Akadémiákról szubjektíven,avagy vitaindító a magyar labdarúgó utánpótlásról
Újra fociláz van Magyarországon. Igaz a magyar felnőtt válogatott, azért kicsit helyére tette a dolgokat. A rajongást azonban tovább élteti a Debrecen, akik „ezer2 év után magyar csapatként ott vannak a BL főtábláján. És akkor ott vannak az U20-as ifjak, akik közül többen megjárták a fociakadémiát is.
Szükség van e több labdarúgó akadémiára, központra Magyarországon?
Igen! Szükség van jól felszerelt, kitűnő infrastruktúrával rendelkező akadémiákra, hol a gyermekek fejlődni tudnak. Ezek az utánpótlás központok egy kiemelt bajnokságban játszhatnának, megszűntetve ezzel az eddigi komolytalan bajnokikat. Nem lenne óriási különbség az egy csoportban játszó csapatok között. A gyerekek nem szoknák meg, hogy kis ráfordítással sima sikereket érhetnek el, illetve nem vesszük így el azok kedvét akik, állandó kudarcra vannak ítélve.