| A mi blogunk |
!!Üzenőfüzet!!![]() Gyerekszájak *Képgaléria* |
2010.
október 16. szombat Nos, úgy tűnik,
megoldódott a technikai probléma, és remélem, hogy nem ideiglenesen!
Megpróbálom valahogy behozni a lemaradást, de sokkal nehezebb ez persze, mint gondoltam. Október első csütörtökén, ahogy ígértem, megírtuk az első röpdolgozatot, ami felettébb jól sikerült (matek, maradékos osztás), de persze lehetett használni segédeszközöket, így nem is csoda, hogy majdnem mindenkinek ötös lett:) No, de lesz ez még keményebb is, gyakorolunk... Folytatódik, sőt, mindjárt be is fejeződik a múzeumi foglalkozás-sorozat Maya nénivel, és közé ékeltünk egy időszakos kiállítást, a Sivatagot. Hatalmas élmény volt! Egy interaktív kiállítás, ahol feladatok megoldásával ismertük meg a sivatagi élővilágot. Élethű, gyönyörű szobrok, varázslatos színek és design. Három csoportban mentünk végig, így mindenhová "odafértünk", a végén pedig még ajándékot is kaptunk a helyes megoldásért. Az október 23-i ünnepélyen az iskola alsó tagozatos diákjai egy dalt fognak énekelni együtt, és az a megtiszteltetés ért mindket, hogy jónéhány osztályban voltunk, segítendő a dal tanulását. Ilyenkor mindig olyan büszke vagyok rátok, amikor különös feladatunk van, és azt szépen, fegyelmezetten, nagyosan oldjátok meg! A bemeneti méréseket megírtuk, értékeltük, nem lettek valami fényesek, de nem csüggedünk el. Matematika osztályátlaga 65%, nyelvtan 69%, irodalom 68%. Remélem, az év végén magasabb számokat írhatok le. Tudom, hogy mindent el fogtok követni, én is megteszem, amit tudok. ****
Majdnem elfelejtettem
egy lényeges eseményt! Pénteken megalakult a színjátszó társulatunk: Csoda-Csiga Csapat néven.
![]() 2010. október 22. péntek A siker napja! Hogy miért is? Először is azért, mert az idei első témazáró dolgozat osztályátlaga 81% lett (környezetismeret). Ez azt jelenti, hogy nem volt négyesnél rosszabb osztályzat! Gratulálok nektek! Nagyon örültünk, olyan emelkedett lett a hangulat ettől reggel, hogy az ünnepélyre tényleg jó kedvűen mentünk le. Ott pedig folytatódott, ugyanis több mint 250 gyerek énekelt együtt az ünnepség első perceiben. Nagyon szép, méltóságteljes megemlékezés volt. De hogy ott mi történt azzal a dallal, amit a mi osztályunk "tanított be" a többi osztálynak!!!! Gyönyörű, bársonyos, együttszóló, tiszta, olyan éneklést hallottam, hogy tiszta libabőr voltam bizonyos részeknél, és még soha ennyire nem élveztem a kísérést gitáron, mint most. Hihetetlen volt! A vége pedig - számunkra - az lett, hogy igazgatói dicséretet fogtok kapni. :)))) Végül, ebéd után jött a Csoda Csiga, amikor is könnyesre röhögtük magunkat, elnézést az erős kifejezésért, de tényleg dülöngéltünk (bizonyos pillanatokban szó szerint), és egy nagyon, nagyon nehéz játékot (valójában gyakorlatot) tanultunk meg. A pantomim kicsit talán már jobban megy, mint az első alkalommal, de tudom ám én, hogy az nem egy könnyű műfaj. Egy szó mint száz: remek nap volt a mai, sok mosollyal, örömmel és szeretettel. Sajnálom, hogy 1-2 gyerek magatartása néha elvesz az élvezeti értékből. De remélem, ez majd változik. 2010. október 30. szombat Rövid hét volt, mert az első napon értekezlet volt a suliban, de azért a négy nap is eléggé eseménydús volt. Mindjárt kedd reggel olyan peches helyzetre ébredtem, hogy a környezet óra anyaga tapasztalati módon nem lesz elsajátítható, ugyanis szakadt az eső. Az új téma a park élővilága, amit nagyon szeretek, és szuper, hogy a gyerekek közelében van. De sajnos nem lehetett kérget tapogatni, leveleket és terméseket gyűjteni, a sok víz miatt. Így maradt a rajz, a könyv, a füzet, és kész szerencse, hogy ilyen színes, klassz képzelőerőtök van, mert azért csak megtanultunk (legalábbis elkezdtünk) ötféle fát. Megírtuk a nyelvtan témazárót, és nem tört meg a jó eredmények tendenciája, egészen jól sikerültek. Szerintem nagyon fontos, hogy elkezdtetek edződni, keményedni, hiszen a renszeres röpdolgozat és a témazárók mind ezt a célt szolgálják. Volt Farmeramas óra, ez jutalom volt, épp a doli után. Ugyanis egyre többen csatlakoztatok ehhez a jó mókához, és úgy vettem észre, jót tenne egy rendszerezés, ami az ismereteket illeti. Na, két órán keresztül elvoltunk vele:)))) Új játékunk is van, a Bingó. Ugyanúgy játszuk, mint a rendes Bingót eddig, kártyákkal és számsorsolással, csak itt szavakat kell írni, és azokból lesz 5 találat. Talán jól megszeretitek, és többször is fogjuk játszani. Most egy hétre elvonulunk pihenni, kicsit Farmerámázunk (most épp Halloween Event van). A szünetre mindenkinek jó pihenést, az ünnepekre pedig meghitt emlékezést, együttléteket kívánok. ![]() |
|