RAY Brusless Motorok első világháborús makettekben Forrás: RC Games magazin Írta: Surgán Ferenc /Flymen/ Repüljünk mikro motorokkal Az előzmények: Úgy tűnik, egy rendhagyó cikket sikerült alkotnom. Félig motorteszt, félig modellépítés. Karácsonyra a fiamtól kapott „Égi lovagok” című DVD-t többször megnézve egyre jobban érzem, hogy kell egy ilyen, ebben a filmben szereplő Nieuport vadászgépet építenem. A kétfedelű, faépítésű, vászonborítású egyszemélyes vadászrepülőgép formájával ma is sok embert megihlet. De faépítés ide, faépítés oda, nem tudok szabadulni a depron kísértésétől… Pár nap alatt tetszetős, (nem csak lap) masinákat lehet fabrikálni. A másik gyengém mostanság a mikroelektronika, így egy maximum 200 grammos repülősúlyú modellt szeretnék építeni. Már csak egy jó tervrajz kellene. Az egykori előd, a Modellezés című újság egyik mellékletében ráakadok az ideális, még méretben is passzoló tervrajzra. Igaz, ez nem a filmbeli Nieuport 17-es, hanem a 24-es. De alig van különbség a két széria között. Szerencsés csillagzat alatt pattanhatott ki az ötlet a fejemből, mert még motort, és szabályzót is kapok tesztelésre hozzá. Az erőforrás RAY 1826/31 mikro motor lesz majd, amit 200 grammos modellekhez ajánlanak. Az építés: A modell rajzait tanulmányozva karton sablonokat készítek,
az alkatrészek kivágásához. Szükségünk lesz fél tábla 6 mm-es depronra, és egy darabka A törzs egyszerű dobozszerkezet, anyaga 6 mm-es depron. A szárnyak és a vezérsíkok szintén 6 mm-es depron lapok. A már előre kivágott, vastag kartonból készült sablonok mellett kivágjuk az alkatrészeket. A törzs összeállításával kezdünk. A két borda beragasztását követően összehúzzuk a törzs hátsó részét. Ciános aktivátoros ragasztót használjunk, látványosan haladhatunk így. A törzs felső részét én szintén austrotherm habból vágtam ki. Azért szeretem ezt az anyagot, mert nagyon jól csiszolható, és szinte bármilyen formát kimunkálhatunk belőle, így az enyhén domború törzs felsőrészt is. A futószár anyaga 2 mm-es kerékpárküllő. Ezt derékszögben középen meghajlítva két 1 mm-es rétegelt lemez közé ragasztjuk, öt perces epoxival. A futót az első bordára ragasztjuk. A kerék a boltokban kapható küllős, régi fazonú, pont megfelel ehhez a modellhez. A törzs elkészülte után érdemes eldönteni milyen dekorációt teszünk a gépre. Egyszerűbb ugyanis még darabokban festeni, dekorálni, mint összeállítva. Jómagam airbrush pisztollyal terepszínűre fújom a modellt. A francia trikolor színeit pedig Oracall fóliából vágom ki. A díszítéshez ötletet meríthetünk a filmből is, de a Nieuport képekre rákeresve a Weben is rengeteg festési mintát találhatunk. A lefestett, dekorált törzset, szárnyakat, vezérsíkokat összeragasztjuk. A törzsre először a vezérsíkokat ragasztjuk fel. A magassági és oldalkormányt az Aquacolor-ral való festés után, a porózus felület miatt nem tanácsos ragasztószalaggal rögzíteni. Inkább a zsanérozást ajánlanám, kapható Kavan gyártmányú ultra vékony zsanér, kifejezetten kis modellekhez. A vezérsíkok után az alsószárny felragasztása következik. Ezt egy sík felületen végezzük. A szárnydúcok, és a keresztmerevítők anyaga 2 mm-es szénszál. A törzsbe illeszkedő, négy dúcot enyhén kihegyezzük, majd az előre bejelölt helyükre szúrjuk. Itt figyeljünk, nehogy elszúrjuk… A derékszög, és a párhuzamosság nagyon fontos. Amikor mind a négy a helyére kerül, ciánossal beragasztjuk a törzsbe. A szárnyon lévő dúcokat is felragasztjuk, majd a modellt a hátára fordítva összeillesztjük a felső szárnnyal. Itt nagyon ügyeljünk a két szárnyfelület párhuzamosságára. A végszerelés az elektronika beépítésével végződik. A motor
