Érdekességek: Beidou és Compass
Kínának immár öt navigációs és helymeghatározó műholdja van pályára állítva. A rendszerük
eredetileg arra épül ki, hogy lefedje Kínát és annak környezetét.
A Beidou nevet a hét tagból álló Ursa Major (Nagy medve) csillagképről kapta (ami Nagy-
Britanniában "Szántás","Ekevas", Amerikában és hazánkban "Göncölszekér",
Oroszországban "Nagy Anya Medve" néven ismert).
Az első Beidou hold fellövése 2000. október 30.-án történt meg, a másodiké
2000.december 20.-án. Így a kínaiak saját rendszere üzemszerűen, 2001. év eleje óta érhető
el a Kínai Néphadsereg és az egyéb, kiváltságos felhasználó számára.
A Beidou műholdjai geostacionárius pályán, 35.800km magasan mozognak, lényegében
együtt a Földdel. Ez azt jelenti, hogy a keringési idejük 24 óra, így a rendszer műholdjai egy
helyben, "állni" látszanak a Föld egy adott pontja felett.
Ezért követésük és vezérlésük viszonylag egyszerű, ill. a kevesebb földi állomás üzemeltetési
igényükkel sokkal költségkímélőbbek, mint egy globális rendszer.
Hogyan keletkezhet náluk pozíció mindössze két műhold használatával? Hiszen az szerepelt
az egyik alapismeretek cikkben is, hogy három műhold kell a térbeli pozíció kimetszéséhez a
földfelszínen, egy negyedik pedig az órahiba kiejtéséhez szükséges!
Ez az a híres kínai mágia lenne? Ugyan, ez nem ősi hókusz-pókusz!
A Beidou a három koordinátát jó becsléssel egy DTM-ből (Digitális Terep Modell) határozza
meg, míg az órahibát kétirányú jelátvitellel küszöböli ki. A nagypontosságú DTM generálása
ma már többféle módszerrel is megtörténhet, mint például az InSAR (műholdradaros
technológia), a Lidar (speciális fénytávérzékelési eljárás) vagy egyéb, a digitális
fotogrammetria területén alkalmazott technológiák.
Az órahiba a kínaiaknál is, a helymeghatározást terhelő, komoly probléma. Kiejthető azonban,
ha kétirányú jelátvitelt alkalmaznak: műholdtól-vevőig, vevőtől-műholdig.
Ebben a különleges esetben a szatellita nagypontosságú atomórája mérheti a futási időt, ami
jóval megbízhatóbb, mint a felszínen alkalmazott vevők órái!
A kínai rendszernél ez a gyakorlatban, az alábbaik szerint működik:
Akárcsak a többi -korábbi cikkben bemutatott rendszernél-, a műholdak jelközlése, a tárgyalt
Beidou-nál is folyamatos.
A felhasználó földi terminálja veszi a műholdjeleket, melyeket aztán visszasugároz a holdra.
Ezeket a hold továbbküldi a földi kontrollállomásnak. Ilyenkor is, a terminál és a műhold
távolsága a futásidőből származtatható.
A két műhold távolságából és a közelítő magassági koordinátából (pl.: tengerszint feletti
magasság) a felhasználó hosszúsági és szélességi adatai, első közelítésben már
számíthatók.
Ez a pozíció aztán javításra kerül a DTM adatokból. A következő számítási ciklusban az új
mérés már felhasználja az előzőt, így finomítva tovább a becsült pozíciót.
Ez az iteráció mindaddig folytatódik, amíg a pontosság el nem éri a 100m-t, illetve a kalibráló
állomás adatainak hozzáadásával a 20m-t.
Egyenlőre, ez a hálózat mindössze 150 felhasználót képes egyszerre kiszolgálni. A rendszer
hátránya továbbá, hogy a felhasználónak és a kontrollállomásnak, egyszerre kell látni mindkét
meghatározó holdat, mely jelenleg csak a meglévő kettő.
További probléma, hogy amennyiben katonai célra kívánják alkalmazni, felhasználása
jelenleg még nem biztonságos: ha az ellenség elfogi egy jelet, az alapján bemérheti, a
felhasználó harci egység pozícióját vagy éppen csapatmozdulatait.
Persze, a jelenleg a még csak regionális rendszert fokozatosan, de minél előbb, szeretnék
globális rendszerré alakítani: ez lesz a Compass Navigation Satellite System. A Compass
kiépüléséhez a meglévő holdak mellé, 30 db közepes-orbitális pályán mozgó műholdat
terveznek még üzemeltetni, melyekkel kb. 10m-es, korrekció nélküli, terepi megbízhatóságot
ígérnek, a már „hagyományosnak” számító trilaterációs módszerrel.
eredetileg arra épül ki, hogy lefedje Kínát és annak környezetét.
