Egy kis segítség

A, B, C, CS, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, R, S, SZ, T, U, V, Z,

abszolút magnitúdó: Egy csillag abszolút magnitúdója megegyezik a vele fizikai és kémiai állapotában tökéletesen megegyezõ csillagnak a látszó magnitúdójával 10 pc távolságból mérve. Az abszolút magnitúdót nem lehet közvetlenül mérni, hanem csak számolni.
abszorpciós színkép: Elnyelési színkép, abszorpciós spektrum. Olyan spektrum, amely azáltal keletkezik, hogy a folytonos színképû sugárzás (például a fehér fény) útjába tett anyag a sugárzásból az anyagra jellemzõ, meghatározott frekvenciájú (színû) sugarakat elnyeli, így a színképben azok helyén sötét vonalak vagy sávok jelennek meg. Az abszorpciós vonalak vagy sávok helyén a fényességcsökkenés mértéke függ az elnyelõ réteg vastagságától, nyomásától, hõmérsékletétõl forgási sebességétõl stb. Az anyagra jellemzõ volta miatt az ismeretlen anyag kémiai összetételének meghatározására alkalmas. A színképelemzést (spektroszkópiát) Fraunhoffer, Kirchoff és Bunsen alapozták meg.
Adams: John Couch Adams (1819 - 1892) angol csillagász és matematikus. Leverriertõl függetlenül kiszámította az Uránusz tényleges és számított pályájának eltérésébõl a Neptunusz várható helyét. Ekkor Adams 24 éves cambridge-i egyetemista volt. 1845-ben bemutatta fõnökének a számításait, és a kapott eredményt, aki az egész paksamétát olvasatlanul a fiókjába tette.
Még csak ebben az idõben kezdte el számításait a francia Leverrier, aki 1846. augusztus 31-én a francia akadémia ülésén hivatalosan bejelentette, hogy kiszámította az ismeretlen bolygó pályáját és égi koordinátáit. Leverrier két hét múlva közölte egy levélben a berlini Galléval az új égitest koordinátáit. Galle még aznap este, minden nehézség nélkül megtalálta az új bolygót, a számított helytõl mindössze 52 fokpercnyire.
Miután Adams fõnöke hallott Leverrier folyamatban levõ számításairól, elõvette fiatal kollégájának a számításait és azok alapján elkezdte keresni a feltételezett bolygót. A sors kegyetlensége folytán a cambridge-i csillagászok három alkalommal is észlelték a keresett bolygót, de megfelelõ csillagtérképek hiányában nem ismerték fel. Õket legfeljebb csak az vigasztalhatta volna, ha megtudják, hogy Galilei már 1613-ban megfigyelte, és felrajzolta (!) a Neptunuszt, de õ sem vette észre, hogy nem csillagról van szó, hanem bolygóról. (17 k gif)
afélium: Naptávolpont. A Nap körül keringõ égitest pályájának a Nap középpontjától legtávolabbi pontja.
albedo: Valamely test által visszaver és a beesõ fénymennyiség hányadosa. 0 és 1 közé esõ szám. A nagyobb albedójú testnek jobb a fényvisszaverõ képessége.
alkimisták: Az alkímia mûvelõi, mely középkori misztikus tudomány, és amelynek vésõ célja az elemek átalakítása, a bölcsek köve és az arany elõállítása volt. A XVII - XVIII. sz. folyamán önálló tudományággá fejlõdõ kémia elõfutárának tekinthetõ, amennyiben az támaszkodott az alkímia megfigyeléseire.
állatöv: A Nap látszó égi pályája (az ekliptika) mentén körbefutó sáv hagyományos elnevezése. Csillagait az ókori népek 12, többnyire állatneveket viselõ csillagképbe sorolták. Az állatövi jegyek: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szûz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntõ, Halak.
állatövi fény: Másnéven zodiakális fény, amely halványan derengõ fehér fényjelenség, amely a horizonttól fölfelé, az ekliptika mentén figyelhetõ meg, vagyis ott ahol az állatövi csillagképek vannak. Különösen jól látható a trópusi vidékeken. A Nap és a Föld közötti térségben keringõ parányi részecskéken szóródó napfény okozza.
apogeum: Földtávolpont. A Föld körül keringõ égitest pályájának a Föld középpontjától való legtávolabbi pontja.
árapály: Egy égitestben valamely másik égitest tömegvonzása által keltett (mechanikai) feszültségek miatt fellépõ alakváltozás. Köznapi értelemben a földi tengerek és óceánok vízszintjének szabályszerû emelkedése (dagály) és süllyedése (apály), amely mintegy 12,5 óránként ismétlõdik. A földi árapályt a Hold és kisebb mértékben a Nap okozza.
aszteroida: kisbolygó
asztrológia: Csillagjóslás. Misztikus eszmerendszer, amelynek célja a földi események, életutak megjóslása, az égitesteknek (illetve azok Földrõl látszó geometriai helyzetének) tulajdonított sors-, és jellemformáló hatások alapján. Lényegét tekintve mind a tudományon, mind a valláson kívül álló mágikus gondolkodásforma. Jóslatainak semmilyen tudományos alapja nincs. (Hasonlóan a többi áltudományhoz, az asztrológia iránt az egyes korszakokban megnövekvõ érdeklõdés is a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális viszonyok függvénye.)

