gyürükurahobbit.atw.hu
<vissza
 
Ember, később Nazgúl. Egyéb nevek: Gyűrűlidérc, Nazgúl, Fekete Lovas. Nála van a A Kilenc Gyűrű egyike. Fekete, csuklyás köpenyt, kesztyűt és csizmát visel, a későbbiekben a fején tüskés koronát visel. Először ló, majd szárnyas lidérc a hátasa.
 
Barad-dúr lágádázabb kapitánya. A Gyűrűlidércek vezére, a Sötét úrlegnagyobb hatalmú szolgája. A leghatalmasabb Nazgúl. Fekete ruhát és ezüst sisakot visel.
 
 
Egykor király és varázsló volt. Ő kapta a Kilenc Gyűrű legerősebbikét. Szauron Másodkori dagorladi veresége után az Ettenszik és az Északi Puszta közti sötét vidéken létrehozta az Angmari Királyságot. A másik nyolc nazgúllal együtt hatalmába kerítette Minas Ithilt, amit átnevezett Minas Morgulnak. A Boszorkányság Tornyából szólította magához a megerődödő Sötét Úr. Feladata az Egy Gyűrű visszaszerzése lett.
 
 
Ő sebezte meg pengéjével Frodót Széltetőn.
Messzebbről megérzik a halandókat, minthogy meglátnák őket. Látásuk rendkívül gyenge, erős napfényben teljesen megvakulnak, de szaglásuk és hallásuk sokkal jobb, mint a halandóké.
 
 
Nagy távolságú kommunikációra képesek. Kiáltásokból, rikoltásokból álló nyelvet használnak. Egymás között a Fekete Beszédet használják, de képesek a Közös Nyelven is kommunikálni.
A lidércek szellemek, tulajdonképp félig-meddig halottak. Gyakorlatilag lehetetlen elpusztítani őket (kard, nyíl és más kézifegyverek, vízbefojtás). A gyűrűlidércekbe szúrt kard vagy más szúróeszköz megsemmisül.
Hogy alakjuk látható legyen, a nazgulok fekete, csuklyás köpenyt, kesztyűt és csizmát viselnek. Fegyvereik a kard és a mágikus Morgul-tőr. A Gyűrű-háborúban a nazgulok már nem lovakon, hanem hatalmas, szárnyas démonokon repülve vettek részt.
Megölte Théoden rohani királyt. A gyűrűlidércek vezetőjének korábban megjósolták, hogy nem férfikéz fog végezni vele. Éowyn győzte le Trufa segítségével. A többi gyűrűlidérc követte a Mordor kapujához vonuló seregeket, és részt vett a morannoni csatában, amikor azonban Frodó elpusztította az Egy Gyűrűt, a Hatalom Gyűrűi is erejüket vesztették, a nazgulok pedig megsemmisültek.