
Másnaposok 2
Négy jó barát csapott egy eszelős bulit, másnapra totális rövidzárlatra ébredt, és fejfájósan próbálta kideríteni, mi történhetett vele az előző éjjel - a Golden Globe-díjas film 2009. nyarának legnagyobb mozis szenzációja lett, azóta pedig kultikus tiszteletnek örvend azok körében, akik voltak már valaha másnaposak, vagy tervezik, hogy legyenek.
Ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu - tanulva az eddigiekből - óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül - hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

Lúzer sc
Gus, Richie és Clark három született vesztes, akit gyerekkorában sose vett be a csapatba a többi srác. Egyik nap a baseballpályán megmentik a milliárdos csemetéjét egy csapat erőszakos kölyöktől. Cserébe az apa csábító ajánlatot tesz a három lúzernek: hajlandó finanszírozni egy mérkőzéssorozatot, amelyben a legmenőbb kölyökcsapatokkal kell megküzdeniük. Ha sikerül legyőzniük a beképzelt hólyagokat, a győztes csapat városában baseballstadiont épít. Gus, Ritchie és Clark vadul edzeni kezd. A milliárdos Reggie Jacksont, a baseball élő legendáját szerződteti felkészítésükre.


Gagyi mami - Mint két tojás
Az FBI különleges álruhás bevetésekre szakosodott szuperügynöke, Malcolm Turner (Martin Lawrence) minden bajból kivágja magát. A fia viszont minden bajba belekeveredik. Így aztán, amikor egy orosz maffia-leszámolás véletlen szemtanújává válik, apja mindenáron meg akarja védeni. Úgy, ahogy ő tudja: álruhában. Ezúttal tehát nemcsak ő öltözik nőnek, hanem a fiára is szoknyát húz, és együtt költözik be vele egy leánykollégiumba, ahol - azt reméli - biztosan nem keresik majd őket. De vannak bajok, amelyek a vérszomjas maffiánál is veszélyesebbek. Például egy csak lányokból álló pizsama parti vagy egy balett óra, egy tornatermi öltöző vagy a festőszakkör.


Gyógyegér vacsorára
Tim feltörekvő középvezető a cégnél, és most először meghívást kap az \"idióták vacsorájára\" a főnökétől. Ez pedig nem más, mint egy havonta rendezett összejövetel, ahová vendéget kell vinni, és aki a legnagyobb pojácát viszi, azt a főnök a kegyeibe fogadja. Tim menyasszonya, Julie ízléstelennek tartja az egészet, és Tim bele is egyezik, hogy lemondja a vacsorát, amikor összetalálkozik Barry-vel, az adóhivatalnokkal, aki a szabadidejében mívesen kidolgozott diorámákat készít - kitömött egerek felhasználásával. Tim hamar rájön, hogy idióta fronton megütötte a főnyereményt. Nem tud ellenállni a kísértésnek, és meghívja Barry-t a vacsorára...


Kismamának áll a világ
Thea Clayhill elvesztené az állását menő cégénél, ha ki nem találna valamit: azt hazudja, hogy terhes, így a törvény szerint nem rúghatják ki. Barátnőjével, Lisával együtt próbálják kitalálni, hogy mikor hogy viselkedne egy terhes nő. Az illúzió érdekében párnával tömi ki a ruháját, majd egyre inkább belegabalyodik az egészbe. Végül már egy terhes nőknek készülő könyv borítóképe is róla készülne...


Variációk szexre
Szókimondó szövegek, zseniális poénok és meglepő fordulatok, az előjátéktól a levezetésig: másfél óra garantáltan nevetéssel fűszerezett együttlétet a nézőknek - ez a Variációk szexre. Az egyetlen éjszaka alatt játszódó vígjátékban 11 fiatal emberrel, 6 férfivel és 5 nővel ismerkedhetünk meg: első randi után a lány lakásán kikötő fiatalokkal; ellaposodott szexuális életüket feldobni próbáló házaspárral; egy odaadó szerelmespárral, akik különleges testi adottsággal megáldott szobatársukat is meginvitálják a közös ágyba; két régi jó baráttal, akik csalódtak szerelmeikben, és az exekkel, akik egy éjszakára újra egymásra találnak.


Drágán add a rétedet
A "Drágán add a rétedet" egy élőszereplős családi vígjáték, melyben Dan Sandlers (Brendan Fraser), a fiatal, ambíciózus ingatlanügynök kénytelen farkasszemet nézni feldühödött állatok egy csoportjával, amikor az addig érintetlen vadon parcellázásán dolgozik. Egy hihetetlenül találékony mósómedve vezetésével, az állatok szabotálják a házépítési prodzsektet és alaposan móresre tanítják Sandlerst a környezettudatosság jegyében....

