Érdekes dolog miatt folyik a petició aláírás.
USA Nagy városaiban lehett méhészkedni Los angelesben viszont meg kell érte szenvedni .
Beküldő :Dr.Tóth György
Az E.Crane által alapított, közép-angliai székhelyű IBRA (nemzetközi méhészeti kutatási társaság) a kutatóknak és a gyakorló méhészeknek szóló szaklapok kiadása mellett egy-egy területről rendszeresen áttekintő kézikönyveket publikál. A varroa , annak 1970-es évek végén észlelt megjelenése óta folyamatosan izgatja a szakterület kutatóinak fantáziáját. Nem csoda hát, hogy a társaság már második alkalommal jelentet meg összefoglaló művet mindarról, amit a kutatás erről a veszélyes méhparazitáról és az ellene való védekezés lehetőségeiről ma tud. A 2011-ben kiadott könyv ( Varroa – still a problem in the 21st century?) nemzetközileg elismert szerzői szemernyi kétséget sem hagynak afelől, hogy a Varroa destructor- atka századunkban folytatólagosan megkeseríti a méhészek életét, ugyanakkor rengeteg munkát fog adni az életmódját és az ellene való védekezést tanulmányozó, jelenleg és a jövőben aktív kutatóknak.
Folytatódik !
December 17-én, szombaton délre az ország számos pontján villámcsődületre várja a kormány ténykedésével elégedetleneket a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Debrecenben a Kossuth-szobor mellett gyülekeztünk.
Regisztráció nélkül hozzászólhatsz !Nem jelenik meg azonnal !!!
ITT
Joseph Bencsik
Lyon
Contact:Dr. Bencsik Martin martin.bencsik@ntu.ac.uk
Physics and mathematical Sciences
Nottingham Trent University
Kiszélesedni látszik a pénzügyi pánik. Nem vagyok híve a Miniszterelnök összeesküvés elméletének, mégis, úgy tűnik, egyes elemek megpróbálják "megédesíteni" Karácsony ünnepét Európa-szerte.
3 Videó méhészetről .
A filmet az ORF és a 3sat sugározta 2009 augusztusában.
Mesterséges megtermékenyítésről egy szemléletes videó .
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA
605/B/2011.
Régebbi hír újra előtérbe hozva kiegészítve egy videóval .
Csuja László
Bencsik József Lyon
Rajzáselőjelzés rezgésméréssel, avagy amikor arra nincs is szükség.
A napokban végignéztem a www.europaimehesz.atw.hu honlapon megjelent (27/10 ?) angol nyelvű méhészeti filmet. Jól szerkesztett világos forgatás, nagyszerű szemléltetés.
Heteken belül szakértői munkacsoportot hoz létre Magyarország és Szlovénia a két ország mezőgazdasági kárenyhítéssel kapcsolatos problémáinak közös orvoslására – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szlovén kollégájával folytatott pénteki megbeszélését követően, Egerben.
2011. 11. 02. Október 17. és 22. közötti időben Nagyatád település külterületéről ismeretlen tettesek elloptak 42 db méhcsaládunkat 1/2 NB rakodó kaptárral. A kaptárfiókok OSB lapból, a menekülőtér a tető és az alj fenyőfából készültek, színük szürke. tető fényes nyomdalemez borítású, az aljak beépített virágporszedővel, fűzött taposórácsokkal készültek. A méhcsaládok betelelt állapotban voltak.