|
Faj és Nemzet
|
|
|
|
A Táltos-Manicheus Napkeresztény Egyháznemzeti fajvédelmi hitközösség, Koppány fejedelem magyar népének lelki gyülekező helye.A napkereszténység nem szekta és nem új vallás. Minden magyar lelkében élő ősi isten-hitünknek csak nevet adtunk, amikor 1703. (a meghamisított zsk. naptár szerint 2003.) Álom hava 20. napján, a dobogókői Táltos Szeren az Aranykopjás Szervezet és az Ébredés Mozgalom a nemes magyar nemzet akaratából ezer éves rejteki életéből újjáélesztette és tradicionális, fajvédő nemzeti mozgalmunk vallás-ideológiai alapjává tette. Az idők beértek. Táltosok hite: Zarathustra, a Fény Fia, Mani és táltos-lelkű nemzeti tanítóink hite kelt új életre hazánk földjén. Lelkünkben élő, magunkkal hozott Ősi Tudás hitvallása ez, melyet a szkíta-pártus Adiabeni Mária Boldogasszonytól született Fény Fia emelt világmegváltó erkölcsrenddé. Üzenete egyetemes, mégis jellegzetesen MAGYAR HIT, mely nem meggyőzni, "hódítani" akar, csak Isten Igéjét közvetíteni. Ez a MAGYAR NÉP-LÉLEK hangja, melyen át Isten hangja közvetlenül szól hozzánk - és csak hozzánk. Nem keres kapcsolatot fajtánktól idegenekkel, elfajzottakkal, zsidó(keresztény) szekták híveivel. Isten nem "hitvitázik". Nem a gyengék, elesettek vallása ez, hanem a lélekben erőseké; nem a vakoké, hanem a látóké; nem tévelygőké, hanem az Úton járóké; nem a tudatlanoké, hanem az ősi tudást hordozóké. Nem "térít", nem toboroz híveket; lélekerősítő ereje független a hívei számától. Nincsenek papjai, mert ez ősi hitben mindenki személyes kapcsolatban áll Istennel. Nincsenek lerombolható templomai, csak hittel szentelt ligetei. E hitben élő Napisten színe előtt áldoz, lélekben, szent áhítattal, nem katakombák, templomok homályában. A Tudás Népe vallásának nincsenek dogmái; hitvallásunk alapja népünk gyönyörű ős-történelme, legendáink isteni üzenetek hordozói, és táltosaink élő szóban, vagy sárgult lapokról ezeket az üzeneteket közvetítik, megalkuvás nélkül, hatalom által megvesztegethetetlenül. Ünnepeinket a kalendáriumban Napisten jelöli, csillagok járása, virágok nyílása, madarak éneke mutatja... Hatalom nem vehet el tőlünk semmit és nem adhat semmit. Vagyunk, akik vagyunk, lelkek mélyén, rejteki módon létezünk és túlélünk mindent és mindenkit. Természetes híveink a föld népe s mindazok, akik lelkükben még az Aranykorban élnek. Hitünk harcos őseink hite. Hisszük, hogy a Fény Fia korbácsát, mellyel egykor a kaftános kufárokat verte ki az Úr Templomából, s melyet később Atilla Táltos Király suhogtott az istentagadó Európa fölött, ránk, Napisten népére hagyta súlyos örökségül. Nekünk, kései utódoknak kell ismét kézbe vennünk ezt az ostort, hogy - mint már annyiszor - kiverjük vele a kalmár népet és szellemét nemzetünk templomából, Aranyos Szegeletünk Földjéről! VÉRBULCSÚ és LÉL vezérek, KOPPÁNY fejedelem nagy lelke adjon erőt minden magyarnak újkori szent küldetése, nemzetmentő munkája teljesítéséhez! Áldás! Áldás! Áldás!
|
|
|
|
|
||
|
|||
2. Eltömegesülés (fajkeveredés) és intelligencia (IQ) kapcsolataAz ember tudatát kezdettől két tömegélmény határozza meg: biológiai léte végességének, valamint egyedi és faji különbözőségének tudata. A társasközösségben élő ember ezt az örökletes és természetes biológiai különbözőségét vagyoni (gazdasági) és társadalmi (hierarchikus) egyenlőtlenséggé transzformálja. A degeneratív tulajdonságok halmozódása a populációban nem csak az emberi nem fejlődése szempontjából jelent nagy veszélyt, hanem a társadalom stabilitása szempontjából is. Akár a társadalmi kasztok megmerevedése, akár a degeneráció teszi elérhetetlenné széles rétegek számára a felemelkedést, ez előbb-utóbb szükségszerűen gyűlölet forrásává válik. A materialista tömegtársadalmak és azok szélsőséges formái: a kommunizmus és a liberalizmus ezért egyaránt veszélyes játékot űznek, amikor az önjelölt "elit" hatalomgyakorlásának megkönnyítése érdekében mesterségesen terelik a társadalmakat a mentális leépülés irányába azzal, hogy a támogatott NEGATÍV SZELEKCIÓVAL az értéktelenebbek, a biológiailag hátrányos helyzetűek, deviánsok felkarolásával (úgynevezett: társadalmi "beillesztésével") akadályozzák a társadalmi nemesedés folyamatát, ezzel egyidejűleg pedig, a kültenyésztettség fokozásával (faj-keveredés, "melting pot"), egyenesen ELŐSEGÍTIK A TÖMEGES DEGENERÁLÓDÁST.(×) ____________________________________________________________ (×)A nemesedés nem "fejlődés" a szó materialista-darwini értelmezésében, hanem közelítés az adott faj teremtésének pillanatában meglévő abszolút tökéletes ősállapot felé. A Természetben ez úgy érvényesül, hogy mindig a genetikai hibák küszöbölődnek ki, azaz egy masszív negatív szelekció támogatja a gének konzervativizmusát - azt a jelenséget, mely a tulajdonságok lehetőleg változatlan átörökítésére irányul. A fajok alászállása, degenerálódása és végső fokon kihalása azonban azt mutatja, hogy ez a mechanizmus a természetben sem működik tökéletesen, az emberi társadalomban pedig napjainkban már sehogy. Az orvostudomány fejlődésével, az életmód változásával a negatív szelekció teljes kiiktatásával a genetikai leromlás soha nem tapasztalt méreteket ölt, és egyre szaporodnak az örökletes terheltségek, betegségek. A Halak világhónap lezáró szakaszából (Kali-Yuga, ami kb. 2300-ig tart - jelenleg 1700-at írunk!) a Vízöntőbe s az új világévbe az emberi fajnak már csak egy nagyon kis, Fényúton járó része fog átlépni. A faji elhanyatlás testi, lelki-szellemi tünetei napjainkban már egyre szembetűnőbbek. Egyre több az idétlen szűlés, a betegen született, degenerált, nyomorék egyed, s öregkort egészségesen egyre kevesebben érnek meg. Mindez a korszak végéig a faj összeomlásáhz fog vezetni, amely folyamatot a háborúk és népkeveredés még gyorsítani fognak. Ilyen összefüggésben kell nézni a másság-kultuszt, a deviancia és a fogyatékosság társadalmi "elfogadtatását " . __________________________________________________________________ Nem szabad elfelejteni, hogy nem az átlagember gyűlölete pusztítja el időről-időre a nemességet, hanem a degeneráltak gyűlölete. A biológiai természetű emberi egyenlőtlenségek kialakulásában fő szerep jut a tenyésztettségi körülményeknek. A legszembeötlőbbek az egyes emberfajták között a külsőben megmutatkozó különbségek. Azonban, az emberfajták típusbeli eltérései belső (minőségi) eltérésekkel is együtt járnak. A négerek általában lényegesen fejletlenebbek, mint a fehérek, és még jelentősebb az a fejlettségbeli eltérés, mely a fehér fajta népek és a töredék fajtákhoz tartozó primitív népek között van (pigmeusok, busmanok, vagy nálunk a cigányok). Ezeket a különbségeket igazolják az intelligencia vizsgálatok is. Az IQ-tesztek eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a négerek IQ-pontjai átlagosan 15-20-al alacsonyabbak, mint a fehérekéi. A vizsgálatok eredményei szerint 75-ös IQ-érték alatt, melyet a pszichológia a szellemi visszamaradottság határának tekint, a négerek 25%-a található. A 115-ös IQ értéket viszont, mely a kiváló egyetemi teljesítmény határa, a négereknek csupán 2,5%-a éri el. Ezzel szemben a fehéreknek 16%-a eléri, vagy haladja meg ezt a ponthatárt, az ennél magasabb IQ-tartományokban pedig már 20-100-szoros a fehérek aránya a négerekéhez viszonyítva.
Mindezt vessük össze azzal a ténnyel, hogy a kisebbségi rasszizmus már harminc éve intézményes jóváhagyással működik Amerikában. "A fekete bőrszín, a spanyol beütés, vagy a mongol redő speciális előnyöket biztosít boldog birtokosának nemcsak a munkavállalásnál, vagy továbbtanulásnál, hanem még a törvény előtt is"- írja Robertson. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a folyamat nem a közakarat nyomására, hanem egyenesen annak ellenére, egy faji alapon szerveződő kisebbségi csoport akaratából indult el . (×××) _____________________________________________________________ (xx)Vö. ezt azzal az adattal, hogy pl. a Kaliforniai Állami Egyetemen mindössze 43% a " kaukázusinak " jelölt fehér diákok aránya. A többi diák mexikói (Hispanic) (25%), néger és filipino (11%), valamint egyéb, többnyire meghatározhatatlan fajkeverék (20%). Nem kétséges, hogy mindez rányomja bélyegét az oktatás színvonalára is. Az e tárgykörben közölt képek ennek az amerikai egyetemnek hivatalos prospektusából származnak. (×××) E zsidó fellazítási politika első lépését jelentette a század elején az Angliából és Franciaországból induló, "női egyenjogúságért" küzdő ún. suffragette-mozgalom. A zsidóság számára a nyitottá váló női társaságokon át vezetett azután az út a társadalom vezető körei és pozíciói felé. (Molnár Dezső dr. A zsidóság belszervezete a Talmud tükrében ) _____________________________________________________________ Ezek az erők - paradox módon - az általuk fellázított primitív népcsoportok és társadalmi rétegek tömegerejére - nem ritkán a nemzeti erőkre is - támaszkodva, a szegregáció, a faji elkülönülés elleni harc demagóg jelszavait harsogva - a saját faji különállásukat azonban gondosan megőrizve - építik világuralmukat. A minden irányú deviancia támogatásával az uralkodó nemzet életerejét akarják megtörni, hogy azután a saját (nemzeti) értékeikről lemondott, tartásukat vesztett népek fölött egy nemzetek fölötti világhatalmat szervezhessenek meg. Az intelligencia tesztek eredményei csak úgy, mint az antropológiai és élettani kutatások nemcsak az emberi faj egységének - egy génközpontból való eredeztetésének - materialista (eredetileg zsidó-keresztény) dogmáját semmisítik meg, hanem egyúttal világosan rámutatnak az asszimilációs törekvések hiábavalóságára is. A fajok keveredésének bármilyen ideológiai, politikai, vagy hatalmi megfontolásból való elősegítése ezért nemzetellenes bűntett, ami az adott nemzet alászállásához - eltömegesüléséhez -, vagy beolvadásához vezet. Ugyanez más oldalról nézve emberiség elleni bűntett is, mert forrása azoknak a torz ideológiáknak, melyek minden korban a beolvasztó "felsőbbrendű" fajok szuperioritását hirdetik és a genocídium valamelyik formájához vezetnek. A tradicionális jobboldal a leghatározottabban elutasítja a fajgyűlöletnek minden formáját, a fajok kiirtására, elnyomására irányuló minden törekvést, egyik legveszélyesebbnek tartva ezek között a liberális ideológiával álcázott cionizmust (cion-fasizmust), mely egy mesterségesen kevert és degenerált világetnikum fölötti faji hegemóniára tör. A jelenlegi nemzetközi chartákat, irányelveket figyelve azonban megdöbbenve vehetjük észre azt is, hogy az emberek és rasszok közötti "egyenlőség" elve már régen nem több politikai frázisnál; egyike azoknak a még ma is hatásosan hangoztatott, tömegekbe oltott hamis illúzióknak, mellyel a XVIII-XIX. században a nemzetek fölötti hatalmat szervezők sikeresen lázították fel a néptömegeket saját védőbástyájuk, a nemességük (nemzeti elitjük) ellen. Az ENSZ 1992-es brazíliai csúcskonferenciáját megelőző Iowa-i tanács-kozáson a résztvevők között egy bizalmas iratot köröztek. Az ECO-92 Earth Charter-t kezdeményező dokumentum szerint az anglo-saxon nemzetek által vezetett ENSZ Biztonsági Tanácsa(×××) határozottan kinyilvánítja, hogy a nemzetek nem egyenlők és a világ népei fölött a nagyobb teljesítményt nyújtó népek jogosultak uralkodni. _______________________________________ ____________________ (×××)Ez ismét egy politikai kamuflázs, mert az az ENSZ Biztonsági Tanácsát már régen nem az "anglo-saxon nemzetek" vezetik, hanem nevükben az a faji alapon szerveződött pénzügyi hatalmi csoport, mely az Egyesült Államok politikai és gazdasági életét is hatalmába kerítette. ___________________________________________________________ Ha pedig valakinek még ezek után is kétségei lennének a nagyhatalmi szándékok és a világ népeinek szánt sors felől, azokat a charta megnyugtatja, hogy még elvi