Két kopper
A két New York-i zsaru, akik már hosszú ideje társak, most egy ellopott és igen értékes baseballkártya után nyomoznak, közben megmentenek egy nőt, illetve szembekerülnek egy kíméletlen gengszterfőnökkel és sleppjével. Mindeközben magánéleti gondokkal küszködnek; Paul felesége hűtlenkedése után is nyomoz, Jimmy lánya pedig nemsokára férjhez megy, és az esküvői költségeket Jimmy csak akkor tudja kifizetni, ha megtalálják az elveszett ritkaságot.


Vén csontok
A két jóbarát és üzlettárs, az elvált Dan (Robin Williams), aki legnagyobb szerencsétlenségére még mindig szerelmes volt feleségébe, és az életvidám, megrögzött agglegény, Charlie (John Travolta) élete hirtelen a feje tetejére áll, amikor egy hatéves ikerpár pottyan a nyakukba. A helyzetet súlyosbítja, hogy épp életük nagy üzlete előtt állnak. A gyerekekhez egyáltalán nem értő párosnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy gondoskodni tudjon az ikrekről (Ella Bleu Travolta és Conner Rayburn). Rengeteg problémával kell szembenézniük, a szokatlan kihívás többször is az összeomlás szélére sodorja őket. Azonban lassacskán végre ráébrednek, valójában mi az igazán fontos az életben....


Hanta Boy
Fletcher Reede a legrosszabb fajta ügyvéd, akinek életformája a hazugság, és még akkor sem mond igazat, amikor álmodik. Kissé elhanyagolt kisfia születésnapján azt kívánja, hogy apja egy napig ne tudjon hazudni. Kérése teljesül, Fletcher attól a pillanattól kezdve könyörtelenül és megállíthatatlanul őszinte. A baj csak az, hogy aznap egy rendkívül fontos tárgyaláson kéne arcátlanul hazudnia, hogy megnyerje az ügyet. A fergeteges vígjátékban Jim Carrey küzd arcának minden izmával, és lehengerlő mozgáskultúrájával....


Exférj újratöltve
Milo Boyd (Gerard Butler), a lecsúszott rendőrségi fejvadász végre kedvére való megbízatást kap: be kell cserkésznie és át kell adnia a nyomozóknak az óvadékkal szabadlábra helyezett Nicole Hurley (Jennifer Aniston) újságírónőt, aki történetesen a volt felesége. Boyd kaján magabiztossággal lát neki munkájának, azt hiszi, gyerekjáték lesz nyakon csípni ex-asszonykáját. Igen ám, de kiderül, hogy Nicole egy gyilkossági ügy leleplezésére készül, és a férfinak - mint már annyiszor - rá kell döbbennie, hogy Nicole-lal semmi sem olyan egyszerű, amilyennek elsőre tűnik.


Minden pasi disznó?
Miles egy igazi egyetemi Casanova. Elhatározta ugyanis, hogy mire eljut a diplomaosztóig, elcsábít egy-egy lányt az ABC sorrendjében. Mézes-mázos stílusával nagy sikere van, ám az igazi kihívást az jelenti számára, ha a préda családneve minél egzotikusabban cseng. Miles tehát lelkesen gyakorolja a lepedőakrobatikát, amikor is az X betűnél beüt a mennykő. Gabrielle Xeropolis ugyanis nemcsak gyönyörű, de okos is és minden megvan benne, amit Mike valaha is kívánt egy nőben. A célját ugyan még nem érte el, viszont halálosan beleszeret. Ám eközben vészesen közeledik a diplomaosztó ideje.


Sejtcserés támadás
Jennifer Aniston és Jason Bateman a Sejtcserés támadás főszereplői, amely egy nem szokványos vígjáték Kassieről, egy okos, vidám, szingli lányról, aki a kissé idegbajos legjobb barátja, Wally határozott ellenvetésének eleget nem téve végképp úgy dönt, itt az ideje egy babának, még akkor is, ha ezt saját magának kell is megoldania egy sármos \"önkéntes\" spermadonor apró kis segítségével (Patrik Wilson). A jóbarát Wally nem tudja, Kassie babaterve nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de rendben révbeért. Aztán eltelik hét év, és mindenre fény derül, amikor is Kassie és csemetéje visszaköltözik New York-ba, és Wally végre megismerkedik Kassie koraérett- furcsa módon szintén némileg ideggyenge - kisfiával.


Indul a bakterház
Nehéz az élet a tanyavilágban. Regős Bendegúz, az égetni valóan rossz csemete sokat tudna róla mesélni. Gyerekkorában sokféle dolgot tartottak felőle: hogy csodagyerek, meg, hogy akasztották volna fel kétnapos korában. Most az anyja elszegődteti a bakterházba. A kisfiú szenved a pénzéhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőképpen a Büdös Banya miatt.

