Bár jelenlegi formájában az oldal már használható és tesztelhető, azért még természetesen nem érhető el rajta minden funkció.
Béta oldal nyitva!
Bár jelenlegi formájában az oldal már használható és tesztelhető, azért még természetesen nem érhető el rajta minden funkció.
Limitált levélküldés
Ha a regisztráció folyamán valaki nem kapná meg az érvényesítő levelet, akkor az azért van mert elérte az oldal a napi 20-as kvótát. Ezeket a regisztrációkat azonban manuálisan is aktiválni tudjuk, így nem kell mégegyszer regisztrálni.
Az alábbi nevek azoknak a nevei akik most kaptak kulcsokat abból az igen csak kevés 10 darabból amink volt.
Azok akik kaptak most kulcsokat megosszák legalább egy vagy két játékos társukkal azt hogy ki próbálhassák ők is a játékot.
Sajnos egyenlőre csak így sikerült meg oldani ezt a nehéz feladatot és csak arra szeretnék kérni minden kit aki most nem jutott kulcs hoz hogy elnézésüket kérem evvel kapcsolatban ezt a 10-et is nehéz volt jól elosztani és sok fejtőrést okozott.
Talán biztatóként annyit mondanék hogy ha de csak ha még kapunk kulcsokat további bétákra vagy még erre a közel jövőben akkor azok is kiosztásra kerülnek és akkor még többen nagyobb erővel támogatva a guild nevét tesztelve a játékot és így segítve az eu szerverek és az eu Tera megjelenését minél jobb állapotban.
Hóhóhó meg jött a frogster-től a várva várt béta kulcs azok akik eddig nem jutottak ki egyik teszt re sem de aktívan szeretnének most játszani azok jelentkezzenek ts en azért hogy meg beszéljük hogy kik legyenek azok a kiválasztottak akik képviselik a guildet a teszteken.
Jó lenne egy kis aktivitás minden szinten így fórum téren ha csak pár dolog is de mennyen az a kommunikáció mert fórumon angolon csak én irkálok és kezd kicsit egy hangú lenni a dolog .
https://forum.tera-europe.com/showthread.php?t=7765
Itt a link-je és ne feledjétek ha google transzlétel is de szeretnék néhány naponta új neveket látni a sajátomon kívül mert ha tényleg nézik a guild aktivitást akkor viccesen veszi ki magát a dolog hogy egy 47 fős guildből csak a gm beszél a fórumon .
A mai nap meg küzdöttem Elleon-al és hát elég szép kis jelenet jött össze őszintén meg voltam lepődve hogy vele kellet harcolnom csináltam róla nektek egy videót és pár képet jó szórakozást hozzá.
Hát mostanában nem igen kerültek ki újdonságok az oldalunkra szóval készültünk nektek pár kis aprósággal.
4 új videó került fel és csak a kíváncsi szemek etetésére készültek. Hamarosan több videó is érkezik ahogy halad előre kis csapatunk a Korei Retailen.
Szeretnék kérni mindenkitől egy nagyobb szívességet akik csatlakozni kívánnak a guildhez vagy már tagjai azok írjanak pár szót erre a linkre https://forum.tera-europe.com/showth...893#post179893
így növelve a guildünk nevét a Frogster Nél hogy mi magyarok is aktívan részt vállalunk a TERA Online tesztelésében és a kiadása után is aktívan játszanánk a játékkal segítenénk annak fejlődését előre is köszönöm mindenkinek.
Lassan már másfél hete hogy elindult a béta és még nem sok beszámoló került napvilágra. Ezért azt hiszem bele is vágnék az én történetembe a TERA bámulatos világában. Nem mondom, hogy minden úgy van ahogy állítok hisz komolyabb kipróbálásra semmilyen dolog nem került ami igazán felkelthetné az emberek érdeklődését. Inkább néhány általános dologról szeretnék írni, na meg persze az én Archer és Mystic karaktereimről amiket a kOBT alatt komolyabban is kipróbáltam azaz lv 25 fölé vitt karaktereimet szeretném bemutatni és a velük megélt fejlődést na meg a belemerülést a játék rejtelmeibe. Nem akarok több oldalas regényeket írni hanem konkréten szeretnék kitérni a Mysticcel és Archerrel való játékra. Nem is húznám tovább.. Csapjunk a lecsóba!