szinten sincs szó immár "egyenlőségről", "nép, v. nemzetjogról", van viszont szó az alávetettségre szánt népek kötelező együttműködéséről (compulsory cooperation), amit az a 166 nemzet, melyeknek vezetői" ingadozók (irresolute), helyi kultúrák által befolyásoltak és téves képzeteik vannak az Új VilágRendről, nem is vitathatnak. A vita ugyanis halogatással járna és céljaink és szándékaink feladásához vezetne - mondja ki a fentebb hivatkozott ENSZ dokumentum e) pontja. Az Új VilágRend szervezői tehát "maguk között", minden tagadásuk és demagóg jelszavuk ellenére, tisztában vannak a biológiai és történelmi realitásokkal, és tényként fogadják el és kezelik a rasszok egyenlőtlenségét, tehát azt, amit kifelé tagadnak. Arról azonban szó sincs, mintha ezzel azonos platformra kerültek volna a jobboldallal, mely ezt az egyenlőtlenséget sohasem vonta kétségbe. Azonban világosan rá kell mutatnunk az alapvető különbségre a két fél: a marxista és liberális materialista bal, valamint a tradicionális jobboldal álláspontja között. Míg ugyanis a liberálisok a rasszok közötti genetikai különbségeket egy faji felsőbbrendűségre alapozott világhatalom megszerzésére, más fajok elnyomására, sőt, ellenük bevethető genetikai fegyverek kifejlesztésére akarják kihasználni (a géntérképek éppen ezt a célt szolgálják),×××× addig a tradicionális létszemlélet alapja a világ faji sokszínűségének igenlése, fajvédő politikájának célja társadalmi vonatkozásban pedig éppen a rasszok és népek harmonikus egymás mellett (és nem együtt!) élésének megvalósítása, elutasítva egyúttal a soknemzetiségű (multiraciális) államot és társadalmat. Egy korábbi írásomban (Menekülés a liberális demokrácia csapdájából - Havi Magyar Fórum, 1997. aug.) már röviden körvonalaztam azokat a lehetőségeket, melyek egy olyan tradicionális létszemlélet, értékrend és politikai paradigma váltás irányába mutatnak, mely az élet tiszteletén alapuló érték-rendjénél fogva erkölcsi alapon tiltana meg minden életellenes kísérletezést és faji hegemóniát, és megszilárdítaná azokat a nemzeti kereteket, melyek nélkül az emberi nem fejlődése és az emberi képességek minden társadalmi szintű kibontakoztatása elképzelhetetlen. ___________________________________________________________ ×××× Erdey Z.: Pandora szelencéje - Szi ttyakürt, 2000. szept-okt. Ebben a dolgozatomban csak utaltam a genetikai kísérletek veszélyeire. Az "események" azonban már túlléptek a cikkem egyes "optimista" feltételezésein. Mint arról Dr. William C. Douglass beszámol, "a National Cancer Institute, együttműködve a WHO-val, a Maryland-beli Fort Detrick laboratóriumában fejlesztette ki az AIDS vírust", és azt, mint "első generációs genetikai fegyvert" használva, fertőzött oltóanyagokkal terjesztették el Afrikában és New York homoszexuálisai között |
|||
3. Öröklöttség, vagy környzeti hatás alakítja-e az intelligenciát?"A nemzet szempontjából tagjainak intelligencia szintje sokkal fontosabb, Az egy-és kétpetéjű ikrekkel végzett intelligencia vizsgálatok eredményei alátámasztják azt az ősidők óta köztudott és a '80-as évek közepéig (liberális agymosás kezdete!) a kutatók túlnyomó többsége által sem vitatott tényt, hogy az intelligencia öröklődik. Megfigyelték, hogy a különböző környezetben nevelt egypetéjű - tehát azonos génkészletű - ikrek IQ-ja sokkal közelebb áll egymáshoz, mint az azonos környezetben nevelkedő kétpetéjű ikreké. Ugyancsak az örökletesség elsődlegességét támasztja alá az is, hogy szorosabb kapcsolat mutatható ki az adoptált gyerekek és a genetikai szülők, mint a nevelt gyerekek és a nevelő szülők IQ értékei között. Ám, ha ennyire egyértelmű a helyzet, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért és kik tagadják a tudományos eredményeket? A kérdéskört boncolgatva mindjárt az elején tisztáznunk kell egy fontos kérdést, ami a liberalizmus lényegét érinti. Látni kell, hogy a liberalizmus, amit nemzetünk XIX. századi szellemi vezére, gróf Széchenyi István még a nép felemelése és a nemzeti géniuszunk kibontakoztatása eszközének tartott és amiről Ortega y Gasset úgy ír A tömegek lázadása című művében, hogy az "az az ember legnemesebb kiáltása, amit valaha is hallatott a földön.", mára már egy világuralmat szervező kisebbség kezében, a középkori sötétség és ideológiai terror eszközévé torzult. Miként azzá vált ugyanezen, faji alapon szerveződő hatalmi csoport kezében másfél ezer éve az ember megtisztulását és önmaga fölé emelését célul tűző kereszténység is csak úgy, mint később az emberiség megannyi szellemi vívmánya, a legújabb genetikai kutatási eredményekig. A szellem, mely a középkorban a dogmára hivatkozva küldte máglyára Giordano Bruno-t és citálta inkvizíció elé Galileit ugyanaz, mint amely ötven éve cionista népbírósági perekben ítélte halálra a magyar hazafiakat, ma pedig a liberalizmus nevében közösíti ki, hallgattatja el a másként gondolkodókat, vagy távolítja el katedrájáról Jensen hez hasonlókat, akik ki merik mondani, hogy a fajok keveredése nem a fejletlenebb rassz-csoportok felemelkedését, hanem a fejlettebbek alászállását eredményezi. Ezzel a közismert ténnyel minden gazdálkodó ember ősidőktől tisztában van. E biológiai törvény ismeretében senkinek sem jutna eszébe - példának okáért - telivér ménesét a vándorcigányok félvak gebéivel keresztezni "liberális megfontolásból". Nagyon érdekes megállapításokat tesz a fentiekkel kapcsolatban Tokay László már hivatkozott könyvében(Kultúra és Civilizácó - Karpathia K., München 1954.), éppen az Egyesült Államok társasközösségére vonatkozóan. Az állam általános jellemzésével kapcsolatban világosan kifejti ugyanis, hogy eltérő életmódú társasközösségek egyetlen társasképletbe (állam) foglalása sohasem lehet egészséges. Akár a befogadott, akár a befogadó nép kultúrfoka magasabb, a társasközösség élete zavart lesz. Első esetben a befogadó a befogadottal szemben élősködő életmódot folytat (az ebből eredő feszültség okozta a mongol és török birodalmak összeomlását), a második esetben pedig a befogadott (nomád jellegű) társasközösség adaptációs zavarai okoznak feszültségeket (ld. ciányság helyzete Európában, vagy a négereké Amerikában). Amerika helyzete ebből a szempontból is speciális. Ebben a rendkívül heterogén közösségben, ahol a vérkeveredést a természetes ellenszenven kívül ma már semmi intézményes, vagy társadalmi tiltás sem gátolja, a zsidó-fehér keverékeken kívül sok kifejezetten korcs: kreol, mulatt, mesztic, zámbó stb. leszármazott található. Egy rendkívül alacsony kultúrfokú kevert népesség és a sokkal fejlettebb, európai kultúrával rendelkező fehér faj együttélésének sajátos kombinációját láthatjuk. Egyfelől tapasztalható a magasabb kultúrnívójú (fehér) társasközösségbe ékelődött, nomád-jellegű színes közösségek élősködő életmódra való berendezkedése (szociális segélyből, bűnözésből élők nagy számaránya!), másfelől pedig az a liberális terror, mely a fehér társadalmat nemcsak ennek az aránytalanságnak elviselésére, hanem ráadásul e primitív népcsoportok által képviselt "lemúriai" szubkultúra elfogadására is kényszeríti. Amerikában világosan megfigyelhető az is, hogy a nagyfokú kültenyésztettség (fajkeveredés) nemhogy csökkentené, hanem még rendkívüli mértékben meg is növeli a tulajdonságbeli különbözőségeket és az ebből eredő társadalmi feszültségeket. Nő az értelmi képességbeli különbség, a távolság a végletek között, azaz a kulturális szakadék. Ezért az USA társasközösségének általános kulturális színvonala - dacára a folyamatos európai bevándorlásnak és agyelszívásnak ("brain drift") - ma sem éri el a Nyugat-és Közép-európai átlagot. Mindebből pedig legalább két következtetés szűrhető le. Az egyik, hogy genetikailag is determinált kulturális szakadékokat nem lehet fajkeveredéssel áthidalni. Az öröklött intelligencia sem tanulással, sem környezeti hatással nem befolyásolható . A másik tanulság viszont az, hogy a genetikai keveredés mindig a magasabb kultúrfokú közösség degenerációjához vezet és az ebből eredő kár sokkal nagyobb, mint amekkora előny származhat a primitívebb közösségek kismértékű felemelkedéséből. Az amerikai "olvasztó tégely" elv a fehér faj öngyilkosságát jelenti. Európa és az európai nemzetállamok számára tehát az amerikai példa nem követésre csábító, hanem elrettentő erővel kellene bírjon. Mindazok, akik az emberek közötti egyenlőtlenség kérdésével behatóan foglalkoztak, egyöntetűen vallják az egyenlőtlenségek létét nemcsak az egyes emberek és nemzetségek, hanem néprétegek és embertípusok között is, sőt bizonyos az is, hogy egyes típusok és rétegek felemelése egyszerűen lehetetlen. Az emberi hajlamok, képességek, az értelmi kapacitás annyira a biológiai adottság függvénye, hogy azokat az egyénre gyakorolt környezet-változási, vagy nevelési hatásokkal nem lehet közös nevezőre hozni. Végezetül lássuk, milyen célt szolgál és kiknek áll érdekében a tudományos eredmények meg-hamisítása és a közvélemény félreinformálása? A kérdéskörhöz tartozik még, hogy milyen tömegigényt elégítenek ki a liberális kormányzatok, amikor a társasközösségekkel elfogadtatják önleértékelésük, végső soron önfelszámolásuk programját? Másként fogalmazva: miért válhatott ez a politikai jelszó a demagóg népvezérek száján hatásos szólammá? Mert az kétségtelen, hogy ezt az öngyilkos programot a társadalom számottevő ellenállása nélkül, sőt annak támogatásával hajtják végre. Mint már utaltunk rá, a Természetnek alaptulajdonsága a különbözőségre való törekvés. Ez egyfajta próbálkozása az egységes ÉLETnek arra, hogy megfelelő választ tudjon adni minden lehetséges élethelyzetre. Az ember öntudatra ébredésének pillanatától átérzi egyéni és kollektív (faji) különbözőségét csak úgy, mint léte végességét. Az viszont kultúra kérdése, hogy az egyes ember hogyan tudja feldolgozni magában ezt a két "természeti igazságtalanságot". Mint látjuk, a hit és világnézet nélküli mai tömegember sehogyan sem. Ez az alászálló embertípus sérelmesnek érzi a tényt, hogy az ember és ember közötti különbözőség a veleszületett képességek különböző-ségében jelentkezzen elsődlegesen. Az örökölt kiválóság minden korban presztízshordozó, mert megfogalmazhatatlan és lemásolhatatlan. Ráadásul, az örökölt kiválósággal járó presztízshez tapadó előnyöket az ember már kezdettől igyekezett vagyon és társadalmi rang formájában jogilag is örökletessé tenni. Így a jogilag "átörökített" tulajdonságok egy része idővel szintén beágyazottá és presztízshordozóvá vált, s az ember és ember közötti különbségnek ugyanúgy alapját kezdte képezni, mint a genetikailag örökölt tulajdonság. A tömegember pedig mindent inkább elvisel, mint a presztízst. Az örökölt rang és cím és tehetség mögött ösztönösen érzi a nemest, és - mint Ortéga írja - gyűlöli, mint rajta kívül állót. Tehát a presztízs mögött a nemest, s benne a kiválóságot gyűlöli és tagadja annak örökölhetőségét. Mivel pedig a dőre tagadás önmagában nem segít, a társasközösségben élő modern ember két sajátos megoldást keresett az őt nyomasztó presztízs lerombolására, azaz megfogalmazhatóvá tételére: a marxizmust és a liberalizmust . Mindkét tömeguralmi rendszer kiválóság ellenes. Az előbbi a társadalmi elit kiirtásával és újratermelődésének megakadályozásával próbált kitörni a genetikai predesztináltságból, az utóbbi pedig azzal, hogy a minőségi értékek helyett egy materiális egyenértékest tekint értékmérőnek: a pénzt. A kommunizmus (szociáldemokrácia) és a liberalizmus egyaránt a nemesség kiirtását, nem pedig a javak igazságos elosztását jelenti. A tömegember, a demokrata élete tehát örök, reménytelen küzdelem a végzettel és mindazzal, amit a tradicionális létszemlélet az élet lényegének és értelmének tekint. Ebben a világnézetbeli különbségben pedig már nem a mesterségesen kreált politikai jobb-és baloldal konfliktusát vehetjük észre, hanem a világ sokszínűségét igenlő "pogány"- vagy őskeresztény kultúrateremtő erő és az emberi faj egységét hangsúlyozó zsidó-keresztény egalitariánizmus ellentétét . |
