Civil Rádió - Online adás Vissza a Főoldalra (vagy backspace)

December 21-én, 2011. utolsó "Fillagória" adásában vendégségbe invitáltuk Hallgatóinkat a budapesti Kalicka Bisztróba, amely a "Csillagszálló" Kultúrális utcalap 2011/12. téli lapszáma bemutatójának helyszíne volt. A felolvasó esten három, a lapszámban publikáló  író, Makai Flóra Ágnes, Scher Katalin és Kiss Barnabás olvasta fel egy-egy saját írását. Persze nem csak ez, hanem még más is gazdagította ezen irodalmi estet.  Az adásban csupán egy közel egy órás összefoglalót tudtunk prezentálni - ám aki ide látogat, szerencséje van, mert itt a teljes estet, vágatlanul meghallgathatja.

Az összefoglalót pedig itt hallhatják.

 


December 7-i adásunkban egy nehezen definiálható téma: az autizmus, valamint 2 ember, akik e területen tevékenykednek: Szilvássy Zsuzsanna, az Autisták Országos Szövetségének Elnöke, valamint 2011. júliusa óta a 2001. novemberében induló Gyöngyösi Autistákat Segítő Központ Intézményvezetője, valamint Virág Judit galériatulajdonos. Előbbivel a Segítő Központ elmúlt 10 évéről, valamint az autista gyerekek terápiás foglalkozásáról beszélgettem, utóbbival pedig egy - idén már 3. alkalommal megrendezett - jótékonysági autkcióról, melyet a budapesti Műcsarnokban rendeztek 2011. november 27-én, "Fogadj el" címmel. Az aukción autista fiatal művészek festményeit, grafikáit árverezték el, a bevételből pedig a Mosolyotthon Alapítványt támogatták, melynek ügyvezetője Jaksity György, a Concord ZRT ügyvezető igazgatója. Az aukciót több neves művész is támogatta, többek között az Esőember itthoni színpadi megtestesítője, Kulka János színművész, valamint egy ismert médiaszemélyiség, Krizsó Szilvia, az MTVA munkatársa, a Magyar Televízió Az Este című műsorának egykori házigazdája.

További részletek...


Amikor pár héttel ezelőtt Kalász István író vendégünk volt, a műsorunk végén félbeszakadt beszlégetésünket követően ígéretet tettem Hallgatóinknak, hogy biztosan lesz folytatás - hamarosan. Ez a "Hamarosan" pedig - így alakult - november 23-i adásunkban következett el, amikoris István újfent tiszteletét tette Rádiónkban, sőt, ezúttal Pálfi Anna, a "Csillagszálló" Kultúrális Utcalap főszerkesztőjével együtt érkezett hozzánk.

Egy igazán kellemes esti stúdióbeszélgetésnek lehettünk részesei, melyből megtudhatták Hallgatóink, hogy István hogyan került kapcsolatba a hajléktalansággal, mint égető társadalmi kérdéssel, majd később Annával és az általa szerkesztett folyóirattal. A kérdés komolyságát az is hűen tükrözi, hogy - e műsor történetében eddig egyedülálló módon - két kedves Törzshallgatóink, Éva és Erzsébet is betelefonált, s hozzászólt az élő adáshoz.

A beszélgetést itt is megörökítettük, hogy újra átélhesse az, aki szeretné...

 

Köszönet Annának és Istvánnak az estéért, valamint Évának és Erzsébetnek az értékes hozzászólásokért!


 "Jobb velünk a Világ" - a Nemadomfel együttes idén is megrendezi a már 2008. óta hagyományos őszi segélykoncertjét a Papp László Budapest Sportarénában, idén november 13-án vasárnap este 17:00 órai kezdettel. A koncert bevételét -  ahogy eddig is -  jótékony célra fordítja az együttes. Ezúttal egy, a Budapest III. kerületében épülő passzív házat támogat, mely ház fogyatékossággal élő emberek önálló életvitelére szolgáló lakóotthon lesz. Az együttes már a tevalyi koncert 16 millió Forintos bevételét is erre szánta - ám az úgy tűnik, kevésnek bizonyult, viszont a nagy sikerre való tekintettel éppen ezért érezték úgy, hogy érdemes folytatni a gyűjtést. Az idei koncerten olyan neves előadók álltak e nemes kezdeményezés mellé, és vállalták a vendégszereplést, mint az RTL Klub "Csillag születik" című tehetségkutatójának egyik felfedezettje, Krizbai Teca, vagy a már négy évtizedes zenei múlttal rendelkező Földes Hobo László, az Ismerős arcok zenekar, a Mistrál együttes, illetve az előzenekarként fellépő Villon Trió. Az est különlegessége, hogy Napsugár Anna jeltáncművész is a színpadon lesz, aki a Nemadomfel együttes dalaira dolgozott ki jelnyelvi koreográfiát. Az esemény műsorvezetője DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila, a Juventus Rádió és a Magyar Televízió munkatársa.   A rendezvény nílvyános főpróbája november 4-én zajlott a Fonó Budai Zeneházban.

Az erről készült riportunk hallhatták november 9-i "Fillagória" adásunkban. 


2011. október 26-i adásunkan egy különleges utazásra invitáltuk Hallgatóinkat - legalábbis az éteren keresztül. A Magyar Asztronautikai Társaság az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal karöltve pályázatot írt ki, melynek lényege, hogy az űrkutatás iránt érdeklődő látássérültek közül egyvalaki szeptember utolsó hetében elutazhatott Amerikába, a NASA egyik űrközpontjának kiképzőtáborába, ahol megtapasztalhatta az űrállomáson uralkodó nem mindennapi körülményeket - földi eszközök segítségével. A pályázat idei szerencsés  kiválasztottja Tóth Gábor gimnazista, aki egy, az emberes űrrepülésről és az űrrepülés történetéről írt esszéjével nyert.  Az interjút itt hallhatják Hallgatóink, Gábor pályamunkáját pedig itt olvashatják el. Szeretettel ajánljuk mindenkinek!

