Bencsik József
A 46 éves méhészeti gyakorlatomban számos rendkívüli méhészeti eseményről tanúskodhatok ? Az eset, amely most felvillámlott előttem Kb. 20 évvel ezelőtt történt. A nyár folyamán, a szomszédom, öregúr, becsöngetett. A fia, a családival, egy hónapos vakáción a tengerparton, de a kis ház alsó bejárat kulcsait rábízta. Látogasson be időnként a nagypapa. De már az első látogatás alkalmával az öregúr, nem tudott bemenni a házba, mert egy hatalmas méhtömeg zsongott a kilincs és a kulcslyuk korul. Akkor segítségért jött hozzám, a méhészhez, hogyan kinyitni az ajtót? A méhek között, nagy tolakodás keletkezett, mert a szűkös kulcslyukon, csak egy méhecske közlekedhetett egyidőben. A füstölőmmel , valóban nem volt nehéz az ajtót kinyitni. No persze bent is nagy volt a méhek zsongása, tolakodása. Így ez, különösen, egy nyitott kaptár körül ahol még tele mézzel sorakoztak a keretek. No lám nem véletlenül! A teremben hatalmas mézkincsek hevertek szerte szét a pörgetőben az edényekben, mézes vödrökben. . . végül is , a tanácsomra, este a besötétedés után, az öregúr, leragasztotta kulcslyukat. A hónap végén hazatérő vakációzok megtanulták : a jövő nyáron a kulcslyukat leragasztani, avagy a kereteket, kipörgetve vagy nem, de gondosan lezárni !
Összefüggések ?
Az öreg szomszéd gyermekeinek méhei ez esetben nagyszerű alkalomvadászati képességről tettek tanúbizonyságot. Rögvest megtalálták a mézes kereteket, méghozzá egy rendkívül pici kis kulcslukon keresztül ! Az első felderítő « alkalomvadász » fölfedezte a kulcslyukat amelyen keresztül áramlott, imitt amott valami kis igazi mézillat ? No persze azon túl már könnyű volt megtalálni a mézforrást is, bent a helységben. Akkor a felderítő, rögvest hazatért egy kóstolóval. Majd, nagy örömmel bemutatta, megkóstoltatta a talált értékes kincset, de nemcsak, mert pontosan jelezte annak térbeli elhelyezését. Lelkesedésével számos « szüret »re váró, beosztott testvér ugyancsak fölfigyelt. De hogyan magyarázta meg azoknak pontosan, hol található az a kicsiny kis kulcsluk, amelyen keresztül mászva megtalálható rejtett kincs, nagy mennyiségben. (Lásd K. v. Frich 1973) Az első látogatók, majd a követők is, nagy lelkesedéssel, úgy jártak el ugyancsak. Egyre többen lettek a kivételes szüretelők. Később már, oly annyira hogy a környék nektár szegény virágjaira járó gyűjtögetők is egyre többen átálltak a kulcslyuk látogatottságra. Nem de hatásos, ésszerű, eljárás, egy hatlábú, “ ész nélküli” kis bogárka részéről ? Mindenki előbb, utóbb az első alkalomvadász, a szemfüles felderítő jelzését követi, No persze így is történt, mi több, hazatérve ugyancsak mindenki követte, jelezte a szerencsés kulcslyuk pontos elhelyezkedését a térben, úgy mint a forrás minőségét, bőségét. De nemcsak, hiszen valóban a környezetben abban az évszakban még szegényesen virágoztak egyes növényfajták. A virágpor hozam azonban már leszűkült, így a nektárhozam is, a minőség is legyengült. De nem így már kész mézhozam a kulcslukon keresztül. Nem véletlen ha az alkalomvadász méhek, tömegesen tódultak oda. A forrás kihasználása ugyanis, kevesebb energia ráfordítást igényelt, és több, értékesebb haszonnal járt mint a környezetben nyíló szegényes virágmező. Különben is, az átállás nem került semmi energiába, se időveszteségbe. Nem de viszont minden bizonnyal, ésszerű eljárásnak mondható?
A gyakorlatban.
