Dicsekedő fényképek a Méhészet 2013/07 számában az “Akáckörút”, háromoldalas írásban. Némi visszahatást váltott ki bennem . Nem véletlen , ilyen fényképekkel alátámasztott helyszíni beszámolót Nyugaton legalább is nem látni. No persze, elismerem , a beszámoló közel sem az én véleményem, kihívására készült. Mégis, mintha csak valami fájdalmas, és valóságos helyzetről tanúskodna . Számomra nem könnyű megjegyzés nélkül tovább állni. No persze, lehet, hogy én látok rosszul az öreg szemeimmel, de az is meglehet, hogy többen is így.
A szerző minden bizonnyal bejárta az országot, mert megtehette, az a dolga, elvégre is, azért kap fizetséget. Mialatt a nagymenő profi “ nagyhatalmi “ méhészek ugyancsak vándoroltak, de ők már nem fényképezőgéppel, hanem a kaptárjaikkal. Feltehető, hogy az “akáckörút” előre betervezett és beütemezett sorrendben zajlott le. A meglátogatott méhészetek szinte mind, mind, valóságos “profi” méhészet. Nem tudni, követendő mintaképnek, avagy elkerülendő példának a beszámoló szándéka?
Három oldalon, hat dicsekedő fénykép, és egy arckép, profi méhészetről szól a beszámoló. Először is, hat fénykép, mint megannyi , valóságos kaptár zsúfoltságról tanúskodik a vándortanyákon. Na jó, jó, ilyen zsúfoltság nem csak a Magyar, de más méhészeti “nagyhatalom” eljárásaira is jellemző. Legyen az Amerikában, esetenként ezrével szállítják az állományukat , sokszor ezer km távolságra, egyik vándortanyáról a másikra az évad folyamán. Ők rendelkeznek, méhészet- ipari felszereléssel, hozzá illő méhészeti módszerekkel. Utánfutós kamionokkal, emelő darukkal fölszerelt szállítmányok viszik ezrével, egyik vándorhelyről a másikra a kaptárokat . Esetenként, az méhész évad utolsó vándorlási helyén, az utolsó pörgetés alkalmával otthagyja az egész méhest, rá se néznek egész télen. Pusztuljanak azok a családok amelyek képtelenek voltak elviselni a holtévad viszontagságait. Az esetleges betegeket, a gyengéket kaptárostul elégetnek. A pénzköltségi számításaik szerint, többe kerül a holtévad alatt szükséges gondoskodás, élelmezés a tél folyamán, mint a déli féltekéről, Ausztráliából, Újzélandról megrendelt kartondobozban repülővel leszállított méhcsomagok tömeges vásárlása.
De, Magyarországon is többszázasával összpontosított kaptárokkal vándorolnak a profiméhészek, egyik vándortanyáról a másikra. No ez a tény mint olyan nem kifogásolható, kivéve az alapos zsúfoltságot. De a Magyar méhészek feltehetően gondoskodnak az állományuk telelésével, nem utolsó sorban, a méhcsaládjaik egészségével. A nehézségek csak abból adódnak és akkor kezdődnek, amikor helyenként több száz család, összezsúfolódva a vándortanyán, esetenként közel, ezer is, amikor a szomszéd állománya is röpközelben. Szorosan egymás mellé helyezve, végeláthatatlan sorokban, sokszor kétsorosan kapnak elhelyezést a kaptárok. Esetenként egyenesen a puszta földre helyezve, pl. a 4-es kép. Máshol lábazatokon de szinte kivétel nélkül, mindig egymáshoz szorítva. No persze a konténeres esetben se különb a helyzet. Sokszor 2-3-4. . . konténer egymásra, legalábbis közel egymáshoz telepítve. A családok zsúfoltsági helyzete még inkább kétséges, hiszen ez esetben emeletes megoldásban kaptak elhelyezést. Nem hiába az igyekezet a kaptár bejárók pontosítására, a különböző színezéssel. Lásd az 5. Fényképen. De találkoztam már olyan konténeres méhésszel, aki azt állította, hogy az eltájolódás részére nem lényeges, mert a megtévedt méhécske bármelyik bejáratot választja, az ő konténerébe tér haza a szállítmányával. Az akáckörút méhészei közül , többen is ezen a véleményen lehetnek, hiszen a kaptárjaik egyszínűek (szerk: nem mindenkinek).