Bay Zoltán: Bay Zoltán (1900 - 1992). Századunk kiemelkedõ kísérleti fizikusa, a hazai elsõ atomfizikai tanszék alapító professzora, a holdradarkísérlet létrehozója, a fényreszabott méter megalkotója.
bolygó kémiai összetétele: A csillagászok meglehetõsen egyszerû eljárással képesek egy bolygó kémiai összetételére következtetni. Az elsõ nyomravezetõ adat az átlagos sûrûség, amely az égitest tömegének és térfogatának a hányadosa. Az átlagos sûrûség a kémiai összetételnek és annak a függvénye, hogy a gravitációs erõ milyen mértékben nyomta össze az anyagot. Minél nagyobb egy bolygó tömege, annál nagyobb a belsejében a nyomás. Ha az átlagos sûrûség a Földéhez (5500 kg/m3) hasonló, akkor valószínûleg az adott bolygó kémiai összetétele is hasonló lesz, vagyis alapvetõen fémek (vas és nikkel) és szilikátok alkotják. Ezzel szemben ha egy nagy tömegû test sûrûsége a vízéhez közelít (1000 kg/m3), akkor feltehetõ, hogy fõként könnyebb kémiai elemek alkotják. A Nap átlagos sûrûsége 1400 kg/m3, s ha tömegét is figyelembe vesszük, valószínû összetétele mintegy 73% hidrogén, 25% hélium, 2% nehezebb elem. A Jupitert (1300 kg/m3) és a Szaturnuszt (700 kg/m3) hidrogén és hélium alkotja, míg a kevésbé nagy tömegû bolygók az Uránusz (1270 kg/m3) és a Neptunusz (1640 kg/m3) arányosan több fagyott vizet, metánt és ammóniát tartalmaznak. A Merkúr és a Vénusz átlagos sûrûsége nagyon közel van a Földéhez, a Marsé (3940 kg/m3) viszont inkább a Holdéhoz (3340 kg/m3) közelít.
bolygó légköre: A Merkúrt és a Plútót kivéve minden bolygónak van légköre. A Vénusz, a Föld és a Mars légkörének kiterjedése azonban messze elmarad az óriásbolygókat körülvevõ vastag buroktól. A Jupiter típusú bolygók lényegében megtartották keletkezésük idején szerzett gáznemû légkörüket. A Föld típusú bolygók azonban képtelenek voltak megõrizni az ilyen típusú atmoszférát. Légkörüket a belsejükbõl -például vulkáni mûködés révén- kiszabaduló gázok hozták létre. Számos tényezõtõl függ, hogy egy bolygó meg tudja-e õrizni atmoszféráját, de fõként a légkör hõmérsékletétõl, kémiai összetételétõl és a szökési sebességtõl. Ha bolygó légkörének külsõ övezetében egy részecske a bolygó szökési sebességénél gyorsabban mozog, képes kiszökni az ûrbe. Minél magasabb a hõmérséklet, annál gyorsabban mozognak az atomok és a molekulák, bizonyos hõmérsékleten pedig a nehezebb atomok és molekulák lassabbak. A nagy tömegû bolygókon nagyobb a szökési sebesség mint a kisebbeken. A hidegebb s nagyobb sûrûségû Jupiter típusú bolygók hidrogénjük és héliumuk legnagyobb részét megtartották, miközben a kõzetbolygók elveszítették ezeket a gázokat. A légkör tömege több szempontból is fontos. Minél nehezebb egy atmoszféra, annál nagyobb a talajszintre gyakorolt nyomása, és ez a nyomás a hõmérséklettel együtt meghatározza az alatta lévõ anyag halmazállapotát.
bolygó mágneses tere: Ahhoz, hogy egy bolygónak mágneses tere lehessen, a szükséges feltételek egyike a bolygó tengelyforgása, és a konvektív áramlás révén állandó forgásban tartott folyadék halmazállapotú, elektromos vezetõ léte a bolygó belsejében. Elméleti feltételezések szerint, ha az égitest anyagának eredetileg gyenge mágneses tere volt (például olyan típusú mágneses tér amely áthatotta azt az anyagot, amelybõl a bolygók keletkeztek), akkor a vezetõ folyékony vagy gáznemû anyagnak a mágneses téren keresztüli mozgása minden bizonnyal az eredetileg gyenge mágneses mezõ fenntartására és erõsítésére alkalmas villamos áramot gerjesztett. A mágneses mezõ mindaddig fennmarad, amíg ez a körforgás folytatódik, ugyanis egy dinamóelv alapján mûködõ folyamat tartja fenn. Ez a dinamóelvû folyamat végbemehet például egy folyadék halmazállapotú, fémes magban.
bolygók belseje: Minden égitestnek pontosan leírható kémiai összetétele és fizikai szerkezete van. A négy kis sûrûségû óriásbolygó nagy mennyiségû hidrogénbõl és héliumból, emellett különbözõ arányban "jegekbõl", valamint kisebb mértékben kõzetekbõl és fémekbõl áll. A négy Föld típusú bolygót különbözõ arányban, de csaknem de csaknem teljes egészében kõzetek és fémek, így vas és nikkel alkotják. Valamennyi bolygó több különbözõ koncentrikusan elhelyezkedõ rétegbõl áll.
bolygók és holdak felszíne: A bolygók és holdak felszíne számos külsõ és belsõ folyamat hatására formálódott. A legjelentõsebb belsõ folyamat a vulkáni mûködés, amely láva formájában a felszínre hozta a mélyben fekvõ, megolvadt anyagot (magmát), majd vulkáni kúpokat, enyhén lejtõs pajzsvulkánokat és lávamezõket hozott létre. Fontos felszínformáló folyamatok a köpeny konvektív áramlásai, amelyek feltehetõen közrejátszottak abban, hogy a bolygók felülete egymástól jól megkülönböztethetõ táblákra töredezett. A legfontosabb külsõ folyamat a meteoritok, kisbolygók és üstökösök becsapódása okozta kráterképzõdés. A becsapódó test tál alakú krátert váj ki, szétszórja a becsapódás helyén lévõ kõzeteket, és beborítja velük a környezõ terület nagy részét. A kivetett nagyobb darabok esetenként másodlagos krátereket hozhatnak létre. Valamennyi bolygó és holdjaik röviddel keletkezésük után erõs "bombatámadást" szenvedtek, amelynek nyomai igen jól megõrzõdtek a Holdon és Merkúron, kisebb mértékben a Marson is. A Vénuszon sok lapos kráter van, a Földön viszont csak kevés és viszonylag újabb kori becsapódás nyomai lelhetõk fel, miután a korábbiakat lepusztította az erózió.

Cassini: Giovanni Domenico Cassini (1625 - 1712) itáliai származású francia csillagász, matematikus. Felfedezte a Szaturnusz négy holdját és gyûrûrendszerében a Cassini-féle rést (1675). Õ vizsgálta elõször az állatövi fényt. (10 k gif)

csillagászati egység (CSE): A csillagászati egység a Föld Naptól mért közepes távolsága, ami 149597870 km (majdnem 150 millió km). A Föld ezek szerint 1 CSE-re van a Naptól. Ezt a távolságot a fény 8 perc 19 másodperc alatt futja be. A CSE-et csak a Naprendszerben érdemes használni, hiszen a legtávolabbi bolygó, a Plútó is majdnem 40 CSE-re van a Naptól. (A Plútóig a fény útja egyébként 5,5 óráig tart.) A legközelebbi csillag 4,3 fényévre van, ami CSE-ben kifejezve nagyon nagy szám lenne, mivel 1 fényév körülbelül 63242 CSE. (Nagyobb távolságokra a parsecet használják.)
csillagkép: A fényesebb csillagoknak egy képzelt alakzatba foglalt csoportja, illetve az éggömbön az a terület, ahol a csillagcsoport elhelyezkedik. A ma használatos csillagképek elnevezései jórészt a görög-római mitológiából erednek. A Nemzetközi Csillagászati Unió 1928-as határozatában 88 csillagképre osztotta fel az éggömböt.
csomó: (A Föld és a Hold esetében.) A föld- és holdpálya metszéspontjait felszálló és leszálló csomónak nevezik aszerint, hogy a Hold az ekliptikát D-É-i vagy É-D-i irányban keresztezi. A holdpálya és az ekliptika 5 fokos szöget zár be egymással.

