|
A dark/gót
szubkultúra - A zene
"Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll: életmûvészet!" (P. Verlaine: Holdfény) |
||
![]() |
"Isteni fenség,
végsõ csend, feloldódás, az elviselhetetlen
megélése; úgy érzem, ez a lényeg. Az
individuum feloldódik, de nem a tömegekben, hanem egy
sokkal magasabb állapotban, a világmindenségben.
Ehelyett azonban a szenvedés, a kárhozat, sötét nyomorgás jut a szellemi embernek, mivel magára veszi a világ terheit. Nincsen lehetõsége a feloldódásra, csak a szenvedésre. Szenved, mert szenvedtetik. Ez az apokaliptikus világlátás, amit már említettem, amely tükrözõdik a zenén. Elsõsorban, sõt nyugodtam kijelenthetem, hogy az "alternatív" zenei világban ment végig ez a fejlõdés, de ezen belül is csak egy nagyon szûk rétegben, ami sajnálatos, de egyben jó is." (www.gothic.hu) Anthea: "...a belsõleg impulzívabb, érzékenyebb emberek az esetek nagy többségében a zene hatására válnak igazán goth-tá, a zene hallatán tudatosul és kap nevet az az érzés, ami mindig is bennük volt, csak addig nem tudták - vagy nem akarták - megnevezni." (www.ld50.hu "halál" topic) |
![]() |
|
A zenei váltás, a punkhoz
képest, úgy ment végbe, hogy egyre bonyolultabb
zenét kezdtek komponálni, a "vidámabb" dúr
akkordról áttértek moll hangzásra, a
tempót lelassították, s így
nyomasztóbb zenei atmoszférát hoztak létre.
Az így létrejött dark-goth zenékre
általában véve a lassúbb tempó, moll
hangnem jellemzõ, és döntõ
többségben a mély férfihang vagy a magas,
éteri, angyali, nõi hang. (Kis (2004)
"Goth and roll", "gothic rock", "industrial", "EBM", "dark wave", "dark ambient", "ethereal", "neofolk", "ritual music", "medieval", "darkfolk", "glam", "doom", "synth pop"... ezek a legsûrûbben emlegetett zenei skatulyák, amelyeket a dark zenével foglalkozók használnak. A kezdetek kezdetén ezek a stílusok még egymástól élesen elkülöníthetõen éltek, mára azonban már egyre nehezebb tisztán csak egy stílusba sorolható zenét és együttest találni. A megújulás igényétõl vezéreltetve a legmeglepõbb stíluskeveredések jöttek létre. "Legtöbbször úgy emlegetik, mint a post punk egyik sarját, ami a 80-as évek elején indult. "Fenyegetõ nemzettség" a legsötétebb és melankolikusabb vizuális színháza a bandáknak és fekete ruhás követõinek. Hangzásában gót, sejtelmes, bánatos és gyakran eposzi szövegeik erõsen személyesek, általában vegyítve virágdíszes költõi érzékenységgel, morbiditással, vallási szimbólumokkal, természetfölötti misztikumokkal. Könyörtelenül gyászos és mélabús. Körülbelül ezek a meghatározások találhatók a témában világszerte. A '90-esévekben az új generáció elkezdte ötvözni a stílust industriális zenével, ahol a gépi hangzás nagy szerepet kapott a melankolikus gitár mellett." (Revolution Fanzine) Sisters of Mercy, Bauhaus, Play Dead, Sex Gang Children, Southern Death Cult, Fields of the Nephilim, Virgin Prunes, Christian Death, Siouxsie and the Banshees, The Mission, The Cure, Joy Division, stb. "Nem könnyû közös jellemzõt találni e zenekarok gondolat- és érzelemvilágára, de azt meg lehet kockáztatni, hogy talán valamennyinél megtaláljuk az erõs érzelmi kiszolgáltatottság, kitaszítottság érzésének, illetve a belsõ félelmeknek, a depressziónak - nem agresszióba forduló - megélését és kifejezését. Mindannyian elõszeretettel alkalmazták a fekete színt a színpadon, saját ruházaton, hangszereiken és sminkjeiken is. A szellemi érzékenység, a megsebzettség érzése, a kiszolgáltatottságnak és (ön)pusztításnak a jellegzetes elegye kapott formát általuk a rockzenében. "Azok a tárgyak, jelképek (koponyák, koszorúk, koporsók, keresztek, templombelsõk, meztelen testek, "kétnemûség"), melyeket a zenekarok szívesen alkalmaztak, szövegeik és koncepcióik alapján érthetõek és természetesek. Hogy ezekbõl csúfondáros jelzõkkel illetett klisék lettek, az inkább néhány bugyuta firkásznak és néhány náluk is bugyutább rajongónak köszönhetõ, akik nem néztek a jelképek mögé ott, ahol ez indokolt lett volna."(Wanted Magazin) |
||