Los angelesi tümdérmese
Még hogy Hamupipőke csak a mesében létezik? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a tökhintót sportkocsira, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára, és kiderül, hogy a hol volt, hol nem volt most épp itt van. Amikor nem a gonosz mostoháját és mostohanővéreit kell elviselnie, akkor Sam (Hilary Duff) egy étteremben takarít. Álmaiban a szép, szőke herceget várja, aki persze ott van az orra előtt. Vajon sikerül a modern Hamupipőkének észrevennie álmai lovagját és összeszednie a bátorságát?

Nagy durranás 2
Michelle, a szép CIA-ügynöknőnek nagy testi megerőltetésébe kerül, hogy kimoz- dítsa a hős Topper Harleyt maga választotta elszigeteltségéből, egy thaiföldi kolostorból. Nagy szüksége van rá, mert neki kell kiszabadítania a sivatagi diktátor fogságába esett amerikai katonákat. Eközben Harley találkozik élete nagy szerelmével, a felejthetetlen Ramandával is...


Besütizve
A fiatal színésznő(jelölt), Jane napi rutinját leginkább a füvezés, az evés és a bárgyú számítógépes játékok teszik ki. Egy nap megeszi szobatársa egész tál sütijét, nem sejtve, hogy a desszertbe nem kevés marihuánát kevertek. Innen kezdődik Jane kálváriája, amelynek során összeállít egy listát aznapi teendőiről. Persze nem biztos, hogy erre a napra kellett volna egyszerre időzíteni a fű beszerzését, egy meghallgatást, a villanyszámla kifizetését és azt, hogy drogdílerének is megadja a tartozást. Jane a sütik elfogyasztása után immár jócskán betépve (sütizve) elindul, hogy a listán szereplő teendőit végrehajtsa, ez pedig számtalan bizarr és vicces kalandba sodorja, hiszen Jane hiába próbál mindent a legnagyobb jóindulattal elvégezni, úgy tűnik a világ még nem készült fel Jane-re.
s:

Golyóálló
Archie Moss és Rock Keats a legjobb cimborák sráckoruk óta. Így hát Archie, aki nem csak piti autótolvaj, de egy nagymenő kokómikulásnak is besegít, nem habozik, amikor arról van szó, hogy be kéne szervezni Rockot is a drogbuliba. Úgy bízik Rockban, hogy akár golyót is kapna érte. Mert a haver, ha ver, ha nem ver, akkor is haver. De ha átver? Merthogy Rock igazából zsaru, és most majdnem beépült. Épp egy nagy árucsere kezdődne, amikor a turpisság kisül, Archie a drogbáró előtt felsül, és a pisztoly Archie kezében elsül... BOOM a fejbe, halott vagy haver. Vagy mégsem? Mégsem, mert Rock életben marad, sőt felépül, hála a csinos Tracy terápiájának, no meg a Rock homlokába épített fémlemeznek. A vasaltagyú zsaru baromi zabos egykori cimborájára, és eltökéli, hogy elkapja Archiet. Márpedig amilyen keményfejű újabban ez a Rock, biztos, hogy nem tágít... A két barátból esküdt ellenség lett, nyomukban az FBI és a drogmaffia... Össze kell fogniuk a túléléshez, feltéve, hogy addig nem nyírják ki egymást.


Csere üvegek
A 65 éves irodalomtanár, Josef Tkaloun nehezen találja már a hangot a tinédzserek új generációjával. Ezért visszavonul a tanítástól, viszont ahhoz még fiatalnak tartja magát, hogy ne dolgozzon. A felesége nehezen éli meg, hogy a férje jobban érzi magát házon kívül, úgy érzi, hogy a házasságuk zátonyra fut. Tkaloun először biciklis futárként próbál elhelyezkedni, de nem tudja tartani a tempót, így végül egy élelmiszerbolt üvegvisszaváltó pultjánál vállal munkát. A férfi kivirágzik, élvezi a folyamatos kommunikációt a vásárlókkal és a kollegáival, és azon van, hogy az őt körülvevő sorsokat jobb irányba terelje. Egyedül a saját otthonában és érzéseiben megy nehezen a rendteremtés.

Hullámok ördöge
Steve Addington (Matthew McConaughey) a világ egyik legjobb szörföse. Annyira laza, hogy mezitláb, póló nélkül tengeti mindennapjait a haverokkal a parton elegendő füves cigit elnyomva ahhoz, hogy a hullámokon és csajokon kívül másra ne legyen gondja. Steve menedzsere, a maga is szörfös múlttal bíró Eddie próbálja meggyőzni a tengerpart Lebowskiját, hogy legyen az arca egy virtuális szörfös játéknak - noha az üzleteléssel járó vagyonra inkább neki lenne szüksége, mint Steve-nek. Ekkor betoppan a képbe a sok jócsaj között a legjobb, Danni (Alexie Gilmore), akibe Steve egyből beleszeret - csakhogy a hullámok elapadnak, a spangli elfogy és a lányról is kiderül, hogy Eddie-nek dolgozik.


