A horvát támadás

1848 nyarán az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát (az olasz fronton elkönyvelt győzelmeknek köszönhetően, a "hátországgal" is volt módjuk foglalkozni) A nyár végefelé felgyorsultak az események. Augusztus 31-én az uralkodó kiadott egy iratot, melyben kijelentette: ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat. Jellasics horvát bán és császári altábornagy ekkor már nyíltan a határátlépésre készült. A magyar kormány válaszul rohamtempóban szervezte a magyar honvédsereget. Batthyány legfontosabb feladatnak a horvát bán megállítását tartotta.

Szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és fegyveres támadást indított a magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől, a közvetítőnek ajánlkozó István nádorral pedig Jellasics nem találkozott. A visszavonuló drávai sereg éléről Csány László leváltotta az ingatag hűségű Teleki Ádámot. A magyar sereg létszáma fokozatosan nőtt, de még így is jócskán elmaradt a horvátokétól. Bécsben már szövegezték a kiáltványt Magyarország alávetéséről.


Pákozdi csata

A magyar kormány a Dunántúlon népfelkelést hirdetett és mozgósította a nemzetőrséget. Kossuth ezzel egyidőben toborzóútra indult az Alföldre (szeptember 24.). A magyar honvédsereg táborába érkezett országgyűlési küldöttek arra kényszerítették Móga János altábornagyot, a vonakodó főparancsnokot, hogy fölvegye a harcot az ellenséggel. Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a jórészt újoncokból álló magyar sereg visszaverte a közel kétszeres túlerőben lévő horvátok támadását. Jellasics fegyverszünetet kért, amit visszavonulásra használt fel: Győrön át Bécs felé haladva elhagyta az országot. Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a Karl Roth vezette hadműveleti jobbszárnyát: a székesfehérvári polgárok lefegyverezték a hátrahagyott horvát helyőrséget, majd Görgei, Perczel és Csapó Vilmos Ozoránál bekerítette, majd fegyverletételre kényszerítette. A támadás során a horvát inváziós haderő állományának 20%-át elveszítette.


A kormány lemondása és az OHB megalakulása
  
1848 szeptemberében lemond a kormány, több minisztere a tárgyalási politika kudarca miatt Batthyány lemondása után az ország egy időre végrehajtó hatalom nélkül maradt. Így egy darabig, bár hivatalosan a kormány lemondott, ideiglenesen még vállalták adminisztratív feladatok elvégzését, az új kormány felállásáig. A végrehajtó hatalmat a szeptember 16-án alapított ideiglenes, majd az országgyűlés határozata alapján véglegesített Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) gyakorolta, amelynek feladata Batthyány védelmi intézkedéseinek vizsgálata és támogatása volt. A testület elnöke Kossuth Lajos volt. Szeptember végére a törvényhatóságokba kormánybiztosok kerültek, és a gazdaság átállt a haditermelésre. A szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei Arad és Temesvár kicsúszott a magyar igazgatás alól.


Október 3-án az uralkodó Lamberg halálhírére (akit Pestre érkezésekor a hajóhídon a felháborodott tömeg meglincselt) feloszlatta a magyar országgyűlést, Jellasicsot pedig Magyarország teljhatalmú királyi biztosává és a magyar fegyveres erők főparancsnokává nevezte ki. Mivel későn értesült kínos Pákozdi vereségéről. Ez adta meg a jelt a magyar kormányzatnak eddig sem nagyon engedelmeskedő cs. kir. tiszteknek.

A Délvidéken a szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei, Arad és Temesvár pedig császári kézen maradt, a várőrségek csapatai sikeresen működtek együtt a szerbekkel. A felkelők számát gyarapították a Szerbiából tömegesen jövő önkéntesek, akiket Stevan Knićanin tábornok toborzott és ő lett a felkelő szerbek főparancsnoka, de tulajdonképpen Szerbia így vett részt a magyar szabadságharcban. Velük szemben magyar kézen maradt Pétervárad, majd Eszék erődjét is biztosították, és a honvédsereg jelentős erőket összpontosított a térségben.