|||
4. Intelligencia öröklődése és társadalmi következményeiEurópa nemzetiségi problémái Amerika "szabad" világában faji kérdésként jelentkeznek. Úgy is mondhatnánk: Amerika cigány-kérdése ma a néger-kérdés (az "indián-kérdést" korábban már genocídummal megoldották!). Korántsem azért, mintha az amerikai társadalomnak nem lennének, lehetnének nemzetiségi problémái. Csupán arról van szó, hogy - miként az erősebb fájdalom is kioltja a gyengébbet - úgy a nagy rasszok közötti feszültséget jelentő faji kérdés is elnyomja a kisebb súrlódásokat okozó etnikai problémákat. Egyelőre. Az etnikai-faji feszültségek egyik oka - az idegenség érzeten túl - a kultúrák különbözősége. Éppen ezért a hasonló bajokkal küszködő, de önálló kultúrával nem rendelkező Amerikától erre a kérdésre nem várhatunk választ. Az Új VilágRend kidolgozói ugyan "kínálnak" erre egy gyógyírt: a liberalizmust, azonban ez olyan, mintha veszekedő emberek között kényszerzubbonnyal, bódító szerekkel, sőt halálos mérgek beadásával igyekezne valaki "békét" teremteni. A kór okai helyett csak a szimptómákat kezeli. A faji-etnikai problémák mögött azonban sokkal mélyebb okok vannak, hogysem azok tüneti kezeléssel orvosolhatók lennének. Kultúrák és kultúr-körök összeütközéséről, még mélyebb szinten a gének harcáról van szó. Amerika a nemzetek, kasztok és kultúrák Európájának elutasításából, mondhatni gyűlöletéből született, s mint a sokfajú (multiraciális) társadalom mintapéldánya, ahol - sokan úgy vélik - kezdettől fogva nem volt és ma sincs helye a személyiségnek és az arisztokratikus életfelfogásnak. Ha azonban, közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, úgy fogjuk találni, hogy Amerika fehér népességét is alapvetően az a két típus alkotja, ami Európáét: a tömegember és a nemes . Az első, mint a nyomor, vagy politikai üldözés elől menekülők - Európa számkivetettjeinek - csoportja valóban a gyűlöletét hozta magával mindennel szemben, ami európai, és a kitaszítottak társadalmát építette fel. Jellegzetes típusaikat a western-és Chaplin filmek képkockáiról láthatjuk viszont, amint mocskosan, törtetve, gyilkolva, egymást sem kímélve özönlik el az Újvilágot. Rájuk és társadalmukra, a yankee-k világára nagyjából érvényes a fenti megállapítás. A második típus viszont mint reguláris gyarmatosító katona, tiszt és tisztviselő érkezett az Újvilágba, magával hozva azt az európai kultúrát, amely annak a vezetőrétegnek szerepével függött össze, mely az ókor végén és a középkor elején a nemesi rend alakjában Európa-szerte kialakult. ( Tokay ) A nemes - félreállítva, politikai befolyásától, sőt vagyonától Amerikában is megfosztva azonban továbbra is létezett és létezik, s létével örök fenyegetést jelent az egyenlők társadalmára. Ezért - ha megölni, kiirtani nem lehet a kiválót, akkor fosszuk meg vagyonától, befolyásától, presztízsétől és tagadjuk a létét - ez lett a liberalizmus vezérelve, aminek tragikus következményeit Wilmot Robertson többször hivatkozott dokumentum-értékű könyve (The Dispossessed Majority - Cape Canevaral, USA, 1981) tárja az amerikai közvélemény elé. Az egyenlősdiség híveinek azonban rövidesen be kellett látniuk, hogy a tényekkel nagyon nehéz vitatkozni. Amikor A. Binet francia pszichológus 1905-ben, a mentálisan visszamaradottakat segítendő, kifejlesztette az első intelligencia tesztet, még maga sem gondolta, hogy ezzel éppen nem az egalitarianizmus híveinek szolgáltat majd érveket. Rövidesen bebizonyosodott ugyanis, hogy az IQ-tesztek eredménye pozitív korrelációban van az életteljesítménnyel, az iskolai, munkahelyi előmenetellel, jövedelemmel stb.(××) Például az IQ-tesztek alapján legalább olyan pontosan megjósolható a vizsgált személy egyetemi teljesítménye, mint a középiskolai tanulmányi eredmény alapján. Ausztráliai felmérések még olyan statisztikai mutatókkal is (negatív) kapcsolatot mutattak ki, mint a halálos közúti balesetek. ____________________________________________________________ ×× Mindazonáltal ebben a kérdésben sok a bizonytalansági tényező, még ma is. Az intelligencia öröklődése természetesen nem vonható kétségbe, viszont kérdéses, hogy lehet-e, sőt: érdemes-e összefüggést keresni az intelligencia szint és a társadalmi (anyagi, egzisz-tenciális) előmenetel között egy olyan világban, melyet egy egyáltalán nem intelligencia alapján kiválasztott politikai-gazdasági ál-elit irányít, és ahol - már egy évszázada - "a politikai vereségek elsősorban a nemest érintik, akit félretesznek az útból." Mivel pedig a nemességnek alapfeltétele az átlagosnál nagyobb intelligencia, így az IQ és a társadalmi érvényesülés közötti szoros pozitív kapcsolatnak legalább is az általános érvénye megkérdőjelezhető. ____________________________________________________________ Szinte természetes, hogy az IQ tesztelés érvényességét cáfolja minden emberek és fajok közötti biológiai különbség létét tagadó ideológia, így a kommunista és a liberális is. Ezek, bár tagadják az ember és ember közötti örökletes adottságok egyenlőtlenségét, a gyakorlatban mégis kénytelenek azt elfogadni. Elismerik az intelligencia és az életteljesítmény közötti pozitív kapcsolatot, olyannyira, hogy még a hadseregben is bevezették annak mérését, jóllehet, ott nem IQ-tesztnek nevezik, hanem "Fegyveres Erők Minősítési Tesztjének" (AFQT). Az elfogulatlanul gondolkodó ember számára sohasem lehet kétséges, hogy az intelligencia az emberi minőség egyik legfontosabb mutatója. Épp így bizonyos az is, hogy az intelligencia, mint a személyiség kifejleszthetőségének potenciális háttere öröklődik. Ennek az öröklöttségnek a befolyását az intelligencia szintjére W. Robertson - hivatkozva Dr. A.R. Jensen tanulmányára - mintegy 80%-ra teszi. Szerencsés esetben nő, kedvezőtlen génkombináció esetén azonban csökkenhet is az intelligencia - érvényesítve így a házassági (pár választási) kapcsolatokra is a "hetedíziglen" való bűnhődés ítéletét.(×××) ____________________________________________________________ ×××Jensen, a Californiai Állami Egyetem tanára, statisztikai felmérésekkel alátámasztott tanulmányában kimutatta, hogy "magolós" tárgyakban a néger gyerekek eredménye ugyan hasonló volt a fehérekéhez, de a kognitív (gondolkodást igénylő) feladatok megoldásánál sokkal gyengébb eredményt produkáltak, mint fehér társaik. A vizsgált iskolákban a 9-10. évfolyamos négerek olvasási képessége a harmadikos szintnek felelt meg. (Hasonló tapasztalatokról számolnak be a magyar pedagógusok a cigány gyerekek iskolai teljesítményével kapcsolatban!) Jensen azt is bebizonyította, hogy ezeket a különbségeket az oktatási rendszer nem bírja kiegyenlíteni. ____________________________________________________________ Mint említettük, a liberális és marxista materialisták makacsul tagadják az intelligencia örökölhetőségét. Legalább is a közvélemény felé. Köztudatba ivódott, évezredes megfigyelésen alapuló tapasztalatokat akarnak ezzel leépíteni, hogy a törvényi és morális gátak eltávolítása után immár a józan megfontolás se képezhessen akadályt a fajkeveredés előtt . A még két generációval ezelőtt is közismert, népi bölcsességet megfogalmazó mondást: "nézd meg az anyját és vedd el a lányát!" már alig követi valaki. Triviálisan fogalmazva: ma már nagyobb körültekintéssel választ valaki párt fajtiszta a kutyájának, mint amilyennel gyerekeit készíti fel kapcsolataik megválogatására. |
|||
|
5. Faj és CivilizációDuke hivatkozott könyvének bevezetőjében felveti azt az érdekes kérdést, hogy mi lehet az oka annak, hogy Dél-és Latin-Amerika - korábbi meghódítása, sokkal kedvezőbb természeti adottsága és nagyobb nyersanyag gazdagsága ellenére - nem fejlődött olyan gyorsan, mint Kanada, vagy az USA. Ennek okát abban látja, hogy a spanyol és portugál gyarmatbirodalmakat meghódító európaiak - akár papok, akár katonák - conquistádorok voltak a szó igazi értelmében és nem kolonizátorok. Hódítók és nem gyarmatosítók. Katonák voltak, akik a földek gazdagságát kiaknázni jöttek, és megnyerni a bennszülött lelkeket. A hódítók között nagy volt a nőhiány és ennek következtében kezdettől erős volt vérkeveredés az őslakossággal és a betelepített rabszolgákkal. Észak-Amerikában ezzel szemben kolonizáció folyt, azaz ide - a kezdeti időket és a frontvonalakat leszámítva - főleg családostól érkeztek európaiak, akiknek nagy része földműveléssel foglalkozott, és - jóllehet itt is éltek nagy számban színes bőrűek, szabadok, vagy rabszolgák, de - nem volt fehér-színes vérkeveredés! Duke Dél-amerikai körútjának egyik tapasztalata, hogy a régió államai közötti nagy különbségek mögött mindenütt kimutatható a "faji tényező". A térség legfejlettebb állama Costa Rica, mely a térségben legmagasabb élet-színvonala mellett arra büszke , hogy Közép-Amerika "legfehérebb" állama. Dél-Amerika három legfejlettebb államában: Argentínában, Uruguayban és Chilében szintén a legmagasabb az európaiak aránya. E tapasztalatok alapján Duke végül is ugyanarra a megállapításra jut, mint Tokay, amikor kimondja: "Nyilvánvalóvá lett számomra, hogy ha Amerika demográfiai összetételében a Dél-amerikaihoz hasonló átalakulások következnek be, el fogjuk veszíteni nagyszerű örökségünket és életmódunkat. De vajon ez-e az a bizonyos fausti "der Weisheit letzter Schluß", a bölcsesség végső következtetése? Sajnos, úgy tűnik, nem. Mert mindezen elméleti megfontolásokon tovább kellett volna lépni még egy lépéssel, hogy európai viszonyaink között is mindenki számára igazán világossá váljon az a fejlődési zsákutca, amit a liberalizmus nemzetellenes "nyílt társadalom modellje" képvisel. Látván a a kultúrák periodikus összeomlását, és felismervén a kapcsolatot egy társasközösség (nemzet) zártsága és nyitottsága, kulturális emelkedése és hanyatlása, valamint az adott kultúrát képviselő közösség tenyésztettségi körülményei között, önként felvetődik a kérdés: állítható-e, hogy csupán a fehér faj általában magasabb fejlettsége áll Európa eddigi kimagasló kulturális és civilizációs teljesítménye mögött, vagy nem kevésbé rejlik ennek oka abban a történelmi tényben, hogy az általunk európaiként ismert eklektikus kultúra nem "angolszász", vagy "latin" kultúra - mint ahogyan Duke azt többször nevezi -, még csak nem is általában a "fehér (kaukázusi?) faj" kultúrája, hanem az etnikai határok mögött elkülönülten, de mégis egymással kölcsönhatásban fejlődő, állandó, nemes versengésben egymást kiegészítő és túlszárnyalni akaró nemzeti kultúrák egyedi teljesítményeinek eredője? Miközben Duke felvázolja az erős kontrasztot a fehér-keverék etnikumú Észak-amerikai társadalmak és a fehér-színes keverék etnikumú Dél-amerikai társadalmak nagy kulturális színvonal különbsége között, innen Európából nézve észre kell vennünk azt a nem kevésbé erős és, ha napjainkban már egyre elmosódóbb, de jelentőségében az előzőnél is mélyebb kontrasztot, mely a nemzeti kultúrák mozaikjából összeálló magasrendű európai kultúra és ennek sznobizmusig leegyszerűsített változatát képviselő amerikai epigon-kultúra között kimutatható. Ezt a kulturális szakadékot az Újvilágba kiáramló, úgymond: "angolszász kultúrához idomuló", de lényegében a fajkeveredés miatt csupán kulturális identitásukat vesztett európai néptöredékek két évszázad alatt sem voltak képesek áthidalni, azaz létrehozni az amerikai fehér faj európai örökségre épülő önálló kultúráját és stílusát. Duke-ot is megérintheti ez a felismerés, amikor a Garda-tónál járva elámulva látja földi Édenünk e gyöngyszemét, és boldogan nézi az iskolás gyerekek békés életét, a mocsoktól és bűnözőktől mentes utcákat, utakat és a szépséges, századok