dinamóelv: Ha egy fémkorong mágneses mezõben pörög, akkor az így keletkezett erõ az elektronokat a korong középpontja felé taszítja, vagy pedig a középponthoz rögzített huzal mentén mozgatja. Az egyszerû öngerjesztõ dinamóban egy tekercset és egy fémkorongot alkalmaznak. Amint a korong pörögni kezd, elektronáramlás indul meg a tekercsen keresztül. Az így kialakuló rendszer mindaddig amíg a korong forgásban van mágneses mezõt indukál.
Doppler-effektus: Hullámok (fény, hang, stb.) frekvenciájának megváltozása az észlelés helyén a hullámforrás és az észlelõ egymáshoz képest végzett mozgása miatt. Így közeledéskor a fény színe az ibolya felé tolódik el, a hang magasabbá válik. Távolodáskor a fény színe a vörös felé tolódik el, a hang mélyebbé válik. Christian Dopler (1803 - 1853) osztrák fizikus fedezte fel, és 1842-ben tette közzé.

éggömb: Tetszõleges sugarú képzeletbeli gömb, aminek középpontja a megfigyelõ, vagy ritkábban a tér egy adott pontja.
égi mechanika: Az égitestek valóságos mozgásával foglalkozó csillagászati tudomány. Fõ feladata a megfigyelt pozícióadatokból az égitestek pályájának, esetleg tömegének és alakjának a meghatározása. Alapja a Newton-féle gravitációs törvény.
együttállás: Alsó együttálláskor az égitest a Nap és a Föld között van (csak belsõ bolygóknál). Felsõ együttálláskor a Föld és az égitest között van a Nap. Oppozícióban (szembenállás) a Föld a külsõ bolygó és a Nap között van.
ekliptika: A Föld Nap körüli keringésének síkja által az éggömbbõl kimetszett fõkör. A Földrõl nézve a Nap látszólagos égi pályája. A görög eklipszisz (fogyatkozás) szóból eredeztethetõ, hiszen a nap- és holdfogyatkozások mind az ekliptikán történnek.
elektromágneses hullám: Idõben változó elektromágneses tér tovaterjedése. Terjedési sebessége a közegbeni fénysebesség. A rádió-, a fény, a röntgensugárzás egymástól hullámhosszakban különbözõ elektromágneses hullámok. Létezésüket elméletileg Maxwell (1864) kísérletileg Hertz (1888) mutatta ki.
ESA: (European Space Agency) Európai Ûrkutatási Hivatal.
excentricitás: Az ellipszisek, illetve az ilyen típusú pályák lapultságára jellemzõ 0 és 1 közé esõ szám. A nagyobb excentricitás elnyúltabb, laposabb ellipszisre utal.

fény: Az elektromágneses hullámoknak az emberi szem által érzékelhetõ, 380 - 750 nm hullámhossz közötti tartománya a látható fény.
fényév: Az a távolság, amelyet a légüres térben 300000 km/s sebességgel haladó fény egy esztendõ alatt megtesz. Értéke majdnem tízbillió (10,000,000,000,000) kilométer. 1 pc (parsec) = 3,26 fényév.
Flammarion: Camille Flammarion (1842 - 1925) francia csillagász. A más égitesteken lehetséges életrõl azt vallotta (több más idealista filozófussal együtt), hogy minden égitesten kell életnek lennie, mert szerintük a világmindenséget meghatározott céllal hozták létre, minden bolygónak az a "rendeltetése", hogy élõlények lakóhelye legyen. Nagy fantáziával írta le a víz- és levegõhiányhoz alkalmazkodó holdbeli embereket, a légnemû halmazállapotú Jupiter-lényeket.
fókusz: Az a geometriai pont, amelyben az optikai eszköz (lencse, tükör) az optikai tengellyel párhuzamosan beesõ fénysugarakat egyesíti. A fókusztávolság a fókusznak a lencsétõl illetve a tükörtõl mért távolsága.
foton: Fénykvantum. Fénysebességgel mozgó, nulla nyugalmi tömegû elemi részecske, az elektromágneses tér energiakvantuma. Energiája E=hv, ahol h a Planck-állandó, v a sugárzási frekvenciája.

Galilei: Galileo Galilei (1564 - 1642) Olasz fizikus, matematikus, csillagász. A modern értelemben vett, a kísérletezésen, tapasztalaton alapuló és a matematikai bizonyítás módszerével dolgozó fizika megalapozója. Foglalkozott a szabadeséssel, a hajítással és az ingamozgással. 1609-ben készített távcsövével fedezte fel a Hold hegyeit, a Vénusz fázisváltozásait, a Jupiter négy holdját, tanulmányozta a napfoltokat. Felfedezései cáfolták az arisztotelészi fizika állításait és a geocentrikus világszemléletet, ezért vált a kopernikuszi világrendszer hívévé. A kopernikuszi tanok hirdetését azonban az egyház megtiltotta (1616) és Galileit nézeteinek megtagadására kényszerítette (1633). Galilei távcsövén keresztül tisztán látta a Hold hegyeit, és így a történelemben elõször nem a csapongó fantázia eredményeképpen állíthatja, hogy a Hold felszíne teljesen olyan, mint Földé. És ami még fontosabb észreveszi azt is, hogy a Hold sötét, tehát a Nap által meg nem világított része is kap valahonnét -hacsak alig észrevehetõen is- fényt. Galilei helyesen mutat rá arra, hogy a fényt a Hold a Földtõl kapja: a Nap által megvilágított Föld, fényével a Holdat világítja meg. Elsõként veszi észre azt is, hogy a bolygók a távcsõben kis kerek korongnak látszanak, míg az állócsillagok fényes vibráló pontok maradnak. A Vénusz fázisait is felfedezte, mellyel Galilei két dolgot bizonyított, hogy a bolygóknak nincs saját fényük, hanem azt a Naptól kapják. Ezeket a fázisváltozásokat a kopernikuszi rendszerrel lehet egyszerûen magyarázni. (9 k gif, ..., 50 k gif)
Galle: Johann Gottfried Galle (1812 - 1910) német csillagász, 1846-ban felfedezte a Neptunuszt.
gamma- és röntgensugárzás: A röntgensugárzás az elekromágneses hullámok körülbelül 100 - 0,0001 nm hullámhosszak közé esõ része. A gamma sugárzás az elekromágneses hullámok 0,1 - 0,00005 nm hullámhosszak közé esõ része, fotonjainak energiája igen nagy.

