Nyár, vízpart, - hidroplán! Forrás: RC Games magazin Írta: Surgán Ferenc /Flymen/ A hidroplán (vízi repülőgép) szinte egyidős a repüléssel. A víztükör remek felszálló felület ott is, ahol nincs megfelelő kifutópálya, így számtalan területen alkalmazható. Elsőként a haditengerészet használt vízre leszállni képes felderítő repülőgépeket, amiket azután a hajók fedélzetére emeltek. A kezdeti időkben a sebességi repülőversenyeken is hidroplánokkal indultak. Az óceán átrepülésére vállalkozók is sok esetben úszótalpakkal felszerelt gépeket választottak, hogy szükség esetén vízre szállhassanak. De a ’30-as években a budapesti Gellért szálló elől is indult hidroplán. A Duna vizéről felszállva szállította utasait Bécsbe, és a Balatonra. A második világháborúban főképp a víz felett lelőtt pilóták mentésére alkalmazták. Kifejlesztették a csónaktestű, amfíbia típusokat is. Ezek tengeralattjárókra vadásztak, és felderítést végeztek. Idehaza ritkábban láthatunk hidroplánokat, inkább csak a sok vízzel rendelkező országokban. Kanada tavas vidékein szinte kizárólagos közlekedés eszköz. Tűzoltási feladatokra is alkalmaznak hidroplánokat. Ezek a vízfelületre leszállva pár perc alatt feltöltik tartályaikat, majd az erdőtűz felett kioldják terhüket. Témánk aktualitását a tomboló nyár, a meleg, és a vízpart csábítása bizonyítja legjobban. Ilyenkor a legjobb a hűs habok mentén élvezni a nyár örömeit. Ki-ki a maga hobbiját űzi itt, de mik a lehetőségei egy repülőmodellezőnek? Már meglévő modellünket vízi repülővé alakítani viszonylag egyszerű feladat. Modellünk méretétől, súlyától függően kell eldöntenünk, hogy mekkora úszótalpat vásárolunk, illetve készítünk. Készíteni már szinte alig érdemes, mert annyira elérhető áron beszerezhetők ezek a kiegészítők, a PACO modellboltban. A hidroplán lelke az úszótalp. Ez leginkább egy karcsú csónakra emlékeztet. A legtöbb úszótalp gerinccel rendelkezik, és kb. a harmadánál lépcsőben folytatódik. Az úszótalpon lévő gerinc az iránytartást segíti elő, a lépcső pedig a vízről való elszakadást könnyíti. Az úszótalp kialakítása, a lépcső helye, és a modell súlypontjához viszonyított helyzete határozza meg a repülőgép vízen siklási tulajdonságait. Egy házilag készített, rosszul méretezett, és kialakított úszótalppal alaposan meggyűlhet a bajunk. Egy megfelelő vízdinamikájú, de rosszul felszerelt úszótalp is kellemetlen meglepetéseket szerezhet. A készletben kapható úszótalpak felszerelése a legegyszerűbb, hiszen egy ilyen szett tartalmazza a szükséges kiegészítőket. Ilyenek például a PACO Float set úszótalp készletek. Ezek hab, illetve vákuumozott műanyagból készültek. Nagyobb modellek esetében azonban már érdemes erősebb, üvegszálas műanyagból készült úszótalpak vásárlása. Alapvető szempont a modell súlyának, és az úszótalp vízkiszorításának aránya. Ez általában a súly másfél-kétszerese, egy 1000 grammos modell esetében legalább. 1,5 -2 liternek kell lennie. Egy ilyen úszótalp készlet esetében mellékelt útmutató tartalmazza a legfontosabb információt is: a lépcső súlyponthoz viszonyított helyzetét. Ez általában a súlypont környékére esik, az útmutató ajánlása szerint a súlypont mögött 10 mm. Fontos szempont az is, hogy az utólagosan felszerelt úszótalpak a modell már meglévő súlypontját ne változtassák meg! Így a súlyponttól nézve, kb. előre is, és hátra is nagyjából ugyanaz a hossz. A légcsavarkörön kissé túlnyúló úszótalp meggátolja a légcsavar vízzel való érintkezését, és a modell orra bukását. Különös figyelemmel