munkájával teremtett építészeti emlékeket. "Csupán néhány hete hajtottam át - írja - Miami Beach ronda, rikítóan hivalkodó tengerpartján, mely valaha, ősi állapotában, bizonyára szintén a világ egyik legszebb része lehetett. Csodálva kell most látnom, mennyire más ez a világ, mint Miami környéke." Az amerikai életet nagyon jól ismerő politikus világosan látja: ha a Garda-tó körül élők ugyanúgy áruba bocsátanák környezetüket, lehetnének ugyan olyan gazdagok, mint Miami Beach milliomosai, de pont azt az értéket veszítenék el, aminek kérész életű gazdagságukat köszönhetnék. (Balaton környéki települések polgármesterei, figyelem!) Kis dolog ez, látszólag, de mint cseppben a tenger, magában foglalja a fajok, kultúrák, gazdaság és környezet egész összefüggésrendszerét. Duke könyve következő fejezeteiben, hazája kulturális feloldódásának okai után nyomozva, Amerika "cigány-kérdésével": a fehér és fekete faj konfliktusával (Race History), a hazáját elözönlő színes áradattal (Rising Tide of Color) és a vezető hatalmi posztokat megszálló zsidókkal (Jewish Supremacism) foglalkozik. Az amerikai " jogfosztott fehér többség" előttünk, a jogfosztott magyar többség előtt sem ismeretlen mizériái azonban olyan általános törvényszerűségek és nemzetközi tendenciák következményei, melyeken, mintegy nagyító üvegen át vizsgálhatjuk saját faji kérdéseinknek: a cigány-kérdésnek, a minket is irritáló zsidó-kérdésnek és a liberál-szocialista kormányok programjában szereplő idegen betelepítésnek sok vonatkozását. Jóllehet, ez utóbbi kérdésnek súlyát mi csak ezután fogjuk érezni igazán. Miként a cigány kérdés sem volt "kérdés" mindaddig, ameddig nem tették a zsidó-liberális érdekkörök kérdésessé, sőt lehetetlenné a cigány-bűnözés kezelését és nem kezdték el heccelni ellenünk a cigányságot, úgy az idegen-betelepüléssel kapcsolatos etnikai problémák is csak azután és olyan ütemben jelentkeznek majd, ahogy a liberális kormányzat 1,5-4 millió idegen betelepítésére (és ugyanennyi magyar elüldözésére!) vonatkozó elképzelései megvalósulnak. E két súlyos etnikai probléma mögött azonban észre kell vennünk és külön is foglalkoznunk kell az ezeket gerjesztő harmadik, legsúlyosabb feszültséget okozó népelemmel, a zsidósággal, mely nemzetközi kisebbség fellazítási politikán alapuló hatalom megszerzési és hatalom gyakorlási módszerének másfél évszázada integráns része a nemzeti és nemzetiségi ellentétek szítása. Amerikában a szecessziós háború, valamint a nyomában jelentkező eltömegesülés és etnikai keveredés véget vetett a déli államok nemzetté válási folyamatának. Ez teljesen analóg azzal, ahogy Európában számolta fel a két világháború és az ezt követő zsidó hatalomátvétel nyomán bekövetkező kulturális alászállás és eltömegesülés a nemzetállamokat. Napjainkban pedig - nemzet már nem lévén - mindenütt a viszonylag magasabb kultúrát hordozó népcsoport a célpont. Az amerikai fehér lakosság ellen a négereket játsszák ki, ellenünk az utódállamok nemzetiségeit és a cigányságot, valamint a betelepíteni szándékolt nemzetidegen tömegeket, s míg mi, erőinket lekötve ezekkel kényszerülünk viaskodni, addig a hazai a vezető posztokat teljesen birtokba veszi a mindebből hasznot húzó nemzetközi zsidóság. Nemzeti életterünkön két olyan népelemmel: az indiai eredetű cigányokkal és a fehér-néger keverék zsidókkal kell (!? - mert kérdés, hogy tény-legesen kell-e?) egyre nagyobb mértékben osztoznunk, melyek az európai ember fajtakörén belül egyedül rendelkeznek jól elhatárolható fajta-bélyegekkel és olyan mértékű ellenszenvet kiváltó hatással, mely már zavarja a velük való társasközösségi élet kifejlődését. Természetesen, nem csupán az antropológiailag is jól jellemezhető faji idegenség az ezen velük szemben megnyilvánuló, minden nemzetben jelen levő ellenérzés kiváltó oka, hanem az, hogy számos olyan közös sajátosságot mutatnak, melyek általában is idegenek az európai nemzetek karakterétől és kultúrájától. Ezek a sajátosságok: diaszpórákban való szétszórtságuk, a befogadó népektől való különállásuk, élősködő életmódjuk, földműveléstől való irtózásuk, primitív, az európai nemzetekével összeegyeztethetetlen kultúrájuk és erkölcsrendjük. Cigány-kérdés nálunk Zsigmond király kora óta van (ő engedte be őket az országba!) - de mégsem volt érzékelhető mindaddig, amíg azt törvényekkel kezelni tudtuk! Kérdéssé csak napjainkban vált, amikor társadalmunk jogérzéke és önvédelmi képessége már annyira megrendült, hogy széles tömegek tartják erkölcsileg elfogadhatónak, hogy bűnözőkre is kiterjesszék az általános emberi és polgári jogokat! A kérdést kérdéssé, azaz igazán kezelhetetlenné a nálunk is egyre terjedő jogi kettős mérce alkalmazása és kisebbségi rasszizmus, igazán veszélyessé pedig e népelem extrém szaporodási rátájában rejlő demográfiai időzített bomba teszi. Amerikában az említett jogi kettős mércét már olyan mértékben alkalmazzák, hogy az ott hovatovább már az igazságszolgáltatás csődjével fenyeget. Fehérek és négerek peréből ritkán kerül ki győztesen a fehér fél, a négerek pedig eleve enyhébb ítéletre számíthatnak a fehér bíró részéről. Jó példa volt erre pár éve egy O.J. Simpson nevű néger pere, aki brutálisan meggyilkolta fehér feleségét és annak rokonságát, de a bíróság nem azt vizsgálta, hogy bűnös-e és mennyire, hanem azt, hogy a nyomozást folytató rendőr tett-e rasszista kijelentéseket? Mindez ma már nem ismeretlen jelenség nálunk sem. Naponta tapasztalhatjuk, hogy milyen "elnézően" kezeli itt is a hatóság és az igazságszolgáltatás a cigány és zsidó bűnözést (ez utóbbin főleg gazdasági és politikai bűncselekmények értendők). Ha a magyar igazságszolgáltatás még talán nem is vált olyan mértékben önmaga paródiájává, mint az amerikai, a hasonló tendenciákra azért nem árt felfigyelnünk. A hazai cigány bűnözési statisztika pl. meglepő hasonlóságot mutat az amerikai néger bűnözéssel, ahol a lakosság 10%-át kitevő négerek követik el az erőszakos bűncselekmények több, mint 50%-át. Egy FBI kimutatás alapján összeállított elemzés szerint, az immár három évtizede tartó "mocskos háborúban", melyet a néger bűnözők a polgári egyenlőséget szónokló aktivisták és a négerek iránt részrehajló bírák támogatásával folytatnak a fehér társadalom ellen, több, mint 170 millió olyan bűncselekményt követtek el, ahol a sértett fél fehér ember volt, az elkövető pedig néger, vagy színes bőrű. Csupán egyetlen évben, 1991-ben 20.204(!) nemi erőszakot követtek el négerek fehér nőkön. Az 1994-es statisztika szerint az összes erőszakos közösülés 40%-át négerek követték el fehér nők ellen. Ugyanebben az időszakban fehér férfi által néger nőn elkövetett erőszakot egyetlen egyet sem jegyeztek fel! Az arány tehát 20.204 : 0 a négerek javára. Véletlenül sem kívánunk azonban belemélyedni az amerikai bűnözési statisztika elemzésébe - mindezt csak alátámasztásul szánjuk az alábbi kiáltványhoz, melyet Amerika ünnepelt néger költője, Imamu Amiri Baraka (LeRoi Jones) intézett fajtársaihoz. (Ne nézzük ezúttal, hogy ez az amerikai "Talpra néger !" színvonalban némileg elmarad Petőfi Talpra magyar!-jától, mert végül is ez a néger költő ugyanúgy kultúráját és szellemi teljesítménye javát vitte bele versébe, mint más költők, s ő sem adhatott mást, csak mi lényege .) Íme a szózat (szó szerinti fordításban: "Te sohasem lophatsz egy fehér embertől, mert ő mindenét, amije van, lopta; Mindez pedig történik békeidőben, egy jogállamban, a világ "mintaállamának" számító Egyesült Államokban. (Ezek után képzelje el bárki, mi történne, ha ebből a népsöpredékből toborzott hadfiakat, akiket a magyar hazaáruló kormány a magyar nép megfélemlítésére hívott be Taszárra, fegyveresen rászabadítanák népünkre. A 1944-45-ös orosz inváziót aligha nem békés virág-vasárnapi körmenetnek kellene átminősítenünk ahhoz képest. ) Ha valaki netán azt gondolná, hogy a fenti számok (és a mögöttük meghúzódó félelmek) csupán kiragadott példák, melyek alapján nem szabad egy faji kisebbséget kollektíven bűnözőnek nyilvánítani, azt megnyugtatjuk, hogy er-ről szó sincs. Mi is úgy gondoljuk, hogy ha Ninivének megkegyelmezett az Úr egy igaz ember kedvéért, mi sem általánosíthatunk. De azért talán nem árt elgondolkodunk azon, hogy amíg 1997-ben - az FBI statisztikája szerint - Washington DC 18-35 év közötti néger lakosságának száma 48.856 volt, addig ugyanabban az évben ebből a körből 24.377-en voltak bebörtönözve, feltételesen szabadlábon, vagy álltak körözés alatt. Ha tehát átlagosan négy fősnek tekintünk egy családot - ami a négereknél erősen alábecsült szám -, akkor ez azt jelenti, hogy minden néger családban legalább két személy regisztrált bűnöző! Elgondolkodunk azon is, hogy ezt a néposztályt Amerikában is ugyanúgy a zsidók hergelik, uszítják a fehér társadalom ellen, és szükség esetén védik a törvény előtt(!), ahogy nálunk tüzelik a cigányság hasonló bűnözési mutatókkal rendelkező lumpen elemeit a magyarság ellen, s akiknek erkölcsi parancsolatai kísérteties hasonlóságot mutatnak a fentebb idézett néger költő "verséhez". A zsidó törvénykönyv (Talmud) cikkelyei között szerepel többek között, hogy: "...a nemzsidók javai hasonlók a gazdátlan jószághoz és mindenki, aki először birtokba veszi, megszerzi azokat." (T. Baba Mezia 6. a. lap.) " Ennyi analógia azonban már Amerika elbutult népének is sok. Egyre többen kezdik már ott is észrevenni, hogy merénylet folyik az egész civilizált világ jog-és erkölcsrendje ellen. Mi ezeket a változásokat itthon nemzetünk elleni akcióként érzékeljük és értékeljük. De, szélesebb perspektívába helyezve a jelenségeket, nekünk is észre kell vennünk, hogy a magyarság ellen folyó erkölcsi, jogi és kulturális aknamunka csupán része egy átfogó nemzetközi folyamatnak, melynek lényege, hogy az Új VilágRendet építő erők, ahogy korábban az osztályellentétek szításával törtek mindenütt a nemzet gerince, a nemesség ellen, úgy tüzelik most a kisebbségi rasszizmust támogatva a többség , a nemzetnek már úgyis alig nevezhető nép ellen a különböző etnikumokat. Mindig és mindenhol a fejlettebb szintet képviselő nemzetek ellen a fejletlenebbeket, a fehérek ellen a színeseket. Mert a társadalmi ellentéteket háttérből és a médiákon át szító zsidóság számára a négerek, a cigányság, vagy a helyi konfliktusok iránt érzéketlen vendégmunkás tömeg nem ellen f él, hanem eszköz ; az ellenfél mindig és mindenhol a faji összefogásra képes és alkalmas Nemzet. Mi, magyarok, csupán egy bábu vagyunk ebben a világméretű sakkjátszmában, ámbár nem jelentéktelen bábu! Nem vagyunk tehát egyedül. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a magyarság - mint a történelemben már annyiszor - ismét Európa védőbástyája lett. Mert mi voltunk az első kiszemelt áldozatok - sokáig nem értettük, miért? Apponyi Albert gróf - az egyetlen úriember a trianoni csürhében -, amikor nemzetünk és ezeréves hazánk védelmében az utolsó szó jogán elmondott védőbeszédében a magyarság kultúrfölényére apellált, nem gondolhatta, hogy éppen ez volt a döntő érv, ami alapján kimondták ránk a halálosnak szánt ítéletet! Mert ezt a szót, hogy kultúra és ami vele szorosan összetartozik: a nemzet, éppen akkor készült elfelejteni a feloldódás és eltömegesülés útjára lépett (vagy kényszerített) Európa. Ezeknek a fogalmaknak majd csak a nemzeti fejlődés élére álló és a független nemzetek Európáját hivatásához visszavezető tradicionális jobboldal fogja ismét visszaadni a polgárjogot. Egy azonban bizonyos: a halálmenet, melyben rövidesen nemzetek süllyednek el, már elindult. És ahogy nyiladoznak a menetelők liberális fényözöntől elvakított szemei, úgy veszik észre egyre többen, hogy nekik sem az eszközül ki-és felhasznált etnikai csoportok, vagy a szomszédos nemzetek a legfőbb ellenségeik, hanem az a valami MÁS, akik uszítják azokat!
