A Shiatsuról
Magamról
A masszázs
 

Emőd Tamás vagyok. A Tui-na masszázzsal kb. 2002-ben ismerkedtem meg, ekkor egy tradicionális Kung-Fu iskolába jártam néhány éve, és egy családi irányzatot, a Tung Kong Chow Gar-t tanultam. Itt volt lehetőségem egy kínai mestertől Han Kui Kuan-tól tanulni Tui-Na masszázst, és hagyományos kínai gyógyászatot. Nem sokkal később ismerkedtem meg a Shiatsu-val, úgy, hogy kaptam egy ilyen kezelést. Teljesen magával ragadott, mind a kezelés technikái, lágysága, de ugyanakkor hatékonysága, mind a szemlélete és filozófiája, fantasztikus volt. Ekkor elhatároztam, szeretném tanulni ez a remek technikát, beiratkoztam a Nemzetközi Shiatsu Iskolába, ahol négy szemeszteren át tanultam. Kitűnő tanáraim: Madocsai Eszter, Jászberényi Éva, Págyi Páll Judit Juliánna és az iskola nemzetközi vendégtanárai: Christian Schnabl, Thomas Prett, Wilfred Rappeneckert, Herbert Wiesenhofer, Gerhard Dirschl voltak. Ezeken kívül számos egyéb képzésben: cranio-sacrális terápia, transzperszonális pszichológia, légzés terápia, vettem, és veszek részt most is. Erdeklődési körömben inkább a szelídebb gyógymódok kapnak helyet, valamint foglalkozom a megváltozott tudatállapotok terápiás hatásaival is. Érdekel a mozgás-művészet és terápiák, az egészségmegőrzés és a kűzdősportok. Fontosnak tartom a Shiatsu és Watsu népszerűsítését. 2007 februárban, részt vettem Wilbert Allix neosámánisztikus transztánc csoportján. A Watsu-val 2007-ben ismerkedtem meg, majd 2008 januárban kezdtem el tanulni. Tanáraim: Harold Dull, Basia Spak Borst a WABA által akreditált instruktor és Jurgita Svedas Watsu facilitátor, sámánisztikus bába. 2008 márciusában Lengyelországban végeztem a II. szintet, majd októberben részt vehettem Harold Dull a Watsu létrehozója által tartott Watsu III. tanfolyamon. Felemelő érzés volt megismerni őt, és, hogy tőle tanulhattam. A Nemzetközi Shiatsu Iskola Budapest által tartott 750 órás elméleti és gyakorlati képzését végeztem, 2007 októberében szereztem diplomát. Watsu tanulmányaimat a WABA-nál folytatom. Jelenleg Shiatsu és Watsu kezeléseket adok.



Elérhetőség: 06-20-318-9108
E-mail: shiatsu@freemail.hu

Vissza a főoldalra