Vad vakáció
R.J. egy gyalázatos tévéshow egoista házigazdája, illetve egy tíz esztendős kisfiú édesapja. Úgy érzi, körülötte forog a világ, hiszen szinte a semmiből, az amerikai Délről indulva a legnépszerűbb önsegítő guruvá vált, aki valaha is feltűnt a képernyőn. A fickó műsora nézettségi csúcsokat dönt, dúskál a pénzben, és egy reality show sztárja a menyasszonya. A szülei ötvenedik házassági évfordulójára R.J. hazautazik Georgiába. Ám önző nyugati parti magatartása nem menő az amerikai Délen. A tapasztaltak hatására kezdi átértékelni egész addigi életét, a családjával és a fiával való kapcsolatát.


Gulliver utazásai 3D
Lemuel Gulliver (Jack Black) igazi kisember. Legfőbb ellensége a vekkere, a munkahelye, és irodai kollégái. Pedig egy nagy New York-i újságnál dolgozik – igaz, csak a postázóban. Végül valahogy mégis ráveszi elérhetetlennek tűnő szerelmét (Amanda Peet), az utazási rovat szerkesztőjét, hogy adjon neki egy komolyabb munkát, méghozzá hogy a Bermuda-háromszögből tudósítsa lapját. Gulliver utazása közben hajótörést szenved egy különös törpekirályságban, ahol a miniatűr uralkodónak azt hazudja, hogy ő az Egyesült Államok Elnöke. Aztán részt vesz a helyiek háborújában és békéjében, szerelmi és stratégiai tanácsokat ad nekik – egészen addig míg megjelennek az óriások

Vámpíros film
Mélyeszd a fogaid a hajmeresztően vicces Vámpíros film humorral és véresen komoly poénokkal kibővített Harapj meg kiadásába! Becca, a szorongásoktól üldözött tinédzser két természetfeletti udvarló, a mogorva, barátságtalan vámpír és egy hihetetlenül szőrös farkasember között vívódik. A két vígjátékgyártó nagyágyú, a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson szerzője és Ken Jeong, a Másnaposok egyik szereplője a garancia arra, hogy ezúttal is mindenki halálra röhögi magát

Férj és férj
Chuck, a tuzoltó végtelenül hálás Larrynek, a tuzoltónak mivel Larry megmentette az életét egy tuzben. Larry viszont nem szívbajos, és kér cserébe valamit, amikor a bürokrácia ördöge úgy hozza, hogy Larry életbiztosításának nem lehetnek kedvezményezettjei a saját gyermekei. Chucknak mindössze annyit kell tennie, hogy néhány urlapon Larry élettársának tünteti fel magát. Sima ügy. Soha senki nem fogja megtudni. Ám amikor egy buzgómócsing hivatalnok gyanakodni kezd, a barátok egyezsége pillanatok alatt a címlapokra kerül. Az improvizálásra kényszerített ifjú pár fergeteges szituációkba kényszerül az együttélés során. Miközben túlélik a nászútjukat, és emberfeletti erofeszítéssel próbálják elhárítani a lebukás veszélyét, a két jó szándékú szélhámos rájön, hogy ami igazán összekovácsol egy családot, az az összetartás a nehéz idokben.

Mint a hurrikán
Megvolt a legénybúcsú, és Ben New Yorkból útnak indul Savannah-ba, hogy oltár elé vigye szíve választottját, és kimondja a boldogító igent, elkötelezze magát egy életre. Ő a legboldogabb ember a világon, mert még nem sejti, hogy egy valóságos természeti katasztrófa tart felé. Sőt, már itt is van, épp most ült le mellé a repülőn. Úgy hívják, Sarah, és egy őrjítően csinos és elsöprő erejű nő alakját öltötte fel.

Kullancs
Paul egyik napról a másikra él, lopott cuccokkal üzletel, s nem sokat törődik a jövővel. Amikor azonban a barátnője kiteszi a szűrét, hirtelen minden jó barátja felszívódik, s kénytelen az utcán tölteni az éjszakát. Ám óriási szerencséjére kihallgat egy beszélgetést egy kávézóban, egy Alex nevű srác és a volt barátnője közt, ahol Alex elmeséli, hogy egy régi barátjától, Christoph-tól kölcsönkapott lakásban lakik. Innen pedig rövid út vezet Paul számára odáig, hogy Christoph legjobb barátjának adja ki magát.