|
|
|
6. Rasszizmus és előítéletMindazokat, akik a tudományos vizsgálatokkal is alátámasztott mindennapi tapasztalat alapján tényként kezelik a rasszok közötti értelmi és egyéb különbözőségeket, a liberális oldalon előítélettel (prejudikáció), gyűlöletkeltéssel, bigottsággal és "rasszizmussal" vádolják. Az előítélet ezzel szemben nem valamiféle hibás gondolkodás, vagy bűn, hanem korábbi tapasztalataink, tudásunk alapján kialakított egyfajta "munkahipotézis", mellyel csak az nem rendelkezik, aki nem tud semmit. Ha előítélet-mentességet várunk el valakitől, nem kívánunk tőle kevesebbet, mint azt, hogy minden korábbi tapasztalatát felejtse el és sorozatosan ugyanabba a hibába, vagy gödörbe essen. Előítélet az élővilágban általános jelenség, mely mindig volt, van és lesz, amíg élet van a földön, és amelyre az önvédelmi reflexek egész sora, az emberi közösségekben pedig ezen túl a szólásokban és közmondásokban megfogalmazott igazságok és törvényszerűségek axiomatikus ismeretrendszere épül. ________________________________________________________ (×) Erdey Z .: Előítéletek védelmében - Havi Magyar Fórum, 1997. július ________________________________________________________ A mindenkit megtévesztő fogalmi zavar abból ered, hogy az előítélet gyakran rögzülhet és a változásokat követni képtelen bigottsággá, elfogultsággá merevedhet. Ilyen bigott, ellenvéleményt nem tűrő és a másik oldallal szemben elfogult álláspont többek között éppen az, amit az egalitariánusok, a fajok közötti egyenlőség hívei vallanak. A bigott embereket pedig nem lehet észérvekkel meggyőzni. Velük vitába szállni annyi, mint lóval imádkozni. Mint már említettük, Amerikában a legélesebb etnikai választóvonal a négerek és a fehérek között húzódik. De egészen bizonyos, hogy egzakt vizsgálatokkal hasonló különbözőségek lennének kimutathatók nemcsak a három alap-rassz: fehér, mongol és néger, hanem a fajtaváltozatok (indián, maláji), valamint a primitív ősnépek, keverékek, töredékfajták között is. Ugyancsak jól felismerhető - főleg alkati - különbségeket találunk Európa nem keveredett, fehér rassztípusai: az északi, alpesi, a kelet-balti, dinári, a mediterrán és a turáni (v. törökös) típusok között. (Doros) Hazánkban szintén két jól kimutatható etnikai határ figyelhető meg a befogadó nemzet, a szkíta-magyarság, valamint a betelepült cigányok és a zsidók között. Tokay kulturális és antropológiai tényekre hivatkozva igazolja e két különálló, szétszórtságban élő etnikum: a beduin-fehér-néger keverék zsidók (érdekes, de talán nem véletlen, hogy Jézus tanítványai között az egyetlen zsidó, az áruló Júdás, néger volt!) és a társasközösségi élet alsó fokán megrekedt, indiai eredetű cigányok elkülönülését az európai rassz-típusoktól. Az elkülönülés foka bár eltérő, mindkét típusnál elég nagy ahhoz, hogy a befogadó nemzet idegenül álljon velük szemben. Ez a faji idegenség-érzet, valamint a zsidóság esetében a vallási tilalom a legkomolyabb, ma már szinte egyedüli akadálya annak, hogy e két szórvány-etnikum Európa kisebb beltenyésztettségi fokú népeivel keveredjen és e vérkeveredéssel azokban jelentősebb faji leromlást idézzen elő. Duke könyvének későbbi fejezeteiben csak társadalmi részjelenségekkel kapcsolatban érinti, de lényegileg nem magyarázza a fajkeveredés (kültenyésztettség növekedésének) negatív genetikai következményeit. Ő a rasszkülönbségek figyelmen kívül hagyásának fő veszélyét az oktatás színvonalának csökkenésében látja. Ez azonban csak a kérdés egyik gyakorlati vonatkozása. Sokkal tragikusabb következményekkel jár azonban - mint fentebb már utaltunk rá -, ha a faji elkülönülés feladása átlépi az iskolai csoport-határokat és a genetikai faj-(vér)-keveredés síkjára tevődik át. Tokay ezzel összefüggésben példákkal igazolja, hogy az egy társasképlet keretében élő társasközösségek eggyé olvasztásának ugyan egyetlen módja a vérkeveredés, de csak akkor, ha a keveredő népelemek típusa nem nagyon eltérő. Ellenkező esetben a keveredés eredménye korcs lesz. Ezt a szomorú eredményt példázza szemléletesen Amerika fehér és néger (mulatt), vagy néger és indián (mesztic) keverék népessége. Amerikában, mivel a társasközösség extrém mértékű kültenyésztettsége miatt a típusjellegek, s ennek következtében a réteghatárok elmosódottak, az idegenség-érzet már csak a fő rasszok (elsősorban fehér és néger) között képez választó vonalat. Ott a jövőben is leginkább e két nagy-rassz keveredése akadályozhatja a kultúra és műveltség fejlődését. Ezt tudván, Amerika politikai-gazdasági életének megszállói éppen az erőltetett fajkeveréssel akarják elérni, hogy még sokáig ne alakulhasson ki velük szemben számottevő nemzeti ellenállás. Európában a világháborúk óta hasonló fellazító politikával egyengetik a zsidó világhatalom útját. Alapvetően ezt a célt szolgálta a hazánkat sújtó trianoni békediktátum, majd a II. világháború után Európa-szerte uralomra jutott liberális demokrácia másság-kultusza, mely a fajok keveredését többek között a vendégmunkás áradattal, (a volt gyarmattartó államok esetében a gyarmatokról való néger, arab beözönlés előmozdításával) igyekszik segíteni, csökkentve ezáltal a magasabb kultúrájú és fejlődési potenciálú európai társasközösségek beltenyésztettségi fokát (ez áll a Liberális Demokrácia "nemzetállam-ellenessége" és tűzzel-vassal támogatott "befogadó-állam" elmélete mögött; nálunk a "szentistváni állameszme" látványos feltámasztása 1990 után!). Ez kettős célt szolgál: egyrészt gyengíti a felhígítási politikával megcélzott nemzetek verseny esélyeit, másfelől gyengíti azok ellenállását mindenféle további asszimilációval szemben. A fajkeveredés azonban nemcsak az oktatási és kulturális színvonal alászállását eredményezheti, hanem nemzetvédelmi és nemzeti (csoport)érdek védelmi szempontokat is felvet. Szerencsénk, hogy nálunk a globalizáló politika maradéktalan érvényesülésének mindmáig fontos akadálya a nyelvi korridor, mely a határok felnyitása óta a fajidegen beözönlésnek egyetlen gátja. (A teljesen fellazított bevándorlási törvényeket nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.) A magyar nyelv logikai rendszere teljesen eltér a környező országok nyelvétől és a globalizáció világnyelvétől, az angoltól, s ez mindkét irányban megnehezíti, a nyelvi beolvadást., ellentétben pl. a skandináv országokkal, ahol ez a folyamat már igen előrehaladott. Így a nyelv, mint faji összetartozást jelentő "bélyeg", napjainkban nálunk ismét nemzetmegtartó jelentőséget kap. A második akadály (volt eddig) a magyarság földművelő, kevéssé mobil társadalom-szerkezete. Idáig főleg a zártabb vidéki lakosságba volt nehéz idegeneknek beszivárogni (bár Bartha Miklós : Kazárföldön c. szociológiai munkájából megtudhatjuk, hogy kisszámú idegen beszivárgás is milyen súlyos problémákat jelent, ha érzékeny pontján támad meg egy közösséget). Most viszont a mesterségesen támasztott vidéki munkanélküliség és a földek idegen tulajdonba kerülése súlyosan veszélyezteti ezt a nemzet-megtartó immobilitást. A föld nemcsak nemzeti kincs, élettér és természeti erőforrás, hanem ilyen értelemben nemzetmegtartó erő is. Ezért is nemzeti létérdek, hogy földünk minden egyes darabja magyar fajtánk kezében maradjon. Magyarország a trianoni békediktátum óta nem nemzetiségi állam, kevés számú őshonos nemzetiségünk beolvadása részben már megtörtént és nem hígíthatja érezhetően az uralkodó etnikumot. Számottevő változást csak a két nem őshonos nemzetiségünk: a cigányság és a zsidóság beolvadása jelentene, azonban e két erősen beltenyésztett etnikummal szemben ma is jól érezhető társadalmi ellenállás mutatkozik. Ráadásul e két népcsoport évszázadok óta masszív ellenállást tanúsít minden asszimilációs törekvéssel szemben. Katasztrofális lenne, ha a liberális demokrácia (LD) fellazító politikája hatására ez az ellenállás megszűnne. Prognosztizálható, hogy a közel egymilliónyi cigány és ugyanannyi zsidó beolvadása (az összlakosság 20%-a!) bizonyos régiókban - különösen nagyvárosokban - a nemzetiségi elemekkel már amúgy is erősen kevert, kisebb típusjelleg-átörökítő képességű magyar etnikum faji jellegét teljesen átalakítaná. Az ilyen beolvasztás-jellegű asszimiláció a bekövetkező kulturális hanyatlás és faji leromlás miatte nemzeti karakterünk megóvása érdekében elkerülendő. A faji kérdés ilyen vetületeiről Duke természetesen nem beszél(het) az amerikai társadalmi viszonyokat elemző könyvében. Nekünk azonban különösen fontos átértékelnünk ezeket a szempontokat is, még az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előtt. Időben fel kell hívnunk a figyelmet a fajhígulás veszélyeire, tudatosítva a magyarságban a fajidegen rassz-és típus bélyegeket, hogy kialakíthassuk erre épített nemzet-és fajvédelmi előítélet rendszerünket. Ez az egyetlen ésszerű önvédelmi válaszreakció, mely a LD fajkeveredést elősegítő nemzetromboló politikájára adható. | |||
7. A Nagy ParadoxonMinden baj gyógyítása a diagnózissal kell kezdődjön, ezért először is megkíséreljük feltárni annak az ön-és nemzetpusztító magatartásnak az okait és társadalmi hátterét, melyek lehetővé teszik és eltűrik, hogy e hazaárulást és fajirtást egyesek az állami politika szintjén gyakorolják. Mindehhez azonban Duke eszmefuttatása nem ad elég támpontot. Úgy érezzük, hogy mélyebben és oknyomozóbban kellene abba a történelmi örvénylésbe néznünk, melyet ő úgy egyszerűsít, hogy "a természeti erőkkel hosszú időn át vívott harc során az emberben rögzültek azok a képességek, melyek civilizáció teremtésére alkalmassá tették. Majd, az általa teremtett civilizáció intézményei és (társadalmi) folyamatai visszájára fordították ezt a fejlődést, genetikailag legyengítették az embert és visszavetették a barbárság korába." Duke ezt az ismétlődő folyamatot nevezi a "Nagy Paradoxonnak". Ebben a folyamat leírásban azonban a szimplifikációk, gondolati egyszerűsítések miatt lényeges dolgok sikkadnak el. Például az, hogy mit értünk "civilizáción", mi teszi képessé az embert civilizáció teremtésére, hogyan értelmezhető a "fejlődési folyamat megfordulása" (egyáltalán: beszélhetünk-e fejlődésről?), vagy mit jelent az "ember genetikai gyengülése". Mert ebből a megfogalmazásból csak úgy, mint a könyv más fejezeteiből világosan kitetszik, hogy Duke is - talán egyfajta amerikai "civilizációs ártalomként" - nem tesz különbséget kultúra és civilizáció között, még kevésbé utal ezek szerves kapcsolatára, ráadásul "az ember fejlődéseként" értékeli azt a veleszületett képességét, hogy egyre bonyolultabb gépeket tud készíteni. Feltételezhető, hogy itt egyszerűen csak a liberális napisajtó pongyola szóhasználatának átvételéről van szó, mert az angol nyelvben mindkét fogalomra van külön szó, ellentétben pl. a franciával, ahol a civilizáció kifejezést használják akkor is, ha kultúrára gondolnak. Azonban ahhoz, hogy az ember mesterséges környezetének e két alkotóeleme közti lényegi különbségre és kapcsolatra, s mindezekkel összefüggésben egy igazi és valóban létező nagy paradoxonra is rávilágíthassuk, ismét egy kis gondolati kitérőt kell tennünk. Az ember mesterséges környezetét anyagi javak és szellemi értékek alkotják, melyeknek az egyes embercsoportok történelmi korok, élettér és társadalmi helyzet függvényében különböző mértékben részesei. Mennél többen jutnak hozzá a mesterséges környezet materiális elemeihez, annál magasabb az illető társasközösség civilizációja, minél többen részesei a szellemi értékeknek , annál magasabb a kultúrája. Az első tényező az élettér, a második - mint az előzőkben láttuk - a tenyésztettség függvénye. A civilizáció fokát az határozza meg, hogy a természeti erőforrások milyen bőségben állnak rendelkezésre és a kollektív életforma, valamint a technika fejlettsége ezek felhasználását milyen mértékben teszi lehetővé, a kultúráét pedig az, hogy az illető társasközösség örökletessé vált tulajdonságaival mennyire lett alkalmas a kollektív együttműködésre, mennyire lett gazdag szellemi értékekben. Ez pedig gyakorlatilag nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy az olyan nagy életterű és erős kültenyésztettségű társadalomnak, mint az amerikai, szükségképpen magasabb lesz a civilizációja és alacsonyabb a kultúrája. Ebből pedig világosan következik, hogy az embert nem a "civilizáció intézményei" vetik vissza periodikusan a barbárság korába - mint ahogy azt Duke írja -, hanem a túlzott vérkeveredés következtében előálló "kulturális elerőtlenedés ", azaz a társadalmi fellazulás. És ráadásul, ezek a folyamatok sem egyformán érintenek mindenkit és minden társadalmi réteget. Ha a civilizációs egyenlőtlenség (azaz az ál-elit hatalomgyakorlása, az autentikus elit kirekesztettsége és az ezzel párosuló nagy gazdasági egyenlőtlenség) és a kulturális egyenlőtlenség egy időben jelentkezik és ölt tűrhetetlen méreteket, forradalmak, háborúk törnek ki. Ebben a mondatban a tűrhetetlen szón is hangsúly van, mert a kultúra és civilizáció egyébként csak igen ritka történelmi korokban és helyzetekben fejlődhet kiegyensúlyozottan. Ehhez az kell, hogy mind az illető nép tenyésztettségi körülménye, mind élettere megfelelő legyen. Ha ez a kedvező konstelláció (együttállás) hosszabb ideig érvényesül, akkor nemzet és kultúra születik (ld. a magyar nemzet kialakulása történelme "néma évezredében"), melyek mindegyike stabil, történelmi korokat át-és túlélő képződmény, ellentétben a civilizációval, melyet egy gazdasági válság, vagy háború is megrendíthet. Mint arra a 2. fejezetben (Eltömegesülés (fajkeveredés) és intelligencia kapcsolata) már utaltunk, az egyes emberek kultúra befogadó képessége egyedileg és fajilag is különböző. Rámutattunk, hogy ebben a különbözőségben a fajnak és az egyedi öröklöttségnek sokkal meghatározóbb szerepe van, mint a környezeti hatásoknak. Ezt a tudományosan igazolt megfigyelést most még kiegészítjük Tokay azon megállapításával, hogy azonos rasszokon és kultúrkörökön belül is koronként változik a kultúra befogadására alkalmas és kevésbé alkalmas egyedek aránya. Ezért kézenfekvőnek látszana ezzel a biológiai ciklikussággal magyarázni a történelem ciklikusságát, azonban ez utóbbinak sokkal összetettebb okai is vannak. Magára a kultúra periodikus hanyatlási folyamatára azonban a biológiai ciklusok váltakozása, azaz a kultúrember és a tömegember számbeli arányeltolódása megfelelő magyarázattal szolgálhat. Meg kell jegyeznünk, hogy a "tömegember" kifejezést sokan az átlagemberrel azonosítják, holott a két fogalomnak semmi köze egymáshoz. Míg az "átlagember" egy csoport jellemző típusát jelenti, addig a "tömegember", mint látjuk, minőséget jelöl: olyan emberi minőséget, mely a belső értékek nélküli, érzékei, ösztönei és fizikai szükségletei által vezetett, emelkedett gondolkodásra képtelen, gátlástalan, erőszakos, sekélyes szellemi világú emberek sajátja. Minden társadalomban jelen vannak - sőt, túlnyomó többségben ezek vannak jelen! -, de veszélyessé, társadalomformáló erővé csak akkor válnak - válhatnak - ha a társadalmat vezető elit helyét, annak meggyengülése következtében, sikerül elfoglalniuk. Tehát, a liberalizmus azért is hanyatló társadalmi forma, mert uralkodó típusa a tömegember, mely mindig az ilyen és ehhez hasonló leszálló, az egyéni értéktelenséget felértékelő, szabadosságot, társadalmi és erkölcsi devianciát megtűrő korszakokban és társadalmi rendszerekben találja meg létformáját. Ha megfigyeljük, a történelem egyik olvasatban lényegében éppen arról szól, hogy a nagy hódításokkal, felfedezésekkel együtt járó élettér növekedés és ebből eredő vérkeveredés (kültenyésztettség növekedése) után zuhanásszerűen csökken az érintett népcsoportok kulturális színvonala, hódítóé és meghódítotté egyaránt. Érdekes kérdés már most, hogy kimutatható-e a kultúrák periodikus visszaesése mögött az élettér-csökkenés, azaz túlnépesedési folyamat? Most tehát, miután vázlatosan áttekintettük a kultúra, faj és civilizáció kapcsolatát és egymáshoz való viszonyát, vizsgáljuk meg e kapcsolatrendszer azon következményét, mely még inkább rávilágít a népek és kultúrák egyesítését célzó liberális törekvések legfeloldhatatlanabb ellentmondására. A fentiekből ugyanis világosan kitűnik, hogy a kultúra fajhoz (rasszhoz, nemzethez) kötött, mely az adott fajjal együtt fejlődik s vele is enyészik el. Ugyanazok a (genetikai) hatások teremtik mindkettőt, s ami ártalmára van az egyiknek, árt a másiknak is. Abból pedig, hogy a kultúrák genetikailag meghatározottak, az is következik, hogy nem adhatók át egyszerű tanulási folyamattal más ember-típusnak, mint az ismeretek, mely utóbbiakat minden faj saját örökletességei szerint illeszthet szellemi világába.× ____________________________________________________________________ ×Bár, azokat se mindig. Mint a primitív népek és a fehér fajta kultúrájának és civilizációjának találkozása példázza, az örökletességek nagy eltérése esetén az ismeretek átétele a primitívebb faj kipusztulását eredményezheti. Úgy tűnik tehát, hogy egy bizonyos biológiai fejlettségi fok csak bizonyos mennyiségű és minőségű ismeretanyag beillesztését teszi lehetővé káros következmények nélkül. ____________________________________________________________________ A kultúra viszont, mint öröklött tulajdonság, csak vérkeveredés útján lenne más fajoknak átadható, ami viszont - mint láttuk - mindig együtt jár a kültenyésztettség növekedésével, azaz a kultúra hanyatlásával. Ebben, a fajhoz (rasszhoz) kötött kultúra-átadhatatlanságában rejlik a (Duke által más összefüggésben felvetett) NAGY PARADOXON lényege, egyszersmind humán vonatkozásban a "rasszizmus" értelme és fajvédelmi jelentősége, ami rávilágít az amerikai "melting pot" (olvasztó tégely) elmélet totális csődjére és értelmetlenségére.