Az interjú adásba kerülése előtt a Szerző telefonos egyeztetésünk során hozzájárult a pályamű  honlapunkon történő közzétételéhez.


2011. október 12-én az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott "Csillagszálló" Kultúrális Utcalap 2011. őszi lapbemutatóján készült tudósításunk hallhatták Hallgatóink - továbbá stúdiónk vendége volt a lapban először publikáló Kalász István író, aki korábban egy közösségi rádiónál dolgozott. Íme...!


2011. szeptember 28-i adásunkban a 2011. évi Főállású Angyalokat bemutató sorozatunk utolsó részében Anu Pappné Melindával, a "Motorosok a Gyermekekért" program vezetőjével beszélgettünk. A program célja, hogy a Hajdú-Bihar megyei intézményekben élő állami gondozott fiatalokat az önálló életre felkészítsék,  fontos társadalmi problémákra, a bűnmegelőzésre, a drogprevenció fontosságára, vagy épp a pályaválasztásra hívják fel figyelmüket.

Műsorunk második részében Dr. Tóth Lászlónével, a Budapesti Macskatartók Országos Szövetségének Elnökével és munkatársával beszélgettem egy október 1-én megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvényről, vásárról, mely a Ferencvárosi Művelődési Központban lesz (Budapest IX. kerületében, a Haller u. 27. szám alatt). A kirakodóvásár teljes bevételét a Szervezők a SOTE II. számú Gyermekgyógyászati Klinikája (közismert nevén a Tűzoltó utcai Gyermekklinika) javára ajánlják fel, főképp daganatos gyermekek segítésére fordítsák.


Műsorunk itt hallható...
 


 

2011. szeptember 14-i műsorunkban Rózsa Adrienne szakgyógytornászt mutattuk be, aki a Dévény Anna Alapítványnál tevékenykedik, segítve munkájukat. A Dévény Anna Alapítvány fő tevékenysége, hogy születésük előtt oxigénhiányos állapotba került csecsemők mozgásszervi sérülését kezelje, gyógyítsa, egy speciális - ugynevezett  Dévény Speciális Gimnasztikai Módszer - segítségével. Hogy mi is ez a módszer? Mi is ennek a lényege? Többek között erről beszélgettem Rózsa Adrienne-nel és Dévény Annával, az Alapítvány létrehozójával.

 


Augusztus 31-i adásunkkal újra indult a Vodafone Főállású Angyal sorozatunk, vagyis újabb - háromrészes - adássorozatot indítottunk útjára, melynek keretében bemutatjuk  2011. Főállású Angyalait. Elsőként Mészáros Évát, mutattuk be, aki a külvilágtól teljesen elszigetelt, hétesi romákon próbál segíteni oly módon, hogy közmunkaprogram segítségével próbálja bevezetni őket a munka világába, az integrált társadalomba. Terveink szerint vendégünk lesz még segítője, Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes,  aki maga is romaként különösen szívügyének tekinti a hátrányos térségekben, helyzetben élő romák integrációját.

További részletek a Vodafone "Főállású Angyal" pályázatáról, a "Többet Érsz" programról...

 

 


2011. augusztus 17-én este egy különleges, mondhatnánk, lemezbemutatóra került sor a Civil Rádió stúdiójában. Napsugár Anna jelnyelvi táncművész - akit talán már elég jól ismernek, s nem kell bemutatni rendszeres hallgatóinknak - nem csak abban egyedülálló és különleges a világon, hogy megalkotta a hallássérültek számára is érzékelhető zenei világot egy speciális, általa kidolgozott  tánckoreográfia segítségével, hanem abban is, hogy - 40 százalékban hallássérült létére -  önálló zenei albumot készített. Olyan anyagot, amelyen saját maga által írott verseket zenésítettek meg, melyeket csak ő énekel. Vagyis ez nem egyfajta "Megasztáros"  anyag, amelyen zenéhez és énekléshez vajmi keveset konyító, de a színpadon magukat jól eladni tudó showman-ek próbálkoznak mások dalának imitálásával, hanem ez bizony egy  egészen egyedi CD. A gond csak az, hogy - ahogy minden mai tehetségnek - Annáéknak is kilincselniük kell a hazai kiadóknál, hogy valaki felfigyeljen rájuk. Mert hogy ezen a lemezen Anna mellett számos kiváló zeneszerző is közreműködött, akik verseit megzenésítették, mint például Kaszás Péter vagy Komáromi István. Anna ebben, vagyis a támogatásban kéri  a Közönség segítségét. Műsorunk elején a telefonvonal másik végén pedig egy Anna által szervezett meglepetésvendég, aki nem volt más, mint maga Kaszás Péter.

 

Íme...!


2011. augusztus 3-i adásunkban a Csillagszálló Kultúrális Utcalap nyári lapbemutatójának egy részletét hallhatták Hallgatóink, mely lapbemutatónak a budapesti Trefort Kert adott otthont július 14-én, egy kellemes, nyári záporral tarkított estén. A remek hangulatot a mindössze 2-3 percig tartó nyári zápor sem ronthatta el, a bemutatón megjelenteknek lehetősége volt megismerkedni néhány, a lapban publikáló íróval, költővel. A lapszám címe "Játszma", mely címet Dr. Bánki György pszichiáter tanulmánya ihletett. Erről a bemutató keretében a színpadon a lap felelős szerkesztője, Pálffy Anna készített interjút a szerzővel, ezt is, és még néhány, általam készített interjút is és három remek írás egy-egy részletét is hallhatták adásunkban, aki lemaradt róla, most itt meghallgathatja.


2011. július 20-i műsorunkban két érdekes témát hallhattak Hallgatóink: Elsőként egyjúnis 21-én megrendezett szakmai konferenciáról beszélgettünk Dr. Latorczai Csabával, a Közigazgatási- és  Igazságügyi Minisztérium nemzetközi- és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával. A konferencia témája a nemrég elkészült Civil Törvény és annak társadalmi-politikai háttere volt.