Archer Előszó :
Kezdésnek vegyük az Archertxami ugyebár egy?távolsági,karakterxméghozzá dps ( nagyokat sebző karakter ) besorolású. Engem aki nem rendelkezik különösebb MMO-s előélettel nincs mihez hasonlítani magát karaktert vagy a hozzá tartozó játékstílust.. Kezdéskor egyből lenyűgözött már a targeting rendszer amivel nem kijelölős alapon hanem saját képességeimből harcolhattam vagy futhattam a szörnyek elöl. Szeremcsémre az elöző CBT-k és OBT-k óta ez a rendszer is sokat pofásodott így, ha a célkeresztünk rajta van a mobon és ellövünk egy nyilat – ami?kb.a,másodperc tört része alatt célbatalál – az hőkövetős módon ráakad a mobra, ezzel szinte biztosítja a biztos találat lehetőségét a játékban. Persze így is akad egy-két helyzet, ahol bizony félrelő az ember nem éppen futás közben vagy más helyzet közben kéne lőni. Az Archer egy igen nagy odafigyelést és taktikai képességet igénylő karakter, ami ha ez megvan iszonyatosan erős karakterré változik. Viszont ha ez nincs meg bennünk vagy az akarat hogy kicsit gondolkozzunk hogy támadjunk meg egy szörnyet, ne pedig csak nekirontsunk azt majd lesz valahogy alapon játszva, akkor elég gyenge karakter lesz belőle. Már korai szinten kapunk egy csapda képességet meg egy viszonylag igen nagyot sebző erőtöltős képességet +-egy?lock-on!egyszerrextöbbxszörnyet sebző skillet, amivel már is próbára teszik a képességeinket mint taktikázás.
Persze itt még nincs komolyabb tétje a dolognak de majd amikor késöbbi szinten a feltöltős képességünk már HP-t is von le a 3. töltési szakaszban, nagyon meg kell gondolni mikor és hol akarjuk elsütni, mivel egy ütéstől besülhet az egész skill és HP-t is vesztettünk feleslegesen. Tehát összesítve az Archer kaszt hatalmas odafigyelést és koncentrációt igényel, viszont ha ez megvan szinte bárhol megállja a helyét. Mana töltődése sikeres találat eseten és természetes helyzetben is nő.Lényegében az Archer egy hatalmas DPS kaszt ami távolról sebez. PvP-ben 26-os szinten nem találtam neki ellenfelet semmilyen kasztban sem még egy 29-es Priest ellen is könnyen tud győzni. Bár arra figyelni kell hogy a tereptárgyak megfogják a skilljeit..
Akik A Fearless színeiben játszanak akkor kis szervezési tanács mert halottam hogy páran más szervereken játszanak és ezért szeretném fel hívni a figyelmetek arra hogy ha nem tudjátok melyik szerverre mentek a többiek akkor ugyan úgy a Baharra menyetek a könnyebb és hatékony játék érdekében.
TokodBok0m újra létre hozza a koreai Reatailon a Fearless guldet ideiglenesen keressétek őt ts en vagy játékon belül.
A KOBT kezdetekor úgy döntöttem, hogy a lancert próbálom ki, s teszem nagyítóm alá. Soha ezelőtt nem játszottam tank kaszttal, sokkal inkább preferáltam a castereket. Figyelmem azonban itt másfelé fordult, s ebben nem csak párom tank múltja, s az OBT-s videó ominózus lancer jelenete játszott közre, hanem a lancert indítani akarók nullához közelítő száma is. Helyzetemből adódóan nem kívánom összehasonlítani a lancert egyéb játékok tankjaival. A kezdés előtt próbáltam minden kis információ morzsát összegyűjteni választott kasztomról, ennek ellenére okozott komoly meglepetéseket. A béta alatt az összes kasztba belekóstoltam, s egy sorcit és egy mysticet próbáltam ki jobban, mindkettőt tizennyolcas szintig, míg lancerrel huszonötös szintig jutottam. Készítettem pár videót, melyek a http://www.youtube.com/user/Ayaeqlarune címen elérhetőek /lesznek azok/. Bár próbáltam mindig akkor felvenni, mikor úgy éreztem, hogy „jól megy”, de ez egy cseppet sem látszik a videókról. A továbbiakban minden esetre megpróbálok pár értelmes gondolatot megosztani a lancerről.