A szubkultúra
"Az ember természeténél fogva társas lény." (Aquinói Tamás)
"A kultúra egészének keretein belül, a szubkultúra sajátos életvitelt, ideológiát, viselkedési szabályt és normát jelent. A szubkultúra nincs teljes mértékben elszigetelve az uralkodó kultúrától, így azok az értékek, szabályok és viselkedési formák, melyeket az uralkodó kultúra kialakított és tisztel ugyanúgy érvényesek rá. "A szubkultúrák azokat a jellegzetességeket fejezik ki, melyek a viselkedési formákat, öltözködést, ízlést, szórakozást, szabadidõs tevékenységet, zenét, sportot meghatározzák." A szubkultúrát értékrendjének különbözõsége határolja el a domináns és legitim kultúrától, melyet a szociológia gyakran nevez szülõ- vagy anyakultúrának. "Az együttélés formája, kiváltképp az életstílus és a csoportok sorsa adják az alapot a szubkultúra kialakulásához, mely nem elszigetelõdést jelent, hanem megelõlegezi a különbözõséget. A szubkultúrák azért keletkeznek, mert lehetetlen megteremteni ugyanazokat az életkörülményeket egy társadalom minden tagja számára." (Takács (2002) p.21.)
"A szubkultúra - Matza szerint - bizonyos "élvezeti" értékeket testesít meg." Ezek az ún. domináns kultúrából sem hiányoznak, csak ott rejtettek, háttérben maradnak. A szubkultúra ezeknek az értékeknek a karikatúraszerû megjelenítését szolgálja." (Rácz (1998) p.125.)
A legtöbb esetben nem az az érdekes, amit egy-egy szubkulturális csoport tesz, hanem ahogyan teszi és amilyen szimbolikus jelentést tulajdonít a cselekedetnek. "A szubkultúra fõ terméke a csoport, illetve a résztvevõk kollektív problémamegoldása." A folyamat nem feltétlenül a fiatalok problémáinak megoldását vagy feldolgozását jelenti, hanem sokszor csak az élményvilág publikus életre keltését." (Rácz (1998) p.71., 72.)
"A szubkultúrák nem helyezkednek szembe a globális rendszerrel, csak meghatározott értékek köré szervezõdnek, amelyek kiváltképp fontosak a csoport tagjai számára, ám társadalmilag is elfogadottak. A szubkultúrák aktív törekvést képviselnek a kultúrában, az uralkodó kultúra ugyanis csak azt hajlandó elfogadni, ami már beépült a szociokultúrába. A szubkultúrák jelzik a hibát a rendszerben, jelzik az összhang megbomlását és beharangozzák a normák szimbolikus áthágását."
A szubkultúrával nem egyenlõ az ellenkultúra, amely nyíltan szembeszegül az uralkodó kultúrával, és arra törekszik, hogy lerombolja, átalakítsa azt. "A szubkultúra fogalma azokra a csoportokra használható, melyek nem állnak harcban a globális rendszer értékeivel, míg az ellenkultúra fogalma azon csoportok megnevezésére szolgál, melyek nyílt összetûzésben állnak a társadalom értékrendjével. A szubkultúrák megelégszenek az ellenállás szimbolikus formáival, stílus meghatározó tevékenységekkel (öltözködés, beszéd, nyelv, kitûzõk, jelképek)."
A szubkultúrák jelentõsége, hogy megoldást kínálnak meghatározott strukturális problémákra, a társadalmi és gazdasági rendszer ellentmondásaira. Ezen problémák osztályjellegûek, de generációs problémaként élik meg õket. Olyan kultúrát kínálnak, melybõl kiválaszthatóak különbözõ elemek, mint stílus, értékrend, ideológia, életvitel, amelyek felhasználhatóak az identitásteremtésre. A szubkultúrák a szabadidõ megtervezésének sajátos módját adják, s ezzel elválik a mechanikus és eszköz-beállítottságú tevékenységek világától. Megoldást kínálnak az egyén bizonyos egzisztenciális problémáira. Az iskola és a munka mellett, a másodlagos szocializációban ("Szocializáció: Az a folyamat, amelynek során a megszületett csecsemõ személyisége fokozatosan kialakul, másképpen amelyek során a gyermek elsajátítja a társadalmi normákat és értékeket, megtanulja a különféle társadalmi szerepekben elvárható viselkedést."; Andorka (2000) p.646.), szerepet játszik az identitásteremtésben. "A marginális csoportok túl kicsik ahhoz, hogy sikeresen küzdjenek a nagy zervezetek ellen, de sikeresen megváltoztathatják a szokásokat, viselkedésmódot. A kisebb szubkulturális csoportok azért küzdenek, hogy megkíséreljék elejét venni az uralkodó kultúrával való teljes összeolvadást." (Takács (2002) p.22, 23, 24.) Az ifjúsági szubkultúrákkal foglalkozó irodalmat három nagy csoportra oszthatjuk. A klasszikus megközelítés az 1950-es években érte el csúcspontját. Az ifjúsági szubkultúra szerintük a társadalom alsó osztályaiból kikerülõ fiatalok csoportja, akik a középosztály értékeit és normáit elutasítják, lázadnak ellene, és problémáikra csoportszintû választ próbálnak adni. A fiatalok társadalmi státuszuk alapján mások, szubkultúrába kerülésük eleve elrendeltetett, õk pedig csak passzív résztvevõi a folyamatnak. A második csoport, az "új hullám", tagjai azt vizsgálták, hogy hogyan alakul a szubkulturális viselkedések jelentése, és hogyan különülnek el a szubkultúrák a társadalomtól. A tagok kirekesztettek vagy kivonultak a domináns társadalomból, azonban õk már nem lázadóként tekintenek rájuk, hanem másokként, akik a szubkultúrán keresztül fejezik ki és jelenítik meg másságukat. Ezek a fiatalok folyamatos harcban állnak a többségi társadalommal, ám ez a harc szimbolikus. Az utolsó, a posztmodern irányzat. A szubkultúra, náluk, a posztmodern világ sivárságával szemben képviselt "jó", az értelmetlenséggel szemben az értelem megtestesítõje. A domináns és szubkultúra éles elkülönítését elvetik; csak laza társas hálók vannak, és ezek szövevénye alkotja a társadalmat.(Rácz(1998)