Ma a tömegember a kortípus. Ez a típus hatalmasodott el a szellemi élet munkaterületein is. Ez a hangadó a szerkesztőségi asztaloknál, a parlamenti padokban, sőt a miniszteri bársonyszékekben is. Sajnos, Duke nem láttatja ilyen mélységben ezt a kortünetet. Ö elsősorban a felszíni jelenségekről ír. Ezek mélyebb analízise céljából ezért ismét Tokay László hoz kellett folyamodnunk, aki sorait ugyan hatvan éve vetette papírra, de mintha napjaink kórképéről írna, szólna a XXI. század ébredő magyarságához. |
|||
8. A Másság két arca - A) A színes áradat
"Anélkül, hogy ennek jelentőségét a társadalom felismerte volna, David Duke könyvének "The Rising Tide of Color" c. fejezetében idézi Martha F. Riche, a Clinton kormányban a Bureau of the Census igazgatójának fenti, a fehér amerikaiakhoz intézett örömittas szavait. Figyeljük meg jól, miként lelkendezik egy zsidó a fehér faj hanyatlásán és invokálja a színes uralmat. A többit majd illesszük ebbe a keretbe. Az alábbiakban ugyanis arra keresünk választ, mi vezetett Amerikában a világtörténelem leglátványosabb, leggyorsabb kulturális összeomlásához. ![]() Mint arra már az előzőkben rámutattunk, az etnikai keveredés eleve az öröklöttséggel összefüggő kultúra meggyengülésével, alászállásával jár. Most Duke gondolatmenetét követve és kiegészítve megpróbáljuk kinyomozni, hogy milyen erők és szándékok állnak az amerikai viszonylatban is gyors etnikai keveredés és fajhígulás mögött. Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy Amerika "forgatókönyvébe" mindaz, ami történt és történik eleve bele volt kódolva. Bele került, mint időzített genetikai bomba abban a pillanatban, amikor az első rabszolga szállítmány Amerika földjére érkezett, amikor a "paráználkodás tilalmára" vonatkozó parancsolatot megszegve elkezdődött a fehér, néger és indián fajták vérkeveredése. Az 1960-as évek közepéig az USA lakosságának még közel 90%-a fehér volt. A XX. század elején a bevándorlók zöme, ha nem is anglo-saxon, de legalább európai fajta típushoz tartozó volt , akik két generáció alatt teljesen asszimilálódtak az anglo-amerikai kultúrához - írja Duke. (Hogy ez hogyan értendő és mit jelent, arról korábban már szóltunk!) ____________________________________________________________________ x1990 után nálunk is, mintha a föld alól jöttek volna elő, jelent meg a városok közterületein egy vizenyős, hülye tekintetű, rágógumizó, hátra csapott baseball sapkát viselő, fülkarikás, gengszter-kinézetű söpredék. Hol voltak korábban, nem tudjuk. Ezeknek más az értékrendjük - még az sem biztos, hogy van-e egyáltalán -, "kultúrájuk" egy internacionális szubkultúra. Fentebb kimutattuk, hogy a fajt önálló kultúrája is jellemzi. Ez pedig azt jelenti, hogy egy más faj alakul a szemünk előtt, melynek már alig van köze népünkhöz. Lábjegyzetben jegyzem csak meg, mint hipotézist, hogy úgy tűnik: fajtánkat nemcsak a köztünk élő, szapora és évezredes beltenyésztettsége folytán erős genetikai átörökítő képességgel rendelkező cigányság, zsidóság valamint a betelepülő idegenek veszélyeztetik, hanem ez a köztünk élő, elkorcsosult, magyarságtól és kultúránktól idegen, korcs réteg is. ____________________________________________________________________
Duke leírja, hogyan denaturálódott a szétáradó szubkultúra hatására gyermekéletének színtere, Gentilly Woods. Én ugyanezt kellett tapasztaljam szülővárosomban, az északi hemiszféra túloldalán, egészen más politikai környezetben, és ezt láttam szomorúan négy évtizeddel később Cleveland-ben is, ahol egy barátom végigvitt autóval azon a valaha kutúrált, szinte csak magyarok által lakott városrészen, melynek a Buckeye Road a gerince. Ma már alig lakik magyar arrafelé. A kertekben méteres dudva, az utakon feltöredezett aszfalt. A foghíjas utcasorokon, rikító tarkára pingált, vagy éppen összedűlni készülő házak előtt szerecsen semmittevők támasztották a falat, és az útszéleken roskadozó autók nagy részét akárcsak roncstelepről mentették volna ki. És az egész leépülés azzal kezdődött, hogy pár évtizede valaki eladott egy ingatlant egy négernek. Mint ahogy nálunk is így kezdődik egész falvak, városrészek elcigányosodása és tönkremenetele. Ugyanez a kép tárul elénk, ha Duke visszaemlékezései helyett a saját, honi képes albumunkat lapozgatjuk. Mert "büszkén" kijelenthetjük: "országalapító" István király óta megvan nekünk a saját jól bevált módszerünk arra, hogy lehet fajunkat eredményesen pusztítani, nem szorulunk idegen példázatokra. És ez talán érzékenyebb húrokat érint meg mindenki szívében, mintha távoli földrészek és idegen nemzetek vajúdását látja. Mi törölte el azt kultúrát és nemzetet - általánosan fogalmazva: "világot"-, amelyet országunk feldarabolása, két világégés, a kommunista hatalomátvétel és a levert szabadságharcot követő terror képtelen volt eltűntetni? Mert az igazi nagy változás - ahogy visszaemlékezem - csak a '60-as évek elején következett be. Mi történt akkor? Csak a mi "vasfüggöny" mögötti világunk változott-e meg, vagy itt is egy materialista értékrendű társadalmakat sújtó világfolyamattal állunk szemben? A hatvanas évek elején kezdtek mindenütt feloldódni a régi városmagok és civitások. Ékeket verve a zárt lakóközösségekbe, hatalmas tömegeket telepítettek a belvárosokba. Mondhatnánk azt is, hogy hatalmas tömegeket vonzott a városokba a munkahely, a koncentrálódó ipar, de ez csak féligazság, mert e tömeges vidéki bevándorlás mögött központi politikai szándékot gyanítani nem alaptalan feltételezés. Ugyanis nemcsak munkás tömegek áramlottak a városokba, hanem olyan etnikumok is, melyek fogalmilag nálunk is a munkával hozhatók legkevésbé kapcsolatba. Szülővárosomat, Debrecent, és a többi vidéki városunkat is valósággal elözönlötték a korábban a perem-területeken élő cigányok. Ezek gyerekkoromban - kommunizmus ide, vagy oda - a belvárosba csak szombat délelőtt jöhettek be. Lakni meg éppen nem lakott benn egy sem. Osztálytársaim között, iskolánkban nem lehetett cigány gyereket találni mutatóban sem. Attól a pillanattól azonban, hogy megnyíltak előttük a városkapuk, a mi számunkra megszűnt a közbiztonság. A tejes kislány már nem tehette le hajnalonként az ajtók elé a reggelihez valót, és mi sem hagyhattuk többé a sarki bolt előtt az üvegekben a tejért járó pénzt, mint korábban. Az utcai virágágyásokból barbár kezek kitépték a virágokat, a korábban tiszta utcákat lépten-nyomon undokságok éktelenítették... De, illesszük tovább a mozaikképeket. Természetes, hogy az élet kulisszáinak ilyen viharosan gyors átrendezése mindenütt félelmet gerjeszt az emberekben. Fel sem kell tennünk a kérdést, hiszen egyértelmű rá a válasz: ezek a folyamatok sehol sem a társadalom jóváhagyásával, pláne nem spontán mennek végbe, hanem törvények által ösztönözve, kikényszerítve. Törvények, a városi magisztrátusok korrupciója, vagy megalomániája - és mindezek mögött a pénzügyi-gazdasági érdek tette lehetővé az óriási, hazától, nemzeti kultúrától hatalmas tömegeket elidegenítő metropoliszok kialakulását. Ezeket a városokba özönlő tömegeket törvények erejével és kultúra-ellenes városrendezési tervekkel "emancipálták" városi lakosokká. Megszokott életrendek, társadalmi kapcsolatok, biztonságot nyújtó szomszédsági közösségek robbantak szét. Városrészeket romboltak le, hogy helyükbe tradíciótlan lakótömböket emeljenek. Debrecenben ekkor rombolták le a város-magot, a Vár utca, Füvészkert utca, Darabos utca környékét.
