebomlást okoz, atomrobbanásszerűen.

5. KÖVETKEZMÉNYEK

Komoly mellékhatása a vektor szinkronos darabolásnak, hogy a vágási felületbe eső anyagi részecskék is kettévágódnak, ami azt jelenti, hogy rögtön szétesnek az időfraktáljaik, az őket alkotó fotinók pedig szétrohannak a két téresszenciába, felhevítve környezetüket. Ez sűrűbb anyagoknál igencsak látványos felvillanást okoz, megolvasztva a vágási felületet. A folyamat során a kettévágott atommagok is szétesnek, tehát radioaktív sugárzás (lassú neutronok, protonok, elektronok áradata) is képződik.

Valószínűsítjük, hogy ilyen vektor szinkron típusú téranomáliák természetes körülmények között is létrejöhetnek, nem tudni, milyen gyakorisággal? Ezek a saját téresszenciájukban maradó teremtmények számára észrevétlenek maradnak, nem gyakorolva rájuk semmilyen hatást. Mivel csak a saját térből n+1D-s térkibővítéssel kiforduló járművekre jelentenek veszélyt. Tehát egészen addig nem kell aggódnunk miattuk, amíg nem rendelkezünk térkibővítő generátorokkal és nem kezdünk el 4D-s sajáttereket létrehozni, különböző célokra.

Ezen kívül vannak még másfajta típusú téranomáliák is, nem tudjuk, hányféle, de ezek kutatásával egyelőre nem foglalkozunk.

6. SZEPARÁCIÓ

Az egyes téresszenciák teremtményei (beágyazott időhurkai) azért nem tudnak egymás létezéséről, mert a születésük óta csak a saját téresszenciájuk teremtményeit látják, akikkel ugyanabban a hullámtérben keletkeztek és működnek. A térszeparátor tehát nem egy fizikailag létező fal vagy pajzs, ami erővel elválasztja egymástól a párhuzamos téresszenciákat, hanem egy alaptulajdonsága a téridőnek, ami elkülöníti egymástól az egyes téresszenciákat. Ugyanígy a fényszeparátor is alaptulajdonsága a fényidőnek, ami elkülöníti egymástól a fotinó fényesszenciáit.

A vektor szinkron típusú téranomáliák során két szomszédos téresszencia hullámtere precízen igazodik egymáshoz, de ettől még nem mosódnak össze lokálisan, nem válnak eggyé és nem nyílik meg a térben egy átjáró zóna (lásd: Bermuda-háromszögben tapasztalt anomáliák), mert a téresszenciák hullámrétegei nem fogják metszeni egymást (nem alakul ki térkoherencia). A köztük lévő szeparáló tulajdonság változatlanul fennmarad. Tehát ilyenkor nem lehet átlátni a szomszédos univerzumba, mert ahhoz koherens téranomália kialakítására van szükség. Ez viszont külön téma, amivel itt nem foglalkozunk.

Készült: 2023.01.11. - 12.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz