Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!
Európai Méhész : A fönntartható méhészet három éves programja Franciaországban.
Beküldte imcsi Beküldve 2013.03.13. 11:59:05 (2075 olvas)

Szerző :Somogyi Norbert ,Párizs

Stéphane Le Foll miniszter február elején mutatta be a három éves fönntartható méhészeti programot - Plan de développement durable de l’apiculture (2013-2015) – az esemény apropóját egy Sarthe megyében található méhészet meglátogatása jelentette.
A miniszter kifejtette, mintegy 40 millió eurónyi nemzeti és uniós forrást kíván mobilizálni a három év alatt annak érdekében, hogy a francia méhészetet versenyképessé és fönntarthatóvá lehessen tenni. Az ambíció nem kicsi: Franciaországot úgy akarja az EU egyik nagy méztermelő országává tenni , hogy jelenleg az országban évente elfogyasztott 40 ezer tonna mézből 25,5 ezer tonna importból származik! A megvalósítás szempontjából mindenképpen kockázatot jelent, hogy a méhcsaládok állapota az egész országban instabillá vált. A miniszter ezzel együtt kifejtette, a gazdasági szempontok mellett a méhészet fönntartható fejlődési pályára állítása lehetővé fogja tenni a méhállomány megőrzését, ami elengedhetetlen a növényvilág szempontjából is.

Cikk folytatódik ! Klikk a bővebben-re



A program 17 fejezetből, ezeken belül összesen 115 tervezett intézkedésből áll, a három évre szóló, a fönntartható fejlődés szellemében fogalmazott program globális megközelítésben kíván megoldást kínálni a következőkre:
- a méhek és a méhcsaládok egészségi állapota,
- a méhészeti kutatás támogatása,
- a francia méhállomány bővítése,
- a fiatal méhészek képzése és pályakezdése,
- a méhészeti ágazat és a méztermelés strukturálása, szervezettségének erősítése.
A program megvalósításának ellenőrzésével François Gerster-t bízta meg a miniszter, a teljes program hozzáférhető a minisztérium honlapján (www.agriculture.gouv.fr) a "Plan de développement durable de l’apiculture" címszó alatt, illetve ide kattintva letölthető.

A program lényege, hogy a jelenlegi, a belső fogyasztás alig felét biztosító termelést érdemben bővíteni lehessen, ehhez mintegy egymillió új méhcsaládra és körülbelül 3 ezer méhésszel többre van szükség. A föltételek ugyanakkor nem kifejezetten kedveznek a méhészetnek, mivel a világban folyamatosan emelkedik a méhcsaládok vegyszerekre, parazitákra, kórokozókra, táplálkozási problémákra, vagy akár az ázsiai lódarázsra visszavezethető mortalitása – egyes helyeken akár 30%-kal is -, ami rendkívül összetetté teszi a problémát. A kérdéses terv a következőkre fókuszál:

1. A méhpusztulások csökkentése
A program abból indul ki, hogy a mezőgazdasági vegyszerhasználat sem a méhészeknek, sem a gazdáknak nem előnyös, de úgy kell csökkenteni a fölhasznált vegyszerek mennyiségét, hogy közben javul a méhészek és gazdálkodók közötti párbeszéd. Ezen túlmenően megoldást kell találni a különböző paraziták, vírusok és baktériumok okozta betegségekre, hogy javítani lehessen a méhcsaládok egészségügyi állapotát.

2. A méhészeti kutatás támogatása
Törekedni kell arra, hogy minél több ismeret álljon rendelkezésre a méhekről, méhcsaládokról, a környezettel való kapcsolatukról és a növények beporzásában játszott szerepükről s ennek a folyamatnak a részleteiről. Ennek érdekében a 2013-2015-ös időszakra meg kell hirdetni egy kutatási programot, valamint létre kell hozni egy fölsőfokú méhészeti oktatási tanszéket (chaire d’enseignement supérieur en apidologie).

3. A francia méhállomány irányított fejlesztése
A méhcsaládok számának növelése agronómiai szempontokból és a biológiai sokféleség megőrzése miatt is fontos. Ezért növelni kell a méhanyák és méhrajok számát, ezen keresztül biztosítva azt, hogy a francia méhállomány szinten tartása majd növelése a helyi adottságokhoz nem alkalmazkodott családok behozatala nélkül valósulhasson meg. Biztosítani kell ezen túlmenően a nemesítés és mesterséges termékenyítés föltételeit is (des outils de sélection génétique et d’insémination artificielle doivent être mis en place).

4. A fiatal méhészek képzésének és pályakezdésének biztosítása
A termelés bővítése érdekében professzionálisabbá kell tenni a méhész szakmát és az ország minden részén gondoskodni kell pályakezdő fiatalokról, ennek érdekében alap- és kiegészítő képzést kell szervezni a méhészet oktatására.

5. A méhész szakma és a méztermelés szervezetté tétele
Ezen belül egyik fontos föladat a KAP-reformhoz kapcsolódva annak biztosítása, hogy az ökológiai célú terület-használat minél inkább kedvezzen a méztermelésnek is.

Ehhez kapcsolódik a francia agroerdészeti egyesület (Association Française d’Agroforestrie) is idén februári hírlevelével (Agroforestries), amiben hangsúlyozzák, a miniszter három éves méhészeti programjának sikeréhez érdemben hozzájárulhat az agroerdészet is, hiszen a különböző fafajok jelentős szerepet tölthetnek be a méhek táplálásában. Ezen állításukat arra alapozzák, hogy a természetben előforduló és az agroerdészetben is hasznosítható fák és cserjék jelentősen megnyújthatják a méhek természetes táplálkozási ciklusát, mint a hagyományos gazdálkodásban termesztett növényfajok. Példaként a legkorábbi pollenadóknak a fűzfajokat és a mogyorót hozták, legkésőbbinek a borostyánt, de megjegyezték azt is, a parcellákat, vízfolyásokat, utakat szegélyező cserjék és fák gyakorlatilag a teljes vegetációs időben védelmet és táplálékot jelentenek a méheknek – teljesen ingyen. Az egyesület szerint az agroerdészeti rendszerek számos kedvező hatással vannak a méhekre, hiszen nem csak méhlegelőt jelentenek, de növelik a flóra és a fauna változatosságát, csökkentik az eróziót, tompítják a klimatikus szélsőségeket, kedvező mikroklímát teremtenek és változatosabbá teszik a tájképet is. Meggyőződésük, hogy az agroerdészet az általa alkalmazott transzverzális megközelítésnek köszönhetően valóban időben tartós megoldást jelenthet és érdemben hozzájárulhat egy, a termelést és környezetvédelmet ötvöző és zöldebb KAP megvalósításához.

Somogyi Norbert, Párizs
Bármi nemű változtatás a cikkben nem engedélyezett !

nyomtatóbarát verzió Hír elküldése a barátodnak
A hozzászólások a hozzászólok véleményét képezik. Nem vállalunk felelösséget a hozzászólások tartalmáért!
küldő Címek