Szülővárosom régi lakói ezekben az években szóródtak szét, s költöztek el véglegesen Debrecenből. Akik maradtak, azokat szociálpolitikai szempontokat követve a perem-városokban épült lakótelepekre költöztették át. Akkor még előírás volt - talán még ma is az -, hogy minden lakótömbbe legalább egy cigány családot kellett telepíteni. Hadd emancipálódjanak, mi meg hadd szokjuk őket. Hát, volt is mihez hozzászokni, mert ezek rövidesen a környék rémeivé váltak. Szétvert, leszerelt és ócskapiacon részletekben értékesített lakások, felszedett parketta fájából lakásban gyújtott tábortüzek döbbentették meg nemcsak a lakóközösségeket, hanem a hatóságokat is. Előfordult olyan eset is egy ilyen "kényszer-lakótelepen", hogy a cigány család az emeleti lakásba vitte fel lemészárolni a lovat. Ilyen körülmények között a régi társadalmi kapcsolatok természetesen már nem tudtak regenerálódni, de újak sem alakulhattak ki. A városok lakótelepekké, alvóvárosokká degradálódtak. Ahogy változott a világ és oldódtak fel a civitások, úgy váltak egyre közönyösebbé, magukba zárkózottabbakká az emberek. A gyerekek arcáról eltűnt az a nyíltság és életvidámság, aminek hiányát Duke is meglepődve észlelte az amerikai gyerekeken, a régi fotókat nézegetve. Aki pedig nem bírta ezt az átmeneti szállássá vált a városi életet, elmenekült - mint mi is tettük. Több évszázada egyazon városban - nem egyszer ugyanabban a házban - lakó emberek váltak hontalanná saját szülőföldjükön. A lakóhelyéről kiüldözött városi lakosság sorsában osztozott, a szintén kiüldözött, vagy elvándorlásra, "ingázásra" kényszerült, földjétől megfosztott vidéki lakosság is. Az ő kálváriájuk talán még tragikusabb volt. Ez volt a mi igazi, belső " Trianonunk ". Amerikában szintén hasonló folyamat játszódik le, mely mögött ugyancsak kormányzati politikai szándék mutatható ki. Már John. F. Kennedy elnöksége alatt - részben az ő kezdeményezésére és támogatásával - megtörtént az a mintaper, amely legalizálta az első néger-fehér vegyesházasságot. Ő indította el azt a szegregáció-ellenes programot, ami azután utóda, Lyndon Johson alatt teljesedett ki és tart mindmáig. L. Johnson elnöksége idején (1963-69) három gyökeres változást vezettek be (Figyeljük meg a párhuzamosságot a liberális és marxista materialista társadálom-szervezés között!): 1) elkezdték az iskolák és a lakókörzetek erőszakolt etnikai keveredését; És mindezt ott is az amerikai fehér többség akarata ellenére! Ostobák lettek volna hát azok, akik ezeket a folyamatokat elindították, vagy csak nem számoltak a következményekkel? Nem ostobák voltak, sem tudatlanok, hanem a pénzügyi világhatalmat megszerző istengyilkos nép parancsait hajtják végre egy ördögi tervet követve mind a mai napig. Nagyon is jól átgondolt - ma már biztosan állítható, hogy nemzetközileg is összehangolt - programot hajtanak ott is, itt is végre. Ennyi hasonlóság és időbeli egybeesés ugyanis nem lehet véletlen. E programok hatását tekintve azt kell mondanunk: ezek kiötlői közönséges gazemberek és nemzet-gyilkosok, és ezen ítélet alól e programok alsóbb szintű végrehajtói, a parancsra, fizetésért hazát, nemzetet árulók sem menthetők fel teljesen. A tudatosság mellett szóló egyik legfőbb bizonyíték, hogy ma, amikor már napnál világosabb kellene legyen a világ vezetői előtt, hogy a kultúrák, fajok összekeverése beláthatatlan katasztrófa helyzetbe sodorta a fehér fajt és leállította fejlődését, akkor ezt a degenerációs programot egyenesen integráns részévé tették az Új VilágRend-ként elhíresült Bush doktrínának (aminek kidolgozója ugyan, mint láttuk Kalergi volt, de gondolati magva már ott van az emberiség kiirtásának zsidó programjában, az Ótestamentumban. (Móz.IV.33, 52-53; V.7, 16, 22-23. - bővebben: Erdélyi-Erdey D. Zoltán: Zsidókereszténység - világvallás egy faj szolgálatában) Ennek szellemében alakították át Amerikában a bevándorlási politikát. Ellentétben a megtévesztő kérdőívekkel, a képzettség és szakmai gyakorlat ma már szinte semmit sem számít. A "családegyesítés" ürügyén akár analfabéták, bolondok, vagy HIV-pozitív személyek is letelepedhetnek az USA-ban, miközben minden eszközzel igyekeznek visszaszorítani az európai bevándorlást. Ez a színes áradat 1996-ban 94.97 milliárd dollárjába került a fehér adófizetőknek. Óriási pénzeket emésztenek fel a szociális kiadások, segélyprogramok, melyeknek egyetlen "áldásos" hatása, hogy a bevándorlás, valamint a nem-fehér helybeliek és bevándorolók magas szaporodási rátája következtében a fehér lakosság 30-40 éven belül kisebbségbe kerül saját hazájában. Ezekkel a társadalom lumpen rétegét és annak ingyenélését támogató egyre hatalmasabb szociális kiadásokkal tudják biztosítani, hogy ez a csőcselék had egyelőre még nagyjából nyugton van, kivár és még nem kezdte el tömeges méretekben követni a korábban idézett felhívást. De vajon meddig tart ez a se béke, se háború állapot? Látható mindenesetre, hogy Amerika ugyanolyan nagy bajban van, mint mi. Ők is lázasan keresik a megoldást, s hogy nem nagy eredménnyel, azt az is mutatja, hogy Paul Ehrlich bestseller könyve, a Population Bomb (Népesedési bomba) a gyermekek nemzéséről való önkéntes lemondást ajánlja megoldásként - éppen annak a rétegnek, amely nem valószínű, hogy valaha is egyetlen példányt elolvas ebből a könyvből! Másfelől, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ez az extrém szaporodás a négerek, valamint az Amerika déli államait elözönlő, azokat történelmileg saját területüknek tekintő (!) mexikói illegális bevándorlók részéről ugyanúgy nem teljesen spontán folyamat, mint nálunk a cigányság szaporodása és területi orientációja. Sőt, egyre inkább tudatos folyamattal állunk szemben, melyre a liberális szociálpolitika "rájátszik", s melynek célja, hogy a fajtaidegen népelemek "túlszaporodva" a többségi nemzetet, kiszorítsák azt hatalmi helyzetéből. Itt tehát meggyőzésről, önkorlátozásról szó sem lehet. Számunkra ezért nem is így vetődik fel a kérdés, hanem úgy, hogy el kell e nekünk ezt viselni, együtt kell-e élnünk ezzel a problémával, mint az influenzával, várva az előre megjósolható végkifejletet - vagy ha nem, akkor mi lehet a megoldás? Duke maga is biztosra veszi, hogy ha nem sikerül megoldani ezt a feszítő társadalmi problémát, annak Amerika (USA) szétrobbanása lesz a vége. Tegyük hozzá: a négereknek ez is a célja! A fehér faj kultúrájának lerombolását célzó törekvéseik pedig támogatásra találnak a másság másik - rejtett - arcát képviselő liberális hatalmi kör részéről. Nálunk hasonló a helyzet. Az időtől megoldást mi sem remélhetünk, csak a probléma súlyosbodását. A cigány szeparatizmus veszélye napról-napra nő és tömeges asszimilációjuk a már említett okok miatt nem várható, de nem is lenne kívánatos. Túlszaporodásukat a magyarság rovására csak törvényi úton lehetne szabályozni - ameddig erre egyáltalán még lehetőségünk van. Mert már a 24. órában vagyunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban is. Az Amerikát sújtó másik probléma, az egyre erősödő fajidegen bevándorlás. Duke világosan rámutat: a multi-kulturális állam eszméjét csak erőszakkal lehet a társadalmakra kényszeríteni. Kanadában, Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban végzett közvélemény kutatások szerint a lakosság erős ellenállást mutat a bevándorlás minden formájával szemben. Az illető liberális bábkormányok viszont mindenütt a közakarattal ellentétes politikát folytatnak, a "szabadság" nevében. Kinek, minek a szabadsága ez? - senki sem tudja. Csupán egy dolog bizonyos: igazi szabadság csak a lényegében egy fajtájú társasközösségben valósulhat meg, mely természetes vágyai és öröklött értékrendje szerint élhet. A fajtaidegen bevándorlás, jóllehet, nyelvi korridorunk miatt minket kevésbé, de relatíve kis népességünk miatt mégis érzékenyen érintő kérdés. Különösen félelmetes távlatot ad ennek a "hozzászoktatás" céljából nemrég köztudatba dobott, erre vonatkozó 1,5-4 milliós bevándorlási kormányzati irányszám. A tradicionális nemzetpolitika fontos célja ezért, hogy még időben felélesszük a társadalmi ellenállást ezzel a liberális migrációs politikával szemben. |
|||
|
"Minden helyen, ahová zsidók mennek,
|
|
|
|
9. ZárszóTörténelmünk e lezáruló szakaszában emberlétünket három, megoldhatatlannak tűnő konfliktus veszélyezteti: az emberi faj túlszaporodása, a természeti erőforrások beszűkülése és kimerülése, és egy társasközösségeken élősködő faji kisebbség kizárólagos világhatalomra törekvése. Mert a világot nemcsak a zsidó szupremácia fenyegeti, hanem egy ennél nagyobb és globálisabb aránytalanság is: az emberi faj szupremáciája . A Föld tűrőképessége is a végéhez közeledik és az Élet nem fogja tűrni, hogy létét veszélybe sodorja egy túlburjánzott sejtje, az emberi faj. Mi azt mondjuk: minden nemzetnek joga van a független, teljesítőképessége szabad kifejtését biztosító élethez. A Föld azt mondja: egyetlen fajnak, egyetlen életformának sincs több joga az élethez, mint a másiknak. A túlnépesedés kérdését minden országnak egyénileg kell megoldani, csak az ehhez nyújtott segítség és az alapelvek kidolgozása lehet nemzetközi. Ennek a kérdéskörnek része a világ majdnem valamennyi országát érintő etnikai feszültségek kérdése. Ezeket nem lehet megkerülni. Sem nálunk, sem máshol. Azt mondjuk, hogy az egészséges környezethez való jog általános alapjog., Vonatkozik egyénre és társasközösség egészére egyaránt. Ebbe beletartozik a lelki egészséghez való jog is. Fizikailag és mentálisan egészséges ember, csak egy nagyjából sértetlenül működő ökoszisztéma részeként, genetikai öröklöttségének megfelelő társadalmi és kulturális közegben képzelhető el. Ha békét, biztonságot akarunk a földön, ezt kell biztosítani mindenkinek. Ha létünknek valamilyen értelmet akarunk adni, ha létjogosultságunkat ezen a világon igazolni akarjuk, akkor azt kell mondanunk: az Ember hivatása egyedül és kizárólag ennek a harmoniának és egyensúlynak a megteremtésében, a földi Élet egységének védelmében áll. Ebben a kérdésben nem lehet a lehetetlenre hivatkozni. Ha ez lehetetlen, akkor csak egy lehetséges marad: megássuk a sírunkat. Akkor nem lesz béke. Akkor harc lesz és folytatódik az alászállás. Mennél távolabb kerülünk Ős-Istenünktől, annál mélyebbre. Milyen lesz ez a harc? Kétfrontos. Egyik fronton az emberiség fog szembe kerülni Istennel, pusztítva vizet, földet, levegőt, saját létalapját. Ez a harc már ma is folyik. Minden nap egy vesztett csatát hoz számunkra. Ebben a harcban még ütközeteket sem nyerhetünk, nem hogy háborút. A másik fronton viszont az emberi fajok fognak összecsapni. A III. évezred már nem a nemzetek, hanem a fajok háborújának évezrede lesz. Amerika erre készül fel. A világ irányító központjaiban már megadták a sarokszámokat. Kétmilliárd ember. Ennyi maradhat a földön, hogy fenntartható legyen a jóléti társadalmak életszínvonala a következő évszázadban is. De nem lesz fenntartható. Olyan totális háborúra számíthatunk, melynek végén nem marad ember a földön, csak állat. Az ember, aki nyomorultul túléli ezt az apokalipszist, az is állattá lesz. És akkor majd béke lesz. Mert a Föld békét akar ! Minden áron. És nem érdekli az ember kicsinyes önzése, nem érdekli, hogy vele, vagy nélküle, mert nagyobb, sokkal nagyobb tétről van szó: az Élet megőrzéséről. Teremtett egy fajt, hogy segítségére legyen ebben, de az ellene fordult, gyarló módon kijátszva törvényeit, mert uralkodni akart és nem szolgálni. Pedig megmaradásunk egyetlen esélye az Ősi Törvény szolgálata. Évmilliókig működött a földi Élet nélkülünk. Több millió életforma népesíti be világunkat. Közöttük csak egy az intelligencia hordozója bár ez sem bizonyos. De az bizonyos, hogy az intelligencia az Életnek csak egy nagyon periférikus és egyáltalán nem esszenciális megnyilvánulása. A tudósok feltételezése szerint sok százezer életet hordozó bolygó közül egyen, ha előfordul. Ebből pedig sokkal inkább az intelligencia életellenes jellegére következtethetünk, sem mint annak valamiféle privilegizált állapotára. Ne legyünk tehát önhittek. Isten nélkül, Törvényei ellenére nem fog menni a dolog, de azokkal szinkronban könnyedén. Nagyon borotvaélen táncol ma már az emberiség. Nyersanyagainkat, energia-készleteinket elherdáltuk. Fogyasztói társadalmunk felpörgetett gazdasága két végén égeti életünk gyertyáját. A kollektív őrület, a pocsékolás apotheózisát éljük, s mindezzel szítjuk a világon a faji ellentéteket, gerjesztjük a kielégíthetetlen vágyakat. Népünk, mely évezredeken át megértette és követte a Föld szavát, ma szintén Mammonnak hódol. Isten képét pedig nem lehet úgy viselni, mint egy párttagkönyvet: ha akarok elmegyek a gyűlésre, ha akarok, nem. Ha mi, magyarok, őseink teljesítménye alapján joggal vagyunk büszkék arra, hogy a teremtő Isteni Akarat szkíta fajtánkat a Tudás Népévé emelte, hozzánk küldvén le az emberiség nagy tanítóit, hogy általuk hozzájárulhassunk a világ legelső civilizációinak megteremtéséhez, lehetővé téve a magyarság számára, hogy a tudás és emberi találékonyság számtalan áldásával gazdagítsa világunkat, az írás feltalálásától a holográfiáig, akkor minden nemes magyarnak elsősorban kötelessége felkelni ezen értékek védelmében! Mik ezek az értékek és hogyan védhetjük meg azokat? A legfőbb érték, amit meg kell védenünk: önmagunk. Nemzetünk, kultúránk, értékrendünk, tradícióink, magyarságunk, nemzeti életterünk és benne a gondjainkra bízott élővilág. Ultra posse nemo obligatur - tehetségünkön felül természtesen mi sem vagyunk kötelezve, csak