Tesó tusa
Brennan (Will Ferrell) és Dale (John C. Reilly), a két középkorú léhűtő egy fedél alá kerül, miután szüleik összeházasodnak. Mikor a vonakodó mostohatesók távkapcsolóért és különféle személyes tárgyaikért folytatott gyerekes csatározásai gajra viszik a házasságot, az ördögi duó őrületes tervet eszel ki, hogy újra összehozza a párt... A Taplógáz és A Híres ? Ron Burgundy legendája alkotói bemutatják a Tesó-Tusa című frenetikus vígjátékot, ami bebizonyítja, hogy nem kell sem ész, sem tehetség, hogy sikeres legyél...vagy lehet, hogy mégis?

Túl jó nő a csajom
Kirk, a tök átlagos srác el sem hiszi, hogy ekkora mázlija lehet. Noha csak egy biztonsági őr a reptéren, és nem kecsegtetik fényes kilátások a jövőt illetően, Molly, a sikeres, és elképesztően bombázó csaj beleszeret. Kirk totál el van képedve. Ahogy a barátai, a családja, sőt, a volt csaja is. Hősünknek most tehát ki kell találnia, hogy működhet ez a kapcsolat, bár ő az első, aki készségesen bevallja, hogy túl jó nő a csaja? Jay Baruchel (Felkoppintva, Trópusi vihar) új vígjátéka minden magas labdát lecsap a szépség és a lúzer témakörben.

18 éves szűz
Eredeti szexkomédia-klasszikus az Amerikai pite és a Superbad nyomán! Katie, a végzős középiskolás (az érettségi előtti utolsó éjszakán), fergeteges szerencsétlenkedés-sorozat közepette próbálja elveszíteni szüzességét. Vajon sikerül neki?

Másnaposok 1
Megérkezett volna az év vígjátéka? Már a kérdés feltevése is túlzásnak tűnhet a Gergely-naptárban jól otthon levőknek, viszont azok számára semmiképpen sem, akik figyelemmel követik a mostanában pénztárcánkat betámadó, időnket elrabló igénytelen rom-com szennyek (számomra látatlanban, trailer alapján ide sorolandó és az valamint a paródia műfaját leköpdöső, megszégyenítő fertelmek áradatát (a Friedberg-Seltzer csodadúó termékei). A Másnaposok viszont már csípőből veri ezeket, hiszen van egy nagyszerű karakterekkel teletűzdelt, ötletes és kibaszottul vicces scriptje. Mindenki meg akart már halni legalább egyszer azon a bizonyos másnapon. Tehát van róla fogalmunk, hogy milyen állapotban ébredhetnek hőseink egyikőjük legénybúcsúja után.

A világ legjobb apja
Robin Williams új filmjében ismét egy irodalom/költészet tanárt fog alakítani, akinek a fia egy őrült maszturbáció közben bekövetkezett ?baleset? következtében meghalt. Lance, hogy elkerülje a várható szégyent, egy bucsúlevelet hamisít a fia nevében, öngyilkosságnak beállítva az egészet. A levelet viszont ? beleegyezése nélkül ? publikálja egy lap, és hihetetlen sikere lesz, így Lance újra and Lance-ben újra feltámad az írói vágy, és elkezdi megírni halott fia soha nem létezett memoirját?

11 parancsolat
11 Parancsolat (2004) Nyelv: Magyar Minőség: DVDRip Műfaj: Vígjáték Rendező: François Desagnat, Thomas Sorriaux Szereplők: Michaël Youn (Mike) Vincent Desagnat (Vincent) Benjamin Morgaine (Ben) William Geslin (Willy) Dieudonné (Le dieu de la blague) Tartalom: A mai világból kiveszett a humor és az élet komorrá vált. Így a gegek istene drámai akciót vet be és hat srác segítségét kéri, hogy mentsék meg a világot és nevettessék meg az embereket. A hat, nem mindennapi pasinak tizenegy parancsot kell teljesítenie, ami néha teljesen őrült attrakciókba és csínyekbe torkollik. Mindezt azért, hogy újra nevetésre bátorítsák az embereket. A furcsa és néha abszolút veszélyesnek látszó feladatok sem állíthatják meg a srácokat abban, hogy egy boldogabb hellyé varázsolják a Földet.

Paul
Simon Pegg és Nick Frost (Vaskabátok, Haláli hullák hajnala) újra együtt, ezúttal két sci-fi őrült szerepében, akik elzarándokolnak Amerika UFO hátországába, és ott véletlenül összefutnak egy űrlénnyel, aki egy olyan eszeveszett kalandtúrára viszi őket, amitől örökre megváltozik számukra a világegyetem.
Egy Paul nevű földönkívüli az elmúlt 60 évben egy titkos katonai bázison múlatta az időt. Az űrutazó fenegyerek ismeretlen okból úgy dönt, hogy elhagyja a létesítményt, és felugrik az első arra tévedő járműre. Ez pedig egy bérelt lakóbusz, melybe két földlakó, Graeme Willy és Clive Collins utazik éppen.

