Új-Néplap 1


Tragikus, és alattomos betegség a daganat. Nem kímél se fiatalt, se öreget, se nõt, se férfit. Megállíthatatlanul szedi az áldozatait, akiknek sokszor csak egy valami marad. Az, amit senki sem dobhat el magától: a remény.

Titusz 19 éves, fõiskolás fiatal. Informatikusnak készül, amikor pedig a szabadideje engedi, a barátaival beszélget, vagy internetezik. Látszólag úgy telnek a mindennapjai, mint minden kamasznak. Ám a fiatal fiú életében van egy szörnyû fekete volt, ami beárnyékolta a vidám perceket, és ami örökre eltörölte a kedves mosolyt az arcáról.

2007 januárjában a mindig makkegészséges fiú egészségi állapota hirtelen leromlott. Rettenetes, kínzó fájdalmai voltak, de orvoshoz csak márciusban fordult.

- Iszonyatosan köhögni kezdtem az év elején. - kezdte mesélni tragikus történetét Titusz. - Elõször azt hittem, hogy megfáztam, és nem is foglalkoztam vele. Amikor azonban a szívem is szúrni kezdett, valamint legyengültem, felkerestem a kunhegyesi tüdõgondozót. Itt megröntgeneztek, és egybõl kiderült, hogy nagy a baj. A felvételen ugyanis csak egy nagy fekete folt látszott a tüdõm helyén. Ez azt jelentette, hogy a tüdõm tele van folyadékkal. Azonnal Szolnokra küldtek, ahol még aznap kezelni kezdtek.

Tituszt tíz napon keresztül kezelték Szolnokon. Ez alatt számos vizsgálatot végeztek el rajta, és a rettenetes gyanú végül beigazolódott: a fiú tüdõrákban szenved. Fájdalmas kórházi procedúra vette ekkor kezdetét, és Titusz élete egyik napról a másikra vált pokollá. Az állandó vérvételek, a gyógyszeres kezelések, és a kemoterápia nagyon megviselte õt. Utóbbi mellékhatásaként rengeteget fogyott, arca sápadt lett, a sûrû, gesztenyebarna haja pedig kihullott. Ám övé maradt az, amit semmi sem vehet el tõle: a kedvessége, és jósága.

- Szolnokról Debrecenbe küldtek, mondván, hogy ott korszerûbb eszközökkel tudnak kezelni. - mesélt tovább Titusz a könnyeivel küszködve. - Két teljes hónapon át kórházban feküdtem, iszonyatos fájdalmaim voltak, az ottani körülmények pedig még jobban elkeserítettek. Az igazi megrázkódtatás azonban akkor ért, amikor rákos áttétet diagnosztizáltak a mellhártyámon is. Miután hazaengedtek hónapokig állandó lázam, és fájdalmam volt. Háromszor kaptam sugárkezelést, de mondhatni semmit sem segített. Azóta oxigénpalack segít a légzésben, illetve háromfajta fájdalomcsillapítót szedek. Összefolynak az éjszakák, és a nappalok, nem tudok aludni, csak szenvedek, és forgolódok. Étvágyam sincs, és az evés is nehezemre esik.

Titusz nem maradt egyedül a tragikus betegségével. Családtagjai, barátai a mai napig tartják benne a lelket, és minden tõlük telhetõt megtesznek a fiú életéért. A napokban meglátogatták õt a volt osztálytársai is, hogy tudassák vele, egy percig sem hagyják magára.

- Soha sem adom fel. - suttogta halkan a fiú. - Reménykedem, mert a remény hal meg utoljára, bár nem hiszem, hogy bármi vagy bárki is tudna már segíteni. Ám ha mégis van ilyen, kérem jelentkezzen. Örülök, hogy ennyien mellettem állnak, és támogatnak. Köszönök nekik mindent. A sorstársaimnak pedig azt üzenném, hogy soha ne adják fel, küzdjenek, amíg tudnak, amíg az erejükbõl telik. Ragadjanak meg minden lehetõséget, mert veszíteni semmivel sem fognak. Nincsenek nagy vágyaim az életben, rendes munkát, családot, és két gyerekét, és egészséget szeretnék. Életem legnagyobb álma ez. Ez, ami másoknak természetes, és alapvetõ.

Titusz esete nem egyedi. Rendkívül fontos a korai felismerés, éppen ezért ne féljünk, vagy szégyelljünk orvoshoz fordulni, és segítséget kérni.