Műsorunk második részében pedig a június 28-án az Országgyűlési Biztosok Hivatalának Dísztermében megtartott "Justitia Regnorum Fundamenum" Díj átadóünnepségéről készült riportunk, valamint az idei Díjazottal, Dr. Finszter Géza egyetemi tanár-kriminológussal készült interjúm hallhatták azok, akik minket hallgattak.

 

Az idei nyár eddigi legmelegebb napjai után most egy  hírtelen jött hidegfront okozott komoly vihart az adást megelőző éjjel, amely megrongálta Rádiónk Hármashatárhegyen lévő adóját, így délután és este a 98 MHZ-es frekvencián nem szóltunk - annál inkább azonban az Interneten. S ha valaki  véletlenül lemaradt volna, vagy egyszerűen csak szeretné újra meghallgatni a műsort, akkor itt most megteheti!

 


2011. július 6-án este, így nyár derekán, kicsit rendhagyó tartalommal jelentkezett "Fillagória" című műsorunk - bár annyra talán mégsem rendhagyó, csak inkább lazább hangvételű beszélgetést hallhattak Hallgatóink. A Civil Rádiónak is otthont adó Fonó Budai Zeneházban is rendszeresen fellépő Kormorán Memory Band idén márciusban amerikai koncertturnén vett részt, Los Angeles-ben, New York-ban, Kanadában és San Diego-ban, helyi magyar konzulátosokon  adtak koncerteket, március 15-e alkalmából, amely értelemszerűen ott nem munkaszüneti nap, de az ott élő magyarok éppúgy megemlékeznek e napról, mint minden magyar bárhol a világon. Még májusban készítettem egy interjút, szándékom persze az volt, hogy az Együttes valamennyi tagjával, ám mivel a tagok külön-külön is rendkívül elfoglaltak, így Jenei Szilveszter, az Együttes gitárosa tudott eljönni hozzánk, stúdiónkba egy kötetlen interjúbeszélgetésre, melyben mesélt amerikai körútjukról, mint a KMB képviselője, mégis kicsit persze a saját szemszögéből nézve. Ezt a beszélgetést hallhatták július 6-i műsorunkban. A KMB gyakran lép fel jótékonysági rendezvényeken is, például az idén február 26-i "Ritka- és Veleszületett Rendellenességek Világnapján" a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, valamint a május 1-i "Fogadf el - fogadd el" rendezvénysorozat nyitó állomásán a budapesti Ötvenhatosok terén. Szilveszter feleségével maga is két gyermeket nevel, egyikük enyhén sérült. Felesége Illés Györgyi, úszás- és vizilabda-oktató tanár, a Bajza utcai Általános Iskolában tanít, a február 25-i "Tolerancia-nap" egyik szervezője volt. Így Szilveszter maga is empatikusabb sérült embertársainkhoz, noha erről ebben a beszélgetésben értelemszerűen egy szó sem esett, viszont így mégis csak  kötzető műsorunkhoz, és rá is igaz műsorunk jelmondata: "Egy műsor olyan emberekről, akik munkájukkal, önzetlen tevékenységükkel másokon segítenek".

 

A beszélgetést itt hallhatják!

 


Június 22-i adásunkban Nyikes Fatimével, a Buda Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének elnökével beszélgettünk az Egyesület létrejöttéről, célkitűzéseiről, valamint egy - épp adásunkkal egy időben kezdődött - egyhetes életmód-táborról, mely kiváló közösségi esemény látó és nemlátó  emberek kapcsolatépítésére, ismerkedésére, integrált, kultúrált szabadidős programokra, egy kellemes együttlétre.

Íme...!


Június 8-i adásunkban Dzadiga Nellivel, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ifjúsági koordinátorával beszélgettem telefonon. A beszélgetés két részből állt: egyrészt Hallgatóink  megismerkedhettek  Nellivel és az Egyesület fiatalokat érintő tevékenységével, másrészt pedig szó esett egy közelgő "Ki mit tud?" tehetségkutatóról is. 

A telefoninterjút itt hallgathatják meg.

 



Május 25-i adásunk vendége Csillag Adrienn, az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvány önkéntese volt, akivel egy, már több éve hagyomány, nemzetközi informatikai táborról beszélgettünk. Az ICC tábort idén is megrendezik, júliusban Olaszország ad otthont a csaknem 30 ország delegáltjainak részvételével  zajló, 7 napos workshop-nak.  Ezúton is köszönet azért, hogy Adrienn egyik szervező barátnője, a Norvégiában tartózkodó Klein Anikó  is hallgatta ott is az Interneteten.

 

A beszélgetés itt hallgatható meg.

 


 


Május 11-én este stúdiónk vendége Pálffy Anna, a megújult "Csillagszálló" Kultúrális Utcalap főszerkesztője volt, aki magával hozott két kedves vendéget, Dr. Fenyő György magyar irodalom-szakos tanárt, irodalomtörténészt, valamint Kiss Géza zenészt, akik rendszeresen publikálnak a korábban kizárólag hajléktalanok által terjesztett lapban. A lap most anyagi gondokkal kűzd, így most csak bizonyos üzletekben kapható, és a korábbiaktól eltérően immár nem havonta, hanem csak negyedévente jelenik meg újabb szám. Hogy hogyan is működik, mi a célja?

Többek között erről is beszélgettünk Annáékkal.

Az élő adás pillanatképét Romsics Balázs hangmérnök, a Civil Rádió Facebook-oldalának egyik adminisztrátora készítette.   Balról jobbra: Kiss géza, Ruzsa Viktor és Pálffy Anna, a jobb szélen Dr. Fenyő György.
 