annyiban, hogy támogatnunk kell más népek hasonló törekvéseit is. De ebben minden benne van. Benne van nemes fajtánk bárhol a világon, egyedileg, darabonként, számbavéve. Nincs felesleges emberünk, nincs pótolható emberünk. Nincs akiről lemondhatnánk, akit kihúzhatnánk a névsorból! S mégis: ma nekünk van relatíve a legnagyobb leírt nemzeti emigrációnk, és évről-évre ifjúságunk színe-java fog vándorbotot és megy el innen a világ más tájaira, nem tanulni, hanem megélni és elveszni a nemzet számára! Benne van örökül kapott ősműveltségünk, ősi hitünk és erre épült, a modern világ követelményeihez igazítható értékrendünk és szép, ősi kultúránkat, hagyományainkat képviselő tárgyi és szellemi világunk, amit a kommersz rikító díszleteivel, ránk nem illő vásári jelmezeivel, bálványaival cseréltünk fel. Természetjogban gyökerező ősi erkölcsrendünket azt megcsúfoló zsidó törvénykönyvekre, táltos-napkeresztény hitünket bálványimádásra, értékeinket talmi csillogásra, hagyományainkat folklórra, vásári mutatványokra, kultúránkat quiz-műveltségre cseréltük s hazánk szent földjét felparcelláztuk, hogy darabonként áruba bocsáthassuk, hadd forogjanak sírjukban őseink, akik vérüket ontották érte valaha! Mi folyik itt? Milyen átok szállt reánk? Annak a harcnak, ami most kezdődik, első lépése a felébredés, azaz népünk tudati mozgósítása és ráébresztése a reális veszélyre. Sokan - talán azok közül is, akik most e sorokat olvassák - valami ködös, nem kézzelfogható veszélyre gondolnak, hiszen közvetlen környezetükben látszólag minden jól megy. Van biztos munkahely, a gyerekek nőnek, az egyik, már végzett, s most dolgozik és jól keres, a másik főiskolára készül, a család, ha sok munkával és takarékosan, de megél, a kocsit éppen most tankoltuk fel, és ha minden jól megy, jövőre talán sikerül lecserélni stb. De - bár hihetetlennek tűnik - mindezen relatív biztonság és kiszámíthatóság már ma is a múlté, csak nem vagyunk hajlandók tudomásul venni. Munkahelyünk egy külföldi cég ide-oda települgető leányvállalatánál máról hol-napra megszűnhet, a nagyobbik, egyetemet végzett fiú igaz, hogy Angliában dolgozik, de kuli munkát végez (golfpályát nyír) és teljes a család tanács-talansága a kisebbik gyerek pályaválasztásával kapcsolatban. A viszonylag magas jövedelemből a számlák kifizetése után alig marad valami, a kocsit jövőre csak az örökölt szülői ház árából tudjuk lecserélni és - amivel senki sem számol - egy ma megvásárolt sokmilliós autót már nem lehet "kifuttatni", mert tíz éven belül a világot átrendező energia-és ökológiai válság sok, ma még értéknek tartott dolgot, drága autót értéktelenné, ócskavassá devalvál... A riadó-kürtöket már egyre többen fújják. Arról az oldalról is, ahonnan nem is várnánk. A J. Carter elnök kezdeményezésére a '80-as évek elején kidolgozott Global 2000 világmodell előrejelzései alapján már folyik a világ átrendezése és a perspektivikusan is működőképes régiók - így hazánk! - felszabadítása az ökológiai katasztrófa menekültjei számára . Ebben a keretben kell tehát tervezni jövőnket, vizsgálnunk, újra mérlegre tennünk és átértékelnünk sok liberális téveszmét és ködösítést, melyeket a faj, a nemzet és a kultúra fogalom-köréről igyekeznek belénk sulykolni még a szavak fogalom-tartalmának eltorzításával is. Mit tehetünk mi, magyarok, ebben az egyre ellenségesebb világban? Tudomásul kell venni: időzített bombákon ülünk. Ketyeg az ökölógiai bomba, utolsó perceit méri a demográfiai időzített bomba és a világhatalomra törő erők az őket is fenyegető idő szorításában utolsó simításaikat végzik az emberiség ellen bevethető genetikai bombáikon. Mindezen nincs hatalmunkban változtatni. Erre kell mindenkinek rádöbbenni. Mert ez már nem a jövő, hanem a jelen! Önvédelemre pedig csak az éberlét állapotában mozgósítható a társadalom. Reménykedni, hogy nem lesz háború, hiú ábránd. Már benne vagyunk a sűrűjében! Mi Békét akarunk. De nem minden áron, nem pusztulásunk, megnyomorodásunk, nemzetünk széthullása árán! Ennél szebb, emberhez méltóbb a hősi halál. (Várgesztes, 2002. március 15.) |
|
|
|
Tradicionalitás és életminőségx"...Míg csak kenyeret esztek , s vizet isztok hozzá, A szabadnak hirdetett és magát szabadnak hívő ember a rabszolgaság kora óta nem élt olyan alávetett helyzetben, mint ma. A "rat racing" (patkányfuttatás): "dolgozz többet - keress többet - fogyassz többet" ördögi körfolyamatában elvészett a szabadság, és a fogyasztás egyfajta önként vállalt rabság forrásává vált. A liberalizmusnak nevezett társadalmi fellazítási folyamat örök emberi gyarlóságokat, mint egyenlősdi, elit ellenesség, kapzsiság, harácsolás lovagolt meg, a fogyasztói társadalom ideológiájával szinte vallássá magasztosítva a telhetetlenséget és a pazarlást. Nem külső kényszer által diktált szegénységet, hanem belső erkölcsi erőből fakadó szerény életvitelt ajánl népének, mint a szabadság és a béke biztosítékát. ______________________________________________________________ (x) Megjelent a Havi Magyar Fórum 1997. szeptemberi számában (1) idézet: PASSUTH László: Megszólal a sírvilág ______________________________________________________________ Hogy a királyi figyelmeztetésnek milyen foganata volt, azt sejthetjük abból, hogy a hettiták birodalma is elenyészett a múló időben. Országok, népek, birodalmak jutottak - és jutnak ma is! - az élvhajhászástól elpuhult Sybaris sorsára. A társadalmak gyengülése mindig erkölcsi hanyatlás következménye, aminek legszembetűnőbb jele a társadalmi normarendszer fellazulása: az a folyamat, amikor a társadalom egyre szélesebb körei kezdik a szabadságot - a Faust-i értelmezéssel ellentétben - mindenkit megillető jogként, individualista szabadosságként értelmezni.(2) A normarendszer fellazulásával együtt járó erkölcsi elbizonytalanodás a kultúra elsorvadásával jár, és ez a tény pozitív visszacsatolással tovább erősíti a kiváltó folyamatot.(3) A kultúra hanyatlása a tömegáru és a tömegember, a kommersz dominanciájának erősödésével kezdődik és a minőség muzeálissá válásával fejeződik be. Éppen ezért joggal tekinti Németh László a minőséget az emberiesség mércéjének(4) és látja korunk skizofréniájának egyik fő okát a termelés és a minőségi munka, a tradíció és a hajszolva haladás közötti egyensúly felboru-lásában.(5) _______________________________________________________________ 2"...Nur der verdient sich Freiheit, wie das Leben, /Der täglich sie erobern muß ..." , azaz: csak az érdemli meg a szabadságot és az életet, akinek naponta kell azokat kivívnia. (Goethe : Faust) 3TOKAY László szerint a liberális fellazulási folyamatok a népesség kültenyésztettségi fokának növekedése, a biológiai adottságok romlása irányába hatnak, ami miatt a társaskö zösségek kultúrfoka csökken. A beltenyésztettség ezzel szemben a tradíció erősödését és a kultúrnívó növekedését segíti. A társadalmi hanyatlás, a kultúra alászállása akkor követ kezik be, ha 4 NÉMETH László: A minőség forradalma - Püski K., Budapest, 1992. 5 NÉMETH László: A huszadik század vezérjelenségei (u.ott) _______________________________________________________________ Tágabb horizonton vizsgálva a kérdést, a tradicionalitás szempontjából az általános emberi jogok közül alapkövetelményként három, minőséghez való jogot emelhetünk ki: az elfogulatlan élethez, a minőségi munkához és a környezet minőségéhez fűződő jogokat. Ezek együttes megléte esetén beszélhetünk csak minőségi életről . A minőségi élet elsőszámú kritériuma az elfogulatlan élet, mely csak jogstabilitásra alapozott, nyitott, hierarchikus társadalomban képzelhető el. A jogstabilitás érdekében biztosítani kell a jog és erkölcs összhangját, mert - mint Bibó István fogalmazza-, úgy a hatalmi, mint a megegyezéses jogkeletkezés csakis az erkölcsi értékeknek megfelelve válik jogkeletkezéssé.(6) Tradicionális szempontból csakis az adott kultúrkörre (genetikai öröklöttség) jellemző, történelmileg kialakult normarendszert tekintjük az erkölcs-és szokásjog rendszer alapjának. A tételes jog csupán kitöltheti a szokás-és erkölcsjog által meghatározott kereteket, de azzal sohasem kerülhet ellentétbe. Mindebből következik az, hogy egy liberalizmus által erkölcsileg fellazított társadalomban stabil jogrendszer eleve nem jöhet létre.(7) A tradicionális értékelés szerint tehát érvénytelennek kell tekintenünk azt a tételes jogot, mely a természetjoggal, azaz a kultúránkból fakadó erkölcsi normarendszerünkkel ütközik. Az ilyen jog nem lehet stabil és nem lehet kerete az elfogulatlan egyéni és kollektív életvitelnek. Az elfogulatlan élet egyik legfontosabb kritériuma a jogbiztosságra alapozott létbiztonság, a bizonyosság abban, hogy a jog valósága az igazságosság bizonyos fokát jelenti, a jog normatív ereje az erkölcsi értéken alapszik.(6) Az élet minőségének másik fontos tényezője a minőségi munka, valamint az ebből fakadó társadalmi hasznosság-tudat és önbecsülés. A tradicionális értékelés szerint az emberek csak alapvető természeti jogaikat tekintve egyenlők, képességeiket és képességeikből származtatható jogaikat tekintve azonban nem. Ezért az emberi élet kiteljesedését leginkább szolgáló nyitott hierarchikus társadalomban mindenkinek egyenlő lehetősége van képességei kibontakoztatásához, azaz létrejön a képességek szabad versenye és ezzel összefüggésben - következményként - a minőség nem örökölhető, csupán (kedvező génkombinálódás esetén) átörökíthető nemessége és presztízsét jelképező előjoga a társadalom irányítására.(8) Csak egy ilyen társadalmi hierarchiába való beágyazottság, valamint az egyéni és generációs előrejutás, felemelkedés, tehát: nemesedés lehetőségének, azaz jövőképnek, életperspektívának birtokában képzelhető el minőségi élet. ___________________________________________________________________ 6BIBÓ István: Kényszer, jog szabadság - Válogatott tanulmányok I. - Magvető K. , Bp. 1986. 7 Bár el kell ismernünk, hogy nincs univerzális természetjog (MOÓR Gy.: Bevezetés a jog-filozófiába, Bp. 1923. p. 69.), de a jog és az adott kultúrkörön belül stabil erkölcs összhangja elleni durva támadásnak, "zsidó rablófilozófiának" kell tekintenünk azt a "CION Bölcsei-től" kölcsönzött és újabban egyre gyakrabban hangoztatott tételt, miszerint a jog nem az igazságot, hanem a politikát szolgálja, azaz értelmezése a mindenkori politikai szándéktól függ. Miként ezt a Kossuth Rádióban 1993. jan. 26-n 7:10-kor ki is jelentették, mondván: "az erkölcs és a becsület nem politikai kategória." Az igazság ezzel szemben az, hogy az erkölcsi normarendszer mindenkor független azoktól a gazdasági és politikai változá-soktól, melyek a kultúra lényegét magát nem érintik. Az erkölcsi alapok csak akkor változnak, ha a kultúrkörből való kiszakadás folyamata is végbement. Csak ekkor következhet be olyan szokásjog változás (ld. Magyarország háború utáni történelme!), ami erkölcsi normarend-átalakulással és következésképpen az erre épülő természetjog változásával jár. 8Ilyen előjog lehet pl. a tisztségek, közképviseletek (választhatóság) betöltésére való jog, vagy a választójogi pluralitás bevezetése választások és népszavazások esetén. ___________________________________________________________________ A harmadik fontos, kiemelendő tényező a környezet minősége. A környezetvédelmi intézkedéseknek azonban nemcsak az ember, hanem a vele szoros kapcsolatban álló élővilág igényeit is figyelembe kell venniük, mint alapvető, élethez való jogot. Csak tradicionális szemlélettel rendelkező társadalom képes erőforrásait a haszontalan, mesterségesen kreált igényeket kielégítő szükségletek, tárgyak, szolgáltatások felől az élettér általános minőségének javítása felé átirányítani. Változó világunkban tehát a környezet, a természet és ember viszonyának rendezésénél is a tradicionalitás jelenti a támpontot. A tradicionális környezetszemlélet nem csupán megőrzésre (konzerváció), természetvédelemre, táj-esztétikára stb., tehát az általános környezetvédelmi feladatok megoldására törekszik, hanem maximálisan figyelembe veszi az egyéni és kollektív emlékezet és hagyományőrzés szempontjait is. Mindez alapfeltétele a kultúra tovább- örökíthetőségének és a történelmi folytonosságtudat fenntartásának. A tradicionális szemlélet a környezet minőségéhez való jogot - a fogalmat kiterjesztve - az egészséges, tradíciók átörökítését biztosító környezethez való jogként értelmezi és a fogyasztói társadalom-modellel szembe a minőség esélyegyenlőségét, az emberi méltóságot szolgáló társadalomképet állítja. Mindebből világosan kitűnik az is, hogy a tradicionalitás, melyet csak a politikai tájolás szemszögéből nevezhetünk "jobboldalinak" - hiszen gyakorlatilag ugyanúgy szemben áll a liberális jobboldallal, mint a ballal - , épp úgy nem haladásellenes, mint bármely, magát a haladás élharcosának tekintő irányzat, de a "hajszolva haladás" helyett a "fontolva haladás" híve és vallja, hogy a technikai civilizáció nem válhat a kultúra és az életminőség ellenségévé. Az Európai Eszme lényegét a hagyománytiszteletre és az etnikai-faji diverzitás és elkülönülés fenntartására alapozott kultúrában látja, és az élet egyik legfontosabb minőségi mutatóját nem a fogyasztás volumenével, hanem annak minőségével jellemzi. Ez utóbbin egyaránt értendő a termelés és a termék minősége, magában foglalva a munkás minőségét és az igényes munka megbecsülését is. Éppen ezért kerüljük szóhasználatunkban a materiális tartalmú "életszínvonal" (living standard, Lebensniveau) kifejezést, és beszélünk ehelyett életminőségről (quality). |
|
|
|
|
||
|
|
|
|
|
|
|