A ZBB és a KORÁL FOREVER fotóit T. Erika készítette.
Szerkesztő: Bundy
T: 06 31 328-8748 Utolsó frissítés: '18 05 03 Főlap LÁTOGATOTTSÁG: design: 2009
|
BEMUTATKOZÁS:
A Korál együttes egyik alapítója, Fischer László gitáros, 2010 áprilisában hívta létre új zenekarát, a Korál Forever-t. A zenekar Korál számokat játszik, olyanokat is, amelyek Korál koncerteken nem hangzottak el, csak hanghordozókon. A Korál Forever létrejöttét a Korál együttes többi tagjának más irányú elfoglaltságai tették indokolttá. Rendszeres igény van a Korál szerzemények élő, színpadi megjelenítésére, de a többi zenésztárs kötöttségei ezt csak nagyon ritkán teszik lehetővé. Ez a formáció igyekszik havi rendszerességgel élőben eljátszani a klasszikus, és a koncerteken ritkán, vagy sohasem elhangzott Korál dalokat. Szívesen terjesztik a rock igéjét kisebb klubokban is, ahol a publikum szinte testközelből, a színpadtól karnyújtásnyira hallgathatja az igényes rock zenét, élheti újra a Korál feeling-et. Ráadásul, ebben a felállásban a nóták az eredetinél kissé keményebben, rockosabban, ütősebben szólalnak meg.
Tunyogi Péter tragikus halála után két zenésztársa, Fischer László és Kékesi ”Bajnok” László úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy új zenekart. A terv az volt, hogy mindenképp új dalok szülessenek, egy új bandától. A dobok mögé Donászy Tibor került, a billentyűs Nagy Zsolt, az énekes Kiss Zoltán lett, megalakult a Zöld a Bíbor Band. Elkezdődtek a próbák… Az első bulikon főleg a régi, nagy P.Mobil, TRB, Korál nóták alkották a műsort. Ahogy teltek a hónapok, szép lassan megszülettek a saját dalok is és beépültek a koncertprogramba. 2010 tavaszán Donászy Tibor kivált a csapatból. Helyére rövid keresgélés után Krecsmarik Gábor érkezett. Gabi érkezése új lendületet adott a ZBB-nek, főleg a saját dalokban. Lassan elkészült egy lemeznyi anyag. Ekkor újabb kényszerű tagcsere következett. Kékesi „Bajnok” László helyére Tolmacsov György érkezett. Ezzel kialakult a ZBB jelenlegi felállása. 2012 nyarán elkészült az első lemez, de már van jó néhány ötlet a második lemezre is. Közben folytatódik a koncertezés, gyere el és ismerj meg minket Te is!
|