Amikor egy méhész leteszi a kaptárjait egy új telephelyre, a méhei még nem tudják hová kell kirepülni virágporért, nektárért ,vízért. Az egész kijáró népesség eltájolódott. Tömeges zsongás, a kaptár ki-bejárat előtt is bizonyság. A kijáró bogarak ilyenkor, és először is betájékolnak. Míg a felderítő méhek máris munkában, megélhetési anyagok, elemek után, máris kutatnak. Ilyenkor még minden alkalom jó, legyen az eleinte , szegényes. Mihelyst közülük valaki egy érdemleges forrást talál, visszaszáll bejelenti, bemutatni a találmányt, tájékoztatni a bentlévő várakozókat a forrás helyéről, minőségéről, gazdaságos kihasználási lehetőségéről. No persze kóstolót is kapnak a várakozó, gyűjtő, szüreteléssel megbízott hontársak. Míg a kutatással megbízott, alkalomvadász méhecskék ilyen alkalommal nem csak tehermentesítik a méz-“tarisznyájukat”, de ugyanakkor átadják az talált források közül, az érdemleges “GPS címeket” de nem “@” segítségével, hanem, emlékezetből! Mert a méhek, visszatudnak emlékezni eseményekre helyekre, legalábbis az “emlékezetesekre “ amelyek érdemlegesek a kihasználásra. Lényeg a forrás minősége, bősége, kihasználhatóság szintje. Ezen értesüléseket elemezve azután, továbbítja, átadja azoknak akik pontosan arra várnak a kaptárban. Majd kutató, “alkalomvadász”, máris elindul újabb források fölkutatására. Ez a Ő dolga, ezért kapja a “fizetését”, vagyis az egész család szolidaritást, együttérzését, hatásos közreműködését. Ez utóbbi felsorolt “fizetségekben” fölbecsülhetetlen érték rejlik, amennyiben az, egy szilárd létbiztonságot szavatol. Talán éppen ezen eljáráshoz ragaszkodó hűség folytán éltek túl 80 millió évet? Ezen értékrendhez ma is hű a méhcsalád. De vajon túlélik e a kétlábú emlősök által alkalmazott újabb és újabb rovarirtók használatát, az ivóvizek, a levegő mérgezettségét? A kérdés nem alaptalan amikor is a mai szokás szerint vándorméhész egy vegyszerrel mérgezett virágzó repcetábláról, egy másik halálos vegyszerrel mérgezett napraforgóra vándorol. Miközben nem is tud az alkalmazott mérgek minőségéről, se mérgezési veszély szintjéről.
Összetartozása?
Összetartozás, az önzetlen haszonmegosztás , együttérzés , valamikor regés régen, volt a “kétlábú emlősök” között is. De időközben kiderült, hogy nem jó, nem hatásos, a hatlábú méhbogarak eljárása szerint eljárni? Ma a kétlábúak többsége nem kíván méhek módjára közös pénztárnak dolgozni, közös tartalékokat gyűjteni, abból élni, abból szaporodni . Na jó jó nem vagyunk méhek, de mi is vagyunk, legalább esetenként, alkalomvadászok. Egyesek szerint kincsek hevernek az utca porában is csak éppen nem látjuk azokat. No meg azokért le kell hajolni és kutatni! Mások úgy vélik, nehéz, és nem becsületes a kulcslukon keresztül a “kincstárba” jutni! Marad a herék esete, amikor is a nyár végén kizárják őket a közösségből. No persze, a hasztalan, a tehetetlen tétlenségükre a kaptárban, semmire kellő jelenlétükre, nincs szükség a tél folyamán. Annál inkább szükség van rájuk a szaporodási , kirajzás folyamán az eljövendő petéző anya megtermékenyítéséhez . Kérdés: vajon megbocsátható-e, a méhcsalád, velük szemben alkalmazott könyörtelen, kitagadó eljárása? Ésszerű hozzáállás? De honnan, tudja a közösség , a méhcsalád?
Ma is így?
Lehet-e levonni valami érdemleges tanulságot a szövegben szereplő, « alkalomvadászati » történetből ? Valójában, amikor a vándorméhész jó vándor telephelyet keres, végül is , Ő is ugyanakkor, alkalomvadászatot is gyakorol. No persze nem a kincstári kulcslukra vadászik, hanem tiszta, gazdag méregmentes, virágmezőkre, bőséges virágpor hozamra, nektárforrásra. De ez utóbbiakra , a vadászati alkalom, már egyre kevesebb, rövidesen semmi ! Ilyen úton haladunk?
Szabadon továbbítható, leközölhető!
Josep.bencsik@free.fr 2016, Január