Hale: George Ellery Hale (1868 - 1938) amerikai csillagász. Irányításával készültek el korának legnagyobb objektívátmérõjû távcsövei (Mount Palomar, 508 cm-es tükrös), megszerkesztette a spektroheliográfot (1891) és a spektrohelioszkópot (1922). Kimutatta a napfoltok erõs mágneses terét (1908), s hogy az egymást követõ napfolciklusok mágneses szempontból ellentétesek (1923). (47 k gif)
Halley: Edmund Halley (1656 - 1742) angol csillagász, róla kapta nevét a Halley-üstökös. Elkészítette a déli égbolt elsõ csillagtérképét, felfedezte a csillagok sajátmozgását. A newtoni mechanika alapján végzett pályaszámításai során kimutatta, hogy a késõbb róla elnevezett üstökös 76 éves periódussal ellipszispályán kering a Nap körül. (7 k gif)
háromtestprobléma: Az égi mechanika leghíresebb problémája: három, tömegpontnak tekinthetõ test mozgását kell meghatározni, ha rájuk csak a Newton-féle kölcsönös gravitációs vonzóerõk hatnak! Ez a látszólag egyszerû feladat valójában igen nehéznek bizonyult, s több mint két évszázados kutatómunka ellenére lehetséges megoldásinak összességét ma sem ismerjük. Csillagászati szempontból a háromtestprobléma jelentõségét az adja, hogy segítségével sok égi mechanikai probléma vizsgálható. Így például a Hold mozgása a Föld körül a Nap perturbáló hatását is figyelembe véve, mesterséges égitestek mozgása a Föld-Hold rendszerben, kisbolygók mozgása a Nap körül a Jupiter perturbáló hatására stb. mind-mind a háromtestprobléma és annak speciális esetei alapján tárgyalható.
héliumatommag: Két protonból és két semleges neutronból áll, amelyet alfa-részecskének is nevezünk.
Herschel: Sir William Herschel (Friedrich Wilhelm) (1738 - 1822) német származású angol csillagász. 1781-ben fölfedezte az Uránusz bolygót és annak két holdját (1787). Elsõként kísérelte meg (csillagszámlálás alapján) meghatározni a Tejútrendszer alakját (1785). 1800-ban fedezte fel az infravörös sugárzást.
holdfázisok: A Holdnak nincs saját fénye, ezért csak a nap felé nézõ oldala világos. Keringése során ebbõl hol többet, hol kevesebbet fordít felénk, aszerint, hogy pályája melyik részén jár. (Helytelen tehát az a nézet, amelyet még ma is gyakran hallani, hogy tudniillik a Hold fázisai úgy jönnek létre, hogy a Föld árnyéka hol nagyobb, hol kisebb mértékben esik a Holdra.) Amikor együttállásban van a Nappal, akkor sötét oldalát mutatja felénk, és nem látjuk, ez az újhold. Azután, ahogy továbbhalad egyre több látszik világosabb oldalából. Egy héttel az újhold után már félholdat mutat, ez az elsõ negyed. További egy hét múlva szembenállásba kerül a Nappal, ez a holdtölte vagy telihold. Megint egy hét múlva, utolsó negyedkor ismét félholdat látunk. És minden kezdõdik elõlrõl.
holdudvar: A Hold körül látható légköri fényjelenség, amit a felhõk vízcseppjeinek vagy jégkristályainak fénytörése idéz elõ.
horizont: A csillagászati zenittõl 90 fokos szögtávolságban húzódó gömbi fõkör az éggömbön, síkja áthalad a Föld középpontján. Természetes horizontnak vagy látóhatárnak hívják a földfelszín és az ég látszólagos metszésvonalát. (Más égitestek esetén, értelemszerûen annak az égitestnek a felszínérõl, illetve középpontjáról kell beszélni.)
Hubble: Hubble, Edwin Powell (1889 - 1953) amerikai csillagász. Bebizonyította a Tejútrendszeren kívüli galaxisok létezését (1924), és a galaxisokat alakjuk szerint osztályozó rendszert dolgozott ki (1925). 1929-ben felfedezte, hogy a galaxisok színképének vöröseltolódása a távolságukkal arányos (Hubble-törvény). (33 k gif, ..., 44 k gif)
Hubble-törvény: Hubble vette észre, hogy minél távolabb van tõlünk egy galaxis annál nagyobb a vöröseltolódása, azaz annál nagyobb sebességgel látszik távolodni. A Hubble-törvény szerint a galaxisok távolodási sebessége (v) arányos a távolságukkal (r), v=Hr ahol H a Hubble állandó.
Huygens: Christian Huygens (1629 - 1695) holland fizikus, matematikus. Feltalálta az ingaórát (1657), a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erõ fogalmát (1658). Megadta a rugalmas ütközés törvényeit (1669) és megalapozta a fény hullámelméletét. Kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét (1673). Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt (1655), felismerte, hogy a bolygót gyûrû övezi (1659). (5 k gif)

inklináció: Pályahajlás, egy égitest pályájának a koordináta-rendszer alapsíkjával bezárt szöge. A Naprendszer esetében például az ekliptikával bezárt szög.
ion: Olyan atom, amely elvesztette néhány elektronját, illetve felvett néhányat, és ennek következtében egy vagy több pozitív, illetve negatív töltésre tett szert.