A zsúfoltság a méhesben azonban igen életveszélyes helyzet. Amikor beáll , egy hordástalan idő nem ideig óráig, kicsit hosszabb időre, máris fölüti a fejét a kutatás, a rablásveszély. Energiát, fáradságot nem ismerve könyörtelenül egymásra támadnak a családok. A megtámadt család bejáratánál máris birkóznak az ellenfelek, esetenként már hull a tömeg is a bejárat előtt. Az ilyen háború rendkívül könnyen be indul a túlzsúfolt kaptárok népsége között. Annál inkább igen nehéz azt megállítani. Futkoshat a méhész a kaptárjai között amikor az beindul a háború többes számban. Melyik kaptárt zárja be a háború leállítására? A méhek, egymás legyilkolásával fogy a népesség, a méhész méheinek népessége! Mindezen jelenség alaposan fölfokozódva , pontosan a zsúfoltság folytán. De ez még nem minden, van több halálos veszély is. A Magyar méheszek úgy látszik nem akarnak róla tudni.
Természetesen, a gyengébb, a beteg családokra irányul a legnagyobb rablásveszély. No, persze nem ok nélkül. Esetenként már képtelenek a védekezésre is. Márpedig, lappangó betegségekből nincs hiány. A legerősebb családok támadó hadjárata a legsikeresebb. Nem szükséges magyarázkodni miért. Következés képpen , nekik adódik a legtöbb alkalom a ragályos betegségek elsajátítására is. Az amerikai költésrothadás kezdeti formában könnyen elkerülheti az időhiányban szenvedő méhész figyelmét. Ilyen esetben egyenesen növekednek, terjednek, hatásosan a ragályos a betegségek. Közöttük nem utolsó sorban, és pontosan az amerikai költésrothadás. Vándorlási időszakban, nincs ideje a méhésznek, a maga 300 kaptárját figyelmesen átvizsgálni, ellenőrizni. Zárlat alá kerülhet az egész zsúfolt állomány! El kell égetni a beteg családokat. Megáll a méhészet !
No persze tisztában vagyok azzal a valósággal, hogy az ilyen és hasonló megjegyzéseim, el sem jutnak az érdekeltek füleibe, a “nagyhatalmi” profiméhészekhez, már csak azért is mert nem olvassák a Európai Méhész számukra ismeretlen honlapot. Igen természetesen, az országos méhésszervezet se szívesen veszi hőbörgéseimet, talán mert hibásnak érzi magát? Megelégszik évtizedek óta az egyetlen szaklappal a Méhészettel, amely még csak nem is tulajdona . Benne az “akáckörút” és fényképeivel, esetenként a Syngenta, Bayer, . . . rovarirtó, vagyis méhirtó szereket gyártó cégek hirdetéseivel. Így jó nekik! A magyar méhészet olyan méhészeti “nagyhatalom” amelynek nincs szüksége saját szaklapra . Nincs más szaklap, nincs más szakvélemény! De van méhészeti egyeduralom! Még inkább nincs szükség holmiféle magamfajta “műkedvelő” véleményre . Különben is, a szaktudás, a birtokolt kaptárok számával arányos, legalábbis úgy tudott Magyarföldön!
No persze lehet választani is: elhanyagolni a tisztasági életmódot, vándor telepítési , egészségvédelmi feltételeket, avagy elfogadni a zárlatot, a lebetegedett családnak teljes elégetésének kényszerű kockázatát. A statisztikai adatok szerint, a magyar méhészek egyre többen, ez utóbbi kockázatot vállalják. Lásd az “akáckörút 2013 ” fényképeit. Míg a Méhészet 2012 októberi számában ? közel 350 zárlat alatti méhészet fölsorolva, ki tudja hány ezer méhcsalád elégetve? Ilyen hír, időnként nyilvánosságra kerül. De miért az ösztökél és a zsúfoltságra , és miért nem elővigyázatosságokra? Mert a szerkesztőségnek nem ez a gondja? Márpedig köztudott : a zsúfoltság a ragályos betegségek terjesztője, még a “kétlábú emlősök” esetében is.
Miért nem terjedt el a konténeres méhészkedés, Franciaföldön?. Jeleztem már júniusi írásomban is. Jelezni kellene többször is. Az ott divatos palettás profi-méhészet egészségvédelmi előnyei, többek között abból is adódik, hogy egy, egy palettán négy kaptár, négy irányba helyezve. Nincs eltájolódás! Míg a paletták már csak ezért is, nem egymás mellé szorítva, hanem lehetőleg sugarasan szétszórva lesznek elhelyezve. Lehetőleg nem több mint 40 család egy - egy röpkörzetben.
joseph.bencsik@free.fr 2013 Július