A narancsbőrről:


A nők kilencven százaléka nap mint nap szembesül a combját éktelenítő dombocskákkal és gödröcskékkel. A természet ugyanis úgy alkotott meg minket, hogy születésünktől fogva a bőrünk alá raktározzuk a felesleges salakanyagokat és zsírokat. Ezért a cellulit akár már kamaszkorban is jelentkezhet, és ahogy nővé cseperedünk, egyre nagyobb az esélye a felbukkanásának, illetve állapota romlásának.


Hogy felvehessük vele a küzdelmet, nem árt tudnunk, mi okozza egyáltalán. A bőrünk alatti kötőszövetet zsírsejtek hálózzák be, ezeket pedig rostok veszik körül, melyek a zsírszövettel szövetségben védik az izmokat és a belső szerveket. A kötőszövetet körülvevő folyadék a méregtelenítésért felelős. Ez alkotja a nyirokrendszert, melynek fő feladata a testben lévő felesleges folyadék, valamint a méreg- és salakanyagok kiválasztása. Ha ez a rendszer nem működik megfelelően, a méreganyagok és a víz a zsírszövet csapdájába esik, a kötőszövet feszességéért felelős kollagénrostok pedig megsérülnek a megnövekedett zsírcsomagocskáktól.


A cellulit miatt a bőr szöveteinek vér- és nyirokkeringése romlik, lelassítva ezzel az anyagcserét. A zsírszövetben lerakódott salakanyagok a környező szövetekből magukhoz vonják a vizet, és egyre nagyobb csomagocskákat alakítanak ki, amelyek apró huplikként dudorodnak ki a bőrön.


Ha nem biztos benne, hogy narancsbőre van, végezze el ezt az egyszerű gyors tesztet: fogjon össze két arasznyi területet a combján. Amennyiben az összeszorított területen göröngyök és mélyedések jelennek meg, ön is a narancsbőrösök táborához tartozik!


A narancsbőrnek két típusa ismert:



1. típus:

A kemény, összefüggő cellulit Ez elsősorban az aktív, sportos életvitelű nőknél jelentkezik. Nehezebb tőle megszabadulni, mert közvetlenül az izomszövethez kapcsolódik, viszont kevésbé feltűnő.

2. típus:

A puha állagú cellulit Az előző típushoz képest ez már kevésbé képez összetett és kötött réteget, így jóval szembetűnőbb. A laza kapcsolódású zsírcsomagocskák sokkal nagyobbak, közelebb helyezkednek el a bőrhöz, ám ezért könnyebb is tőlük megszabadulni.



Néhány étkezési tanács a Fogyasztás menüben megtalálható!


Vákumkezelés

A vákumkezelés vagy köpölyözés méltatlanul elfeledett ősi gyógymód.

Értágító hatású, azaz fokozza a helyi véráramlást, ezáltal pedig a bőrben, kötőszövetekben, izomzatban lerakódott salakanyagok lebomlását, illetve a lebomlott anyagcsere termékek eltávolítását.
A ceullit kialakulásának okai:
A cellulit a nőknél alakul ki a legszembetűnőbben, kialakulása a combon és a fenéken a legmakacsabb. A bőrfelület ilyenkor a narancshéj egyenetlenségére emlékeztet, gyakran szürkés színezetű. Tehát a cellulit nem más, mint a bőr alatti zsírszövet elváltozása, s ez a zsírlerakódás egyidejűleg vízmegkötést is eredményez. Kialakulásának oka a helytelen táplálkozás, ülő életforma, illetve alkati sajátosság: ami abban nyilvánul meg, hogy a felső és alsó végtag vérellátottsága merőben eltér egymástól. Mivel a bőr alatti szövet nem kap elég vért, nem kielégítő a tápanyag ellátás, lelassul az anyagcsere, lassul a zsírsejtek bontása.




VÁKUMTERÁPIA

Célja a zsírsejtek lebontása, valamint a vérkeringés élénkítése. A tréning során javul az alsó végtag, és a fenék vérellátása, a vákumterápia eredményeképpen a bőr felsőrétege is megváltozik. A combok, és a fenék hőmérséklete jelentősen megemelkedik, azonban a vénákra nézve ez semmilyen káros hatással nincs.