A rab
Gyurira rájött
az emberbaráti szeretet.
Amerre járt, mindenkinek
előre köszöntgetett,
nem számított, a másik
fiatalabb vagy öregebb,
a néniknek segített cipelni
a nehéz cekkereket
és még a harapós
kutyákkal is szóba elegyedett.
Csak néztek, ezzel a szegény
emberrel meg mi lehet.
Ám egyszer csak minden
előzetes nélkül simogatni
kezdte a fiatalasszonyokat,
na, akkor aztán a férfiak
rúgtak a seggébe nagyokat,
s mikor estefelé a tetejére
hágott a városban hangulat,
felindultságában rendőrt
kiabált még a rendőr is.
Láncra verték és becsukták
mögötte a börtönkapukat.
Akkor
Gyurira rájött a szívgörcs
reggeli sétája közben,
a melléhez kapva.
Összekuporodva ült
a játszótéri padon,
ingatta magát, majd
mozdulatlanná vált
és csak néha nyitotta
ki félszemét, alig.
Hogy lássa a lépcsőházból
kijövő fiatalembert,
a középkorú hölgyet,
a szemetes körül ólálkodó
öregurat és vénasszonyokat.
Mindegyik megállt egy pillanatra
abban a pózban,
ahogyan szemeiket rávetették,
de aztán tovább mentek,
még egy utolsó pillantást
vetve rá, mielőtt eltűnnének.
Hát ilyenek ezek!
Gyuri megvakarta a hátát
a pad támlájával, felállt,
meghajolva megköszönte
a segítséget és eltávozott.
Áttelelők
Gyurira rájött az ateizmus,
mellében a bal oldalon,
egyre vastagabb a fehér Krisztus
a befagyott vasablakon,
se gáz, se villany, se kémény,
még rongytakaróra se telik,
a mosatlan, rozsdás edény szélén
a zsír megkeményedik,
nincs nő, nincs gyerek, kedvetlenül
múlatja az időt, a telet,
jön a végrehajtó és szemünk
előtt vágja le róla a kötelet.
Értéktöbblet-elmélet
Gyurira rájött
a proletariátus bánata.
Száz forint csalásért bármilyen
felséget jól megbántana.
Magával hordozza
az értéktöbblet képletét,
melyet korbáccsá alakítva
burzsujok hátán verne szét.
Ilyenkor nem ért egyet
a sok langyos tüntetéssel,
„fogat fogért” osztogatna
a Kossuth téren egész szekérrel.
Lezárná az összes hidat,
irány Budára a várba,
ami megmaradt belőle,
legalább az ne vesszen kárba.
Karddal és szuronnyal
védené a Városligetet,
elzavarná a pusztába sepregetni
a városi atyafit, ki naponta
más-más marhasággal hiteget.
Aztán estére, amikor jól elfáradt,
maga alá gyűrné a szétaprított ágyat,
hallgatná, ahogy valahol,
valamikor a cigány hegedül,
dúdolna magába roskadva
egy világmegváltó dalt egyedül.
Kicsigyuri
Gyurira rájött
a kicsinyesség, azt álmodta,
az erdőben törpék járnak.
Annyira fellelkesült,
híresztelte fűnek-fának,
néhányan furcsán néztek rá,
a haverja visszaszólt:
na, ne nézzél madárnak.
Erre ő elővette zsebéből
a piros sipkát és a lámpást,
elkezdett sétálgatni
vele vidáman és sántán,
majd egyre töpörödött
és apró világító bogárkák
lepték el összement kabátját.
Olyan kicsi lett, mindenféle
nagy emberek meg se látják.
Ha csendben vagy, a sötétben
hallhatod a hej-hó-dalárdát.
Méhen kívül
Gyurira rájött a méhen kívüli
terhesség, nem hülyéskedek.
Mióta méhen kívül került,
terhessé váltak neki a tárgyak,
a hangok, az állatok és az emberek.
Ott bent semmiről nem tehetett,
de kint felelősségre vonták azért is,
amit látványosan megevett és ürített.
Ütyülü-pütyülü, mondták először,
aztán egyre nagyobb feneke lett,
lerakták, járjál magad te sós zsák,
látta, egyre fogy körülötte a szeretet.
Megunta ezt az egészet és elindult
maga a méhen kívüli nagyvilágba,
egyre görcsösebben és butábban
a méhes egyedek után vitte a lába.
Méhen kívül ez volt legnagyobb hibája,
most betegen és öregen ücsörög
egy lelakakatolt üres méhkaptárban.
Egy napon majd a lepényt is kihányja.
Önzés
Gyurira rájött
a nem jön össze.
A vizespohár felborult,
a tányért is összetörte
és ujja az ajtórésbe beszorult.
Senki nincs, aki sebét bekösse,
szájába vette a nyomorult,
vérét a tükörbe köpte.
A tükör, ki vele egykorú,
saját arcát letörölte
aztán undorral elfordult.
Nem érdekelte, ki áll mögötte.
Szörnyek
Gyurira rájött
a szörnyülködés, hogy a költők
egy nap áttörik a horizontot,
aztán ahogy végignéznek
magukon egy gondolatot látnak,
ami csillag, sugárzik a ruhájuk
valami fénytől, a tenger kidobja
a halaikat és ezt le is írják,
aztán kinyomtatják egy könyvben,
aki elolvassa, azt mondja, igen,
ez a jó, mert nem értem.
Gyurira ezért rájön,
hogy ő akkor nem is költő,
mindenkinek azt mondja, visszajön,
aztán sohase látják,
nincs kedve megváltozni
a modern világhoz és értelme sem.
Sokat felejt, hiszen van miből,
de teste már nehezen engedi.
a tetejére