J

kaldera: Kiszélesedett vulkáni kráter.
Kepler: Johannes Kepler (1571 - 1630) német csillagász. Legjelentõsebb alkotása a bolygómozgásra vonatkozó három törvény kimondása. 1594-tõl Grazban tanított, és naptárakat készített a szokásos asztrológiai és meteorológiai jóslatokkal. Itt publikálta a Mysterium Cosmographicum (1596) címû munkáját. 1600-ban Tycho de Brahe asszisztense, majd 1601-ben utóda lett Prágában, mint Rudolf császár udvari csillagásza. Itt jelent meg az Astronomia nova (1609), amelyben az I. és II. törvényét találjuk. Kepler III. törvényét, az 1619-ben megjelent Harmonicae mundi címû írásában találjuk. Bár elõtte többen is használtak, illetve készítettek távcsövet, az elsõ csillagászati célokra jól használható távcsõ elvét mégis Kepler dolgozta ki 1611-ben. (Az 1611-ben megjelent Dioptrice címû mûvében a kis szögekre érvényes töréstörvény, a Galilei-távcsõ elmélete és a Kepler-távcsõ szerepel.) (21 k gif)
Kepler törvényei: I. A bolygók ellipszis alakú pályán mozognak, melynek egyik gyújtópontjában a Nap áll.
II. A Naptól a bolygóhoz húzott rádiuszvektor egyenlõ idõközök alatt egyenlõ területeket súrol.
III. A bolygók keringési idõinek négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint az ellipszispályák nagytengelyeinek köbei.
kontinentális talapzat (self): A szárazföldeket párkányszerûen övezõ, tengerrel elöntött terület. Szélessége több tíz, esetenként több száz kilométer.
konvekció: Áramlás útján történõ hõközlés.
Kopernikusz: Nikolausz Kopernikusz (Mikolaj Kopernik) (1473 - 1543) lengyel csillagász, kanonok. Felújította és megalapozta a heliocentrikus (napközéppontú) világrendszert, ezzel megszüntette a Földnek a többi égitesthez viszonyítva kitüntetett szerepét. A kopernikuszi életmûvel indult meg a támadás a középkori, dogmatikus elveken alapuló természettudomány ellen. Fõ mûve: De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi körök forgásai) 1543-ban látott napvilágot. (7 k gif, ..., 95 k gif)
koronalyuk: Koronalyukak alatt a napkorona alacsonyabb (1 millió K körüli) hõmérsékletû és gyengébb röntgenintenzitású területeit értjük. Belõlük a mágneses erõvonalak nyitottan nyúlnak ki és ezek mentén elektromosan töltött részecskék áramai jutnak ki az interplanetáris térbe (sebességük 200 - 900 km/s).
kozmikus sebesség: Az égi mechanikában és az ûrhajózásban fontos kritikus sebességek összefoglaló neve. Az elsõ kozmikus sebesség (körsebesség) az egy égitest körül körpályán haladó test sebessége (a Föld felszínén ez 7,91 km/s, azaz kb. 28000 km/h), a második kozmikus sebesség (szökési sebesség) az égitest parabolapályán való elhagyásához szükséges sebesség (a Föld felszínére 11,19 km/s). A harmadik kozmikus sebesség a Naprendszert parabolapályán elhagyó test indítási sebessége (a Föld távolságában 42,3 km/s).
kozmikus sugárzás: Nagy energiájú töltött részecskék, (fõként protonok és alfarészecskék) árama a kozmikus térben, amely állandóan és minden irányból bombázza a Föld légkörét. 1912 - 13-ban fedezték fel.
kötött keringés: Egy hold keringését kötöttnek nevezzük ha keringési periódusa megegyezik a tengelyforgási periódusával, így mindig ugyanazt az oldalát fordítja az anyabolygó felé. Például a Föld-Hold rendszerben a Hold keringése kötött, ami annyit tesz, hogy amíg a Hold egyszer körbejárja a Földet, pontosan egyszer meg is fordul a tengelye körül. A kötött keringés nem véletlen egybeesés, hanem az árapályerõk hosszas hatásának következménye. Amíg a Hold gyorsabban forgott a tengelye körül, mint ahogy keringett, a rá ható árapályerõ lassította a forgást. Hasonló kötött keringést a Naprendszer számos holdjánál megfigyelhetünk.
Kuiper-öv: A Naptól 35 - 40 CSE-tõl mintegy 100 CSE távolságig terjedõ öv, amelyben planetezimálok keringenek távoli körpályákon.
kúpszelet: kör, ellipszis, parabola, hiperbola

légkör (atmoszféra): Az égitesteket (bolygókat, holdakat, csillagokat) körülvevõ, a gravitáció által megtartott gázburok.
lemeztektonika: A Föld felszínének nagy léptékû szerkezeti elemeit alakító legfontosabb folyamat a lemeztektonika. A mechanizmus lényege az, hogy a folyékony köpenyben mûködõ konvekciós áramlatok darabokra törték a litoszférát (a köpeny lágy, felsõ részét és a szilárd kérget), s körülbelül egy tucat, a földgolyón lassan úszó, szilárd táblát képeztek.
Leverrier: Urbain Jean Joseph Leverrier (1811 - 1877) francia csillagász. Az Uránusz bolygó mozgásának a számítottól való eltérését egy külsõ bolygó feltételezésével magyarázta, és számításai alapján találták meg a Neptunuszt 1846-ban.
librációs pont: A háromtestprobléma Lagrange-féle (19 k gif) egyenlõ oldalú háromszög megoldásának pontja, ahol a szabályos háromszög másik két adott pontja a trójai kisbolygók esetében a Nap és a Jupiter.
Lowell: Persival Lowell (1855 - 1916) amerikai csillagász. Az Uránusz és a Neptunusz mozgásának a számítottól való eltéréseit tanulmányozva következtetett egy, a Neptunuszon túli bolygó létére (a Plútót csak 1930-ban fedezték fel, a Lowell által alapított obszervatóriumban).

magnetoszféra: A Föld (általában egy égitest) körül az a tartomány, amelyben az elektromosan töltött részecskék mozgását elsõsorban a Föld (az égitest) mágneses tere határozza meg. Felépítését és határát a Naprendszer bolygóinak esetében a bolygó saját mágneses terének erõssége mellett e térnek a napszéllel való kölcsönhatása határozza meg.
magnitúdó: Fényrend, az égitestek fényességét logaritmikus skálán kifejezõ mértékegység, jele: m. Egy magnitúdó fényességváltozás 2,512-szeres fényintenzitás-változásnak felel meg. A legfényesebb csillagok fényrendje 0 vagy negatív szám, a szabad szemmel még éppen láthatóké 6. A mai magnitúdóskála az ókori fényességbecslésekkel összhangban van. Ez az úgynevezett látszó magnitúdó nem csak a csillag fényteljesítményétõl, hanem az illetõ csillag távolságától is függ, hiszen egy halvány de közeli csillag esetleg fényesebbnek látszik mint egy igen fényes, de nagyon távoli. Hogy a távolság ne befolyásolja az adatokat, ki szokták számítani az égitest úgynevezett abszolút magnitúdóját. A Naprendszerben 12 olyan égitest van, amelynek a magnitúdója 6-nál kisebb.
Messier: Charles Messier (1730 - 1817) francia csillagász. Az õ nevét õrzi az általa összeállított és ma is használt Messier-katalógus amely "ködfoltokat" tartalmaz, és Messier korának üstökösvadászait esetleg zavaró vagy megtévesztõ objektumok jegyzéke. Akkoriban 103 égitestet tartalmazott, ma pedig 110 tagja van. A benne felsorolt objektumok katalógusjele M, például M1 a Rák-köd, M31 Androméda-köd, M42 Orion-köd.
meteorjelenség: A jelenség abban áll, hogy az égbolt valamely részén hirtelen feltûnik egy fényes pont, amely a másodperc törtrésze vagy 1 - 2 másodperc alatt rövidebb-hosszabb ívet fut be az égen, hogy azután ugyanolyan hirtelenül eltûnjön.
Milankovics-Bacsák elmélet: A jégkorszakok kialakulását csillagászati okokkal magyarázó elmélet. Az éghajlatváltozásokat illetve az eljegesedéseket a Föld keringési és pályaelemeinek idõszakos változásaival (a tengelyhajlás, a naptávolság és az excentricitás maximumainak egybeesése) magyarázta.