legyünk a modell törzs és az úszótalp párhuzamosságára. Ellenkező esetben az úszótalpaknak „állásszöge” lesz, jelentősen megváltoztatva ezzel modellünk repülési tulajdonságait. A jól felszerelt úszótalppal is kissé lomhább lesz majd gépünk, megnövekedett súly és légellenállás miatt. Miután gépünk startra kész, már csak a megfelelő helyszín kiválasztása szükséges. Mindenképp tanácsos fürdőző és horgászmentes partszakasz keresése. A Nőtincs község Önkormányzatának kezelésében lévő, festői szépségű nőtincsi tóra esett a választás. A jókora vízfelület egyik részén teljesen tilos a horgászat és a fürdőzés. Nem utolsó szempont, hogy a tó gondnoka, Szakács István repülőmodellező, az RC GAMES magazin lelkes olvasója… J A példásan gondozott, befüvesített partszakaszon gépkocsival teljesen megközelíthető a víz. Mindez a nem kevés holmink, és a folyamatos akkutöltés miatt szükséges. A víz és a part közötti szintkülönbség alig számottevő, 20 centi, ha lehet. Ez a technikák vízre bocsátásánál fontos szempont! Kellékeink között szerepel gumicsónak is, a biztonság kedvéért. A habból készült elektromos modelleknél talán nem is annyira fontos lehet a csónak, mint nehezebb robbanós társaiknál. Mert minél nehezebb valami annál jobban vonzódik a tó fenekéhez… Robbanómotoros modelleknél egy egyszerű motorleállás is gondot okozhat csónak nélkül. Nem kis feladat a nyolc tesztelésre szánt modell összeszerelése. A kora reggeli szélcsend kedvez az első kísérleteknek. Először egy régebbi, saját építésű, Cosmic nevű robbanómotoros modellel teszek vízen futási próbákat. Sajnos, az úszótalp maga elé gyűri a vizet, a forgó légcsavar pedig habzsolja azt… Ráadásul a modell csak az egyik irányba fordul jól, a másikba alig. Kihalásszuk a csónakkal a nádasban rekedt hidroplánt, majd egy Float set 540 úszótalppal szerelt modell, a Mini Mag következik. Itt kissé eltértem az ajánlástól, jelentősen, 70 mm-re megnöveltem az úszótalpak nyomtávját. A vízen futási, és fordulózási próbák kedvezőek „Hasra húzott” magasságival, kis gázfröccsökkel szépen fordul a gép a vízen. A teljes gázadást követően az úszótalpak pár méteren belül a kiemelkednek a vízből. Az újabb pár méternyi sebességgyűjtést követően a magassági finom húzogatásával a hidroplán hirtelen elszakad a víztől. Innentől kezdve minden ugyanúgy zajlik, mint úszótalp nélkül. A modell kissé lomhább, és más trimmállásokat kíván, mint úszótalp nélkül. A leszállás külön élvezet, szépen siklik a vízen a hidroplán, mielőtt az úszótalpak visszamerülnek. A hirtelen megtorpanást egy kis gázadással ellensúlyozhatjuk, figyelve az iránytartásra. Az oldalkormánnyal a fel és a leszálláskor is igencsak dolgozni kell! A kis modellel több, mint tizenöt fel és leszállást repültem, mindössze egyszer fordult a hátára: a leszállást követő vízfogást követően kitört az irányból, és átvágódott. Hála a hab konstrukciónak, nem merült el… Következő tesztalany a SkyArt Cessna elektromos modellje, szintén PACO Float set 540 úszótalppal szerelve. A sikeres vízen futási, kormányzási próbák után a modell mégsem tud elemelkedni. Az ok nem az úszótalpban, hanem a motorerőben keresendő. Hagyományos kefés motorja lévén, kisebb erővel bír, mint háromfázisú társai. Később, amikor a széltől kissé fodrozódott a vízfelület, azért sikerült felszállni ezzel a kis modellel is. A sorban következő egy bohókás külsejű apró elektromos modell, a Flying Booat. Repülőcsónak neve ellenére a vízről nem tud felszállni, többszöri próba ellenére sem. Kézből eldobva