A Beidou nevet a hét tagból álló Ursa Major (Nagy medve) csillagképről kapta (ami Nagy-
Britanniában "Szántás","Ekevas", Amerikában és hazánkban "Göncölszekér",
Oroszországban "Nagy Anya Medve" néven ismert).
Az első Beidou hold fellövése 2000. október 30.-án történt meg, a másodiké
2000.december 20.-án. Így a kínaiak saját rendszere üzemszerűen, 2001. év eleje óta érhető
el a Kínai Néphadsereg és az egyéb, kiváltságos felhasználó számára.
A Beidou műholdjai geostacionárius pályán, 35.800km magasan mozognak, lényegében
együtt a Földdel. Ez azt jelenti, hogy a keringési idejük 24 óra, így a rendszer műholdjai egy
helyben, "állni" látszanak a Föld egy adott pontja felett.
Ezért követésük és vezérlésük viszonylag egyszerű, ill. a kevesebb földi állomás üzemeltetési
igényükkel sokkal költségkímélőbbek, mint egy globális rendszer.
Hogyan keletkezhet náluk pozíció mindössze két műhold használatával? Hiszen az szerepelt
az egyik alapismeretek cikkben is, hogy három műhold kell a térbeli pozíció kimetszéséhez a
földfelszínen, egy negyedik pedig az órahiba kiejtéséhez szükséges!
Ez az a híres kínai mágia lenne? Ugyan, ez nem ősi hókusz-pókusz!
A Beidou a három koordinátát jó becsléssel egy DTM-ből (Digitális Terep Modell) határozza
meg, míg az órahibát kétirányú jelátvitellel küszöböli ki. A nagypontosságú DTM generálása
ma már többféle módszerrel is megtörténhet, mint például az InSAR (műholdradaros
technológia), a Lidar (speciális fénytávérzékelési eljárás) vagy egyéb, a digitális
fotogrammetria területén alkalmazott technológiák.
Az órahiba a kínaiaknál is, a helymeghatározást terhelő, komoly probléma. Kiejthető azonban,
ha kétirányú jelátvitelt alkalmaznak: műholdtól-vevőig, vevőtől-műholdig.
Ebben a különleges esetben a szatellita nagypontosságú atomórája mérheti a futási időt, ami
jóval megbízhatóbb, mint a felszínen alkalmazott vevők órái!
A kínai rendszernél ez a gyakorlatban, az alábbaik szerint működik:
Akárcsak a többi -korábbi cikkben bemutatott rendszernél-, a műholdak jelközlése, a tárgyalt
Beidou-nál is folyamatos.
A felhasználó földi terminálja veszi a műholdjeleket, melyeket aztán visszasugároz a holdra.
Ezeket a hold továbbküldi a földi kontrollállomásnak. Ilyenkor is, a terminál és a műhold
távolsága a futásidőből származtatható.
A két műhold távolságából és a közelítő magassági koordinátából (pl.: tengerszint feletti
magasság) a felhasználó hosszúsági és szélességi adatai, első közelítésben már
számíthatók.
Ez a pozíció aztán javításra kerül a DTM adatokból. A következő számítási ciklusban az új
mérés már felhasználja az előzőt, így finomítva tovább a becsült pozíciót.
Ez az iteráció mindaddig folytatódik, amíg a pontosság el nem éri a 100m-t, illetve a kalibráló
állomás adatainak hozzáadásával a 20m-t.
Egyenlőre, ez a hálózat mindössze 150 felhasználót képes egyszerre kiszolgálni. A rendszer
hátránya továbbá, hogy a felhasználónak és a kontrollállomásnak, egyszerre kell látni mindkét
meghatározó holdat, mely jelenleg csak a meglévő kettő.
További probléma, hogy amennyiben katonai célra kívánják alkalmazni, felhasználása
jelenleg még nem biztonságos: ha az ellenség elfogi egy jelet, az alapján bemérheti, a
felhasználó harci egység pozícióját vagy éppen csapatmozdulatait.
Persze, a jelenleg a még csak regionális rendszert fokozatosan, de minél előbb, szeretnék
globális rendszerré alakítani: ez lesz a Compass Navigation Satellite System. A Compass
kiépüléséhez a meglévő holdak mellé, 30 db közepes-orbitális pályán mozgó műholdat
terveznek még üzemeltetni, melyekkel kb. 10m-es, korrekció nélküli, terepi megbízhatóságot
ígérnek, a már „hagyományosnak” számító trilaterációs módszerrel.
Vissza a GNSS cikkekhez
