Főoldal | Hírek | Életrajz | Képek | Beszámolók | Tabellák | Statisztika | Letöltés | Chat | Vendégkönyv | Linkek | Kontakt



B e s z á m o l ó





















Dunaferr NK - Elda Prestigio
32-16
(14-10)


Dunaferr NK:
Sirina, Lovász 2, Laluska 1, Ferling 5, Borbás 2, Mörtel 8, Nagy I. 2.
Csere: Ungureanu, Hoffmann (kapusok), Balogh B. 1, Kovács A. 2, Pigniczki 3, Vincze 3, Őri A. 3.
Edző: Kovács Péter.

A nemes bosszú reményében fogadta ma este a Hódmezővásárhely együttesét csapatunk, s a mieinknek volt is miért visszavágnia a vendégeknek, hiszen Kiss Szilárd gárdája a nyári felkészülés alatt és az őszi bajnoki mérkőzésen is legyőzte a piros-fehéreket.

Jó kezdés, megtorpanás

Ennek megfelelő elszántsággal, s szerencsére eredményességgel is kezdte a találkozót együttesünk, így alig értünk az ötödik perc derekára, mikor Ferling és Mörtel góljainak köszönhetően már háromfás hazai előnyt mutatott az eredményjelző (4-1). Bár a vásárhelyi gárda próbálkozott becsülettel, támadásai rendre megakadtak a dunaújvárosi védőfalon, s a jól védő Sirina kapuson, így folyamatosan növelte vezetését Kovács Péter gárdája, s a félidő derekához érve már hét gól volt a mieink fórja (12-5).
Ekkor azonban egy kisebb hullámvölgybe kerültek Ferlingék, akik kilenc perc alatt három tiszta ziccer mellett egy hétméterest is kihagytak, s a hibákat gólokkal büntette a Kiss-csapat. A huszonharmadik percben már csak négy gól volt a két csapat közti különbség sőt, három minutummal a játékrész vége előtt már csak 13-10-re vezetett az ekkor sokat hibázó Dunaferr. A félidő utolsó gólját szerencsére Pigniczki révén a mieink szerezték, így viszonylag biztos vezetéssel vonulhattunk a tízperces szünetre (14-10).

A végén gázolunk

A második játékrészben viszont már nem volt kegyelem, mert csapatunk valósággal állva hagyta a vendégcsapatot, s szinte pillanatok alatt visszaállította hétgólos vezetését (18-11). Innen már nem tudtak visszakapaszkodni Kiss Szilárd tanítványai, mert együttesünk továbbra is jól védekezett, ráadásul a hosszú sérülése után visszatérő Ungureanu kapus is halmozta a bravúrokat, így a negyvenötödik perchez érve már megvolt a mócsing, s csak az lehetett a kérdéses, hogy milyen arányban nyerjük a találkozót (22-12).
A mérkőzésből hátralévő negyed órában sem fékezett a Dunaferr, s bár Kovács Péter vezetőedző több taktikai variációt is kipróbálhatott, tovább nőt a két csapat közti szakadék. Köszönhetően elsősorban remek védekezésünknek, s kiváló kapusteljesítményünknek: az utolsó tíz percre beálló Hoffmann Kitti is jól teljesített, így végül 32-16 arányban nyertük az előzetesen jóval szorosabbnak gondolt találkozót.


Egy kiesés tanulságai


Ki ne tudná, hiába nyert, kiesett az EHF Kupa negyeddöntőjében csapatunk a spanyol Elda Prestigio ellenében. A dunaújvárosi visszavágó tanulságairól Kovács Péter vezetőedzővel beszélgettünk.

Bár volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor nyeregben érezhette magát, mégsem sikerült ledolgoznia kézilabdázóinknak az Elda otthonában összeszedett hátrányt, így négygólos győzelme ellenére búcsúzott az EHF kupától együttesünk.