repülünk a víz fölé, viszont az arra való leszállás nem okoz gondot. A magazinban már bemutatott Szuhoj elektromos műrepülőgép vízi változata, Float set 480 úszótalppal lett felszerelve. A nagyobb felszálló sebességű modell könnyedén fordulózik a vízen, hála a jókora oldalkormányának. Teljes gázadás után pár méteren belül könnyedén felszáll, majd a levegőben a megszokott formáját hozza a modell. Jól műrepülhető, és a felszálláshoz hasonlóan jók a vízre szállási tulajdonságai. Impozáns darab a hidroplánná avanzsált műrepülőgép… Egy GWS, az E-Starter, Float set 540-es úszótalppal is jó vizsgázik. A kissé keskeny úszótalp nyomtáv miatt hajlamosabb a kitörésre, de ez igazán jó párosítás! Könnyedén felfut a vízre, és rövid távon felszáll a tajvani remekmű. E kettős talán a legkedvezőbb árfekvésű párosítás, a vízi élvezetekhez. A cseh modellipar repülőcsónakja, az Aventura vízen futási próbái után úgy döntünk, hogy inkább kézből indítjuk el a modellt. A levegőben igen stabil, noha mindössze oldal és magassági kormánnyal kerül forgalomba. A vízre való leszállás egyszerű feladat vele, és könnyedén a parthoz kormányozható. Elszaladt a reggeli nyugalom, kezd megélénkülni a szél. Ilyenkor már nagyobb, erősebb modellekkel érdemes repülni. Előkészítjük a startra a Top Model Copacabana nevű 8.5 ccm-es felsőszárnyas tréner modelljét. A modell a Float set 930-as üvegszálas műgyanta úszótalppal van felszerelve. A gázadáskor meggyőző hatású húzóerő nem teszi kétségessé a továbbiakat. Az áramvonalas úszótalp és e dinamikus modell párosítása igen szerencsés, hisz szinte bármilyen időjárási körülmények között tudunk a vízről repülni. A teljes gázadást követő vízfüggönyből már csak a kiemelkedő modell látszik. Repülünk lassan és alacsonyan, magasan és gyorsan. Ez igazán egy vízi repülő megjelenésű darab. A leszállás nem kevésbé látványos, mint a felszállás. Könnyedén a parthoz irányítható a modell. Még egy startot repülünk ezzel az erősebb széllel is jól megbirkózó modellel, majd kerülgetve a tilosban fürdőzőket leszállunk. Összegezzük tehát a nyolc modellel nyert tapasztalatokat: Szempont a megfelelő hely kiválasztása, kis szintkülönbség a part és a víz között, autóval való megközelíthetőség. A reggeli időpont talán szerencsésebb, mert ekkor nem tesszük ki újabb veszélynek a (tilosban) fürdőzőket. Fontos kellék a szélzsák, és a gumicsónak. Ez utóbbit háromszor is használni kényszerültünk. Az elektronika és a víz nem jó barátok, ne feledjük… Mindenképp érdemes a már meglévő modellünket az egyszerűen felszerelhető Float set valamelyik verziójával ellátni. A remekül vizsgáztak a 480-as, az 540-es és a 930-as üvegszálas úszótalpak Az 540-es úszótalpak esetében a nyomtávot érdemes megnövelni 50-70 mm-rel, a nagyobb oldalstabilitás miatt. A vízről való felszállás öröme egy kis plusz ráfordítással mindenki számára elérhető. Páratlan élmény, amikor reggeli sima víztükör hidroplánunk úszótalpaitól fodrozódik. Ha nyár, akkor vízpart, és természetesen hidroplán! Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki a modellrepülés e változatát! Az RC GAMES által tesztelt úszótalpak: PACO Float set 480 Hossz: 480 mm Súly: 130 g Ajánlott modellméret: 500-700 g Ára: PACO Float set 540 Hossz: 540 mm Súly: 145 g Ajánlott modellméret 700-900 g Ára: : PACO Float set 930 Hossz: 930 mm Súly: 750 g Ajánlott modellméret 2500-3500 g Ára: Pozitívum: nagyon nagy buli vízről repülni, és nem kell nyírni a felszállópályát! Negatívum: az elektronika nem szereti a vizet…
|