napéjegyenlõség: Az az idõpont, amikor a Nap évi látszó mozgása során áthalad az égi egyenlítõn. Napéjegyenlõségkor a nappal és az éjszaka hossza a Föld minden pontján egyenlõ (12 óra). Az északi félgömbön a tavaszi napéjegyenlõség (március 21) a csillagászati tavasz, az õszi napéjegyenlõség (szeptember 23) az õsz kezdete. Más bolygók esetében a napéjegyenlõség hasonló értelemben használatos, természetesen a megfelelõ adatokkal.
napszél: A Napból kiáramló részecskék összefoglaló neve, nagy sebességû plazmaáramlás. Ez az áramlás még a Naprendszer legtávolabbi részeiben is kimutatható. Kísérletileg 1962-ben mutatta ki a Mariner-2 ûrszonda. Fõként protonokból és elektronokból áll. A Föld távolságában az átlagos sebessége 400 km/s, sûrûsége 1 - 10 részecske köbcentiméterenként, mindkettõ a naptevékenységgel összefüggésben változik. 1970-es években fedezték fel, hogy jelentõs része a napkoronában kialakuló, úgynevezett koronalyukakból indul ki. A napszél okozza az üstökösök csóvájának Nappal ellentétes beállását, közvetve a sarki fényt és a földmágneses háborgásokat.
NASA: (National Aeronautics and Space Administration) Nemzeti Ûrkutatási és Ûrhajózási Hivatal, az USÁ-ban.
Newton: Sir Isaac Newton (1643 - 1727) angol fizikus, matematikus. Kora tudományos életének és egyben a tudománytörténetnek is egyik legkiemelkedõbb alakja. Õ alkotta meg a nagy jelentõségû differenciál- és integrálszámítást 1665 - 66-ban. Kidolgozta a klasszikus mechanika mozgástörvényeit (Newton-féle axiómák) és színelméletét. Az általános tömegvonzás négyzetes erõtörvényének igazolását fõ mûvében a Principiában 1687-ben közölte. Elsõként értelmezte a színszórást és mutatta ki, hogy a fehér fény a szivárvány színeibõl összetett fény. A lencsék színi hibájának elkerülésére tükrös távcsövet készített (1668). (22 k gif)

O

parallaxis: Az a szög, amelyet két különbözõ pontból egy harmadikhoz húzott egyenesek egymással bezárnak. A csillagászatban az égitestek távolságának mérésére használják. Bázisvonalnak a földpálya átmérõjét véve, a módszer kb. 100 pc távolságig alkalmazható. Elõször 1838-ban sikerült egy csillag parallaxisát megmérni.
parsec: Maga a parsec a "parallaxis secundum" szó rövidítése. Csillagászati távolságegység, rövidítése: pc. Egy parsec távolságban van a Naptól az az égitest, amelyrõl a Föld pályasugara merõleges rálátás esetén 1 ívmásodperc szög alatt látszik, vagyis parallaxisa 1 szögmásodperc. 1pc = 3,26 fényév = 3,06e13 km.
perihélium: Napközelpont. A Nap körül keringõ égitest pályájának a Nap középpontjához legközelebbi pontja. Más égitest esetén is használatos a peri..., például perigeum = földközelpont, a Föld körül keringõ égitest pályájának a Föld középpontjához legközelebbi pontja.
perseidák meteorraj: A meteorrajokat arról a csillagképrõl szokták elnevezni amelyben a radiánspontjuk van. Így például a Perseus csillagképben elhelyezkedõ radiánsból kiinduló meteorokat perseidáknak nevezzük. A perseidák hullásának maximumidõpontja augusztus 12.
perturbáció: Pályaháborgás. Egy égitest adott gravitációs vonzóközpont körüli pályájának megváltozása, melynek oka lehet gravitációs (más testek vonzása, árapály stb.) vagy nem gravitációs hatás (sugárnyomás, légköri közegellenállás például mesterséges holdaknál). Az Uránusz bolygóra gyakorolt perturbációs hatásból számítások alapján sikerült 1846-ban a Neptunuszt felfedezni.
Pickering: Edward Charles Pickering (1846 - 1919) amerikai csillagász. Kidolgozta a csillagszínképek osztályozásának ma is használatos rendszerét. Pickering (1928) és Lowell (1914) számításokat végetek egy addig ismeretlen bolygó felkutatása érdekében, amelynek segítségével meg tudták volna magyarázni az Uránusz és a Neptunusz perturbációit, és amelyek alapján Tombaugh megtalálta a Plútót.
planetezimál: A Naprendszer keletkezése idejébõl változatlanul megmaradt kisebb testek.
plomet: A Kuiper-öv objektumait, a Chiron-szerû égitesteket külön csoportba akarták sorolni. Egy szót is alkottak rájuk: plomet névvel illették õket a planetezimál és a comet (angolul üstökös) szavak összevonásával.
Ptolemaiosz: Klaudiosz Ptolemaiosz (87? - 165?) görög csillagász, matematikus, földrajztudós. Korábbi görög csillagászok munkássága alapján kifejlesztette és Almageszt címû mûvében közölte a nevéhez fûzõdõ (késõbb a középkori keresztény világszemlélet alaptételévé vált) geocentrikus (földközéppontú) világképet, amely a bolygók mozgásának addigi legtökéletesebb leírását adta. E nézetek megdöntése Kopernikusz nevéhez fûzõdik. (8 k gif)