Április 9-én egy különleges, nem mindennapi sporteseménynek lehettünk részesei a Kőbányai Törekvés Sportegyesület csarnokában. Az 1992-es, Károly, wales-i herceg által életrehívott Felelős Vállalatvezetők Fóruma mintájára életrehívott Hungarian Business Leader Forum (HBLF) idén 9. alkalommal rendezett kerekesszékes kosárlabda-bajnokságot. E barátságos torna lényege az volt, hogy a HBLF-hez csatlakozott multinacionális cégek 5 fős csapatokat delegáltak (idén összesen  12 csapat jelentkezett), melyek ép játékosai arra a nem mindennapi teljesítményre vállalkoztak, hogy speciális, kimondottan sport-kerekesszékben  ülve kosárlabdázzanak. A rendezvény nevezési díjaiból befolyt bevételből pedig a mozgáskorlátozottak sportolását támogatják. De hogy pontosan mi is a HBLF? Milyen üzenete van e figyelemfelhívó, jótékonysági akciónak? Többek között ezt is megtudhatták Hallgatóink április 27-i adásunkból.
 

2011. az Önkéntesség Európai Éve.  Ezen alkalomból több olyan hazai rendezvénynek lehetünk részesei, melyen az önkéntességet népszerűsítik, miért érdemes önkéntesnek lenni, embertársainkon segíteni. Ennek egyik állomása2011. április 8-a Az Emberi Szeretet Világnapja. Délután a budapesti Gödör Klub erzsébet téri parkjában egy jelképes meggyfaültetéssel és közös énekléssel igyekeztek felhívni a figyelmet az önkéntesség fontosságára a Kórházi Önkénteseket Segítő Szolgálat Alapítvány Budapesti Önkéntes Centrum munkatársai.

 

A helyszíni tudósításokat itt hallgathatják meg.


Április 13-i adásunkban egy izgalmas és tanulságos stúdióbeszélgetést hallhattak Hallgatóink két kedves vendégünkkel: Dr. Farkas Henriettával, a SOTE III. számú Belgyógyászati Klinikáján működő Országos Angioödéma Központ főorvosával, és egy kedves Meglepetésvendéggel beszélgettem. Mindketten felléptek a Ritka Betegségek Világnapján, 2011. február 26-án, mely rendezvénynek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adott otthont. Dr. Farkas Henriettával egy ritka és örökletes fehérjehiány okozta daganatos betegségről, Meglepetésvendégünkkel pedig egy különleges művészeti ágról beszélgettünk, Vendégünk pedig két saját dallal is kedveskedett Hallgatóinknak. 

Műsorunk itt hallható.


Egy érdekes rendezvényre hívják fel a figyelmet a Kórházi Önkénteseket Segítő Szolgálat Alapítvány munkatársai. 2011. az Európai Önkéntesség Éve, 2011. április 8-án pedig Az Emberi Szeretet Világnapja lesz, melynek keretében Budapesten, a Gödör Klubnál egy különleges kultúrális eseményre kerül sor, délután 17:00 órai kezdettel, amikor is a jelenlévők  együtt éneklik majd el Varga Líviusz, a Quimby zenekar énekesének "A Szeretet dala" című szerzeményét, majd kötetlen ismerkedés, barátkozás, beszélgetések az utca emberével, hogy ki mit gondol a szeretetről, az önkéntességről, a toleranciáról.

Úgy gondoltuk, hogy március 30-i adásunkban érdemes lenne beszélgetni erről - így a korábban beharangozott, s múlt szombaton rögzített stúdióbeszélgetést eltesszük április 13-i adásunkba. Mai adásunkban pedig vendégeim voltak: Meggyes Ildikó, a Kórházi Önkénteseket Segítő Alapítvány szakmai vezetője, valamint Bordás Beáta, az Alapítvány részeként működő Budapesti Önkéntes Centrum projectvezetője, akikkel - többek között - az önkéntességről, a toleranciáról és az április 8-i eseményről is beszélgettünk.  Az emelkedett hangulatú esti beszélgetést itt hallgathatják meg. Ezzel hívunk mindenkit szeretettel, jómagam a Civil Rádió képviseletében egész biztosan ott leszek.

 

 

Részletek a rendezvényről itt olvashatók!

 


2011. február 26-án szombaton tartották az idei "Ritka Napot", amely nem más, mint a Ritka Betegségek Világnapja Szakmai Konferencia, melynek idén a Mezőgazdasági Múzeum adott otthont. Becslések szerint több, mint ezren lehettünk a neves hazai- és külföldi - főképp - orvosok, professzorok, egyetemi tanárok által tartott konferenciasorozaton, amelyen ritka fejlődési rendellenességekről tartottak előadást a tisztelt érdeklődőknek. S amíg a Múzeum emeleti konferenciatermében zajlott az előadássorozat, Dr. Pogány Gábor, a Ritka- és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége Elnöke a könyvtárteremben sajtótájékoztatóval egybekötött előadást tartott, odalent a Múzeum földszintjén a  legifjabb korosztály képviselői a legkülönbözőbb kultúrális programokon vehettek részt. Fellépett több neves előadóművész, többek között a Roll Dance kerekesszékes kombi tánccsoport, Sugár Anna jelnyelvi táncművész és a Kormorán Memory Band, amely fergeteges hangulatú élő koncerttel zárta a rendezvényt. Az egyik előadó, Dr. Farkas Henrietta, a SOTE III. sz. Belgyógyászati Klinikáján működő Országos Angioödéma Központ vezerője személyes érintettség okán kezdett el foglalkozni a ritka fejlődési rendellenességekkel. Szerettük volna őt meghívni Fillagória című műsorunkba, de a március 16-i adásba azért nem tudott eljönni, mert épp Amerikába készül, másnapi indulással, és 23-án tér haza Magyarországra. Viszont ígéretet kaptunk arra, hogy az utána következő hétvégén tiszteletét teszi stúdiónkban, így a március 30-i adásban hallhatják majd Hallgatóink a vele készült stúdióbeszélgetést. Ide kapcsolódóan jutottam arra az elhatározásra, és pattant ki fejemből azon ötlet, hogy - mivel a ritka- és veleszületett fejlődési rendellenességekről vajmi keveset tudunk, tegyenek fel Önök kérdéseket, Kedves Hallgatóink, és írják meg nekünk itt! A kérdések beérkezési határidejét március 23-án éjféli időpontban határozzuk meg azért, hogy a beérkező kérdéseket legyen idő elküldeni Dr. Farkas Henriettának, hogy aztán legyen miről beszlégetni, hogy minél hasznosabb legyen a beszélgetés.