Totál szívás
Maurice, a parasztfiú és Benoit a botcsinálta fodrásztanonc a francia vidéken élik nem túl izgalmas életüket. A két barát kedvenc időtöltése a zenélés. Bár nem áldotta meg őket az ég igazi talentummal, ám ez nem gátolja meg őket abban, hogy nagy nyilvánosság előtt is gyakorolják hobbijukat. Egy ilyen esemény azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. Első fellépésükre igyekezve Maurice kölcsönveszi munkaadója autóját, amelyet még aznap este egy párizsi ficsúr összetör.

Szivem érted rapes
Két külön világból, két külön kultúrából érkeztek. Ám minden különbözőségük ellenére közös bennük egy szenvedély - a tánc! A film rendkívül népszerű hip-hop és rhythm & blues zenéje hosszú hetek óta az amerikai lemezlisták élbolyában arat. Sara, a középosztálybeli, kisvárosi lány arról álmodik, hogy a balettnek szenteli életét. Ám édesanyja halála után örökre el akarja felejteni ezt az álmot. Apjához költözik Chicagóba, szűkös körülmények közé, és megpróbál beilleszkedni a gimnáziumi - jobbára fekete - fiatalok közösségébe. A helyi táncklub legmenőbb arca, a vagány Derek egész más ütemre táncol - a hip-hop lüktető ritmusára. De így sem kell sok hozzá, hogy szemet vessen a szomorú szőke szépségre.

Nemzetbisztonság BT
Earl és Hank, az egyik tizenkilenc, a másik még annyi se. Mindkettőjük közös vonása, hogy kirúgták őket a rendőrségről. Mégis mindketten a kék zubbony vonzásában élnek, és egy őrző-védő céghez szegődnek. Véletlenül belecsöppennek életük legnagyobb bűnügyébe: egy csempészbanda, Nash (Eric Roberts) és bandája után nyomoznak. Élvezik az üldözéseket, imádják a robbanásokat, szeretnek rendőrösdit játszani. Csak egymást utálják. De ha nem fojtják meg egymást, ha túlélik mindazt a veszélyt, aminek a fele se volna, ha ők nem olyan kétbalkezesek,

Haláli temetés
A zűrös és néhány titkát a sírba vivő családfő búcsúztatása igazi össznépi cirkusszá alakul. Az egész egy eltűnt testtel kezdődik, azután zsarolólevéllel meg kínosabbnál kínosabb helyzetek sorozatával folytatódik, és közben ott egy hulla, ami nem fér a bőrébe. De ez sem elég: amikor a családi szennyes teljes terjedelmében kiterül, elszabadul a pokol.

Nagypályás kiskutyák
Megérkezett a híres Air Bud sorozat (Szájkosaras kosaras, Kutyautő csodacsatár) új generációja ! A történet középpontjában ezúttal Air Bud öt imádnivaló kiskutyája, a Pajtik állnak, akik merész dologra vállalkoznak: szüleiket kell megmenteniük. Mulatságos és hajmeresztő kalandok várnak rájuk, amelyek igazi összetartó csapatot kovácsolnak a kiskutyákból, és megmutatják nekik, milyen is egy igazi család. Sőt, eközben fény derül még egy nagy titokra - a kiskutyák tudnak beszélni!

Apafej
A 32 éves Sonny (Adam Sandler) legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan távolról kerülje el a felnőtt életet, amennyire csak lehetséges. Aztán a sors közbeszól: barátnője megelégeli idétlenségét és faképnél hagyja, mire Sonny, hogy imponáljon, magára vállalja nősülni készülő barátjának ötéves fiát. Ám lehetetlen életmódján továbbra sem változtat, gyereknevelési módszerei pedig enyhén szólva is meghökkentők. Hamarosan összecsapnak körülötte az óvodástársak, az idétlen gyerekdalok és az örök kialvatlanság keltette hullámok.

Vizesnyolcas
Bobby lassan krisztusi korba lép, de képtelen önálló életet élni. Még mindig ő a mama pici fia, majd megfullad az anyai szeretettől. A helyi főiskola futballcsapatának vizesfiúja, ő gondoskodik a játékosok folyadék-ellátásáról. Miközben nagyon is komolyan veszi a feladatát, állandóan szívatják, végül pedig kirúgják. A gyámoltalan fickó a bajnokság leggyengébb csapatához kerül. Az edző a védőszárnyai alá veszi, és megmutatja neki, hogy kell a csúfolódókkal elbánni. Azzal, ahogyan a dühét hatékony védőjátékká alakítja, Bobby akaratlanul is sztár lesz. A csapat meg elkezd felfelé kapaszkodni a tabellán.