reflektor: Tükrös távcsõ, amely a fényvisszaverõdés jelenségén alapszik. Tükröt elõször Newton alkalmazott a távcsövénél, aki fellismerte a tükörnek azt az elõnyös tulajdonságát, hogy a lencsékkel ellentétben nem mutat színi hibát. A nagyméretû (fém)tükrök öntésének technikáját Herschel fejlesztette ki (1783). Napjainkban a legnagyobb távcsövek mind tükrösek (a XIX. sz. közepétõl már üvegtükröket használnak).
reflexió: fényvisszaverõdés
refraktor: Lencsés távcsõ, amely a fénytörés jelenségén alapszik. Ezt a módszert a csillagászatban Galilei alkalmazta elõször. Modern változatában a színi hibára korrigált objektívlencsével ma is használják, különösen az amatõrcsillagászok.
retrográd mozgás: Egy égitestnek az óramutató járásával megegyezõ irányú mozgása (valamely csillagászati koordináta-rendszer É-i pólusából nézve). Ellentéte a direkt mozgás. Egy bolygó mozgása akkor retrográd, ha a csillagokhoz képest K-rõl NY felé halad. A bolygók látszólagos égi útjukon hol NY-ról K-re, hol K-rõl NY-ra tartanak a csillagokhoz képest. (Innen kapták a nevüket is: bolygók, vagyis bolyongók.) A bolygók látszólagos mozgásának fõ útiránya NY-ról K-re mutat, mégis néha jókora hurkot vetnek, ami annak a következménye, hogy a gyorsabban keringõ Föld mindig elébe vág a lassabban keringõ külsõ bolygóknak, így azok idõrõl idõre visszafelé mozognak, hátrálnak és hurkot vetnek.
Roche-határ: A bolygóktól mért azon kritikus távolság, amelyen belül az odakerülõ természetes holdat a megnövekedett árapályerõk darabokra tépik. Roche (1820 - 1883) francia matematikus határozta meg (1848), a sûrûségtõl függõen a bolygó sugarának körülbelül 2 - 2,5 szerese.
Römer: Olaf Römer (1644 - 1710) dán csillagász, megállapította, hogy amikor a Jupiter szembenállásban volt, a holdacskák (Galilei-holdak) fogyatkozásai mintegy 16 perccel (1000 másodperc) korábban következtek be, mintha a bolygó ugyanakkor a Nap túlsó oldalán, együttállásban lett volna. A különbséget azzal magyarázta, hogy a fény ennyi idõ alatt tette meg a földpálya átmérõjének megfelelõ, durván 300 millió km-es utat. Ennek alapján a fény terjedési sebességére légüres térben valóban 300000 km/h adódik. Römer az akkori adatok alapján 30%-kal kisebb értéket kapott.

sarki fény (aurora polaris): A légkör felsõ rétegeiben (70 - 1000 km) keletkezõ, változatos alakú és színû fényjelenség, amely fõként sarkvidékeken észlelehetõ (északi fény illetve déli fény). A magnetoszférából a felsõ légkörbe csapódó elektronok okozzák, fénylésre gerjesztve a légköri atomokat és molekulákat. Megjelenése összefüggést mutat a földmágneses háborgásokkal illetve a a naptevékenységgel.
sugárnyomás: Fénnyomás, a beesõ fénysugár által a felületre kifejtett nyomás. Az üstökösök csóvájának kialakításában a Nap sugárnyomása játszik szerepet.
sugárzási övezet: A bolygó mágneses tere által befogott elektromosan töltött részecskékkel kitöltött, tórusz alakú rész a magnetoszférában. Benne a részecskék a mágneses pólusok között oda-vissza ingázó mozgást végeznek. Sugárzási övezetek alakultak ki például a Jupiter, a Szaturnusz és a Föld körül. A Föld sugárzási övezeteit az Explorer holdak mérései alapján A. Wan Allen amerikai fizikus fedezte fel 1958-ban és azóta Wan Allen-öveknek mondjuk õket. A belsõ sugárzási övezet, amely 1000 - 6000 km magasságok között, az Egyenlítõ két oldalán legfeljebb a 40 fokos földrajzi szélességekig húzódik, és elsõsorban nagy energiájú protonokat, a 15000 - 25000 km Egyenlítõ feletti magasságban levõ, a pólusokat jobban megközelítõ külsõ sugárzási övezet nagy energiájú elektronokat tartalmaz. A részecskék a napszélbõl és a kozmikus sugárzásból származnak.

szárazjég: Szilárd halmazállapotú szén-dioxid.
szeizmikus hullámok: Rengéshullámok, amelyeket földrengések, meteorit-becsapódások vagy mesterséges robbantások kelthetnek. A rengéshullámokat szeizmográf segítségével regisztrálják. A szeizmikus hullámok különbözõ sûrûségû kõzetekben különbözõ sebességgel terjednek, egynemû közegben egyenes utat tesznek meg. Határfelülethez (réteghatárhoz, a földövek határához) érkezve részben megtörnek, részben visszaverõdnek. A reflexiós szeizmikus kutatás a visszavert hullámokat, a refrakciós a megtört hullámokat használja fel vizsgálatainál. A szeizmikus kutatások állapították meg, hogy a Föld öves felépítésû. A módszert gyakran alkalmazzák ásványi nyersanyagok kutatásában is.
sziderikus keringésidõ: Az az idõtartam, amelynek elteltével a központi égitestrõl nézve a körülötte keringõ másik égitest a csillagokhoz képest ismét ugyanabba a helyzetbe kerül.
szilikátok: kõzetalkotó ásványok
színi hiba: (kromatikus aberráció) A korai lencsés távcsövek hibája volt. A képben a színek eltorzulnak, a különbözõ színû fények eltérõen törnek meg. A kromatikus aberrációt Newtonnak sikerült elsõként kiküszöbölnie, úgy hogy lencse helyett tükröt használt. Késõbb, különbözõ üvegfajták és lencsék kombinálásával a lencsés távcsöveknél is ki tudták küszöbölni (1758).
szinkronpálya: Olyan pálya egy égitest körül, amelyen a keringés idõtartama és iránya megegyezik az égitestnek a csillagokhoz viszonyított (sziderikus) forgási idejével és irányával. Az egyenlítõ síkjában levõ (tehát nulla inklinációjú) kör alakú szinkronpálya a stacionárius pálya. A stacionárius pályán keringõ objektum a központi égitestrõl állni látszik. A földi távközlésben használatos mûholdak stacionárius pályán (geostacionárius pálya) keringenek.
szinódikus hónap: Két egymást követõ telihold vagy újhold között eltelt idõ. Hossza 29,53 nap. szinódikus keringésidõ A szinódikus keringésidõ az az idõtartam, melynek elteltével a Földrõl nézve a Naprendszer valamely égitestje a Naphoz képest ugyanabba a helyzetbe kerül.
szomszédos csillag: A Proxima Centauri 4,3 fényévnyi távolságra fekszik a Földtõl. A mi tágabb kozmikus környezetünkben a csillagok közötti átlagos távolság 3 - 4 fényév.