A március 16-i adásunk pedig itt hallhatják! 


2011. február 25-én pénteken "Tolerancia Napot" tartottak a budapesti Bajza utcai Általános Iskolában. Az intézmény tanárainak célja, hogy a náluk tanuló kis lurkók oktatásába órarenden kívüli foglalkozások keretében beépítse a másság elfogadását, hogy megértsék sérült embertársaink helyzetét. A félnapos rendezvényen sérült emberek mutatkoztak be az iskola falai között, fellépett a Roll Dance kerekesszékes-kombi tánccsoport, a sérült emberekből álló Nem adom fel Együttes, Bardolf Zsuzsanna furulya- hegedűművész, népdalénekes, aki Magyarország első látássérült hegedűse, jelenleg a Zeneakadémia III. éves hallgatója, aki már kisgyermekkora óta foglalkozik népzenével, valamint Huzella Péter és Jenei Szilveszter, a híres Neil Yung sétány nevű akusztikus formáció két tagja, akik vidám gyermekdalokkal, megzenésített versekkel szórakoztatták a Nagyérdeműt. Jómama a Civil Rádió munkatársaként, mint látássérült ember is bemutatkozhattam, hogyan élünk, dolgozunk. A rendezvény vendége volt a Kormos István Speciális Általános Iskola néhány tanulója. A március 2-i adásban elhangzott riportban nyilatkozó gyermekekkel készült interjú szüleik hozzájárulásával készültek.

A műsort itt hallhatják.

 


A Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. februárjában lezárult Európai Uniós pályázati project-jének keretében 220, értelmi sérülttel élő család nyert környezetkímélő, energiatakarékos izzókat. A pályázat zárásaként 2011. február 10-én sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadó keretében vehette át az elnyert izzókat néhány jelen lévő család, a többi érintettnek házhoz szállítják. Az átadóra az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Érdekvédelmi Szövetsége Közép-magyarországi Támogatói Irodájában került sor. Az erről készült riportunk elején Gyene Piroskát, az ÉFOÉSZ Elnökét kérdeztem a pályázat feltételeiről.

2011. február 16-i "Fillagória" adásunk második felében befejező részéhez érkezett 15. Jubileumi Születésnapi műsorunk: végül, de nem  utolsó sorban egy olyan kedves Barátot, Kollégát mutattam be Hallgatóinknak - már, ha egyáltalán be kell őt mutatni a széles nyílvánosságnak -, aki életét a kűzdősportoknak, a zenének, és a médiának szenteli. Ő pedig nem más, mint a kiváló dobos, gitáros, zeneszerző-előadóművész, olimpiai Világ- és Európabajnok-helyezett szabadfogású bírkózó, Németh "Nyiba" Sándor.   

 

A műsort itt hallhatják!


"Bohócok a Láthatáron" - karácsonyi ajándékadomány-gyűjtő akció!

Február 2-i "Fillagória" adásunkban a 2010. év egyik nagy atrakciójáról beszélgettem Feuer Yvette-tel és Szegedi Tamással, a "Bohócok a Láthatáron" társulat alapító tagjaival: karácsonyi adománygyűjtő akciót szerveztek hátrányos helyzetű kistérségekből érkező gyermekeknek. Hogy hol? Kiknek? Erről is szólt stúdióbeszélgetésünk - de természetesen  jövőbeni terveikről is beszélgettünk.

Műsorunk második részében folytattuk 15. Jubileumi Születésnapi műsor-sorozatunk, ezúttal a Civil rádió valaha volt legfiatalabb  Műsorkészítőjével, Tóth Andrással beszélgettem, aki tudományos műsorokat készít, "Apolló 13" címmel, mely műsor jelenlegi műsorstruktúránkban minden páros pénteken 16:15-től hallható. Itt jegyezném meg, hogy idén a naptári ciklus szerint páratlan hét a mi kéthetes ciklusunkban "páros"-ra, míg a naptári páros "páratlan"-ra esik, így  "Fillagória"  című műsorunk a naptár szerint "páratlan", nálunk azonban a tavalyi csonka évkezdés miatti forduló következtében továbbra is "páros" hét szerdán van. Vagyis mi nem kezdtük "csonkán" a 2010.  évet, a mi páros ciklusunk folyamatosan ismétlődik.  Műsoraink ennek megfelelően kereshetők ki a honlapunkon  található műsorrácsban.


2011. január 18-án indult Kolontárra az első élelmiszer-szállítmány, melyet a Vodafone és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet együttműködése kapcsán létrehozott, 10 millió Forintos  Humanitárius Alap segítségével állítottak össze a Segélyszervezet önkéntesei. A helyszínen készült riportot hallhatták Hallgatóink január 19-i adásunkban, és most itt is meghallgathatják!
 


2011. első "Fillagória" adásában, január 5-én a 2010. nyarán sikeresen lezajlott "Magdolna" project-ről beszélgettem a Menedékhely Alapítvány munkatársaival, mely project keretében hajléktalan embereknek segítettek, illetve az ő bevonásukkal közmunkaprogramot valósítottak meg Budapest Magdolna-negyedében. A beszélgetésből azt is megtudhatják, Budapest VIII. kerületének mely része a híres-hírhedt Magdolna negyed.