az orrburkolatban egy Minden alkatrész beépítése után jön a legkényesebb feladat, a modell súlypontjának a beállítása. Ez az akkumlátorral végezhetjük el. Szerencsére a törzsben számtalan rejtekhely akad az akku elhelyezésére. A hatalmas, J 300 mA kapacitású, 21 grammos akku tépőzárral kerül felerősítésre. Megjegyzem, hogy a megépített modellnek nem fedtem be az alját, a könnyebb szerelhetőség miatt. Akinek ez a „szellős” megoldás bántja a szépérzékét, az természetesen befedheti. De itt is, mint minden depron gép esetében, felejtsük el mindazt, amit az aerodinamikáról egykor tanultunk. Itt minden meghökkentő, de ezek a szerkezetek mégis remekül repülnek. Kész a gép, de olyan szélvihar támadt, hogy az udvaron átvinni is művészet lenne, a 186 grammos kicsikét. Egy szélvédett sarokban, a klub előtt azért nem bírom megállni, hogy ne guruljak vele egy kicsit. Ráadom a gázt, érzem a motorerőn, hogy elegendő. Mi több, még fel is szökkenek vele, majd egy rövid egyenes után leszállok. Mint a repülés hőskorában, a rákos-mező pilótái… De az igazi berepülésre várni kell. Ez idő alatt újabb modell készül el. A sablonok használatával gyakorlatilag 8-10 órai munkával megalkothatunk egy ilyen repülőt. A másodikban az eggyel nagyobb, RAY 2028/20 motor kapott helyet. Berepítés és motor teszt: Először a kisebb, 1826/31 motorral szerelt 186 grammos fehér gépet próbálom ki. Bár 7x4 légcsavart ír a táblázat, én mégis 6x3–al próbálom ki. Füves reptérről, szállnék fel, de hamar rájövök, hogy ez kevés. Nagyobb légcsavarral persze azonnal elemelkedik. Pár kör után, miközben beállítom, elkezdek játszani vele. Szinte áll a levegőben, és a legkisebb fuvallat is elviszi, mint az ökörnyálat. Igazán bel térbe volna való e csöppség. De a szélcsendes pillanatokat kihasználva, nyolc percet tudok repülni a 300 mA-es két cellás pakkal. Kint plusz tizenkét fok van, azt se felejtsük el. A másik harci festésű majd 200 grammos Nieuport az erősebb 2028/20 motorral és 7x4 légcsavarral repül. Érdekes, hogy a különbség alig észrevehető, az „erősebb” motor miatt. Alig árnyalatnyi a különbség a két modell, és a két motor között. Repülésük is kísértetiesen hasonló, és életszerű. Ezek a gépek az első világháborúban is „majd megálltak” az égen. Ilyesformán elégedett vagyok, hogy ezek a gyűszűnyi motorok elviszik e nagy homlok ellenállású, régi vágású masinákat. Kíváncsiságból próbát teszek egy nagyobb, 8x4-es légcsavarral. Az eredmény megdöbbentő! A lomha gép megtáltosodott, és igen dinamikusan repül. No, persze csak az előzőhöz képest… Hiába a nagyobb légcsavar, a repült idő sem csökkent drasztikusan. Hét perc egy 300 mA-es kétcellás akkuval, igazán szép teljesítmény. Persze azért ehhez az időjárás is hozzájárult, február lévén, plusz tizennyolc fok van! Egy újabb kísérlet már nemigen férne bele a lapzárta
idejébe, de az asztalomon a terve a parányi lap 3D modellnek. Ennek súlya, még
kevesebb, úgy Összegezve: Akik kisméretű, minél egyszerűbb szerkezetű modellekre vágynak, azoknak tudnám ajánlani ezt az ösvényt. Egy ilyen parányi motor szabályzóval együtt már tízezer forint alatt beszerezhető. Természetesen, egy ilyen nagy homlok ellenállású háborús modellben nem tudja megmutatni mindazt, amire kitalálták. A beltéri 3D az igazi profilja ezeknek a miniatűr gyöngyszemeknek. Egy ekkora modell, akár a hivatalba is becsempészhető, és amíg a főnök kilép az irodából, repülhetünk egyet az íróasztalok fölött… J RAY brushless motor adatok: RAY 1826/31 7x4 légcsavar 150-200 grammos modellig RAY 2028/20 7,4 légcsavar, 250-300 grammos modellig. Gyártó: Pelikan Forgalmazó: Modell Hungária Áruk: Design: 95% Ár/érték arány: 95 %
|