Egértanya
A történet egy kisegérről szól, aki egy kedves, régi házban éldegél. Egy napon aztán meghal a ház tulajdonosa és rövidesen új lakók költöznek a helyére. Ezeknek az újonnan érkezetteknek viszont nincs ínyére, hogy egy fedél alatt éljenek egy egérrel, így mindent elkövetnek, hogy megszabaduljanak tőle. Egerünknek azonban feltett szándéka, hogy régi otthonában marad és nem hagyja magát.

Állj vagy jövök
Logan (Martin Lawrence) kiváló tolvaj, egyébként meg rettentő nagy balek: szerez egy húszmilliót érő gyémántot, ám rendőrök veszik körül, és nincs kiút. Logan egy építkezésre menekül, ahol eldugja zsákmányát, és megadja magát: tudja, hogy vissza fog térni. Vissza is tér, de míg ő a börtönbüntetését töltötte, az építkezés befejeződött, és a gyémánt fölött most a kerületi rendőrség terpeszkedik. Logan persze a leglehetetlenebb megoldást választja, hogy visszaszerezze, ami az övé: rendőrnek áll.

Apja lánya
Ollie Trinke-nek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak minene meg van az életben, amire sokan egész életükben csak vágyakoznak. Remek karrier a showbizniszben, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel. Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából.

A nagy vega sarktúra
Fanyar humorú áldokumentumfilm két angol cimboráról, akik elindulnak az északi sarkra, noha előtte még kirándulni se nagyon jártak. Mark annyira tenni akar valamit a globális felmelegedés ellen, hogy rábeszéli barátját, Briant, hogy azzal hívják fel az emberiség figyelmét a környezettudatosság fontosságára, hogy elgyalogolnak az északi sarkra, az első karbonsemleges, organikus, vegetariánus expedíció tagjaiként pedig mellékesen a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhetnek. Szerencséjükre egy sokat megélt operatőr is csatlakozik hozzájuk harmadikként, csak kár, hogy egy kisebb összeszólalkozás során lelövik, így az út hátralévő részén a két oktondi városlakónak egyedül kell szembenéznie az út akadályaival, olvadó jégtáblákkal és egy konkurrens norvég duóval.
Tuti üzlet
A sok pénz és a sikeres üzlet reményében Steve és barátja közösen indították be a vállalkozásukat. Úgy tűnik, azonban, hogy a szerencse elkerüli őket, és minden befuccsol, elúszik a pénzük. Az összeomlás szélén azonban váratlanul megnyílik előttük az érvényesülés kapuja. Az új üzlet azonban nemcsak a munkával kapcsolatos kihívások sorát jelenti számukra, hanem próbára teszi a barátságukat is.

Dzsembori
Chris, a frusztrált tévéproducer arra kényszerül, hogy eladja a házát. A barátját és lakótársát, Bobot bízza meg azzal, hogy mutassa meg a lakást az érdeklődőknek. A megbízhatatlan fickó azonban szokás szerint egész nap az alagsorban dolgozik, és a legkevésbé sem érdekli, hogy ki jön háztűznézőbe. Amikor Chris fáradtan hazatér a munkából, seregnyi emberrel találja magát szembe. Bob mindenkit beengedett, legyen az ingatlanügynök, hittérítő, gengszter, gyermekfelügyelő,

Nagyratörők
Julien, a fiatal vidéki író egyetlen vágya az, hogy írásait nyomtatásban lássa. Sikerül egy találkozót kieszközölnie a félelmetes hírű könyvszerkesztőtől, Judith Zahntól. A nő semmi tehetséget nem fedez fel benne, de mint férfi azonnal megtetszik neki és a szeretője lesz. Julien a nő holmijai között véletlenül rábukkan írásokra, amelyekből Judith apjának története bontakozik ki. Az apa a hetvenes években forradalmár volt és Dél-Amerikában, harc közben halt meg. Julient izgatja a férfi sorsa és Judith tudta nélkül megírja. Judithot sokkolja a kézirat. Úgy érzi, a férfi kihasználta, elárulta. Azonnal szakít vele.

Négy bal kéz
A milliomosok megérik a pénzüket. Amikor Max Fairbanks többszörös multimilliomos tetten ér a házában egy ártatlan betörőt, az első dolga, hogy kirabolja. Elveszi tőle a kabalagyűrűjét, ami a jótét bűnözőt eddigi pályafutása során mindig sikerre segítette. Kevin is csak a piacról él; ha méltó akar maradni rovott múltjához, és továbbra is betörőként keresné meg a betevőt, kénytelen nekilátni, hogy visszaszerezze a gyűrűt. De igazi ellenfelére akadt: egy másik született gazemberre.Ettől kezdve mindkettejük életében a legfőbb feladat: a másik orra alá borsot törni. Kevint bűntársai segítik, Fairbankst pedig a felső tízezer. Mindent elkövetnek azért a gyűrűért, amerre járnak botrány botrányt követ. Tornádóként söpörnek végig környezetükön. Ha nem utálnák egymást ennyire, el kellene ismerniük, nem volt még ilyen szórakoztató ellenfelük.