2010. december 20-án a Metró Kereskedelmi KFT Budaörsi Vevőakadémiája a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal karöltve két gyermekotthon, a Velencei úti- és a Hűvösvölgyi Gyermekotthon kis lakói részére különleges karácsonyi műsorral kedveskedett. A kézműves foglalkozásból, színpadi showműsorból, illetve egy koncertből álló rendezvény sztárvendégei: Ungár Anikó bűvész, fia Baronics Gábor színművész, jelenleg a TV2 "Jóban, rosszban" című sorozatának főszereplője, valamint Lola voltak.

A bűvészet,a mágia alapvetően cirkuszi-, színpadi  műfaj, most azonban megkíséreltük a lehetetlennek tűnő feladatot, Ungár Anikó rövid, de annál színesebb műsorát december 22-i adásunk Hallgatói is meghallgathatták, illetve most itt is, aki ide látogat!

 

Ezúton is köszönet a rendezvény szervezőinek, bízva abban, hogy sikerült egy kis melegséget varázsolni néhány, családjuktól távol-, vagy állami gondozásban élő kis lurkó szívébe.  Ezzel szeretnénk mi is kellemes Ünnepeket és sikerekben gazdag, békés, boldog Új Évet kívánni sok szeretettel, számítunk Önökre 2011-ben is!

 


A Vodafone is támogatja a tehetséges roma fiatalokat a ROMASTER program keretében. Hogy hogyan, milyen módon? Erről beszélgettem Intődy Gáborral, a Vodafone Belső Kommunikációs- és Felelősségvállalás-vezetőjével 2010. december 8-i adásunkban. A besélgetést, valamint a 15. születésnapi sorozatunk folytatását itt hallhatják...


2010. november 24-i adásunkban Fehér Ildikóval, a Fehér Bot Alapítvány Támogató Szolgálat-vezetőjével beszélgettem egy november 16-i sajtótájékoztatóhoz kapcsolódóan, mely sajtótájékoztató témája egy, az Alapítvány székhelyének körzetében, Hajdú-Bihar megyében élő, halmozottan hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok részére indított továbbképzés, "Trambulin" Komplex Képzés, melynek során a jelentkezők számítógépkezelői- és frissítő masszőr-végzetséget szerezhetnek. A képzés a "Társadalmi Megújulás Operatív Program" TÁMOP 5.3.1/C/09/2 Project keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap finanszírozásával.

A műsor második részében folytattuk 15. Jubileumi Születésnapi műsorunk, ezúttal a zene nagykövetével, Abelovszky Györggyel beszélgettem, aki jelenleg ismét külföldön, ezúttal Lisszabonban dolgozik. 

 

Műsorunk itt hallható!


Bohócok a Láthatáron!

 

2010. november 10-i adásunkban vendégeim volt a Bohócok a Láthatáron Csoport  két tagja: Feuer Yvette alapító és Szegedi Tamás félprofi színművész, aki idén februárban csatlakozott a Csoporthoz. A kezdeményezés, az ötlet  Yvette fejéből pattant ki, amerikai  mintára, de hogy hogyan is indult ez? Erről hallhatnak Hallgatóink, ha ide kattintanak. A Csoport hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekek részére tart bohócelőadásokat egy általuk alkotott kedves történettel járva az országot.  Az érdeklődők a http://www.facebook.com közösségi portálon a keresőbe a "Bohócok a Láthatáron" kifejezést beírva megtalálják a Csoport közösségi oldalát.

 

Műsorunk második felében a november 6-i 15. születésnapi ünnepségünkről hallhatnak egy rövid összefoglalót, valamint egy rövid interjút a Civil Rádió Ügyvezető Igazgatójával. Köszöntőt mondott: Brüll Edit, a Civil Rádiózásért Alapítvány Kuratóriumának Elnöke.


2010. október 23-án munkásságáért a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét kapta Böjte Csata dévai szerzetes pap, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az általa működtetett árvaház Elnöke - ezúton is gratulálunk sok szeretettel és nagy tisztelettel, munkájához további sok erőt, egészséget kívánunk.

Az október 27-i adásunkban elhangzott telefon-interjúbeszélgetést itt hallhatják Hallgatóink, majd utána természetesen folytatódott 15. Születésnapi műsor-sorozatunk.


Október 13-i adásunkban - elfoglaltságai lévén, sajnos csak telefonon, de annál nagyobb lélekkel - beszélgetőtársam Besenyei György, a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány egyik alapítója volt, akivel egy, az Alapítvány által indított "Sorsfordító" programról beszélgettünk.

Adásunk itt hallható, műsorunk második felében pedig a már megszokott 15. Születésnapi műsor-sorozat egy újabb ékszerét hallhatták Hallgatóink. Egy olyan Kolléganőmmel beszélgettem, akinek a műsora viszont idén ősszel 1. éves születésnapját ünnepelte, tavaly október óta hallható Rádiónkban. Szívből gratulálunk az elért sikerekhez, és kíváncsian várjuk a folytatást.


Szeptember 29-i adásunk alcíme akár ez is lehetett volna: "Tanuljunk egymástól!" - műsorunk vendégei voltak - a Strategic Scope Kommunikációs Ügynökség KFT munkatársai: S.Takács Zsuzsanna Ügyvezető, valamint Csordás Judit és Rózsa Luca PR munkatársak, akikkel egy Európai Uniós, TÁMOP 5.5.4. project keretében megvalósuló mozgóképgyártó tanfolyamról is beszélgettünk, melyet "Felvétel indul" címmel indítottak fogyatékossággal élőknek. A tanfolyam résztvevői 2011. januárjának végén OKJ-s Mózgóképgyártó asszisztens vizsgát tehetnek. A képzés médiapartnere a Hálózat Televízió, valamint szó volt még - többek között - a Kommunikációs Ügynökség egyik fő tevékenységéről, mely szerint fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetekkel, alapítványokkal tartanak kapcsolatot, és segítik munkájukat, főképp a különböző rendezvények szervezése, lebonyolítása területén, a médiában.