Erdélyben kitört a román népfelkelés, amely gyakran véres mészárlásokba torkollt, csakúgy, mint a magyarok vezette bosszúhadjáratok. A reguláris erők részéről Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok vezette erők és a beszterce-naszódi határőrök parancsnoka, Karl Urban erői, valamint a kicsiny Déva és Gyulafehérvár várai császári oldalon maradtak. Velük szemben elsősorban székely határőr gyalogezredek, a 11. (Székely) huszárezred 8 századából 6, illetve 2 honvédzászlóalj állhatott fel, ami a magyar félnek jelentős mennyiségbeli és minőségbeli hátrányt jelentett. Észak-Magyarországon Komárom és Lipótvár erődjét sikerült biztosítani, a szlovák nemzeti mozgalmak nem jelentettek komoly fenyegetést.


A bécsi forradalom

Október 6-án ismét forradalom tört ki Bécsben. A lakosság radikális része arra a hírre, hogy az udvari körök Jellasics támogatására a Richter gránátos-zászlóaljat kívánják Magyarország irányába útnak indítani, összecsapásokba keveredett a Hugo von Bredy tábornok, bécsi dandárparancsnok kötelékeivel. Latour gróf hadügyminisztert kalapácsütésekkel és szuronydöfésekkel meggyilkolták, majd egy lámpavasra akasztották. Ezáltal rövid időre mind a császári erők központja, mind Jellasics politikai és katonai támogatottsága megszűnt. A magyar hadsereg azonban még további időt töltött a Lajta mentén, többször is megkísérelve a határ átlépését, ám ettől politikai és katonai megfontolások is visszatartották. Sokak értékelésében nem használta ki a kedvező lehetőséget, és nem vonult Bécs felmentésére. Ehelyett sikeresen megtisztította a Dunántúlt, és elfoglalta a fontosabb várak és az ország legfontosabb erődjeit, Komáromot, Lipótvárat, Eszéket.

Az uralkodó Bécsből Olmützbe menekült, október 16-án Alfred Windisch-Grätz herceget nevezte ki valamennyi Itálián kívüli császári-királyi hadsereg főparancsnokává. Windisch-Grätz október 20-án érkezett Bécs falai alá, több rohamot is elrendelt a város ellen, amely 31-én került újra a császáriak kezére.


Schwechati csata

Jellasics Mosonnál megállt, hogy bevárja erősítéseit. A gyenge harcértékű horvát népfelkelőket hazaküldte, lovasságát és tüzérségét jelentős számban növelte. A Jellasics által vezetett császári sereg ekkor közel 30 000 főből és 99 lövegből állt. A szembenálló magyar sereg 27 000 fővel és 82 löveggel rendelkezett, de magas volt a frissen sorozott katonák száma - Pákozd óta tehát Jellasics javára megfordultak az erőviszonyok.

Október 30-án a Bécs melletti Schwechat falu közelében a Móga János vezette magyar sereg vereséget szenvedett a Windisch-Grätz és Jellasics által vezetett egyesült császári haderőtől, melynek azonban csak a horvát bán vezetése alatt álló alakulatai kerültek harcérintkezésbe a magyarokkal. Móga a csatában megsérült, majd lemondott a parancsnoki posztról. Kossuth Görgey Artúrra bízta a sereg parancsnokságát, és tábornokká nevezte ki.


A székelyek felkelése 

Erdélyben Berzenczey László kormánybiztos október 16-ára összehívta az agyagfalvi székely nemzetgyűlést. A kormánybiztos hívására 60 000 fegyveres székely gyűlt össze. A népgyűlés hitet tett a forradalom és a jobbágyfelszabadítás, valamint a románokkal és a szászokkal való együttműködés mellett. A székely csapatok azonban több kisebb győzelem után Gedeon császári tábornoktól vereséget szenvedtek, és seregük szétoszlott. Novemberre Erdély, és egyben Székelyföld nagy részét megszállták a császári hadak. Csupán Háromszék állt ellen november végén is, lekötve ezzel a császári hadak jelentős részét. A székelyek ellenállását Háromszéken Gál Sándor ezredes, Berde Mózes kormánybiztos és Gábor Áron vezette. Háromszék ellenállása, lehetővé tette, hogy a végveszélybe került 1848–49-es forradalom és szabadságharc tovább folytatódjon.


