Kristó András Erdélyi Baráti Kör
Kristó András
Csíkszentkirály, 1930 - Budapest, 1994.
Kristó András a csíkszentkirályi Borsárosra néző szülőházból indult el. A csíkszeredai gimnáziumi és a kolozsvári egyetemi évek után geológus-tanárként tért vissza a Hargita és a Csíki-havasok közé, a Csíki-medencébe.
Nagy hévvel fogott hozzá az oktatáshoz és a kutatáshoz. A szeredai líceumban szervezett földrajzköre messze túlnőtt egy középiskolai szakkör keretein, igazi tudományos műhely volt.
Pedagógiai tevékenységét nemcsak a katedrán fejtette ki, hanem diákjaival járta a vidéket, vetített képekkel gazdagon illusztrált előadásokat tartott, ismeretterjesztő cikkeket írt.
Néhányunknak személyesen is volt alkalma és szerencséje hallgatni András bácsi "meséit" a természetben. Igen, meséit, mert a legtudományosabb dolgokról is úgy tudott mesélni, mint a mesebeli tündérről.
Tudományos munkássága főleg a Csíki medencéhez, annak geomorfológiai kutatásához kapcsolódik, de sokat tanulmányozta a Hargita, a Csomád-Büdös hegycsoport, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros földtani jellegzetességeit is. Több tankönyv megírásán túl társszerzője a Románia ásványvizei című könyvnek.
Elszántan védte a természetet, a környezetet, alapító tagja volt a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesületnek.
Életében nem sok elismerésben részesült, a hivatalos köröktől Romániában inkább csak támadások érték. 1994-ben Ádvent idején kedvenc városában, Budapesten járt, hogy végre sínre tehesse doktori disszertációjának az ügyét. Nálunk szállt meg, kicsit a FICAK vendége is volt. Egy szerdai estén hiába vártuk haza...
Álljon itt kevés méltatója közül kettőnek a véleménye:
"Minden értelemben a vidék egyik központi alakja volt, nemzedékeket nevelt fel és tanított a maga csendes módján emberi tartásra és magyarságra... Kristó András a Székelyföld egyik legszebb, egyben legérdekesebb vidékének, a Csíki-medencének és a környező hegykeretnek volt messze földön a legjobb ismerője." /Karátson Dávid egyetemi tanár/
"Történelmi, művészettörténeti, néprajzi tudása, nagyszerű tanári képességei, utolérhetetlen helyismerete, szerénysége, jellemszilárdsága és tisztánlátása lenyűgöző példa volt azok számára, akiket megtisztelt." /Hajdu-Moharas József/
András bácsi! Szívünkben örökké megőrzünk...
Nagy Béla
115 éve halt meg Orbán Balázs
2005. április 19.
Száztizenöt éve, 1890. április 19-én halt meg Budapesten Orbán Balázs néprajzi gyűjtő, történetíró, politikus, akit az utókor a "legnagyobb székelyként" tart számon.
1829. február 3-án született az Udvarhely megyei Lengyelfalván bárói családból. Nemesi címét sohasem használta, puritán, egyszerű életet élt. Az anekdota szerint amikor megkérdezték tőle, hogy miért harmadosztályon utazik a vonaton, azt felelte: "Mert negyedosztály nincs." Egy a török szultán által alkalmazott felvidéki német bányamérnök és egy dúsgazdag görög nő házasságából született édesanyja Kassán nevelkedett. Miután a Konstantinápolyban dolgozó apa egy tengeri viharban meghalt, a kislányt diáktársának szülei, Orbán Pálék vették magukhoz Lengyelfalvára, ahol a "szegény báró" fia, Orbán János huszárkapitány beleszeretett és feleségül vette. Öt gyermekük született, a második volt Orbán Balázs. A székelyudvarhelyi református kollégiumban tanult, de az utolsó két osztályt már nem végezte el, mert szüleivel 1846-ban Konstantinápolyba indultak, hogy nagyanyja nekik építtetett palotájába költözzenek. Mire Törökországba értek, az idős hölgy meghalt, a nagy örökségből - pereskedés után - nekik alig jutott, így nehezen boldogultak az idegen világban.
Orbán Balázs még húszéves sem volt, amikor nagy utazást tett a Közel-Keleten: bejárta Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Arábiát. Részben beutazta a Balkánt is. Lejegyezte a régészeti, történelmi, néprajzi emlékeket, tapasztalatait 1861-ben Utazás Keleten című hatkötetes könyvében írta meg.
Amikor Athénban értesült a magyar szabadságharc kirobbanásáról, Konstantinápolyban saját pénzén 150 fős szabadcsapatot szervezett, de mire elérték az Al-Dunát, Világosnál megtörtént a fegyverletétel. Orbán ezután a török birodalomba özönlő emigránsok egyik fő segítője lett, egy ideig Kossuth környezetében élt, s meghiúsított egy merényletkísérletet. Az osztrákok kiadatási kérelme elől 1852-ben Londonba menekült, itt minden idejét a British Museumban és könyvtárakban töltötte, gyűjtötte, rendszerezte a közel-keleti utazásával kapcsolatos anyagokat. Két év után átköltözött Jersey, majd Guernsey szigetére, ahol mély barátságot kötött Victor Hugóval, akinek lánya csaknem a felesége lett. (Hugo fiaitól tanulta meg a fényképezést, s így vált később a fotografálás egyik hazai úttörőjévé.) Innen 1855-ben utazott vissza szüleihez Konstantinápolyba, s 1859 végén - kihasználva a politikai enyhülés adta lehetőséget - hazatért sohasem feledett szülőföldjére. Hivatalt vállalt: 1861-től Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője, 1867-től Kolozsvár főjegyzője volt, majd visszavonult, és 1868-tól Pesten élt.