A védekezés döntött

A tegnapi pihenőnapot követően ma már edzést vezényelt tanítványainak Kovács Péter vezetőedző, aki a játékosokhoz hasonlóan nem titkolta csalódottságát a szomorú és fájdalmas kupabúcsú miatt. A ma délelőtti gyakorlás után arra kértük csapatunk szakmai vezetőjét, hogy értékelje a visszavágó történéseit. Mint Kovács Péter kifejtette, egyértelműen a csapat védekezése miatt nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást:
– Ugyan tíz góllal kevesebbet kaptunk, mint Spanyolországban, így is sok könnyű találattal ajándékoztuk meg ellenfelünket. A vendégek átlövőjátéka volt igazán erős, hiszen a két mérkőzésen huszonhét gólt kaptunk a kilencesről, ami nagyon sok – egyszerűen nem volt senki, aki az első meccsen Soit, míg a másodikon Fraile ellen hatékonyan tudott volna védekezni.
Ugyan volt olyan időszak a találkozón, amikor továbbjutásra álltunk, de Kovács Péter véleménye szerint a kellő összpontosítás is hiányzott csapatából: amikor sikerült meglógni nyolc góllal, olyan gyermeteg hibákból kaptunk gólokat, melyek ezen a szinten elengedhetetlenek.
- Masszív hátrányt dolgoztunk le, biztosan, nyolc találattal vezettünk – ebből a szituációból nekünk kellett volna építkezni, ehelyett ekkor rontottunk: gyakorlatilag tálcán kínáltuk a lehetőségeket a gólszerzésre ellenfelünknek. Az Elda ezzel szemben végig nagyon keményen védekezett, rengeteg szabálytalansággal: pont azt játszották, amit nekünk kellett volna hasonló szituációban. Tovább nehezítette helyzetünket, hogy Mörtel Renáta vállsérülést szenvedett, így rá sem számíthattam a véghajrában.

Kevés jó teljesítmény

Vezetőedzőnk azért volt nagyon bosszús a kiesés miatt, mert véleménye szerint kicsivel több odafigyeléssel, továbbá több jó egyéni teljesítménnyel ki lehetett, mi több, ki kellett volna vívni a továbbjutást.
Bátrabb, egységesebb védekezéssel ledolgozhattuk volna hátrányunkat, állította Kovács Péter, akit egyébként a kapusok váltogatása miatt is sokszor és sokan bíráltak:
– Úgy látszik, lassan tendencia lesz nálunk, hogy az "egyemberes" csapatokkal nem tudunk mit kezdeni. Sajnos nálunk ezúttal kevés volt a kiemelkedő egyéni teljesítmény, így Pigniczki mellett senkit nem tudok igazán kiemelni. A kapusteljesítményünk is elmaradt a várttól, s bár miután becseréltem Paulát, három labdát megfogott, de az ezt követő lövések rendre utat találtak a kapuba – ezért gondoltam azt, hogy ismét bizalmat szavazok Irinának: balszerencsénkre ezúttal neki sem ment úgy a játék, ahogy azt szerette, szerettük volna.

Már Makóra készülnek

A kupabúcsú után sem áll meg azonban az élet, s mint azt Kovács Péter elárulta, a folytatásban már a Makó elleni utolsó alapszakasz-találkozóra koncentrálnak:
- Nem egyszerű feldolgozni egy-egy ilyen szituációt, de túlléptünk a kudarcon. Előttünk áll még az alapszakasz utolsó meccse a Makó ellen, melyen bebiztosíthatjuk harmadik helyünket az alapszakasz végén – most ez a legfontosabb feladatunk. Dolgozunk, szerencsére Mörtel Renáta sérülése nem súlyos, de még fájlalja a vállát, így kérdéses a szereplése a hétvégi találkozón.

Sz.
forrás: http://www.dferrhandball.com


Copyright © 2005 - Gadrika; All Rights Reserved
Webmaster: Gadri - gadrika@vipmail.hu