A téli hadjárat

Kossuth és Görgei 1848 novemberében haditervet dolgozott ki az ország ellenséges támadás idején hatásos védelmét illetően, Görgei javaslatával ellentétben – ami a védelmi erők megerősített állásokba való összpontosítását szorgalmazta – Kossuth azon akarata érvényesült, miszerint az ország minél nagyobb részét meg kell óvni az újoncozás érdekében. Nyugat-Magyarország védelmét ekkor két, egymástól meglehetősen távol elhelyezkedő seregtest látta el, az egyik Görgei Artúr fel-dunai hadserege kb. 28 000 fő és Perczel Mór kb. 10 000 fős serege.

1848 decemberében Ferdinánd császár helyét Ferenc József foglalta el. Magyar koronázott királynak 1849. ápr.14-ig Ferdinándot tekintették a magyarok (a feliratokat hozzá intézték). Ennek a közjogi kettős hatalomnak a megszüntetésére is szolgált az "Olmützi alkotmány", amelyben Magyarország tartományként a császári birodalom fennhatósága alá került volna. Az európai forradalmak többségét ekkorra már leverték, és Magyarországon is kezdtek megerősödni a forradalom ellenségei. A császári királyi seregek támadása december elején indult, Windischgrätz serege több hadoszlopban vonult fel az országban a fősereg kb. 55 000 katonája a fővezérrel együtt Görgei üldözésébe kezdett, cs.k. erők kb. 12 000 fő délről és nyugatról fenyegették Perczel seregét. Franz von Schlik altábornagy Galíciából betört a felvidékre, elfoglalta Eperjest és Kassát, december 11-én megverte Pulszky Sándor csapatait. Görgei december közepén megütközött Windischgrätzcel, aki könnyűszerrel elsöpörte a magyar sereget, amely ettől függetlenül nem bomlott fel, és rendezetten Győr felé hátrált. A várost azonban nem tartotta a magyar sereg – a rendkívüli hideg következtében a várost övező védműként szolgáló vizek és mocsarak annyira befagytak, hogy ágyúval is könnyen átkelhettek rajta – a császári seregek megérkezése előtt a fővárosba távozott.

Kossuth tervei szerint Görgey és Perczel csapatai Buda előtt egyesültek volna, de Perczel Mórnál csatát vesztett, embereinek egyharmada a csatatéren veszett. A vereség után az Országos Honvédelmi Bizottmány a főváros kiürítéséről döntött, a kormányzat Debrecenbe költözött. A haditanács január 2-án a magyar erők tiszántúli összpontosításáról döntött. Az új haditerv szerint feladták a Délvidéket és az ottani csapatokat felhozták a Közép-Tiszához, a Perczel-hadtest a Tisza vonalán foglalt helyet, miközben Görgei tábornok fel-dunai hadteste egy északnyugati irányú elterelő hadmozdulatokat hajtott végre. Január végére a magyar csapatok feladták Bácskát és a Bánságot, Kiss Ernő vezette bánsági hadtest is súlyos vereséget szenvedett. Windischgrätz Pest-Buda bevétele után berendezkedett a városban, délen a császári seregek megkezdték előrenyomulásukat Szeged és Arad felé. Görgey elterelő hadműveletei sikeresnek bizonyultak, Windischgrätz két hetet vesztegelt, ez elég volt a magyar védelem megszilárdítására. Februárban Kossuth Henryk Dembiński tábornokot nevezte ki fővezérnek, a február 26–27-i kápolnai csatában a magyar sereg vereséget szenvedett, részben Dembinski hadvezéri alkalmatlanságának köszönhetően. Szemere Bertalan közreműködésével ekkor a tisztikar leváltotta őt a fővezéri posztról.


Az országgyűlés Debrecenben

Mivel a schwechati csatavesztés után, az országgyűlés nem tartotta megoldhatónak Pest-Buda védelmét, így a főváros visszafoglalásáig 1849. január elejétől május 31-éig Debrecenben ülésezett az országgyűlés.


A tavaszi hadjárat

A dicsőséges tavaszi hadjárat jelképesen 1849. április 2-ától május 21-ig tartott, melynek során a magyar honvéd seregek óriási, ám nem teljes katonai sikereket értek el. A terv a császári csapatok bekerítése és Komárom felmentése volt.