A Merkúr bolygó viszonylag fényes, nála csak a Jupiter, a Vénusz és időnként a Mars ragyog fényesebben.
Mégis elég nehéz megfigyelnünk, mert mindig a Nap közelében jár. Kicsiny pályaátmérője miatt sohasem távolodik el 28 foknál messzebbre a Naptól, és ezért csak akkor figyelhető meg távcső nélkül, amikor este vagy hajnalban a horizont közelében tartózkodik. A bolygó észlelését az is nehezíti, hogy korongjának átmérője még távcsőben is rendkívül kicsinynek látszik. Alsó
együttállásban 12,9 ívmásodperc a látszólagos átmérő, pedig ilyenkor látszik a legnagyobbnak, minthogy ilyenkor van a Merkúr a Nap és a Föld között. Felső együttállásban, amikor a Nap átellenes oldalán található, a bolygókorong látszólagos átmérője csupán a maximális egyharmada.
A bolygó háromszor fordul meg tengelye körül, mialatt két teljes keringést végez a Nap körül. Az elméleti vizsgálatok során kiderült, hogy a keringési és a forgási periódus hosszának e különleges arányáért a bolygó testében fellépett erős dagálysúrlódás a felelős. A jelenség hasonló ahhoz, mint ami a Hold esetében játszódott le, csak az a lényeges különbség, hogy a Merkúr rendkívüli mértékben elnyúlt ellipszis alakú pályája idézte elő, hogy a bolygó két keringés alatt három forgást végez, míg a Hold esetében a két periódus tökéletesen kiegyenlítődött. Amikor a Merkúr a legközelebb jár a Naphoz, pályamenti sebessége olyan
nagy, hogy az ebből adódó szögsebesség felülmúlja a tengelyforgásét. Ezért azután a bolygó felszínén álló képzeletbeli megfigyelő számára olyan jelenség következne be, amely az egész Naprendszerben egyedülálló. Néhány napon át a Nap a szokásossal ellentétes irányban haladna az égen, majd ismét
megfordulva folytatná útját az égitestek között. Ha a megfigyelőnk úgy helyezkedne el a Merkúron, hogy a
perihéliumátmenet idején a Napot a keleti
horizonton látná, tanúja lehetne annak, amint csillagunk feltűnik a horizonton, visszafordul, lebukik az alá, majd röviddel később ismét felkel, hogy most már folytassa is égi útját.
A Merkúr felszíne a Holdéhoz hasonló: kráterekkel borított fennsíkok és egyenletesebb felszínű vulkanikus síkságok tagolják. Felszínén terül el a mintegy 1400 km átmérőjű koncentrikus, kör alakú Caloris medence, amely egy hatalmas becsapódás során keletkezhetett.