Hazatérése után döbbent rá arra, hogy szülőföldjét, népét az ország lakosainak nagy része nem ismeri. Hatalmas munkába kezdett: darócruhát öltött, 1862 és 1868 között gyalog, szekéren, lóháton bejárta a Székelyföldet, több mint ötszáz faluban fordult meg. Leírta, amit látott, hallott, tapasztalt, amit régi írásokban fellelhetett. "Megvallatott minden írásos nyomot és elébe került élő embert", rajzolt, és több mint húszkilós masinával fényképezett (a kötetek fametszetei képei alapján készültek). Így állt össze hat év alatt főműve, A Székelyföld leírása, történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból, amely hat nagyformátumú kötetben hat év alatt jelent meg. Hatalmas és pontos anyaggyűjtése, a régi épületek, szobrok, írásos emlékek, ötvös- és textilmunkák, szokások, földrajzi és személynevek, visszaemlékezések leírása nélkülözhetetlen és gyakran egyedüli forrása a néprajznak és a történettudománynak. 
Ide sorolható a további tízéves munka alapján megírt, 1889-ben kiadott Torda város és környéke is. Enciklopédikus műveivel pótolhatatlan értéket mentett meg az enyészettől. Történelemfelfogásában a hun-székely leszármazási elmélet tükröződik, a nemzetiségekről a tisztelet, testvériség hangján szól.
Pesten, bérelt szobájában készültek a kötetek, ahol szerény élelmét megosztotta székely diákokkal. Nem változtatott sokat életén az sem, hogy 1871-ben függetlenség párti programmal országgyűlési képviselőnek választották. Tíz év után éppen székely választói buktatták meg Keresztúron a kormánypárt jelöltjével szemben, ettől kezdve haláláig a berettyóújfalui választókerület ellenzéki képviselője volt. 
A Magyar Tudományos Akadémia 1887. május 13-án levelező tagjává választotta; a következő évben megjelent A székelyek származásáról és intézményeiről című könyve. Nem sokkal halála előtt Turinban (Torinóban) járt Kossuthnál, majd a párizsi világkiállításon és Victor Hugo sírjánál tartott beszédet. Évekig gyűjtött vagyonát a súlyos gondokkal küzdő székelykeresztúri unitárius gimnáziumnak adományozta, úgy állítva be, mintha a pénzt találta volna.
Budapesten halt meg 1890. április 19-én. Agglegényként élt, örökösének a magyar népet nevezte meg, végrendeletében a kiművelt emberről, mint eszményről szól. (Ő maga öt idegen nyelven beszélt folyékonyan, de németül Világos után nem volt hajlandó megszólalni.) Családi birtokán, Szejkefürdőn temették el, hét gyönyörűen faragott székelykapun át megközelíthető sírját két kopjafa díszíti.
(Panoráma - Baczonyi László, Sajtóadatbank)
Farkas Árpád: Fehéregyháza
Látod, Sándor, úgy szopja koponyádat e föld,
mint cseresznyét az unott kisgyerek.
Mélyében fojtott forradalmak hálnak, s gondolja
addig is még eljátszik veled.
Fogai között forgat.
Mint tört cseresznyeszárak
merednek mennybe fénylő csontjaid.
Csupán az inged hófehér világa
rothad a mélyben - férgeket vakít!
Bolond egy föld ez, látod!
Örül, hogy veled játszhat,
s csak tépi magát: "szeret - nem szeret?"
Erdély hegyei közt az árva árnyak:
meg-meglazuló idegrendszered.
Hálónk. Vergődünk benne némán.
Szavaid is, a cikkanó halak,
nőnek az álmok morzsa-maradékán.
S szunnyad a nép villámos ég alatt!
Ne bántsd érte, Sándor!
Elég kín úgyis az, hogy szomorú
fű nő Segesvárnál a koponyádból,
s még dúl a mélyben az a háború.
Szeged, 1972. március
AZ EDDIGI LEGGAZDAGABB ERDÉLYI KÖRÚT
2005. július 17-24.
Utazás: különbusszal
Ellátás: félpanzió (reggeli + estebéd)
Szállás: falusi turizmus
1. szálláshely Farkaslaka (2 éj): Kirándulás a Sóvidékre (Szováta, Parajd), Udvarhelyszék nevezetességeihez (Korond, Szejke, Székelyudvarhely, Máréfalva, Zeteváralja stb.), majd a továbbutazás során a Tolvajos-tetőn át Csíksomlyóba.
2. szálláshely Csíkcsicsó, Ábel regénybeli szülőfaluja (3 éj): Kirándulás Gyergyóba (Marosfő, Gyergyószentmiklós, Gyilkos-tó, Békás-szoros, Békás falu), Háromszékbe (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, torjai Büdös-barlang, Szent Anna-tó, Mohos-láp stb.), továbbutazás során Segesvár, Fejéregyháza, Torda.
3. szálláshely Kalotaszentkirály (2 éj): Kalotaszeg népszokásai, viselete, a Sebes-Körös forrása, Körösfő, kirándulás a Riszeg-tetőre, Ady Endre, Vasvári Pál emlékhelyek.
Részvételi díj: 40.000 Ft (a létszám és a busz függvénye, de több nem lesz!)
Jelentkezési határidő: 2005. február 1., 10.000 Ft előleggel (fontos tudnom a közelítő létszámot a busz és a szállások miatt!).
Az előlegre és a fennmaradó összegre is részletfizetési lehetőség! Végső határidő június 30.
Családok és baráti társaságok is jöhetnek!
ÚTLEVÉL SZÜKSÉGES!!!
Mindenkit szeretettel vár a Kristó András Erdélyi Baráti Kör nevében:
Béla bácsi