Műsorunk második felében folytattuk Jubileumi születésnapi sorozatunkat - ezúttal visszaidéztük a Civil Rádió legelső-, vagyis az indulás perceit, óráit, illetve az azt megelőző hónapokat, éveket.

 

A mozgóképgyártó tanfolyamról készült riportunk 2010. október 1-i "Handycap" adásunkban hangzott el, itt hallhatják

A mozgóképgyártó tanfolyam  2010. szeptember 20-i megnyitóján a tanfolyamnak otthont adó Csömöri Rehabilitációs Intézetben ott volt az MTV Budapesti Regionális Híradójának forgatócsoportja is. Az MTV Budapesti Regionális Híradójának szeptember 20-i adásában rövid tudósítást is leadtak. Az adás itt látható, a tanfolyamról szóló tudósítás a videó alján a világosszürke csík   egérrel történő mozgatásával a 06'25" -nél kezdődik és a 08'15" -ig tart. 


Ahogy ez már évek óta hagyomány, idén is megrendezték a "Wekerlei Napok" háromnapos rendezvénysorozatot Budapest egyik legrégebbi és méltán legnevezetesebb történelmi városnegyedében, a kispesti Wekerle Lakótelep centrumában álló Kós Károly téren. A háromnapos rendezvény idén XIX. alkalommal került megrendezésre a Wekerlei Társaskör szervezésében, szeptember 10 - 12. között. Az utóbbi években e rendezvénysorozat utolsó, vasárnapi napja a "Szolidaritás és  tolerancia" napja, a Kós Károly tér pedig a "Szolidaritás" tere. Játszóházzal, kézműves foglalkozással, remek sport- és kultúrális rendezvényekkel várták az oda látogatókat, továbbá több, fogyatékossággal élő embertársainkon segítő szervezet is képviseltette magát - emellett pedig jómagam is meghívást kaptam a Civil Rádiót képviselve, hogy szeptember 15-i "Fillagória" adásunkban beszámolhassak Önöknek e rendezvényről. Műsorunk második felében pedig - Jubileumi sorozatunk II. részében - a zenéről beszélgettünk egy kedves zenei szerkesztő Kollégával.

Íme...


2010. szeptember 1-i "Fillagória" adásunkban kicsit visszapillantottunk e műsor kezdeteire. Bár nem szokásom hazabeszélni, az önsztárolás pedig végképp nem az, de néha jól esik egy kicsit nosztalgiázni, visszamelékezni az elmúlt időkre, melynek során sok szépet, jót, de  kevésbé szépet is átéltünk - okoltunk is belőle rendesen.

Mit is értek ez alatt - ajánlom szeretettel szeptember 1-i műsorunk, melyből megtudhatják...
 



ROMASTER - közösségfejlesztő tábor zajlott egyetemista- és főiskolás roma fiatalok számára, mely fiatalok felsőfokú tanulmányait neves hazai cégek támogatják. A közösségfejlesztő táborra 2010. augusztus 11 - 15-e között került sor - augusztus 18-i "Fillagória" adásunkból pedig megtudhatták kedves Hallgatóink, hogyan is jött ez létre, és mi a célja, az üzenete e rendezvénysorozatnak.

Műsorunk ide kattintva hallhatják...


2010. augusztus 4-i "Fillagória" adásunkban Preszl Évával, az Életrevaló Egyesület elnökével beszélgettem.

Az Egyesület fő célkitűzése az ugynevezett primer prevenció, a drogmegelőzés, a leginkább veszélyeztetett korosztállyal foglalkoznak.

A beszélgetésnek egyik - de nem a legfőbb - apropója az augusztus közepén az Óbudai Hajógyári Szigeten hagyományosan megrendezésre kerülő Sziget Fesztivál.

 

Tanulságos beszélgetés volt, melynek ide kattintva Önök is részesei lehetnek...

 


 

FÉLÚTON

 

2010. július 21-i "Fillagória" adásunk vendége Kovács Csaba, a Humánsztráda Nonprofit KFT Igazgatója és a Félút Alapítvány Elnöke volt.  Fő tevékenységük: drog-, alkohol-, pszichiátriai- és szenvedélybetegek részre nyújtott közösségi ellátás Budapesten és Pest megye néhány településén.

 

A Kovács Úrral készült stúdióbeszélgetést itt  hallgathatják meg.


"A KIRÁLYSÁG ALAPJA AZ IGAZSÁG "

"JUSTITIA REGNORUM FUNDAMENTUM"

 

 

2010. június 30-án negyedik alkalommal adták át a 2007-ben alapított "Justitia Regnorum Fundamentum" Díjat. E díjat olyan neves szakemberek, egyetemi tanárok kaphatják meg, akik kiemelkedő szakmai tevékenységet folytatnak, elhivatottságot éreznek szociális-, emberi jogi területeken, kiváló helytállást tanusítva.  Tavals például Dr. Könczei György egyetemi professzor kapta a fogyatékossággal élők társadalmi helyzetéről készült kutatásai, tanulmányai elismeréséül.

Idén  pedig Dr. Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szolgálat Általános Igazgatóhelyettesét érte e megtisztelő érdem.

 

 

Mindenek előtt azonban 2010. július 7-i "Fillagória" adásunk első részében az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány  három munkatársával beszélgettünk - többek között - a Közalapítvány "PERTU" Projectjéről, mely a TÁMOP 1.4.1/07/2-es projectpályázat keretében jött létre.