Minél nagyobb a távcsõ objektívjének az átmérõje annál nagyobb a távcsõ felbontóképessége. D cm átmérõjû távcsõvel egymástól R=11,4/D ívmásodpercnél nagyobb szögtávolságban levõ égitesteket tudunk egymástól szétválasztani.

terelõhold

A Szaturnusz F-gyûrûjét terelõ két hold, a Pandora és a Prometheus. A holdak a gyûrûn belül és kívül mozognak. A gyûrû külsõ részén lévõ részecskék lelassulnak és befelé sodródnak, amikor a Pandora elhalad mellettük, miközben a belsõ szegély részecskéi a Prométheusz kényszerítõ ereje folytán felgyorsulnak és kissé kifelé mozdulnak. (A Prometheus, a Pandora, és az F-gyûrû /kép/.)

Titius-Bode szabály

A köztudatban Titius-Bode szabályként bevonuló elméletet Johann Titius (1729 - 1796) alkotta meg, amelyet Johann Bode (1747 - 1826) német csillagász népszerûsített. E szabály szerint a bolygók Naptól való távolságai között különös összefüggés áll fönn. A bolygótávolságok közötti összefüggést egy számsorral lehet jellemezni: 0, 3, 6, 12, 24, 48. E számsor minden tagja az elsõ kettõ kivételével az elõzõnek a duplája. Ha mindegyikhez hozzáadunk 4-et és a Földnek a Naptól való távolságát 10 egységnyinek vesszük, akkor az így kapott számok elfogadható pontossággal megadják a Szaturnuszig bezárólag a bolygók Naptól való távolságát.

             sejtett     tényleges 
bolygó       távolság    távolság 
----------   --------    ----------
Merkúr           4          3,9 
Vénusz           7          7,2 
Föld            10         10 
Mars            16         15,2 
-               28          - 
Jupiter         52         52,0 
Szaturnusz     100         95,4

Bode nem gondolt véletlen egybeesésre, sõt meggyõzõdését csak megerõsítette az a tény, hogy 1781-ben William Herschel felfedezte az Uránuszt, amelynek bode-féle távolsága 196, míg valós távolsága 191,8 volt. A rendszerben az egyetlen rés a 28-as szám volt. Ide nagyszerûen beillett a Ceres. Csak a Neptunusz 1846-os felfedezése tette nyilvánvalóvá a törvény érvénytelenségét. A Neptunusz tényleges távolsága 300,6 Bode-féle egység, míg a táblázatban a 392-es szám illette volna.

Tombaugh

Clyde Tombaugh (1906 - ) amerikai csillagász. Õ fedezte fel 1930-ban a Plútót. (4 k gif)

tömegvonzás

Isaac Newton 1687-ben megjelent "Principia" címû munkájában fejti ki az egyetemes tömegvonzás törvényét, amelynek lényege, hogy a világmindenségben az égitestek mindegyike vonzást gyakorol egymásra. Két test között a kölcsönös vonzóerõ a testek középpontjait összekötõ egyenes mentén hat. Két test között fellépõ vonzóerõ arányos a testek tömegével és fordítva arányos a távolságuk négyzetével, ahol az úgynevezett gravitációs állandó az arányossági tényezõ. Newton kimutatta, hogy ugyanaz az erõ szabályozza a Hold Föld körüli, illetve a bolygók nap körüli keringését mint amelyik az almák lehullását.

trójaiak

A kisbolygók azon csoportja, amelyeknek a keringésideje, és pályájának fél nagytengelye körülbelül megegyezik a Jupiterével. Ezek az objektumok a Jupiterpálya két librációs pontjában keringenek. A kisbolygók ezen csoportjai onnan kapták a nevüket, hogy minden tagjukat a trójai háború hõseirõl nevezték el (például Achilles, Hektor, Agamemnon stb.). A trójaiak kisbolygócsalád egyik csoportja a Naphoz viszonyítva mintegy 60 fokkal a bolygó elõtt, a másik ugyancsak 60 fokkal a bolygó mögött helyezkedik el. Több kisbolygó-csoport is létezik, például az Apollo-csopot, melynek tagjai periodikusan keresztezik a földpályát és így igen közel kerülhetnek a Földhöz.

tûzgömb

A -4 magnitúdónál fényesebb meteort tûzgömbnek vagy bolidának nevezzük.

Tycho de Brahe

Tycho de Brahe (1546 - 1601) dán csillagász. (Megfigyelte ez 1572-es szupernóvakitörést.) Az általa meghatározott bolygópozíciók a távcsõ elõtti kor legpontosabb észlelései voltak. Figyelmét különösen a Mars kötötte le, ami azért volt szerencsés, mert a bolygó keringési pályája sokkal kevésbé kör alakú, mint a Földé vagy a Vénuszé. Kepler Tycho de Brahe nagyszámú megfigyelése alapján fedezte fel a bolygómozgás törvényeit. (39 k gif, ..., 13 k gif)

ultraibolya sugárzás: Ibolyántúli fény, UV-sugárzás. A látható fénynél kisebb, körülbelül 400 - 10 nm közötti hullámhosszúságú elektromágneses hullám. A légköri ózont létrehozó hatása miatt jelentõs.
UT: (Universal Time) Világidõ. Az eredti megállapodás szerint a greenwichi helyi középidõ, amely megegyezik a Ny-európai zónaidóvel.
üvegházhatás: A jelenség lényege a következõ: a bolygó légköre viszonylag átlátszó a Napról érkezõ rövid hullámhosszúságú fénysugarak számára. Az elnyelt energia felmelegíti a talajt, amely igyekszik visszasugározni az energiát az ûrbe. Ez a sugárzás azonban már nem hasonlít az eredetihez, mert annál sokkal hosszabb infravörös hullámokból áll, amelyet például a vízgõz és a szén-dioxid is elnyel. Így ez a sugárzás nem képes elhagyni bolygónk atmoszféráját. A légkör tehát hasonlóan viselkedik, mint az üvegházak teteje, visszatartja a sugárzást, s hozzájárul a Föld felszíni hõmérsékletének további emeléséhez. Más légkörrel rendelkezõ bolygókon is megfigyelhetõ az üvegházhatás, természetesen mindenütt más mértékben, és más-más molekulák is okozhatják.

vöröseltolódás: A színképben lévõ vonalak eltolódása a nagyobb hullámhosszak, a vörös színképtartomány felé. Fölléphet Doppler-effektus következtében, és ez a távoli galaxisok színképében megfigyelhetõ vöröseltolódás legkézenfekvõbb magyarázata is, amelyet a Hubble-törvény ír le.

zenit: Az adott helyen álló megfigyelõ feje fölötti pont az éggömbön, amelyet pontosabban a felfelé meghosszabbított függõón iránya jelöl ki.

... A feltételezett Tizedik bolygó ... Egy kis segítség ... A Naprendszer adatai ...