Dutyimadár szabadlábon
Miután kiszabadul a börtönből, Ray Dokes visszatér szülőföldjére. Az öreg Pete farmján köt ki, aki versenylovak tenyésztéséből próbál megélni, kevés sikerrel. A farmra szemet vet Sonny Stanton, egy gazdag, arisztokratikus família elkényeztetett örököse.

Téglatesó
Anton Jackson, azaz a Téglatesó nem mindennapi hős. Vagány a stílusa, lazán nyomja a spinékkel, az igazságérzete pedig egyenesen totális. A tettek embere a saját szabályai szerint él, egészen pontosan egy feketék jogaiért küzdő érdekvédelmi szövetség titkos ügynöke. Szervezetük állandó harcban áll a fehérek hasonló szervezetével. Amikor az elnökségre pályázó afro-amerikai jelölt, Warren Boutwell tábornok egyre különösebben viselkedik, Téglatesó azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a fehérek titkos szervezetébe és tudja meg, mi áll a változás hátterében.

Laza csávók 1
"Tom Cruise vagyok. A lazaság megtestesítője, és nem számít, ha alsógatyában táncolok egy bálteremben. Olyan laza vagyok, hogy rá sem kell néznem a körülöttem úszkáló félmeztelen nőkre…” Ez a visszatérő álom tartja életben Howardot, az iskola lúzerét. Aztán egy nap megjelenik álmai bombázója, Tiffany, és az érettségin elbukott fiúnak nincs más választása, mint meghamisítani a jegyeit, ha a nyarat a lány meghódításával szeretné tölteni. Az akció közben azonban a számítógépes rendszerbe hiba csúszik, és a kibertérbe tévedt gondolatátvitellel foglalkozó kutatás teljes anyaga Howard fejében köt ki. Az élet egyszeriben megváltozik: nincs senki a világon, aki Howard kívánságainak ellen tudna állni.

Laza csávók 2
A frissen érettségizett Walter (Eric Fagundes) irigykedve bámulja bátyja bombasztikus barátnőjét, Brittanyt (Angela Dodson), akinek tökéletes testére szinte ráég a ruha. Ilyen lánnyal szeretne férfivá válni, csakhogy esélye a nullával egyenlő. De minden megváltozik, amikor véletlenül áramütés éri, és a szüleitől kapott mobiltelefon összekapcsolódik a gondolataival. Mint kiderül, a telefonnal képes a környezetében lévő embereket a kedve szerint irányítani.

Hóhányók
Az egyetemi éveknek vége, ideje tovább lépni. Megvan a szuper állás a Wall Street-en, anyagi biztonság, lehetőség a befutásra. A szüleid nem is lehetnének boldogabbak. A nehezen szerzett tudás végre talán kifizetődik. A három legjobb haverod egy év pihenést szavaz meg magának és az aspeni síparadicsomba költöznek. Egy kis időre te is csatlakozhatsz hozzájuk, hogy belekóstolj a hegyi életbe: kristálytiszta égbolt, hófödte csúcsok, elképesztő domborulatok. Nincs stressz, nincs munka, nincs 120 órás munkahét. Akkor felbukkan Michelle. És hirtelen a New York-i állás nem is tűnik olyan nagyszerűnek.

Házasodik a család
Marcus Boyd (Lance Gross), a fiatal afro-amerikai orvos elhatározza, hogy elveszi latin származású barátnőjét, Lucia Ramirezt (America Ferrera), akiről ráadásul kiderül, hogy gyermeket vár. Így a fiatalok minél előbb össze szeretnék kötni életüket, azonban ehhez a szülőknek is lesz egy-két szavuk. Ugyanis a két családfő Bradford (Forest Whitaker) és Miguel (Carlos Mencia) első pillanattól kezdve ki nem állhatják egymást, így a lagzi sikeréhez mindenképp félre kell tenni a köztük lévő ellentéteket. A családok közti kulturális különbségek úgyis elég konfliktust okoznak mindenki számára…

Bazi nagy film
A négy árvát négyfelé vetette a sors. Az egyiket Párizsban kergeti egy albinó néger, a másik rossz repülőre szállt, és kígyók bújtak a nadrágjába, a harmadik Mexikóban pankrátornak állt, a negyedik pedig beiratkozott a titkos mutánsiskolába. Majd elmentek a csokigyárba, egy szekrényajtón keresztül rátaláltak a varázslatos Gnarniára. Ott a részeg kalóz és a rosszéletű varázslótanonc segítségével befogták a kanos oroszlánt, hogy legyőzhessék a Nagy Fehér Lotyót.