 

 

A teljes adás itt hallható


VAK MUZSIKUSOK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT
 


A 2010. júniusában 2. születésnapját ünneplő Összhang Alapítvány jótékonysági koncertet rendez Vak muzsikusok az árvízkárosultakért címmel 2010. június 24-én Szent Iván estéjén 19:30 órakor a Nádor Teremben ( Budapest, XIV. Ajtósi Dűrer sor 39). Számos példát láttunk már arra, hogy mi, látássérültek kértünk és kaptunk segítséget, ezért valamennyien kötelességünknek érezzük, hogy saját eszközeinkkel adjunk hangot társadalmi szerepvállalásunknak. A hangversenyen fellépő művészekkel először a VAK MUZSIKUSOK A DÉLKELET-ÁZSIAI SZÖKŐÁR KÁROSULTJAIÉRT című koncerten találkozhatott a közönség így együtt. Akkor, azon a koncerten már hangsúlyoztuk, hogy nem csupán jelen vagyunk a társadalomban, de számítani is lehet ránk. Azóta megszületett az Összhang Alapítvány, amely minden lehetséges módon támogatja a fogyatékossággal élők társadalmi felelősségvállalását. Most az Alapítvány Szent Iván esti hangversenyével az árvízkárosultak mindennapjain szeretne könnyíteni. Kérjük, tisztelje meg jelenlétével a hangversenyt, amelyen egyebek között Mozart, Schubert, Bellini Donizetti, Brahms, Erkel és Debussy művei csendülnek fel, és segítsük együtt azokat az embereket, akiknek otthonát, minden reményét elsodorta a víz. Adományjegyek 2 000 forintért a hangverseny előtt, a helyszínen kaphatók. Diákok és nyugdíjasok 1 000 forintért vásárolhatnak adományjegyet. Amennyiben nem tud jelen lenni a hangversenyen, de szívesen csatlakozna az Összhang Alapítvány kezdeményezéséhez, kérjük, juttassa el adományát az Alapítvány számlájára az Árvíz szó feltűntetésével. Összhang

AlapítványSzámlaszám: 11705008-20495659

 

(Nemzetközi számlaszám (IBAN): HU80

1170 5008 2049 5659 0000 0000)

ÁRVÍZ Jelenlétére feltétlenül számítunk! Az Összhang Alapítvány kuratóriuma nevében:

 

Flamich Maria, Hoffmann Rita
Adószám: 18722437-1-13

Számlaszám: 11705008-20495659

 2010. június 23-án este 20:00 órakor kezdődő műsorunkban - többek között - rövid interjút hallhattak Flamich Máriával  és Hoffmann Ritával, az Alapítvány Vezetőivel.

*** *** ***         *** *** ***

 

Őket követően a Magyar Speciális Művészet Egyesület 2010. július 1-5-e között Szarvason megrendezésre kerülő Művészeti Fesztiváljáról beszélgettünk telefonon az Egyesület Elnökével, Asztalos Zsolttal. A rendezvényen fogyatékossággal élő - főképp - amatőr művészek, szólisták, együttesek számára nyújtanak fellépési-, bemtuatkozási lehetőséget.

 

A teljes műsor itt hallható!

 


"Kézzelfogható Művészet" címmel rendeztek tapintható kiállítást nem csak látássérült emberek számára a budapesti Vakok Általános Iskolájának József Nádor Termében 2010. május 29-én. A rendezvény szervezője a "Kézelfogható Művészet" Alapítvány, melynek célja, hogy közelebb hozza a látássérültekhez a magas színvonalú kultúrát, a művészeteket, elősegítve ezzel szellemi fejlődésüket, kultúrálódásukat. Mindemellett egy állandó kiállítótérként használható galériára gyűjtenek, mivel jelenleg csak "kölcsönkapott" helyeken tudnak kiállításokat rendezni.  A Nádor Terem Ezrópa legkiválóbb kultúrtermei közé tartozik, méltán vetekedve például a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermével vagy a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagytermével, illetve más nagy európai hangversenytermekkel. Szinte estéről-estére zsúfolásig megtellik - legnagyobb örömünkre, ám ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez a kiállítás cask egy napig volt látható.

Ha Önök is szeretnék támogatni azAlapítványt, akkor kérjük,  látogassák meg Honlapjukat!

 

A kiállításról készült helyszíni beszámoló itt hallható!


Kommunikációs híd ép- és fogyatékos emberek között. Hogyan mondjuk? Hogyan ne mondjuk? Mit szabad, és mit nem szabad, ha egy fogyatékossággal élő emberrel beszélgetünk, vagy interjút készítünk?

Május 26-i "Fillagória" adásunkban erről beszélgettem Gáspár Judittal, a Duna TV szerkesztő-műsorvezetőjével egy, "A fogyatékosok szerepe a médiában" címmel május 12-én megtartott szakmai konferencia és egy, a "Fogyatékos Személyesk Esélyegyenlőségéért" Közalapítvány támogatásával rendezett képzés kapcsán.


"Méltóképpen Időskorban" rendeztek idős- és fogyatékosügyi szakmai konferenciát 2010. május 5-én az Országgyűlési Biztosok Hivatalának földszinti nagy előadótermében, Prof. Dr. Szabó Máté, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának vezetésével. A konferencián sok érdekes, hasznos ismeretet sajátíthattunk el Hazánk demográfiai; helyzetével, az esélyegyenlőséggel, az idős- és fogyatékos emberekkel való bánásmóddal kapcsolatban.

A konferencián készült riportot május 12-i "Fillagória" adásunkban hallhatták Hallgatóink - most itt is meghallgathatják újra!


Szerencsés véletlennek köszönhetően találtunk rá 2009. nyarán a Vodafone Magyarország Alapítvány által támogatott "Többet érsz" programra, melynek 2008 - 2009. évi nyertesei közül már jónéhányan tették tiszteletüket Rádiónkban.

 

Ide kattintva többet megtudhat a Vodafone Alapítványról, és a már nálunk járt Nyertesekkel készült interjúkat is hallhatja.

 

Honlapunk a Pentamax Netáruház által forgalmazott Nagy Websablonkönyv CD mintáinak segítségével folyamatosan frissül, megújul, fejlődik!

 

MINDEN ÉSZREVÉTELT, JAVASLATOT, KRITIKÁT SZERETETTEL VÁRUNK MŰSORUNK VENDÉGKÖNYVÉBE!

 

Copyright (C) Ruzsa Viktor - 2009 - 2010.

Minden jog fenntartva!